Nézettség 2013: Az RTL Klub és az X-faktor nyerte az évet – 1. rész

2014. január 07. - Jasinka Ádám

 A tavalyi év nézettség szempontjából is érdekes volt, hiszen rengeteg saját gyártású tartalmat és premier sorozatot mutattak be a magyar tévécsatornák, amik nem egyszer nyerték el a nézők kegyeit, s hoztak az adóknak brutális nézőszámokat. A sok érdekesség miatt nem is lehet olvasóbarát módon összegezni és közölni ennyi adatot, ezért cikksorozat keretében vesszük górcső alá először műfaj, majd csatorna szerint a nézettségeket. (Jelmagyarázat: a csatornákat szín szerint is elkülönítettük; piros az RTL Klub, kék a TV2, zöld az M1)

 A legnézettebb tehetségkutató: X-faktor

 A kereskedelmi csatornák nem fukarkodtak a pénzzel, ha látványos és heti, általában énekes műsorokat akartak csinálni. A 2013-as esztendőben a pálmát egyértelműen az X-faktor vitte, ami megújult zsűri- és műsorvezető felállással is tudott kétmilliós nézettséget. A negyedik évad átlaga viszont a remek premier ellenére nem volt valami fényes, hiszen nem csak évad, de sorozatminimumot is hozott a tehetségkutató. A második helyen a TV2 tehetséggondozóként aposztrofált műsora, Az ének iskolája áll, ami csatornaszinten pazarnak számító nézőszámot hozott a TV2-nek. A dobogó harmadik fokán a köztévés, szintén zenés műsor, A Dal áll, ami ugyan nem tehetséget kutatott, de egyfajta ugródeszka a nem annyira közismert előadóknak.

Teljes lakosság: Célközönség:
1. X-faktor (13/9/22):
2 390 564 (46.7%)
1. X-faktor (13/9/22):
1 142 040 (51.8%)
2. Az ének iskolája (13/6/16):
1 792 067 (40.2%)
2. Az ének iskolája (13/6/16):
558 389 (31.7%)
3. A Dal (13/3/2):
1 173 441 (25.1%)
3. Sztárban sztár (13/11/22):
480 451 (31.9%)
4. Sztárban sztár (13/12/6):
1 164 457 (34.1%)
4. The Voice (13/1/25):
442 195 (24.5%)
5. The Voice (13/1/25):
1 099 959 (25.6%)
5. A Dal (13/3/2):
324 518 (17%)

A többi kategóriát a tovább mögött találjátok.

 A legnézettebb szórakoztató műsor: Sztárban sztár 

 A tehetségkutatók jellégéből adódón szórakoztatóak is, de tekintsünk rájuk külön kategóriaként. A lista első helyén a TV2-s Sztárban sztár áll, ami ugyan kvázi tehetségkutató, mivel a versenyző, ismert előadóknak lehetőségük van megmutatni, hogy nem csak egy szerepben, egy műfajban jók, de összességében ez egy szórakoztató műsor. A második helyen a Vundersőn és Zuperszexi áll, ami a felvezető műsorának köszönhetően remek premier nézettséget hozott. A minőség javulásával érdekes módon, de nem nőtt a nézőszám, s bizony 2013 egyik legtöbbet kritizált műsora lett a Sebestyén Balázs és Vadon János vezette Vundersőn. A harmadik a köztévé szerintünk legjobb saját gyártású show-ja, a Magyarország, szeretlek!, ami a negyedik szezonjával pazar, míg az X-faktorral egy műsorsávban adott ötödik évadával korrekt nézettséget hozott.

