Érkezik Kösem, a szultána

2016. augusztus 29. - Jasinka Ádám

 Idén év elején derült ki, hogy a TV2 tűzi képernyőre a Szulejmán-sorozat hagyatékát (és díszleteit) továbbörökítő szériát. A szultána főszereplője az a Kösem, akit Hürrem mellett az Oszmán Birodalom egyik legbefolyásosabb és legerősebb asszonyaként tartanak számon. A sorozat címszereplőjét a Tiltott szerelemből is ismert Beren Saat alakítja, és mivel a szappanos történeteknél kimondottan szempont a hangpárosok megtartása, így A szultánában is Vágó Bernadett szinkronizálja majd a török színésznőt.

 A harminc részes történet magyarul több epizódból fog állni, így siker esetén vélhetően hosszú időre meghatározza majd a TV2 kedd estéit. A szultána ugyanis szeptember 13-án, kedd este tíz órakor debütál a Star Academy felvezetésévél. Azt pedig csak érdekességképpen teszem hozzá, hogy a második évadban, mely az első fináléja után hat évvel játszódik, Kösemet az a Nurgül Yeşilçay alakítja majd, akit jelenleg a Megtört szívekben Pápai Erika hangjával Gülserenként láthatunk. A széria magyar változata kapcsán hamarosan több érdekességgel is szolgálunk majd számotokra.

aszultana.JPG

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

Forrás: TV2

Ha érdekelnek a magyar nyelven adott török sorozatok, lájkolj minket.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.