Magyar nézettség: 25. hét - Több éves csúcson a magyar foci

2016. július 01. - Jasinka Ádám

 Elnézést kérek, hogy ennyit csúszik a heti nézettséges poszt, több dolog is összejött egyszerre, emiatt kicsit rendhagyó módon nem is közlök minden, rendelkezésemre álló adatot - a kábeles frontot most el is hagyom - bocsássatok meg ezért, a felvezető szöveg is rövidebb lesz. Ez utóbbinak az az oka, hogy a futballon kívül hiába voltak adásban más műsorok is, egy-két kivételtől eltekintve semmi érdekes nem történt, és ennek nem csak a sportközvetítés, hanem a nyár és a meleg is az oka.

fociebnezettseg3.jpg

 A múlt héten több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy a magyar válogatott Belgium elleni mérkőzését 2,7 millió ember figyelte a tévékészülékek előtt, ami már csak azért is parádés eredmény, mivel ilyen magasan legutóbb csak a 2010-es X-faktor járt a maga 2,8 milliójával, ennél feljebb pedig csak a 2009-es Csillag Születik döntője, amiben Tabáni István győzelmét több mint 3 millió ember figyelte. Ezeknél persze a magyar nézettségtörténetben vannak magasabb eredménynek, elég csak a Dallas fénykorára, és a bőven 6-8 millió körüli számaira gondolni, de az más piac volt. A mostani tévés korszak legmagasabb eredménye tehát 2009-es, és ha nem esett volna ki a magyar csapat, akkor nem kérdés, hogy megdőlt volna az RTL Klub rekordja - talán nem is kevéssel.

 (A lenti, futballmérkőzéses adatok a fel- és levezetőműsorok nézettségét is magukban foglalják, azaz nem csak a 90 perces tiszta játékét, ezért térhetnek el a máshol olvasott számoktól ezek az eredmények.)

 Amikor nem a futballt nézték az emberek, akkor maradtak a megszokott tartalmaiknál, azaz a Barátok köztnél és az Éjjel-nappal Budapestnél, amely meglepő módon elég jól hozott a teljes lakosságban - leszámítva amikor a Magyarország - Portugália összecsapás volt az ellenfele, mert akkor közel megsemmisült az RTL Klub napi saját gyártása. Nem vagyok biztos benne, de nagyon sanszos, hogy ez az eredmény az Éjjel-nappal Budapest negatív rekordja, azaz ennél talán sosem nézték még kevesebben a produkciót.

 A Duna TV-nek nem jött be a Szerelemben, háborúban és nem lett egy újabb A hegyi doktor vagy Kisvárosi doktor, már ami a nézettségi sikert illeti. Az viszont pozitívum, hogy tartja az átlagát, és 220-270 ezer ember követi a szériát, ami nem jó, de legalább nem állt bele a földbe. A török szériák közül a Megtört szívek és a Szulejmán is csökkent picit, utóbbi eléggé mélyre süllyedt, úgy látszik a nyarat mégsem bírja olyan jól a szultán és kompániája, a TV2 napi műsora a fiatal felnőttek körében kifejezetten gyenge, a teljes lakosságban pedig ingadozó, de az utóbbi csoportban így is magasan nyeri a műsorsávját.

 A vasárnap esti futballmérkőzés ellen az RTL Klub betette az Alice Csodaországban című filmet, ami - látva a nézettségét - elhibázott döntésnek tűnik, ugyanis a világszinten egymilliárd dollár bevételt termelő mozi egy ünnepi időszakban. főként karácsonykor akár bankot is robbanthatott volna, most pedig alig volt tévéző, aki Mia Wasikowska kalandját figyelte volna.

 A sorozatok között a teljes lakosságban és a célközönségnél is a Szulejmán lett a legnézettebb. A részletes nézettségeket a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Hétfő:

TV2: Megtört szívek: 425 384 (20.1%), 18-49: 29 173 (5%)

RTL Klub: Híradó: 653 442 (24.9%), 18-49: 166 859 (22.3%)
TV2: Tények: 573 582 (21.4%), 18-49: 108 229 (14.1%)
RTL Klub: Fókusz: 534 300 (18%), 18-49: 168 705 (19.1%)
Duna TV: A hegyi doktor (ism.): 314 273 (11%), 18-49: 35 110 (4.2%)
Duna TV: Híradó: 128 190 (5.1%), 18-49: 9 985 (1.4%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 605 600 (17.2%), 18-49: 277 801 (24.2%)
TV2: Humorkoktél: 354 484 (10.6%), 18-49: 80 741 (7.6%)
Duna TV: Szerelemben, háborúban 1x09: 273 489 (8.2%), 18-49: 34 713 (3.3%)

RTL Klub: Barátok közt: 884 468 (21.3%), 18-49: 319 325 (21.4%)
M4 Sport: Futball: Szlovákia - Anglia: 828 815 (22.7%), 18-49: 374 803 (25.8%)
RTL Klub: Dr. Csont (ism.): 501 788 (13.1%), 18-49: 218 057 (14.1%)
TV2: Jóban rosszban: 443 360 (11%), 18-49: 111 637 (8%)
RTL Klub: Dr. Csont (ism.): 314 620 (11.8%), 18-49: 141 584 (12.4%)
Duna TV: Kékfény: 302 493 (8%), 18-49: 54 982 (4.4%)
RTL Klub: Híradó: 250 032 (14.8%), 18-49: 94 024 (12.7%)
Duna TV: Futball: Oroszország - Wales: 248 992 (6.5%), 18-49: 75 091 (5%)
TV2: A cápa: 239 408 (7.6%), 18-49: 89 640 (6.9%)
Duna TV: Hawaii Five-0 1x24 (ÉF): 87 287 (3.8%), 18-49: 11 873 (1.2%)

Kedd:

TV2: Megtört szívek: 429 901 (20.8%), 18-49: 45 429 (7.8%)

M4 Sport: Futball: Észak-Írország - Németország: 611 586 (20.3%), 18-49: 262 808 (27.7%)
TV2: Tények: 599 831 (21.3%), 18-49: 136 579 (15.7%)
RTL Klub: Híradó: 582 608 (21.2%), 18-49: 122 683 (14.4%)
RTL Klub: Fókusz: 539 204 (16.9%), 18-49: 158 758 (15.9%)
Duna TV: Futball: Ukrajna - Lengyelország: 144 387 (4.8%), 18-49: 28 273 (3%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest 652 200 (17.4%), 18-49: 287 762 (22.7%)
TV2: Humorkoktél: 391 645 (10.8%), 18-49: 111 049 (9.2%)
Duna TV: Híradó: 179 713 (4.8%), 18-49: 32 824 (2.6%)

RTL Klub: Barátok közt: 883 586 (21.1%), 18-49: 314 628 (20.5%)
M4 Sport: Futball: Horvátország - Spanyolország: 767 681 (21.5%), 18-49: 355 513 (24.7%)
TV2: Jóban rosszban: 507 496 (12.4%), 18-49: 137 912 (9.4%)
RTL Klub: Számos pasas: 413 943 (13.2%), 18-49: 215 872 (16.4%)
TV2: Szökőhév: 276 531 (8.1%), 18-49: 108 630 (7.7%)
Duna TV: Futball: Csehország - Törökország: 191 941 (5.1%), 18-49: 61 326 (4.1%)
RTL Klub: Híradó: 164 777 (10.6%), 18-49: 72 723 (10.8%)
TV2: Franklin és Bash 4x03: 70 702 (5%), 18-49: 27 932 (4.6%)

Szerda::

TV2: Megtört szívek: 412 982 (18.1%), 18-49: 42 248 (6.1%)

M4 Sport: Futball: Magyarország - Portugália: 2 102 838 (54.1%), 18-49: 933 559 (66.4%)
TV2: Tények: 379 440 (10.4%), 18-49: 81 689 (6.3%)
RTL Klub: Híradó: 321 938 (9%), 18-49: 50 746 (4%)
RTL Klub: Fókusz: 232 174 (5.8%), 18-49: 48 149 (3.3%)
Duna TV: Futball: Izland - Ausztria: 74 129 (2%), 18-49: 10 588 (0.8%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 395 363 (9.5%), 18-49: 162 016 (10.5%)
TV2: Humorkoktél: 266 572 (6.4%), 18-49: 65 186 (4.2%)
Duna TV: Híradó: 211 608 (5.1%), 18-49: 40 501 (2.7%)

M4 Sport: Svédország - Belgium: 830 996 (22.7%), 18-49: 443 665 (29.8%)
RTL Klub: Barátok közt: 799 312 (18.8%), 18-49: 249 788 (15.7%)
RTL Klub: Szulejmán 180.: 677 476 (17.7%), 18-49: 223 651 (14.3%)
RTL Klub: Glades - Tengerparti gyilkosságok (ism.): 327 709 (13.2%), 18-49: 129 146 (11.7%)
TV2: Jóban rosszban: 494 923 (11.7%), 18-49: 128 323 (8.3%)
TV2: Beverly Hills-i zsaru 3.: 320 568 (9.2%), 18-49: 149 483 (10.4%)
RTL Klub: Híradó: 244 956 (15.9%), 18-49: 109 170 (14.5%)
Duna TV: Futball: Olaszország - Írország: 189 313 (4.9%), 18-49: 55 314 (3.6%)
TV2: Lángoló Chicago 3x18: 83 596 (6%), 18-49: 44 474 (6.6%)
Duna TV: Szabadság tér '56: 43 500 (2%), 18-49: 19 107 (1.9%)

Csütörtök:

TV2: Megtört szívek: 471 166 (21.7%), 18-49: 49 252 (8.1%)

RTL Klub: Híradó: 618 553 (24%), 18-49: 148 228 (19%)
RTL Klub: Fókusz: 559 196 (19.6%), 18-49: 170 974 (19.1%)
TV2: Tények: 550 221 (21%), 18-49: 138 350 (17.4%)
Duna TV: A hegyi doktor (ism.): 305 647 (11%), 18-49: 26 265 (3%)
Duna TV: Híradó: 117 014 (4.7%), 18-49: 11 021 (1.5%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 521 717 (15.5%), 18-49: 219 480 (19.4%)
TV2: Humorkoktél: 377 425 (11.7%), 18-49: 91 991 (8.7%)
Duna TV: Szerelemben, háborúban 1x10: 262 949 (8.2%), 18-49: 34 411 (3.3%)

RTL Klub: Barátok közt: 837 091 (21.6%), 18-49: 304 012 (21.5%)
TV2: Jóban rosszban: 470 869 (12.4%), 18-49: 148 335 (10.9%)
Duna TV: A Bagi-Nacsa Show: 215 686 (5.7%), 18-49: 20 528 (1.5%)

RTL Klub: Keresem a családom (ism.): 569 402 (15.6%), 18-49: 215 672 (14.5%)
TV2: NCIS 13x13: 397 434 (10.4%), 18-49: 138 213 (9.1%)
TV2: NCIS (ism.): 366 829 (12.6%), 18-49: 127 266 (10.2%)
RTL Klub: CSI: A helyszínelők 6x11: 290 244 (12.3%), 18-49: 141 120 (13.7%)
RTL Klub: Híradó: 146 619 (10.1%), 18-49: 67 739 (10.6%)
Duna TV: Mindenem a tied: 100 376 (2.8%), 18-49: 6 347 (0.4%)
TV2: Felejthetetlen 3x12: 97 046 (7%), 18-49: 33 852 (5.6%)
Duna TV: A nyaraló: 37 962 (2.2%), 18-49: 4 548 (0.6%)

Péntek:

TV2: Megtört szívek: 450 870 (19.7%), 18-49: 39 363 (6.2%)

RTL Klub: Híradó: 643 969 (24.5%), 18-49: 154 657 (18.9%)
RTL Klub: Fókusz: 615 997 (21.6%), 18-49: 182 795 (20.4%)
TV2: Tények: 545 069 (20.4%), 18-49: 130 045 (15.6%)
Duna TV: A hegyi doktor (ism.): 303 762 (10.7%), 18-49: 25 617 (2.9%)
Duna TV: Híradó: 129 213 (5.1%), 18-49: 17 819 (2.3%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 505 033 (16%), 18-49: 185 087 (18.2%)
TV2: Humorkoktél: 366 919 (12.1%), 18-49: 101 663 (10.4%)
Duna TV: Szerelemben, háborúban: 225 914 (7.5%), 18-49: 23 349 (2.4%)

