Magyar nézettség: 19. hét - Az Eurovíziós Dalfesztivállal és a Formula 1-gyel az élmezőnyben a köztévé

2014. május 14. - Jasinka Ádám

 Az M1 hagyományosan gyakran szerepel a nézettségi toplisták első helyeihez közel, ám ezeket nagy ritkán sikerül saját gyártású tartalommal elérni. Hol van már az, amikor a Magyarország, szeretlek! című vetélkedőt közel egymillióan nézték és amikor a Gasztroangyal is bő hétszázezres nézettséget hozott? Persze nem lenne tisztességes, ha azt az információt elhallgatnám, hogy az előbbi műsor nézettsége nem magától, hanem a kereskedelmi csatornákon képernyőn levő show-k miatt csökken. De ennek ellenére korrekt számokat hoz és a teljes lakosságban a köztévé legnézettebb műsora.

 A Formula 1 is előkelő helyen szokott szerepelni a toplistákon, főként a célközönségben, most azonban a teljes lakosságban is az impozáns kilencedik helyet szerezte meg. A nagyobb hír viszont az, hogy az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjével, ami három és fél óra hosszú volt és éjfél után is tartott, a köztévé körbeverte a kereskedelmi adókat. Mindezt úgy csinálta meg, hogy a 2014-es műsor nézettsége alacsonyabb, mint a tavalyi vagy a 2011-es döntőjé. A teljes lakosságban a negyedik lett, míg a célközönségben csak a Barátok közt tudott jobb számokat.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy a TV2 nem csak délután nézettebb, mint az RTL Klub, hanem a Tények felvezette Magánnyomozókra is több tévéző kíváncsi, mint az RTL Klub-os vetélkedőre és az Éjjel-nappal Budapest első fél órájára. Az RTL Klub részéről tehát érthető a műsorrend megváltoztatása, pláne, ha a Fókusz nézettségét is megnézzük, mert az botrányos. A gyanú árnyékában-Fókusz-Híradó hármas nem tudta elcsábítani a Tényeket választó nézőket, sőt a Fókusz olyan számokat hozott, amilyeneket a köztévés saját gyártások szoktak.

 A másik, hogy a Glades - Tengerparti gyilkosságok második évadának RTL Klub-os premiere azt a nézettséget hozta, amit a vele egy műsorsávban adott többi RTL-es import sorozat. Ez egyfelől jó, mivel így minden főműsoridőben biztosan van 400-450 ezer néző, aki érdekel az adó kínálata, de másfelől csalódás, mivel az első szezonban bő nyolcszázezer nézővel kezdett a sorozat. Igaz kedden, igaz egy korábbi idősávban. A harmadik érdekesség, hogy a Szombat esti láz nyolcról hét órára hozásával (és így az Eurovíziós Dalfesztivál elöli kihúzással) sem tudott javítani, sőt, talán ennyire kevesen soha nem nézték az RTL Klub-on vetített részeit a műsornak. A vicces az, hogy ezt a nézettséget az RTLII-n futott évad hozta, kábelen. Az ének iskolája nézettsége is csökkent, de így is a legnézettebb műsora volt a múlt hétnek.

 A sorozatok között a Cobra 11 lett a legnézettebb, míg a második helyet a Szulejmán hozta el. A részletes nézettséget a tovább mögött találjátok.

(Segítség: a műsor neve utáni szám a teljes lakosságra vonatkozik, ahogyan az utána levő, zárójeles százalék is, ami a közönségarány. A per jel utáni adatok a célközönségre vonatkoznak.)

Hétfő:

M1: Rex felügyelő 6x02: 156 071 (7.6%) / 37 651 (6.3%)

TV2: Tények: 1 052 780 (34.2%) / 267 882 (28.3%)

TV2: Magánnyomozók - Kertvárosi kamaszlány: 889 447 (22.5%) / 265 006 (20.8%)

TV2: Édes élet: 730 624 (16%) / 278 028 (16.5%)
M1: Hacktion Újratöltve 6x09: 239 306 (5.2%) / 41 100 (2.5%)

M1: Kékfény: 360 026 (8.4%) / 96 148 (5.6%)

TV2: Jóban rosszban: 593 184 (16.7%) / 185 896 (12.4%)
RTL Klub: Showder Klub 13x04: 415 660 (13.1%) / 223 385 (16.2%)

TV2: NCIS 11x10: 339 895 (16.2%) / 115 444 (11.8%)
RTL Klub: CSI: A helyszínelők 5x21 (ism.): 224 814 (12.6%) / 107 906 (12.9%)

Kedd:

M1: Az élet megy tovább 9.: 73 189 (4.5%) / 4 805 (1.1%)

RTL Klub: Fókusz: 359 578 (13.5%) / 98 067 (12.7%)

RTL Klub: Négyen négy ellen: 708 137 (18%) / 236 287 (19%)

M1: Elővízió: 296 919 (6.7%) / 56 165 (3.6%)

M1: Eurovíziós Dalfesztivál - 1. elődöntő: 526 315 (13%) / 192 253 (12.1%)
Cool TV: Dr. Csont 6x04: 313 746 (7%) / 155 531 (9.1%)

