Ők lesznek a FOX új szitkomjának, a Barátaim jobb élete magyar hangjai

2015. február 24. - Jasinka Ádám

 A FOX fogja bemutatni Magyarországon a Friends with Better Lives című amerikai, egy évados vígjáték sorozatot. A Barátaim jobb élete egyik főszereplője az a James Van Der Beek, akit nem csak a külföldi, de a magyar nézők is nagyon sok sorozatból ismerhetnek már, többek között a Dawson és a haverokból is.

barataimjobbelete.jpg

 A tizenhárom részes sorozat magyar változata felvonultatja a fiatal szinkronizáló színészek egy kis szeletét, ami magának a történetnek is köszönhető, hiszen hat fiatal áll a középpontban, akik mind azt gondolják, hogy a barátaiknak sokkal jobb az életük. Azok, akik szeretik a szinkronokban az állandóságot (és itt most nem kezdek erről vagy ez ellen vitát), azok örülhetnek, hiszen a legismertebb színész az egyik legismertebb szinkronhangját kapja, azaz James Van Der Beek-et Markovics Tamás fogja szinkronizálni. A másik véglet is benne van ebben a magyar változatban, ugyanis Kevin Connolly-t is ismerheti egy szűkebb magyar tévézői réteg, mivel a Törtetők című sorozat egyik állandó szereplője, a magyar hangja pedig Hamvas Dániel, itt viszont Moser Károly orgánumán fog megszólalni, de ez nem jelenti egyenes ágon a minőség esetleges romlását szerintem. A Barátaim jobb élete március hatodikán debütál a FOX-on. A többi szinkronhangot a tovább mögött találjátok. FRISSÍTVE!

Kevin Connolly - Moser Károly
Majandra Delfino - Sipos Eszter
James Van Der Beek - Markovics Tamás
Brooklyn Decker - Czető Zsanett
Zoe Lister-Jones - Bogdányi Titanilla
Rick Donald - Dányi Krisztián

Magyar szöveg: Petőcz István
Szinkronrendező: Zákányi Balázs
Stúdió: Masterfilm Digital

A kép forrása: vimn.com

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása