Itt A Dal 2015 elődöntős mezőnye

2014. december 14. - Jasinka Ádám

 Az MTVA a héten három szakaszban jelentette be a jövő évi Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi selejtezőjére kiválasztott harminc dalt, amik között van pár elég ígéretes is. A versenyzők többsége azonban nem lehet ismeretlen a műsort vagy az országos kereskedelmi adók tehetségkutatóit nézők számára, hiszen nem egy olyan énekes vagy együttes jelentkezett és jutott be a legjobb harmincba, akik valamilyen formában feltűntek ezekben a műsorokban.

 A Dal egyik újdonsága az okostelefonos szavazás lesz, amit a köztévénél már a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutatójukban is használnak, de aki nem tud, vagy nem akar applikáción keresztül véleményt nyilvánítani, az alapdíjas SMS-ben is le tudja adni a voksát arra a produkcióra, akit ki szeretne juttatni a bécsi Eurovízióra.

 A másik újítás az lesz, hogy Rúzsa Magdi, Csiszár Jenő és Rákay Philip mellé ezúttal nem Kovács Kati, hanem a Megasztárból is ismert Pierot ül majd. A műsorvezető személye egyelőre még nem publikus. A harminc elődöntős dal viszont annál inkább, hiszen nem csak a hivatalos Facebook oldalon, de a Petőfi Rádióban is mutattak részleteket az elődöntősök számaiból.

 A kiválasztott harminc dal közül sokból csak részletet lehet meghallgatni, azonban van pár előadó, aki a teljes zeneszámot feltöltötte az internetre. A tovább mögött ezekből tudtok csemegézni.

 A versenyzők: Passed, Magyar Bori, Other Planet, Leander Rising, Szabó Ádám, Gájer Bálint, Dér Heni, Oláh Gergő, New Level Empire, Keresztes Ildikó, Ív, Éliás Gyula Jr. feat Fourtissimo, Mujahid Zoltán, Pankastic!, Fool Moon, Proof of Live, Szakács Gergő, Antal Timi, Szűcs Gabi, Wolf Kati, Tóth Vera, Szécsi Saci és Szécsi Böbe, Spoon, Péter Barbara, MDC, Karmapolis, Farkas-Jenser Balázs, Chanes, Dallos Bogi, Csemer Boglárka.

Passed - Mesmerize:

Magyar Bori - Lead Me to Haven:

Other Planet - Untold Story:

Leander Rising - Lőjetek fel:

Szabó Ádám - Give Me Your Love részlet

Gájer Bálint - That's How It Goes részlet

Dér Heni - Ébresztő részlet

Oláh Gergő - A tükör előtt:

New Level Empire - Homelights részlet

Keresztes Ildikó - Hazám hazád lehet részlet

Ív - Fire részlet

Éliás Gyula Jr. feat Fourtissimo - Run To You részlet

Mujahid Zoltán - Beside You:

Pankastic! - Kicsi a világ, de nagy világ:

Fool Moon - Back To Right részlet

Proof of Life - Hol a határ:

Szakács Gergő - Ősz utca:

Antal Timi - Woke Up This Way részlet

Szűcs Gabi - Úgysem felejtesz el részlet

Wolf Kati - Ne engedj el:

Tóth Vera - Gyémánt:

Szécsi Saci és Böbe - Our Time részlet

Spoon - Keep Marching On részlet

Péter Barbara - Listen To The Universe:

MDC - Maniac részlet

Karmapolis - The Time Is Now:

Farkas-Jenser Balázs - Liar részlet

Chances - The Night részlet

Bogi - World of Violence:

Boggie - Wars For Nothing:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.15. 10:11:52

Semmi esélye a magyar résztvevőnek, ha nem homokos vagy pedofil.