RTL Klub: A mentalista 6x02: 454 270 (13.4%) / 199 539 (14.1%)

RTL Klub: Életre-halálra 1x11: 312 913 (15.8%) / 129 962 (14%)
TV2: NCIS: Los Angeles 5x12: 301 128 (13.9%) / 126 745 (12.7%)

Szerda:

M1: Ridikül: 148 945 (5.8%) / 18 218 (2.3%)

M1: A következő: 277 278 (8.4%) / 30 897 (3.1%)

M1: Szabadság tér '89: 198 452 (4.4%) / 31 656 (1.9%)

M1: On The Spot - Diktátorok gyermekei 1x08: 163 748 (3.9%) / 45 408 (2.7%)

RTL Klub: Szulejmán 79.: 678 952 (21.5%) / 225 858 (17.4%)

RTL Klub: Házon kívül: 393 747 (20.6%) / 122 525 (14.5%)
TV2: Frizbi Hajdú Péterrel: 251 968 (12.4%) / 78 358 (8.8%)

Csütörtök:

RTL Klub: Az örökség: 209 813 (12.2%) / 34 141 (6.6%)

RTL Klub: A gyanú árnyékában - Áruld el, kinek a gyerekét nevelem?!: 258 365 (12.1%) / 69 133 (11.4%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 876 769 (19.9%) / 365 061 (22.5%)
M1: Elővízió: 252 588 (5.8%) / 58 953 (3.7%)

M1: Eurovíziós Dalfesztivál - 2. elődöntő: 366 649 (3.3%) / 151 652 (9.2%)

RTL Klub: Glades - Tengerparti gyilkosságok 2x01: 436 820 (13.2%) / 183 335 (12.5%)

RTL Klub: Gyilkos elmék 6x14 (ism.): 287 732 (14.9%) / 136 280 (14.6%)
TV2: Sherlock és Watson 2x10: 208 695 (9.1%) / 87 579 (8.1%)

Péntek:

TV2: Családi titkok: 406 477 (25%) / 103 263 (20.8%)

TV2: Maricruz: 551 912 (25.8%) / 127 763 (19.7%)

M1: Fábry: 302 453 (6.9%) / 51 719 (3.2%)

RTL Klub: Barátok közt 6919-6920.: 1 092 915 (25.1%) / 426 035 (25.1%)
M1: Bízunk benned!: 160 535 (4.2%) / 39 649 (2.5%)

RTL Klub: Castle 4x17: 457 709 (13.6%) / 180 308 (12.5%)

RTL Klub: A zöld íjász 2x17: 274 049 (12.8%) / 100 215 (10%)
TV2: A Bourne-rejtély: 238 166 (13.6%) / 123 811 (14.9%)

Szombat:

RTL Klub: Szombat esti láz 5x05 (ism.): 176 439 (8.4%) / 43 781 (6.6%)
M1: Ég, föld, férfi, nő 1x10: 116 823 (5.8%) / 19 210 (3.1%)

TV2: Irigy Hónaljmirigy-show (ism.): 174 478 (8.4%) / 69 528 (10.6%)

M1: Gasztroangyal 6x19: 262 536 (11%) / 44 194 (6%)

RTL Klub: Szombat esti láz 5x06: 683 299 (18.1%) / 200 659 (15.9%)
TV2: Jurassic Park 2.: 520 805 (13.5%) / 266 688 (20.2%)

M1: Híradó: 520 921 (14.4%) / 67 053 (5.7%)

M1: Elővízió: 436 150 (10.5%) / 134 820 (9.3%)

M1: Eurovíziós Dalfesztivál - A döntő: 917 752 (24.7%) / 398 554 (27%)
RTL Klub: Halálos fegyver 3.: 403 938 (10.8%) / 187 104 (11.4%)

TV2: Kettős játék: 177 766 (5.3%) / 102 645 (6.8%)

Vasárnap:

M1: Formula 1 Spanyol Nagydíj - Futam: 787 527 (27%) / 343 205 (29.6%)

M1: Futball: Győri ETO FC - Budapest Honvéd: 289 330 (8.3%) / 64 981 (5%)
RTL Klub: Négyen egy gatyában 2.: 251 320 (7.6%) / 125 108 (10.1%)
TV2: Apák gyesen 1x03: 219 324 (7.2%) / 96 619 (8.3%)

RTL Klub: Híradó: 635 753 (15.8%) / 222 893 (15%)

RTL Klub: Cobra 11 18x13: 895 013 (19.8%) / 308 240 (18.3%)
TV2: Napló: 805 792 (17.8%) / 246 625 (14.6%)

TV2: Az ének iskolája 2x04: 1 111 918 (23%) / 337 691 (17.1%)
RTL Klub: Exférj újratöltve: 611 970 (12.6%) / 333 600 (16.8%)
RTLII: ValóVilág - Döntő: 492 139 (10%) / 238 021 (11.9%)
M1: Magyarország, szeretlek! 6x10: 438 587 (8.8%) / 66 521 (3.3%)

M1: Idegenek: 127 688 (2.9%) / 26 232 (1.3%)

RTL Klub: Crank 2.: 344 141 (12.9%) / 181 157 (14.2%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától származnak.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása