Ők lesznek az Éjjel-nappal szülők című sorozat magyar hangjai

2016. április 08. - Jasinka Ádám

 A TV2-n holnap, azaz április 9-én fog bemutatkozni egy újabb szitkom, az úgy látszik vígjátéksorozatok számára fenntartott hétvége reggeli műsorsávok egyikében. Azzal, hogy már nem az első komédiát teszik a főműsoridőtől ilyen messzire, egyre kevesebb az esélye annak, hogy este is kipróbáljanak egy humoros, átlag 30 perces sorozatot. Igen, tudom, hogy ezek a délutánra száműzött szériák csak egy-két évadosak, amikre nem lehet műsorrendet építeni, de a trend és a főműsoridőtől való távolság azért elég beszédes.

ejjelnappalszulokszinkron.jpg

 Az Éjjel-nappal szülők, vagy eredeti címén Up All Night egy két, jobban mondva másfél évados vígjátéksorozat, melynek igazán ismert színészek játsszák a főszereplőit. Az anyukát az Egy rém rendes család Kelly Bundyját is alakító Christina Applegate, míg az apát és férjet az a Will Arnett formálja meg, akit láthattunk már Az ítélet: család és A Miller család című sorozatokban is. A történet szerint Reagan Brinkley, híres amerikai producer, nem sokkal gyermeke megszületése után visszamegy dolgozni, így jogász férje Chris marad otthon a kis Amy-vel. Ez pedig ahogyan sejthető, nem kis felfordulást okoz majd a család életében.

 A sorozat magyar változatát Mauchner József rendezi, akinek olyan sorozatok szinkronjait köszönhetjük mint a Dokik, az Egyszer volt, hol nem volt, a Szellemekkel suttogó vagy a Teen Wolf - Farkasbőrben. Mivel az Éjjel-nappal szülők két főszereplője nyugodtan nevezhető szitkomveterán színésznek, így könnyen találhatunk hozzájuk bejáratott magyar hangot. Christina Applegate szinkronhangját azt hiszem, álmunkból fölkeltve is azonnal tudnánk mondani, és ki más lenne most is a hangja mint a lenyűgöző Zsigmond Tamara. Will Arnett azonban már más tészta, ugyanis nem a vele elég sokszor hallott Fekete Zoltánt kapta, hanem azt a Kárpáti Leventét, aki őt talán még nem is szinkronizálta. Köszönet a stáblistáért a TV2-nek!

Éjjel-nappal szülők (Up All Night)

Christina Applegate (Reagan) - Zsigmond Tamara
Will Arnett (Chris) - Kárpáti Levente
Maya Rudolph (Ava) - Peller Anna
Jennifer Hall (Missy) - Czifra Krisztina
Jean Villepique (Terry) - Hábermann Lívia
Matt Braunger (Gene) - Bácskai János

Magyar szöveg: Szojka László
Hangmérnök: Nikodém Norbert
Gyártásvezető: Kovács Mariann
Szinkronrendező: Mauchner József
Stúdió: Masterfilm Digital

A leírás forrása: TV2 Sajtószoba
A kép forrása: TV2 Sajtószoba

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.