Magyar nézettség: 37. hét - Oktatott az RTL Klub, de visszavágott a TV2

2015. szeptember 18. - Jasinka Ádám

 Ez már igen, végre izgalmak a nézettségi adatok között és ezeket a hullámokat már nem a Duna TV evezőlapátjai, hanem a két nagy kereskedelmi tévé hajói keltették a számok óceánjában. Az őszi szezon az előző előtti héten indult, de akkor felemás eredményeket hoztak mind a premierek, mind a visszatérő műsorok, ezért ettől a mostani adáshéttől vártam sokat és meg is hozta a gyümölcsét, hiszen végre olyan párharcot láthattunk a nézők kegyeiért, amely szerintem minden nézettséggel foglalkozónak a kedvére válhat.

gyertekatnezettseg.jpg

 Az RTL Klub még mindig nem kapcsolt teljes fokozatra, ahogyan persze a TV2 sem, de már így is hatalmas erőfölény mutatkozik meg előbbi javára, bár az utóbbi becsületére legyen mondva, derekasan próbálkoznak és bizony van, hogy sikerül az RTL körmére csapni, ahogyan például a múlt héten is. A piacvezető tévéadó leggyengébb láncszeme a főműsoridőben az Éjjel-nappal Budapest, ugyanis nem csak, hogy nem hoz valami jó átlagot, de igazán már sem a fiatalok, sem az idősebbek számára nem kihagyhatatlan szórakozás és ezt a rést tudta nagyon ügyesen kihasználni a TV2 az Ezek megőrültek! című celebes vetélkedőjével, ami most már végre olyan számokat hoz, amelyek elvárhatóak egy országos lefedettségű tévéadótól.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy bemutatkozott jó pár új saját gyártás. A Gyertek át szombat este! meglepő módon a teljes lakosságban, ha csak pár nézővel is, de kevesebb embert érdekelt, mint a felvezetése, a Vigyél el!, míg a célközönségnél megverte a párkereső műsort. Balázs új vetélkedője jó nézettséggel kezdett, nyerte a műsorsávját, de lehet ennél magasabb számokat vártak az RTL-nél.

 A TV2 sem maradt premier nélkül, ugyanis debütált A milliomos szakács, ám csak közepes eredménnyel. Házon belül a teljes lakosságban kikapott a Frizbitől, de a 21:30-as sorozatokat és filmeket mind megelőzte, szóval ha tartja ezt a szintet vagy még esetleg tud erre rápakolni, akkor szerintem elégedett lehet a TV2. A titkok könyvtárával viszont már kevésbé, hiszen csökkent a premierhez képest, bár még így is a legnézettebb főműsoridős, heti sorozatuk.

 A Barátok közt ismét felemás nézettséget hozott és úgy látszik ez a késő esti vetítés nem annyira nézőbarát, hiszen a legnagyobb arányban akkor nézik a sorozat epizódjait, ha utána olyan tartalom van, ami szintén érdekli őket, vagy legalábbis sok tévézőt vonz. Az RTL napi sorozat ugyanis szerdát leszámítva 800-900 ezer tévézőt hoz, míg amikor utána a Szulejmán van adásban, akkor ahogyan a múlt héten is, 1,2 millióan követik a Mátyás király tér lakóinak életét.

 A Szulejmán nézői ismét megmutatták, hogy adhatják bármikor kedvenc műsorukat, ők megnézik az epizódokat, viszont nem kellene szerintem ezzel ennyire visszaélni, bár kétségtelenül elképesztő és megmosolyogható, hogy egy sorozat késő este közel 30%-os közönségarányt hoz. A múlt heti epizód népszerűségén azonban annyira nincs mit csodálkozni, hiszen szerintem sokan várták, hogy Hürrem szultána újra kimutassa a foga fehérjét és mit ne mondjak, nem volt belőle köszönet.

 A Duna TV most nem hozott olyan kiemelkedő eredményeket, bár A hegyi doktor - Újra rendel továbbra is szárnyal, de a Maradj talpon! most sem tudott mit kezdeni igazán a felvezetéssel és a konkurenciával. A Kékfény magához képest nem hozott jó számokat, míg az Önök kérték nagyon is, és a Fölszállott a páva is korrekt volt.

 A sorozatok között a Szulejmán lett a legnézettebb mind a teljes lakosságban, mind a célközönségnél.

Hétfő:

TV2: Veronica aranya: 352 495 (19.6%), 18-49: 57 036 (10.4%)
Duna TV: Feketén-fehéren: 71 268 (3.9%), 18-49: 7 133 (1.3%)

RTL Klub: A mentalista 2x06 (ism.): 140 142 (7%), 18-49: 33 109 (5.4%)

TV2: Fiorella: 464 862 (20.2%), 18-49: 94 112 (13.5%)
Duna TV: Ridikül: 125 764 (5.4%), 18-49: 6 310 (0.9%)

RTL Klub: Fókusz: 180 262 (7.5%), 18-49: 59 126 (8.1%)

RTL Klub: Híradó: 716 374 (24.3%), 18-49: 192 205 (20.9%)
TV2: Tények: 654 828 (21.2%), 18-49: 178 908 (18.7%)
Duna TV: Híradó: 174 971 (6.2%), 18-49: 13 450 (1.5%)

Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 5x03: 460 006 (13.5%), 18-49: 65 227 (6.2%)

RTL Klub: 1 perc és nyersz! 3x06: 841 398 (22.2%), 18-49: 289 882 (24.6%)

TV2: Jóban rosszban: 620 718 (15.3%), 18-49: 157 534 (12.4%)
Duna TV: Maradj talpon!: 344 146 (8.3%), 18-49: 35 056 (2.7%)

TV2: Ezek megőrültek! 3x06: 742 972 (16.3%), 18-49: 296 085 (18%)
RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 697 055 (15.4%), 18-49: 273 365 (17.1%)
M4Sport: Futball: Európa-bajnoki selejtező: Észak-Írország - Magyarország: 558 047 (14.4%), 18-49: 221 214 (14.8%)

Duna TV: Kékfény: 317 340 (6.9%), 18-49: 50 501 (3%)

RTL Klub: Barátok közt 7567-7568.: 840 841 (19.9%), 18-49: 311 653 (18.9%)

TV2: A milliomos szakács 1x01: 342 963 (8.9%), 18-49: 142 756 (9,1%)
Duna TV: J.A.G. - Becsületbeli ügyek 2x11: 204 043 (5.3%), 18-49: 24 256 (1.6%)

RTL Klub: Dr. Csont 6x22 (ism.): 497 358 (15.7%), 18-49: 255 755 (18.7%)

TV2: Az ősi prófécia 1x01: 137 401 (5.7%), 18-49: 65 473 (6.1%)
Duna TV: Homo Politicus 1.: 64 628 (2.5%), 18-49: 6 956 (0.6%)

RTL Klub: Híradó: 370 526 (17.4%), 18-49: 181 665 (18.9%)

RTL Klub: A főnök 7x10: 240 789 (18%), 18-49: 119 123 (17.9%)
TV2: Doktor D 2x02: 64 256 (5%), 18-49: 35 675 (5.6%)
Duna TV: A csepeli kettős gyilkosság - hatalmat minden áron: 42 480 (2.9%), 18-49: 9 022 (1.2%)

Kedd:

TV2: Veronica aranya: 354 246 (21.3%), 18-49: 57 835 (12.1%)
Duna TV: Feketén-fehéren: 79 637 (4.6%), 18-49: 794 (0.2%)

RTL Klub: A mentalista 2x07 (ism.): 150 455 (8%), 18-49: 34 145 (6.2%)

TV2: Fiorella: 457 625 (21.2%), 18-49: 81 597 (12.8%)
Duna TV: Ridikül: 157 757 (7.2%), 18-49: 8 728 (1.4%)

RTL Klub: Fókusz: 184 366 (8.2%), 18-49: 60 964 (9.4%)

RTL Klub: Híradó: 754 838 (26.4%), 18-49: 198 945 (23.2%)
TV2: Tények: 701 422 (23.3%), 18-49: 217 943 (23.9%)
Duna TV: Híradó: 156 524 (5.8%), 18-49: 241 (0%)

Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 5x04: 491 666 (14.6%), 18-49: 53 335 (5.1%)

RTL Klub: 1 perc és nyersz! 3x07: 835 093 (22.4%), 18-49: 287 473 (24%)

TV2: Jóban rosszban: 635 312 (16.1%), 18-49: 187 150 (14.6%)
Duna TV: Maradj talpon!: 413 101 (10.2%), 18-49: 49 299 (3.7%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 760 685 (17.8%), 18-49: 309 311 (20.7%)
TV2: Ezek megőrültek 3x07: 645 923 (15.1%), 18-49: 248 864 (16.4%)

Duna TV: Önök kérték: 367 861 (8.6%), 18-49: 31 023 (2%)

RTL Klub: Barátok közt 7569-7570.: 989 289 (25.4%), 18-49: 377 020 (25%)
TV2: A titkok könyvtára 1x02: 301 957 (8.5%), 18-49: 126 018 (8.9%)
Duna TV: Szívek doktora 4x05: 113 827 (3.1%), 18-49: 8 015 (0.6%)

RTL Klub: Castle 5x21: 570 964 (19.8%), 18-49: 221 712 (18%)
Duna TV: MüpArt - The Swingle Singers: 26 078 (1.1%), 18-49: 482 (0%)

TV2: Hawaii Five-0 5x09: 145 651 (6.2%), 18-49: 69 063 (6.5%)

RTL Klub: Híradó: 387 828 (18.6%), 18-49: 153 587 (15.9%)

RTL Klub: XXI. század: 253 982 (15.7%), 18-49: 110 983 (13.9%)
TV2: Franklin és Bash 2x03: 91 429 (6.8%), 18-49: 37 458 (5.6%)
Duna TV: A médium 1x02 (ism.): 14 261 (1.1%), 18-49: 1 635 (0.3%)

Szerda:

TV2: Veronica aranya: 338 917 (21.1%), 18-49: 54 779 (11%)
Duna TV: Feketén-fehéren: 59 395 (3.6%), 18-49: 0 (0%)

RTL Klub: A mentalista 2x08 (ism.): 168 660 (9.5%), 18-49: 33 844 (6.3%)

TV2: Fiorella: 441 812 (21%), 18-49: 79 897 (12.7%)
Duna TV: Ridikül: 113 863 (5.3%), 18-49: 6 470 (1%)

RTL Klub: Fókusz: 202 301 (9%), 18-49: 46 343 (6.9%)

RTL Klub: Híradó: 646 517 (22.8%), 18-49: 153 839 (18.9%)
TV2: Tények: 626 896 (21.2%), 18-49: 163 952 (19.1%)
Duna TV: Híradó: 153 566 (5.8%), 18-49: 8 402 (1.1%)

Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 5x05: 475 948 (14.4%), 18-49: 68 409 (7%)

RTL Klub: 1 perc és nyersz! 3x08: 802 134 (21.6%), 18-49: 248 576 (21.9%)

TV2: Jóban rosszban: 611 850 (15.2%), 18-49: 171 348 (13.7%)
Duna TV: Maradj talpon!: 412 995 (10%), 18-49: 52 181 (4%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 864 219 (19.6%), 18-49: 331 546 (22%)
TV2: Ezek megőrültek! 3x08: 643 054 (14.6%), 18-49: 235 781 (15.3%)

Duna TV: Ketten Párizs ellen 1x02: 137 495 (3.1%), 18-49: 17 473 (1.1%)

RTL Klub: Barátok közt 7571-7572.: 1 209 387 (30.1%), 18-49: 452 273 (29.4%)
TV2: Hazudj, ha tudsz!: 2x13: 216 168 (5.9%), 18-49: 83 695 (5.9%)
Duna TV: Szabadság tér '89: 61 048 (1.6%), 18-49: 3 408 (0.2%)

RTL Klub: Szulejmán 140.: 854 755 (29.1%), 18-49: 283 619 (23.9%)
Duna TV: Szerelem és vérbosszú 1x16 (évadzáró): 56 966 (2%), 18-49: 7 028 (0.6%)

TV2: Lángoló Chicago 2x10: 81 972 (3.4%), 18-49: 26 986 (2.7%)

RTL Klub: Híradó: 584 709 (29.2%), 18-49: 191 440 (22.8%)

RTL Klub: Házon kívül: 402 267 (26.5%), 18-49: 144 616 (23%)
TV2: Életfogytig zsaru 1x02 (ism.): 82 563 (6.1%), 18-49: 23 722 (4.2%)

Csütörtök:

TV2: Veronica aranya: 344 781 (16.6%), 18-49: 51 268 (8.4%)
Duna TV: Feketén-fehéren: 118 067 (5.8%), 18-49: 19 383 (3.2%)

RTL Klub: A mentalista 2x09 (ism.): 179 540 (7.6%), 18-49: 46 281 (6.6%)

TV2: Fiorella: 472 502 (18%), 18-49: 88 438 (11.4%)
Duna TV: Ridikül: 137 381 (5.2%), 18-49: 11 034 (1.4%)

RTL Klub: Fókusz: 277 470 (10.2%), 18-49: 102 569 (12.4%)

RTL Klub: Híradó: 800 543 (24%), 18-49: 224 181 (22.3%)
TV2: Tények: 719 700 (20.9%), 18-49: 188 077 (18%)
Duna TV: Híradó: 186 778 (5.8%), 18-49: 15 047 (1.6%)

Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 5x06: 486 701 (13.2%), 18-49: 49 409 (4.3%)

RTL Klub: 1 perc és nyersz! 3x09: 845 906 (21.3%), 18-49: 289 261 (22.3%)

TV2: Jóban rosszban: 621 110 (14.8%), 18-49: 183 179 (12.8%)
Duna TV: Maradj talpon!: 379 242 (8.9%), 18-49: 46 226 (3.2%)
M3: Szomszédok: 263 115 (6.1%), 18-49: 107 352 (7.3%)

TV2: Ezek megőrültek! 3x09: 712 341 (16.3%), 18-49: 258 556 (16.2%)
RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 710 900 (16.2%), 18-49: 312 682 (19.9%)

Duna TV: Szálka avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán: 314 211 (7.2%), 18-49: 44 829 (2.8%)

RTL Klub: Barátok közt 7573-7574.: 867 095 (20.9%), 18-49: 364 219 (22.7%)
TV2: Frizbi Hajdú Péterrel: 365 454 (9.9%), 18-49: 115 972 (7.7%)
Duna TV: Aludj csak, én álmodom: 222 419 (7.2%), 18-49: 62 786 (4.7%)

RTL Klub: CSI: A helyszínelők 9x12: 429 610 (14.2%), 18-49: 236 249 (18%)

Cool TV: Döglött akták 6x02: 250 151 (9.2%), 18-49: 127 876 (10.5%)

TV2: NCIS 12x18: 185 605 (8.1%), 18-49: 63 065 (5.9%)

RTL Klub: Híradó: 293 612 (13.4%), 18-49: 155 100 (15.1%)

RTL Klub: Brandmánia: 155 604 (10%), 18-49: 79 737 (10.9%)
TV2: Felejthetetlen 1x08 (ism.): 124 084 (9.9%), 18-49: 37 666 (6.4%)

Péntek:

TV2: Veronica aranya: 333 495 (16.9%), 18-49: 60 529 (10.2%)
Duna TV: Feketén-fehéren: 99 912 (4.9%), 18-49: 12 712 (2.1%)

RTL Klub: A mentalista 2x10 (ism.): 175 978 (8.2%), 18-49: 52 289 (8.2%)

TV2: Fiorella: 489 595 (20.4%), 18-49: 79 056 (11.3%)
Duna TV: Ridikül: 142 527 (5.9%), 18-49: 10 634 (1.5%)

RTL Klub: Fókusz: 238 109 (9.5%), 18-49: 69 537 (9.6%)

RTL Klub: Híradó: 778 389 (24.6%), 18-49: 175 515 (18.8%)
TV2: Tények: 712 960 (21.6%), 18-49: 188 352 (19.3%)
Duna TV: Híradó: 197 325 (6.5%), 18-49: 8 974 (1%)

Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 5x07: 531 780 (14.6%), 18-49: 67 802 (6.2%)

RTL Klub: 1 perc és nyersz! 3x10: 791 796 (20.2%), 18-49: 233 563 (19.2%)

TV2: Jóban rosszban: 645 134 (15.7%), 18-49: 195 480 (14.9%)
Duna TV: Maradj talpon!: 440 443 (10.5%), 18-49: 42 721 (3.2%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 791 537 (17.9%), 18-49: 292 532 (19.6%)
TV2: Ezek megőrültek! 3x10: 645 474 (14.6%), 18-49: 240 035 (15.8%)
Cool TV: A mentalista 2x08: 263 563 (5.9%), 18-49: 90 930 (6.1%)

Duna TV: Fölszállott a páva 3x02: 315 807 (7.1%), 18-49: 37 079 (2.4%)

RTL Klub: Barátok közt 7575-7576.: 967 166 (23.8%), 18-49: 323 173 (21.1%)
TV2: A szállító: 419 443 (13.2%), 18-49: 179 484 (13.8%)
Duna TV: Columbo - Kézirat vagy halál: 188 746 (5.4%), 18-49: 23 853 (1.7%)

RTL Klub: Kétszemélyes hadsereg: 311 303 (12.3%), 18-49: 93 919 (8.7%)

Duna TV: Az elátkozott színház: 61 145 (3.3%), 18-49: 10 862 (1.3%)

TV2: Charlie angyalai 1x01: 163 992 (10.5%), 18-49: 59 118 (8.6%)

Szombat:

Duna TV: A koppányi aga testamentuma: 195 380 (9.8%), 18-49: 20 480 (2.9%)

RTL Klub: Ara csak egy van: 134 312 (6.5%), 18-49: 59 562 (8.4%)
TV2: Példátlan példaképek: 103 903 (5.1%), 18-49: 34 045 (4.8%)

Duna TV: Gasztroangyal - Dinnye: 250 315 (11.6%), 18-49: 36 590 (5.1%)

RTL Klub: Híradó: 609 372 (22%), 18-49: 135 806 (16.3%)
TV2: Tények: 474 022 (17%), 18-49: 117 306 (14%)
Duna TV: Híradó: 214 812 (8.1%), 18-49: 36 221 (4.5%)

Duna TV: SzerencseSzombat: 326 334 (10.4%), 18-49: 43 869 (4.7%)

RTL Klub: Fókusz Plusz: 609 798 (17.5%), 18-49: 165 616 (15.6%)
TV2: Honey 2.: 285 510 (7.2%), 18-49: 114 975 (8.9%)

Duna TV: Az Adlon Hotel 1x03 (évadzáró): 256 556 (6.2%), 18-49: 23 006 (1.7%)

RTL Klub: Vigyél el! 1x02: 807 376 (18.8%), 18-49: 309 048 (20.8%)

RTL Klub: Gyertek át szombat este! 1x01: 801 320 (20.4%), 18-49: 349 784 (22.3%)
TV2: Lepattintva: 225 054 (6.9%), 18-49: 120 549 (8.8%)
Duna TV: Szigorúan bizalmas: 181 582 (5.4%), 18-49: 46 360 (3.3%)

RTL Klub: Párizsból szeretettel: 320 249 (13.1%), 18-49: 132 684 (12%)

TV2: 12 - A romlás napjai: 85 543 (6.8%), 18-49: 38 256 (5.9%)
Duna TV: Casino Jack: 36 696 (2.7%), 18-49: 8 933 (1.3%)

Vasárnap:

RTL Klub: Akit Buldózernek hívtak: 279 733 (11.5%), 18-49: 94 558 (10.8%)
Duna TV: A kölcsönkért kastély: 197 696 (8.4%), 18-49: 38 608 (4.6%)

TV2: Sylvester: 263 769 (10.6%), 18-49: 37 921 (4.3%)

Duna TV: A muskétások 1x02: 133 924 (5.1%), 18-49: 28 819 (3.1%)

RTL Klub: Híradó: 795 599 (24.8%), 18-49: 195 924 (18.3%)
TV2: Tények: 658 907 (20.4%), 18-49: 164 753 (15.2%)
Duna TV: Híradó: 131 389 (4.2%), 18-49: 22 632 (2.2%)

Duna TV: Hogy volt?!: 181 469 (5%), 18-49: 9 339 (0.7%)

RTL Klub: Cobra 11 17x08 (ism.): 708 953 (18.2%), 18-49: 222 774 (16.3%)
TV2: Transformers 2. - A bukottak bosszúja: 482 958 (11.4%), 18-49: 278 866 (17.3%)

Duna TV: Herbie Monte Carlóba megy: 307 048 (6.9%), 18-49: 48 225 (2.9%)

RTL Klub: 2012: 517 437 (13.1%), 18-49: 246 894 (15.4%)

Cool TV: Red 2.: 245 843 (6.8%), 18-49: 147 049 (9.4%)

Duna TV: A rettegés arénája: 120 777 (4%), 18-49: 36 854 (2.7%)

TV2: A Wall Street farkasa: 173 551 (9.9%), 18-49: 116 368 (14%)

RTL Klub: Lehetek az eseted?: 142 734 (9.6%), 18-49: 53 318 (7.4%)

Duna TV: Habermann: 38 966 (3.4%), 18-49: 8 996 (1.6%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától származnak.
A kép forrása: Gyertek át szombat este! Facebook oldala

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása