Magyar nézettség: 24. hét - Csak a magyar válogatott és más semmi

2016. június 20. - Jasinka Ádám

 Ennyi. Röviden, tömören ezt lehet elmondani az előző heti nézettségi adatokat átböngészve. Történtek persze más dolgok is, volt más futball mérkőzés, debütált a Formula 1 Bakuban, tovább futottak a napi saját gyártások és a heti tartalmak, de semmi sem tudott a magyar válogatott első, és második csoportmérkőzésének közelébe érni. Mit közelébe, majdnem egymillió nézőre vannak tőle a többiek, szétnyert mindent az M4Sport, szét.

 Az első, 2:0-ra végződő meccs is brutálisan sok tévézőt érdekelt, de amit a szombati 1:1 tudott, az kegyetlen volt. Az adatok persze csalókák - és ezt mindenhol elmondják és leírják - de azért érdemes még egyszer kihangsúlyozni; a lenti számokban nincsenek benne azok a nézők, akik szórakozóhelyeken, kivetítőtök, online vagy baráti társaságba verődve nézik a meccseket. Ezzel sajnos nem lehet mit tenni, a tévézőkből kell dolgoznunk, viszont amit a két mérkőzés elért, az így is pazar, és olyan, amilyet nem is tudom, mikor láttam utoljára. A teljes lakosságban a keddi és a szombati közvetítés 1,6-1,9 millió nézőt ültetett a képernyők elé, és ilyet ugyan már láttunk tavaly a Sztárban sztártól, a fiatal felnőttek körében viszont 50-62%-os közönségarányt még az X-faktor is csak ritkán hozott össze - ősszel.

fociebnezettseg2.jpg

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy a VIASAT3 a korábbi sikeres, 18-49-es szereplés után most megint nem tudott műsort delegálni a toplistába, ami nagyon érdekes, ugyanis a tabella "bejutási küszöbe" 60 ezer néző volt, amit máskor - sőt még ennél többet is - játszi könnyedséggel ugrott át a tévéadó. Lehet, hogy kábeles fronton pont a picit nőies VIASAT3-at viseli meg leginkább a futball? A Cool TV-n és a Film+-on is látszik a sport hatása, de mégis tartják magukat, igaz, csak egy-két katonával tudták magukat beverekedni a heti toplisták cellái közé.

 Az előző héten a Duna TV-n három újdonság is bemutatkozott; az első A fátyolos hölgy, amelynek szerencséje volt, ugyanis a kezdésére pont véget ért az Ausztria-Magyarország mérkőzés, így viszonylag korrekt debütálást tudhat magáénak, bár ezt a szintet tudta az Önök kérték is, és már azt se neveztük annyira acélosnak. A keddi focit ez az olasz széria annyira nem érezte meg, ellenben az előtt futó Szerelemben, háborúban már nagyon is, és az egyébként meglepően közepes számait sikerült még lejjebb tornáznia. A mentségére legyen mondva, a körülmények áldozata picit, mivel szerdán már magára talált, és javított, de utána megint visszazuhant. Nagy a szembeszél, és ezzel most nem bír a közönségkedvenc török sármőr sem.

 A másik köztévés premier a Mennyei kötelék volt, amelyet a Formula 1 közvetítése előzött meg, de sajnos nem sokat tudott belőle profitálni. A szombat délutánonként adásba küldött A muskétások befejező szezonja pedig kapott egy pofont az Izland-Magyarország mérkőzés felvezetéséről, és ahogyan az RTL Klub és a TV2, a Duna TV sem tudott mit kezdeni a focis szélviharral.

 A hétköznap estékről nem igazán tudok sokat elmondani. A nyár és a futball EB megviselte mind az RTL Klubot, mind a TV2-t, és egyedül a Barátok közt magasodik ki a középmezőnybe süppedt többi műsor közül. A heti sorozatok ismétlései érthető módon nem érdekelnek annyi nézőt, mint a premier részek, bár most Szulejmán is hátra lépett kettőt és régen látott mélységekbe süllyedt. Ennek köszönhetően a teljes lakosságban meg is előzte őt a Cobra 11 ismétlése, és itt is a cáfolat kettővel korábbi mondatomra, hogy az ismétlés kevesebb embert érdekel, mint az új epizód.

 A sorozatok között a teljes lakosságban a Cobra 11, míg a célközönségnél a Dr. Csont lett a legnézettebb. A részletes nézettségeket a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Hétfő Műsorcím Teljes lakosság       18-49

14:00 - 16:00
TV2 Walker, a texasi kopó 5x07 236 296 (13.9%) nincs adat
Duna TV Erdészház Falkenauban 3x10 197 169 (10.6%) nincs adat

16:00 - 18:00
TV2 Megtört szívek 448 838 (18%) 52 106 (7.2%)
TV2 Szeretned kell! 299 387 (14%) 20 653 (3.4%)
RTL Klub Story Extra 219 308 (8.5%) 57 124 (7.5%)
Duna TV Charly, majom a családban (ism.) 188 093 (8.5%) 16 273 (2.6%)
Duna TV Doc Martin (ism.) 141 635 (5.7%) 16 450 (2.2%)
RTL Klub Isten áldjon, Esperanza! 113 774 (5%) 41 274 (6.3%)

18:00 - 20:30
RTL Klub Híradó 661 625 (20.9%) 160 406 (16%)
RTL Klub Éjjel-nappal Budapest 647 158 (15.8%) 289 207 (20.6%)
M4Sport Futball: Írország - Svédország 636 589 (18.1%) 274 450 (23.7%)
RTL Klub Fókusz 598 837 (16.5%) 204 791 (16.8%)
TV2 Tények 538 851 (16.7%) 102 547 (9.9%)
TV2 Humorkoktél 430 747 (10.8%) 111 682 (8.2%)
Duna TV A hegyi doktor (ism.) 345 315 (9.9%) 26 160 (2.3%)
Duna TV Szerelemben, háborúban 1x04 253 426 (6.4%) 13 955 (1%)
Duna TV Híradó 152 734 (5.1%) 7 797 (0.8%)

20:30 - 21:30
RTL Klub Barátok közt 902 354 (20.2%) 325 653 (19.6%)
TV2 Jóban rosszban 468 469 (10.5%) 129 784 (8%)
Duna TV Kékfény 406 646 (9.2%) 59 701 (3.8%)

21:30 - 00:00
M4Sport Futball: Belgium - Olaszország 886 862 (24.5%) 400 454 (27.5%)
RTL Klub Dr. Csont (ism.) 493 639 (13.1%) 242 194 (15.7%)
RTL Klub Dr. Csont (ism.) 364 255 (14.9%) 186 529 (17.6%)
Duna TV Hawaii Five-0 1x23 250 619 (6.2%) 48 545 (3%)
RTL Klub Híradó 240 650 (16.2%) 112 278 (17.2%)
TV2 Deep Impact 146 211 (4.8%) 75 699 (6%)
Duna TV On The Spot (ism.) 96 861 (3.2%) 7 234 (0.6%)
Duna TV Magyar Krónika 45 393 (2.4%) 0 (0%)
Duna TV Öt törött kamera 27 483 (2.6%) 713 (0.2%)
 
Kedd Műsorcím Teljes lakosság   18-49

16:00 - 18:00
TV2 Megtört szívek 441 492 (20.5%) 44 507 (7.5%)
TV2 Szeretned kell! 319 909 (19.1%) 24 820 (5.5%)
Duna TV Charly, majom a családban (ism.) 169 688 (9.8%) 20 036 (4.3%)
RTL Klub Story Extra 156 869 (6.9%) 55 514 (8.7%)
RTL Klub Isten áldjon, Esperanza! 114 340 (6.2%) 45 979 (9.3%)
Duna TV Doc Martin (ism.) 108 853 (5%) 7 147 (1.2%)

18:00 - 20:30
M4Sport Futball: Ausztria - Magyarország 1 620 905 (43%) 676 193 (55.7%)
RTL Klub Éjjel-nappal Budapest 462 674 (10.9%) 195 413 (14%)
TV2 Tények 451 190 (13.2%) 73 487 (6.8%)
RTL Klub Híradó 443 711 (13.4%) 106 380 (10.3%)
RTL Klub Fókusz 350 833 (9.5%) 94 902 (7.7%)
TV2 Humorkoktél 322 933 (7.7%) 63 080 (4.6%)
Duna TV A hegyi doktor (ism.) 264 737 (7.2%) 15 659 (1.3%)
Duna TV Szerelemben, háborúban 1x05 183 207 (4.3%) 9 230 (0.7%)
Duna TV Híradó 83 730 (2.7%) 8 636 (0.9%)

20:30 - 21:30
RTL Klub Barátok közt 806 562 (18.3%) 273 432 (17.7%)
TV2 Jóban rosszban 491 300 (11.2%) 116 627 (7.8%)
Duna TV A fátyolos hölgy 1x01 (P) 288 769 (6.6%) 30 211 (2%)

21:30 - 00:00
M4Sport Futball: Portugália - Izland 950 215 (26.2%) 436 841 (31.1%)
RTL Klub Minden végzet nehéz 301 181 (10.9%) 121 348 (10.7%)
Duna TV Laura rejtélyei 2x10 160 073 (4%) 18 697 (1.2%)
TV2 Jerry Maguire - A nagy hátraarc 155 143 (5.6%) 51 241 (4.5%)
Duna TV A Nagyok 34 975 (1.1%) 392 (0%)
Duna TV Kocsis Zoltán hangversenye 7 752 (0.4%) 258 (0%)
 
Szerda Műsorcím Teljes lakosság   18-49

16:00 - 18:00
TV2 Megtört szívek 421 884 (17.6%) 42 416 (6.2%)
TV2 Szeretned kell! 283 179 (13.2%) 16 972 (2.8%)
Duna TV Charly, majom a családban (ism.) 211 735 (9.7%) 30 399 (4.9%)
RTL Klub Story Extra 173 176 (7%) 50 519 (7.1%)
Duna TV Doc Martin (ism.) 136 936 (5.7%) 19 894 (2.9%)
RTL Klub Isten áldjon, Esperanza! 96 940 (4.3%) 39 670 (6.3%)

18:00 - 20:30
RTL Klub Híradó 686 848 (22.7%) 166 141 (18.2%)
RTL Klub Éjjel-nappal Budapest 638 097 (16%) 285 584 (22.3%)
M4Sport Futball: Románia - Svájc 623 201 (18.6%) 265 484 (25.8%)
RTL Klub Fókusz 556 722 (16.1%) 169 426 (16%)
TV2 Tények 521 585 (16.8%) 113 440 (12.1%)
Duna TV A hegyi doktor (ism.) 384 998 (11.5%) 42 668 (4.2%)
TV2 Humorkoktél 373 444 (9.6%) 92 024 (7.5%)
Duna TV Szerelemben, háborúban 1x06 333 542 (8.6%) 26 333 (2.2%)
Duna TV Híradó 133 194 (4.6%) 13 099 (1.5%)

20:30 - 21:30
RTL Klub Barátok közt 922 120 (21.2%) 324 218 (21.3%)
TV2 Jóban rosszban 529 743 (12.2%) 130 191 (8.7%)
Cool TV A mentalista 6x17 251 961 (5.9%) nincs adat
Duna TV Szabadság tér '56 124 091 (2.9%) 8 149 (0.5%)

21:30 - 00:00
M4Sport Futball: Franciaország - Albánia 807 895 (22.2%) 348 842 (25.2%)
RTL Klub Szulejmán 179. 694 868 (18.6%) 224 778 (15.5%)
TV2 Beverly Hills-i zsaru 2. 326 231 (9.8%) 146 200 (11.2%)
RTL Klub Glades - Tengerparti gyilkosságok (ism.) 322 421 (13.4%) 101 026 (10.2%)
Cool TV Dr. Csont 9x16 270 272 (6.7%) 114 317 (7.5%)
RTL Klub Híradó 248 519 (16.7%) 86 288 (13.7%)
Cool TV CSI: A helyszínelők 9x14 239 312 (7.3%) 92 104 (7.1%)
TV2 Lángoló Chicago 3x17 120 294 (9.5%) 44 067 (8.4%)
Duna TV Tegnapelőtt 85 148 (2.5%) 10 393 (0.8%)
Duna TV A rejtélyes XX. század 39 146 (2.1%) 10 272 (1.3%)
 
Csütörtök   Műsorcím Teljes lakosság   18-49

16:00 - 18:00
TV2 Megtört szívek 389 799 (18.4%) 32 871 (5.3%)
TV2 Szeretned kell! 272 923 (14.4%) 19 266 (3.6%)
Duna TV Charly, majom a családban (ism.) 168 798 (9%) 24 152 (4.5%)
RTL Klub Story Extra 164 012 (7.6%) 43 489 (6.8%)
Duna TV Doc Martin (ism.) 128 333 (6%) 25 124 (4%)
RTL Klub Isten áldjon, Esperanza! 104 016 (5.2%) 39 589 (6.9%)

