Itt vannak a Furcsa páros és a Zűrös szívügyek című sorozatok magyar hangjai

2015. január 08. - Jasinka Ádám

 Az RTL Klub ezen a héten három premier sorozatot is bemutat, ám egyiket sem a főműsoridőben, hanem eldugva, késő este vagy kora hajnalban. A sorozatok rajongói, vagy azok a nézők, akik nem a szokványos krimikre vágynak így bizony kénytelenek lesznek trükközni. Az egyetlen pozitívum, hogy nem a főműsoridőben, a legnézettebb időpontokban kerülnek adásba ezek a sorozatok az az, hogy kevés, vagy egyáltalán nincs is bennük így reklám.

furcsaparos.jpg

 A Furcsa páros című vígjáték sorozat nem a szokványos húsz perces szitkomok mintáját követi, ugyanis a játékideje a duplája egy átlag komédiának. A rendőrös, nyomozós paródia történetének középpontjában két nem épp átlagos zsaru áll, akik a maguk módján, ha ez gyakran sokakat bánt vagy irritál is, de megoldják a bűneseteket. A magyar változat munkatársairól nem sokat tudni, mivel az RTL Klub-nál elég sok sorozat végefőcímét levágják, azaz ha fel is mondják a stáblistát, akkor sem mindig kerül ez adásba. A szinkronhangokat viszont a sorozatból is ki lehet találni és érdekes például összehasonlítani az egyik főszereplő, Colin Hanks hangválasztását az új sorozatával, a Fargo-val, ahol Zámbori Somát kapta, míg ebben Seszták Szabolcs kölcsönzi neki a hangját. A másik főszereplő, Bradley Whitford viszont az egyik, korábban már bejáratott magyar hangját, Tarján Pétert kapta, aki Az elnök emberei című sorozatban is szinkronizálta a színészt.

 A köztévén is képernyőre került egy új sorozat, ám a Zűrös szívügyek, a Rámenős páros című krimihez hasonlóan szintén csak egy évados. A német vicces drámasorozat főszereplőjének magyar hangja az a Balsai Mónika lett, akit hallhattunk már köztévés sorozatban, ugyanis a lengyel Az élet sava-borsa egyik főszereplőjének a szinkronhangja volt. Az M1-nél szerencsére nem vágták le a stáblistát így kiderült, hogy ki fordította a szöveget, ki a szinkronrendező és melyik stúdióban készült a magyar változat, aminek egy vendégszerepére Kautzky Armandot is sikerült megszerezni, akit mostanában nem sok sorozatban hallani. A magyar hangokat a tovább mögött találjátok.

Furcsa páros (The Good Guys)

Bradley Whitford - Tarján Péter
Colin Hanks - Seszták Szabolcs
Jenny Wade - Mezei Kitty
RonReaco Lee - Szokol Péter

Zűrös szívügyek (Doc meets Dorf)

Inez Bjorg David - Balsai Móni
Bert Tischendorf - Viczián Ottó
Steve Windolf - Bozsó Péter
Matthias Bollwerk - Molnár Levente
Linda Chang - Kisfalvi Krisztina
Bettina Lamprecht - Urbán Andrea
Carmen-Maja Antoni - Halász Aranka
Steffen Groth - Kautzky Armand

Magyar szöveg: Nagy Gabi
Szinkronrendező: Ambrus Zsuzsa
Stúdió: Mahir Szinkron Kft.

A kép forrása: RTL Klub Sajtóklub

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.