RTL Klub: Barátok közt: 649 302 (18.1%), 18-49: 209 062 (17.5%)
TV2: Jóban rosszban: 471 905 (13.3%), 18-49: 136 119 (11.5%)
Duna TV: Nero Wolfe rejtélyei (ism.): 210 147 (6%), 18-49: 18 868 (1.6%)

RTL Klub: Én, a robot: 359 903 (12.6%), 18-49: 199 607 (17.4%)
TV2: Nagy durranás - A második pukk: 300 178 (9.8%), 18-49: 120 798 (10.1%)
RTL Klub: Híradó: 222 078 (13.6%), 18-49: 113 540 (16.1%)
TV2: A férjem védelmében 5x02: 64 650 (4.3%), 18-49: 26 574 (4%)

Szombat:

M4 Sport: Futball: Svájc - Lengyelország: 598 582 (24.7%), 18-49: 199 417 (24.7%)
RTL Klub: Mint hal a vízben: 150 560 (6.1%), 18-49: 34 099 (4.2%)
TV2: A Flinstone család: 135 954 (5.5%), 18-49: 31 272 (3.8%)
Duna TV: A muskétások 3x02: 112 476 (4.5%), 18-49: 15 017 (1.9%)

M4 Sport: Futball: Horvátország - Portugália: 916 063 (28.5%), 18-49: 397 480 (31%)
M4 Sport: Futball: Wales - Észak-Írország: 648 040 (22.5%), 18-49: 257 593 (27.8%)
RTL Klub: Híradó: 508 833 (18.4%), 18-49: 109 946 (12.8%)
TV2: Tények: 439 174 (15.8%), 18-49: 119 508 (13.9%)
RTL Klub: Csajok Monte-Carlóban: 388 644 (11.4%), 18-49: 129 957 (11%)
RTL Klub: Rossz kisfiú: 274 625 (9.6%), 18-49: 112 301 (9.1%)
TV2: Narnia Krónikái 3.: 225 777 (7.1%), 18-49: 74 601 (7.1%)
Duna TV: SzerencseSzombat: 214 505 (7.5%), 18-49: 22 081 (2.4%)
Duna TV: A szerelem diadala (ism.): 154 553 (4.8%), 18-49: 8 958 (0.8%)
TV2: A dilemma: 146 903 (4.6%), 18-49: 58 124 (4.5%)
Duna TV: Értelem és érzelem: 142 393 (4.3%), 18-49: 22 473 (1.7%)
Duna TV: Híradó: 129 907 (4.8%), 18-49: 8 945 (1.1%)

Vasárnap:

M4 Sport: Futball: Franciaország - Írország: 768 796 (28.3%), 18-49: 293 874 (30.3%)
RTL Klub: Anna és a király: 258 997 (9.4%), 18-49: 69 732 (7.1%)
TV2: Lassie: 246 553 (8.9%), 18-49: 52 847 (5.4%)

M4 Sport: Futball: Magyarország - Belgium: 2 339 073 (56.8%), 18-49: 1 044 175 (60%)
M4 Sport: Futball: Németország - Szlovákia: 973 341 (27.2%), 18-49: 428 193 (33.8%)
RTL Klub: Híradó: 628 275 (18.6%), 18-49: 156 654 (13.4%)
TV2: Tények: 568 575 (16.8%), 18-49: 136 158 (11.6%)
RTL Klub: Cobra 11 (ism.): 533 698 (14.3%), 18-49: 153 069 (11.5%)
RTL Klub: Alice Csodaországban: 303 078 (6.8%), 18-49: 138 059 (8%)
TV2: Hogyan veszítsünk el egy pasit tíz nap alatt: 280 458 (6.8%), 18-49: 114 919 (7.5%)
Duna TV: Nyomoz a páros - Kaland a szigeten: 159 973 (3.9%), 18-49: 11 870 (0.8%)
RTL Klub: Arthur, a legjobb parti: 152 144 (4.7%), 18-49: 89 713 (6.2%)
TV2: Mud: 129 806 (3.8%), 18-49: 47 465 (3.2%)
Duna TV: Cédrusliget 3x05: 99 642 (2.8%), 18-49: 4 000 (0.3%)
Duna TV: Híradó: 72 569 (2.2%), 18-49: 3 792 (0.3%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától (Live+AsLive) származnak.
A kép forrása: rangado.hu

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.