18:00 - 20:30
M4Sport Futball: Ukrajna - Észak-Írország 648 576 (21.5%) 284 472 (28.7%)
RTL Klub Éjjel-nappal Budapest 607 023 (16.6%) 271 460 (21.8%)
RTL Klub Híradó 593 565 (22%) 131 522 (15.3%)
RTL Klub Fókusz 558 633 (17.7%) 184 533 (17.8%)
TV2 Tények 476 495 (17.2%) 103 913 (11.7%)
TV2 Humorkoktél 304 426 (8.6%) 61 297 (5.1%)
Duna TV A hegyi doktor (ism.) 268 778 (8.9%) 51 484 (5.3%)
Duna TV Szerelemben, háborúban 1x07 216 589 (6.1%) 22 241 (1.8%)
Duna TV Híradó 122 618 (4.8%) 27 528 (3.4%)

20:30 - 21:30
RTL Klub Barátok közt 830 286 (19.7%) 286 393 (18.6%)
TV2 Jóban rosszban 435 828 (10.6%) 103 662 (7.2%)
Duna TV Nem vagyunk mi angyalok 164 335 (4%) 32 243 (2.1%)

21:30 - 00:00
M4Sport Futball: Németország - Lengyelország 970 056 (26.8%) 457 433 (31.6%)
RTL Klub CSI: Miami helyszínelők 10x10 497 778 (13%) 218 944 (14.2%)
RTL Klub CSI: A helyszínelők 6x10 346 663 (13.7%) 164 260 (15.1%)
TV2 NCIS 13x12 265 727 (6.6%) 71 757 (4.5%)
RTL Klub Híradó 248 287 (15.6%) 118 333 (16.7%)
Film+ Skalpvadászat 211 582 (5.5%) 84 465 (5.5%)
TV2 NCIS (ism.) 176 644 (6.1%) 53 704 (4.4%)
TV2 Felejthetetlen 3x11 97 920 (6.9%) 26 420 (4.1%)
Duna TV Boxutca 29 099 (0.9%) 1 289 (0.1%)
Duna TV A misszió 13 122 (0.8%) 2 074 (0.3%)
 
Péntek Műsorcím Teljes lakosság   18-49

16:00 - 18:00
TV2 Megtört szívek 445 476 (20.1%) 42 092 (6.3%)
TV2 Szeretned kell! 337 712 (17.1%) 31 879 (5.3%)
RTL Klub Story Extra 165 660 (7.2%) 46 115 (6.5%)
Duna TV Charly, majom a családban (ism.) 139 072 (6.9%) 11 652 (1.9%)
Duna TV Doc Martin (ism.) 125 352 (5.6%) 10 932 (1.6%)
RTL Klub Isten áldjon, Esperanza! 120 029 (5.8%) 35 958 (5.8%)

18:00 - 20:30
M4Sport Futball: Csehország - Horvátország 568 879 (19.5%) 248 508 (27.4%)
RTL Klub Híradó 552 238 (20.6%) 128 226 (15.7%)
RTL Klub Fókusz 523 014 (17%) 154 610 (16.4%)
RTL Klub Éjjel-nappal Budapest 506 130 (14.4%) 218 705 (19.1%)
TV2 Tények 497 199 (18.1%) 102 698 (12.3%)
Duna TV A hegyi doktor (ism.) 331 040 (11.3%) 33 125 (3.7%)
TV2 Humorkoktél 329 193 (9.7%) 85 286 (7.8%)
Duna TV Szerelemben, háborúban 1x08 260 975 (7.7%) 24 078 (2.2%)
Duna TV Híradó 120 596 (4.6%) 8 810 (1.1%)

20:30 - 00:00
RTL Klub Barátok közt 728 094 (17.8%) 237 917 (16.6%)
TV2 Jóban rosszban 446 514 (11.2%) 122 679 (8.9%)
Duna TV Nero Wolfe rejtélyei (ism.) 210 145 (5.3%) 32 543 (2.3%)

21:30 - 00:00
M4Sport Futball: Spanyolország - Törökország 827 487 (23.4%) 366 167 (26.1%)
RTL Klub A csajom apja ideges 394 997 (12.5%) 207 318 (15.8%)
RTL Klub Híradó 241 587 (14.2%) 131 723 (17.1%)
TV2 Nagy durranás 235 886 (6.8%) 71 034 (5%)
TV2 Red Carpet 130 878 (5.9%) 45 156 (4.5%)
TV2 A férjem védelmében 5x01 112 027 (6.7%) 32 691 (4.4%)
Duna TV Formula 1: Európa Nagydíj: Szabadedzés   94 593 (3.5%) 32 691 (4.4%)
 
Szombat Műsorcím Teljes lakosság   18-49

15:30 - 18:00
M4Sport Futball: Belgium - Írország 484 845 (23.9%) 171 472 (23.5%)
Duna TV A muskétások 3x01 (P) 110 873 (5.1%) 16 429 (2.2%)
RTL Klub Családi űrtazás 97 087 (4.6%) 29 230 (3.9%)
TV2 Lopakodó 93 449 (4.5%) 33 000 (4.4%)
Duna TV Szeretettel Hollywoodból 67 387 (3.2%) 10 467 (1.4%)

18:00 - 00:00
M4Sport Futball: Izland - Magyarország 1 836 843 (51.7%) 728 661 (62.3%)
M4Sport Futball: Portugália - Ausztria 1 027 994 (29.1%) 430 924 (31.9%)
RTL Klub Miről álmodik a lány? 538 684 (14.2%) 179 602 (14%)
RTL Klub Híradó 365 459 (11%) 57 202 (5.2%)
TV2 Tények 299 574 (9%) 54 172 (4.9%)
RTL Klub 1 perc és nyersz! (ism.) 286 653 (7.7%) 50 251 (4.1%)
RTL Klub Papás-babás 261 725 (8.8%) 116 097 (9.3%)
Duna TV Megérzés 231 096 (6.1%) 55 185 (3.9%)
Duna TV SzerencseSzombat 176 610 (4.9%) 13 440 (1.1%)
Duna TV A szerelem diadala (ism.) 165 285 (4.4%) 13 468 (1.1%)
TV2 A fogtündér 150 699 (4.1%) 50 408 (4.1%)
TV2 A rettenthetetlen 148 274 (5.4%) 59 236 (5.2%)
Duna TV Híradó 90 532 (2.8%) 3 712 (0.4%)
Duna TV GP2: Bakui futam 1. 40 435 (1.7%) 10 212 (1%)
 
Vasárnap Műsorcím Teljes lakosság   18-49

14:00 - 18:00
Duna TV Formula 1: Európa Nagydíj: Futam 553 519 (21.5%) 236 895 (24.3%)
RTL Klub A pokoli sziget rabjai 290 481 (10.6%) 94 275 (8.9%)
TV2 Dolgozó lány 210 192 (7.7%) 45 794 (4.4%)
Duna TV Mennyei kötelék 1x01 (P) 144 980 (5.1%) 32 209 (3%)

18:00 - 00:00
RTL Klub Híradó 795 520 (22.8%) 172 182 (14.1%)
RTL Klub Cobra 11 (ism.) 762 097 (19.4%) 216 838 (15.8%)
TV2 Tények 670 503 (19.1%) 172 936 (14.1%)
M4Sport Futball: Svájc - Franciaország 655 583 (18.6%) 315 534 (21.5%)
RTL Klub A kismenő 608 248 (14.4%) 232 677 (14.4%)
TV2 Mamma Mia! 509 494 (12.1%) 194 288 (12.3%)
TV2 Madagaszkár: Állati szerelem 463 257 (12.1%) 209 635 (15.8%)
RTL Klub A hang ereje 415 815 (15.4%) 171 119 (14.6%)
Duna World   Gasztroangyal - Kamra-túra 253 658 (6.4%) nincs adat
Duna TV Futball: Románia - Albánia 223 452 (6%) 71 975 (4.7%)
Duna TV Újra nyomoz a páros 217 080 (5.2%) 34 209 (2.3%)
Duna TV Cédrusliget 3x04 166 335 (4.5%) 17 308 (1.3%)
TV2 Augusztus Oklahomában 123 210 (4.9%) 43 874 (4.1%)
Duna TV Híradó 114 664 (3.4%) 15 348 (1.3%)
Duna TV A jó rabló 66 576 (4.3%) 13 127 (2%)


A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától (Live+AsLive) származnak.

A kép forrása: MTI

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.