Teljes lakosság: Célközönség:
1 Sztárban sztár (13/12/6):
1 164 457 (34.1%)
1. Vundersőn és Zuperszexi (13/10/13):
431 470 (27.4%)
2. Vundersőn és Zuperszexi (13/10/13):
1 037 887 (24.6%)
2. Sztárban sztár (13/11/22):
480 451 (31.9%)
3. Magyarország, szeretlek! (13/5/12):
929 538 (17.9%)
3. Showder klub (13/4/29):
260 961 (21.9%)
4. A nagy duett (best of) (13/3/31):
850 965 (18.9%)
4. Mr és Mrs – A sztárpár-show (13/13/3):
253 541 (16.1%)
5. Frizbi Hajdú Péterrel (13/12/31):
783 140 (18.%)
5. Frizbi Hajdú Péterrel (13/12/11):
238 492 (14.3%)
6. Retró Kabaré (13/2/10):
778 599 (14.9%)
6. Hal a tortán (13/7/12):
231 969 (14.8%)
7. Hal a tortán (13/8/15):
736 986 (17.2%)
7. Buli hajnalig (13/12/31):
227 185 (18.7%)
8. Buli hajnalig (13/12/31):
698 303 (23.4%)
8. Szálka Extra (13/12/31):
215 763 (14.3%)
9. Mr és Mrs – A sztárpár-show (13/9/26):
657 000 (19.1%)
9. Irigy Hónaljmirigy-show (13/8/25):
200 781 (10.3%)
10. Szilveszteri Sas Kabaré (13/12/31):
637 063 (15.7%) ATV
10. Szombat esti láz (13/4/6):
189 896 (9.9%) RTLII

 A legnézettebb külföldi sorozat: Cobra 11 

 Az egyik, ha nem a legérdekesebb kategória. A dobogó legfelső fokán a Cobra 11 áll, s ez a sorozat az összetett listán is az előkelő hetedik pozícióban áll. A német autópálya-rendőrség tavaly előtt is behúzta ezt a csoportot, s a nézők nem unták meg Semir-t és társait. Amásodik helyen egy új sorozat, A zöld íjász áll, ami a tavalyi év legjobb premiernézettségét hozta. A harmadik szintén egy autós, európai széria, A szállító lett. Az érdekesség az, hogy a top tízben csak RTL Klub-on adott sorozatok vannak.

Teljes lakosság: Célközönség:
1. Cobra 11 (13/1/6):
1 482 528 (27.7%)
1. A zöld íjász (13/2/1):
680 696 (36.9%)
2. A zöld íjász (13/2/1):
1 421 610 (32.4%)
2. Dr. Csont (13/1/7):
617 174 (31.9%)
3. A szállító (13/10/6):
1 243 871 (27%)
3. Cobra 11 (13/1/6):
599 597 (28.8%)
4. Dr. Csont (13/1/7):
1 155 256 (26.1%)
4. A szállító (13/9/22):
513 069 (31.1%)
5. Szulejmán (13/1/16):
1 122 396 (26.5%)
5. Csont nélkül (13/1/7):
510 666 (33%)
6. A mentalista (13/2/5):
1 063 815 (27.6%)
6. Revolution (13/6/20):
482 553 (29.1%)
7. Castle (13/1/22):
1 029 473 (26.5%)
7. A mentalista (13/4/2):
476 418 (25.2%)
8. CSI: A helyszínelők (13/1/4):
982 694 (21.2%)
8. Castle (13/1/8):
463 642 (25.6%)
9. Igazságosztók (13/3/7):
966 528 (23.7%)
9. CSI: Miami helyszínelők (13/12/20):
428 556 (28.1%)
10. CSI: Miami helyszínelők
(13/10/4): 963 910 (25.2%)
10. Szulejmán (13/4/10):
428 397 (24.2%)

 A legnézettebb saját gyártású sorozat: Barátok közt 

 Az első az RTL Klub sorozata, a Barátok közt, ami a tizenötödik szezonjával is tudott olyan jó nézettséget hozni, mint a korábbi évadokkal. A dobogót a teljes lakosságban kibérelte az RTL Klub, hiszen két amatőr szereplős napi sorozattal is remek nézőszámot hozott. Az első három helyet leszámítva nincs a listán több RTL-es produkció, ugyanis a piacvezető adó nem igazán költ saját gyártású sorozatokra. A TV2-nél az az érdekes, hogy a jó nézettségű premier után bukó Bűnök és szerelmeket azóta elkaszálták. De, ami a legérdekesebb, hogy a közmédia saját gyártásai közül, amiket az M1-en adnak, egyik se került be, míg a Duna TV-n ismételt Sándor Mátyás és Kisváros igen. JAVÍTVA! A közmédia saját gyártásai közül a Hacktion Újratöltve került be a listára, de a Duna TV-n ismételt Sándor Mátyás jobb nézettséget hozott.

Teljes lakosság: Célközönség:
1. Barátok közt (13/1/4):
1 702 280 (33.1%)
1. Barátok közt (13/1/9):
672 104 (33%)
2. A gyanú árnyékában (13/1/4):
1 443 292 (37.2%)
2. Éjjel-nappal Budapest (13/5/13):
613 031 (36.8%)
3. Éjjel-nappal Budapest (13/5/13):
1 315 850 (28.3%)
3. Családi titkok (13/2/13):
473 977 (26.8%)
4. Családi titkok (13/2/13):
1 312 607 (26.9%)
4.  Jóban rosszban (13/1/4):
463 980 (24.2%)
5. Jóban rosszban (13/1/2):
1 169 586 (22.5%)
5. A gyanú árnyékában (13/1/4):
429 847 (32.1%)
6. Édes élet (13/12/19):
1 018 922 (22%)
6. Édes élet (13/12/19):
399 897 (25%)
7. Bűnök és szerelmek (13/1/07):
942 514 (18.5%)
7. Bűnök és szerelmek (13/1/14):
364 865 (18.1%)
8. Veled is megtörténhet (13/8/28):
429 110 (17.5%)
8. Veled is megtörténhet (13/6/26):
152 367 (18%)
9. Sándor Mátyás (13/8/25):
376 107 (7.8%) Duna TV
9. Angyalbőrben (13/11/21):
146 203 (8.1%) Duna TV
10. Hacktion Újratöltve (13/3/18): 319 928 (6.2%) -

 A legnézettebb egyéb, saját gyártású műsor: A kód

 A magyar tévéknek vannak olyan műsorai, amiket nem tudtam beskatulyázni, mert vagy nem kimondottan szórakoztató műfajúak, vagy nem kimondottan hírműsorok, úgyhogy ők kaptak egy külön csoportot.

 A legnézettebb műsor A kód című RTL Klub-s vetélkedő lett, de általánosságban elmondható, hogy a kvízek, vetélkedők minden csatornának jó nézettséget hoznak. A gasztro és közéleti témákkal foglalkozó műsorok is érdeklik a nézőket, hiszen a Gasztroangyal és a Házon kívül mind a két korcsoportban előkelő helyezést ért el.

Teljes lakosság: Célközönség:
1. A kód (13/1/2):
1 519 021 (30%)
1. A kód (13/1/8):
509 522 (29.2%)
2. A 40 milliós játszma (13/2/25):
1 209 546 (24.9%)
2. A 40 milliós játszma (13/2/25):
398 633 (22.6%)
3. Maradj talpon! (13/3/17):
882 414 (16.5%)
3. 1 perc és nyersz (ism.) (13/8/14):
333 208 (24.8%)
4. 1 perc és nyersz (ism.) (13/8/14):
865 450 (22.9%)
4. Házon kívül (13/4/10):
259 719 (20.1%)
6. Gasztroangyal (13/1/26):
722 904 (17.9%)
5. Fogyj Rékával és Norbival (13/10/25):
244 083 (29.4%)
6. A következő! (13/9/1):
666 470 (13.9%)
6. XXI. század (13/1/8):
202 158 (22.5%)
7. Reflektor (13/1/7):
630 521 (24.5%)
7. Reflektor (13/6/19):
190 943 (21.5%)
8. Házon kívül (13/6/5):
594 139 (18.8%)
8. Maradj talpon!  (13/3/17):
186 256 (8.3%)
9. Fogyj Rékával és Norbival (13/12/6):
493 782 (26%)
9. Gasztroangyal (13/3/16):
163 554 (11.3%)
10. Update konyha (13/5/31):
351 864 (14.3%)
10. Brandmánia (13/9/19):
143 466 (16.2%)

 A legnézettebb film: Taxi 4. 

 Az RTL Klub filmkínálata érdekelte a legjobban a nézőket, ami meg is látszik a listán, hiszen csak egy TV2-n vetített mozit (Feketék fehéren) találunk.

Teljes lakosság: Célközönség:
1. Taxi 4. (13/2/17):
1 377 296 (26.8%)
1. Avatar (13/11/1):
711 700 (37.9%)
2. Kutyahideg (13/1/1):
1 287 351 (24.4%)
2. Taxi 4. (13/2/17):
696 488 (31.6%)
3. Avatar (13/11/1):
1 280 464 (27.6%)
3. Amikor megállt a Föld (13/5/12):
665 255 (32.1%)
4. Taxi 3. (13/2/3):
1 228 214 (23.4%)
4. Jégkorszak 3. (13/10/23):
617 481 (31.8%)
5. Amikor megállt a Föld (13/5/12):
1 150 833 (22.9%)
5. Kutyahideg (13/1/1):
615 199 (28.8%)
6. Jégkorszak 3. (13/10/23):
1 150 589 (22.5%)
6. Taxi 3. (13/2/3):
605 908 (27.3%)
7. Az istenek a fejükre estek 2. (13/1/26):
1 122 754 (22.5%)
7. Bérgyilkosék (13/4/21):
583 767 (29.7%)
8. Feketék fehéren (13/1/6):
1 104 093 (21.2%)
8. Feketék fehéren (13/1/6):
572 846 (25.3%)
9. Az istenek a fejükre estek (13/1/19):
1 099 368 (22.6%)
9. Red (13/9/7):
558 553 (38.3%)
10. Az ördög Pradát visel (13/3/24):
1 098 588 (21.4%)
10. Az ördög Pradát visel (13/2/24):
552 868 (5.4%)

 A legnézettebb hír-, és riportműsor: RTL Klub Híradó

 A hírműsoroknál is az RTL Klub-é az első hely annak ellenére, hogy a Tények rendre nézettebb volt 2013 második felében. A közszolgálati egyes adó hírműsora az utóbbi időkben nem tud ilyen pazar nézőszámot, de átlagban hoz 400-600 ezer nézőt.

Teljes lakosság: Célközönség:
1. RTL Klub Híradó (13/1/16):
1 610 533 (36.1%)
1. Fókusz (13/1/14):
586 656 (29.2%)
2. Fókusz (13/1/14):
1 523 448 (29.4%)
2. RTL Klub Híradó (13/1/1):
551 396 (27.7%)
3. Tények (13/3/17):
1 371 680 (27.4%)
3. Tények (13/3/17):
502 529 (26.3%)
4. Napló (13/1/27):
1 341 808 (25.8%)
4. Napló (13/1/27):
452 111 (22.9%)
5. M1 Híradó (13/2/23):
975 449 (19.5%)
5. Fókusz Plusz (13/9/21):
417 643 (30.1%)

 A legnézettebb sportműsor: Formula 1

 A két országos kereskedelmi csatorna nem ad főműsoridőben sportot (mivel az RTL Klub hétvégén, délután ad kézilabdát), így ebben a kategóriában a közszolgálati adó a nyertes. Mind a két korosztályban a Formula 1 vitte a pálmát. JAVÍTVA! Az érdekesség az, hogy a célközönségnél a Sport1 a Bajnokok Ligájával hozott jó nézettséget. A BL-döntő nézőszáma azért ilyen alacsony, mert este hét órától éjfélig mérték az egész műsorfolyamot. A mérkőzés egyébként az érmek átadásával együtt 560 ezer nézőt hozott.

Teljes lakosság: Célközönség:
1. Formula 1 Magyar Nagydíj (13/7/28):
1 178 497 (39.4%)
1. Formula 1 Monacói Nagydíj (13/5/26):
533 247 (41.1%)
2. Futball: Magyarország - Románia (13/3/22):
980 105 (20.3%)
2. Futball: Magyarország – Románia (13/3/22):
377 640 (19.2%)
3. Vízilabda: Magyarország – Montenegró (13/8/3):
612 571 (21.5%)
3. Kajak-kenu Világkupa (13/5/12):
199 944 (19.4%)
4. Kajak-kenu Világkupa (13/5/12):
519 068 (19%)
4. Futball: Real Madrid – Dortmund (13/4/30):
193 648 (11.4%) Sport1
5. Futball: Brazilia – Uruguay (13/6/26):
452 871 (11%)
 5. Futball: Dortmund  Bayer München (13/5/25):
161 389 (9.6%) Sport1

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása