A Lost a világ legjobb sorozata is lehetett volna - interjú

2013. december 08. - Jasinka Ádám

 Kritikus, oda- és megmondó embere a magyar blog és komment szférájának. Nem ritkán vesz részt éles szóváltásokban, s ha valamiről véleményt ír nem fukarkodik a karakterekkel. A magyar nézettséggel, szinkronnal és úgy az egész magyar médiával képben van, de az animék, különösen egy anime, képernyőre kerülése a vesszőparipája. A nickneve inkább a fórumlátogatóknak csenghet ismerősen. Interjú Lengabor-ral.

AJ: A Facebook oldalakat, hozzászólásokat és kezdeményezéseket látva az animések úgymond a törzsközönséged.

Lengabor: Most mondhatnám, hogy: csak ők? Azért igyekeztem nem elanimésedni, hanem az egészséges egyensúlyt megtartani a sorozatok, az amerikai és magyar média, szinkron, nézettségek, hírek között, és kisebb mértékben az animés dologgal is foglalkozom, hiszen sok helyen szervesen hozzátartozik a televíziós kultúrához, amiről ugyanúgy lehetne beszélni (akár nézettség, akár szinkron, akár premierek tekintetében).

AJ: Csak mondtam az animéseket, sok portálon aktív vagy, plusz értesz is ezekhez.

L: Vagy legalábbis van némi fogalmam a dolgokról. Amikor 2010-ben elkezdtem tanulgatni saját szórakoztatásomra és hobbiból a médiás ismereteket, akkor még semmit nem tudtam. Fokozatosan alakult és mélyült el bennem az a tudás, amit ma úgymond magaménak tudhatok. A beszélőkém és az íráskészségem akkor is megvolt már, csak jóval kevesebb érdemi tartalommal. Szerencsére rátaláltam azokra az alapvetőnek számító helyekre, oldalakra, ahonnan könnyen, gyorsan, egyszerűen informálódtam. A magyar kínálat is elég lenyűgöző, de a külföldi oldalak is nagy segítséget jelentettek ebben. 2010 szeptemberében végül rávett egy haverom, hogy csatlakozzam a Facebookhoz (akkor lehetett nyerni páros belépőjegyet a Megasztár 5 egyik élő show-jára, gondoltam miért ne. Aztán nem nyertem, de sokkal több mindent kaptam ennek köszönhetően: tapasztalatot, tudást, az emberek véleményének legegyszerűbb elérését. Ez kb. akkora mérföldkő volt, mint a Sorozatjunkie megismerése.)

AJ: Sablon kérdés, de szeretem. Melyik az a sorozat, ami megváltoztatott, amitől másképp álltál a dolgokhoz?

L: A Lost. A maga idejében a legnagyobb hatást tette rám, ami akár a világ legnagyszerűbb és legjobb sorozata is lehetett volna, ha nem szúrják el a végére. Valamit nagyon tudtak az alkotók, írtak egy viszonylag jó történetet, kiváló karakterekkel dolgoztak, hangulatos atmoszférát teremtettek, rengeteg áll-leejtős pillanatot okoztak, nem éreztem úgy a végéig, hogy hülyének néznének. Elgondolkodtatott, izgultam, ha kellett nevettem vagy meghatódtam. Alapmű volt a számomra. Fura belegondolni, de 18-19 éves koromban azon járt az eszem, hogy addig nem halhatok meg, amíg nem látom a végét. Aztán láttam a végét és baromira nem voltam elégedett. Csalódást éreztem, rengeteg elvesztegetett időm bánta, amit már nem kapok vissza. Viszont arra jó volt a sorozat ennek ellenére is, hogy felállítsak egy minőségi skálát, amin bizonyos szint alatt már nem adom. Tehát nagyban befolyásolta az ízlésemet, a sorozatokkal kapcsolatos gondolkodásmódomat.

Az interjú a tovább mögött folytatódik.

AJ: A sorozatoknál maradva, hogyan jött az, hogy rendszeresen kövesd a tévés híreket, a nézettséget, a szinkront?

L: Fokozatosan. 2007 októbere óta kezdtem el netezni, elég nagy lemaradásban voltam akkor a korombeliekhez képest, ami elég gáz volt, és mivel a modern világunk elvárásai megkövetelik a számítógép használatát, az internetet, így nekem is lépnem kellett az ügyben. Persze először ott is alapdolgokat tanultam meg, de hamar rájöttem, hogy más célokra is használható a világháló. Mivel akkorra már nagyrészt szilárd értékrendem, kialakult szokásaim és ízlésem volt, ezért igyekeztem a neten is olyan dolgokat követni, amik érdekelnek. Különböző fórumokra találtam rá véletlenszerűen, ott sok érdekes témával találkoztam. Tévézni meg mindig is szerettem (mást nem is nagyon tudtam csinálni addig, amíg nem nyitottam az online-világ felé), így evidens volt a kettőt összekapcsolni. Szépen lassan a netes jelenlétem átvette a főszerepet, a tévé abszolút háttérbe került. Ettől függetlenül továbbra is szerettem a műsorokat, a szinkront, és részletek is érdekeltek ezzel kapcsolatban. Tanulásra kezdtem el használni az internet adta lehetőségeket. Sok szempontból felnyílt a szemem, összefüggéseket értettem (pl. reklámok, nézettség kapcsán), onnantól pedig nem volt megállás. 2010-től már tudatosan tanulgattam dolgokat, mert érdekelt, hogy ami itt-ott letölthető, az miért csak addig letölthető, hogy került oda stb.

AJ: Mennyire veszik el a szabadidődet az animés dolgok, a nézettség, a fórum, blogolvasás. Csak azért kérdezem, mert látszik, hogy nem csak átolvasod a cikkeket és odaböfögsz valami hozzászólást, hanem gyakran komment-párbajokat is vívsz. Mennyire időigényes ez?

L: Változó. Amikor van szabadidőm, akkor igyekszem olyannal eltölteni, aminek látom is értelmét, amiben én magam örömömet lelem vagy jó eséllyel másoknak örömet okozok, segítek. Az animés dolog akkor venne el igazán sok időt, ha beszélhetnénk magyar animés vetítésekről. De mivel gyakorlatilag ilyen nem nagyon van, hála rengeteg múltbeli negatív oknak, így csak bizonyos kampánycélokat erőltetek vagy próbálok szervezni. Október 10-én elindítottam az InuYasha Magyarország nevű Facebookos rajongói oldalt, ami ezzel az animével kapcsolatos. Arra például szívesen áldozok, hiszen hosszú-hosszú hónapokon át gyűjtöttem különféle - szerintem - különleges képeket, amit úgy gondoltam, hogy a magyar rajongókkal is megosztok. Amikor volt ez a kamu Viasat Anime nevű csatorna körüli botrány, akkor annak az oldalnak az utódját valaki képes volt egy InuYasha-val kapcsolatos oldallá átalakítani. Valaki pedig azt tanácsolta, hogy ha már úgyis ennyire szeretem és küzdök ezért az animéért, akkor csináljak egy saját, komoly oldalt. Csináltam. Aztán ott volt az AXN-es kampány. 2012 szeptember és 2013 március között foglalkoztam ezzel érdemben, de ők bebizonyították, hogy rájuk érdemben nem lehet számítani. Hiába, az NCIS dömping fontosabb. Az eredmények persze őket igazolják, szóval nem szólhatok semmit. Közben az RTL II is létrejött, náluk is próbálkoztunk, de ők meg hűek maradtak az RTL-féle "a nézettségi adatok minket igazolnak, a néző meg le van tojva" mentalitáshoz. Aztán néha a Viasat-nál is próbálkozunk, de az tényleg nem időrabló dolog. Talán már csak brahiból is csináljuk. Az utolsó nagyobb kampány az M2 20 óra utánra elképzelt animeblokkhoz köthető. Ők a kezdeti teljes elzárkózástól visszakoztak, de jelenleg nem terveznek ilyet. Na, ott sok fikát kaptam én személy szerint is, egy teljesen ártalmatlan kezdeményezésbe politikától kezdve mindent belemostak. Hiába, ez Magyarország.

 A nézettség egy szemét dolog, nem igazán szeretem, ha őszinte akarok lenni. Persze jó dolog tisztában lenni az adatokkal, de más az, amikor gyorsan átfutom, és más az is, amikor lekörmölök minden egyes adatot, szöveges körítést írok hozzá, sorba teszem őket stb. A blogon megjelent toplisták másfél-két órát el szoktak venni az életemből, de közben mást is csinálok, mert egyszerre az nagyon monoton. A Sorozatjunkies adatok pedig egy-másfél órás munkát jelentenek.

 A blogolvasás mértéke változó. Ami nem érdekel, azt nem olvasom el. Vannak megszokott oldalak és források, amikhez ragaszkodom, de ott is rendszeresen szűrök. Filmes dolgok pl. egyáltalán nem érdekelnek. Összefoglalva azt mondhatnám, hogy az igényes munkához kell az idő. És a szakértelem is.

AJ: Sokszor szóba kerül nálad a külföldi csatornák tévéműsora, főként a németországiaké. Van valami különleges kötődés Németországhoz, vagy csak azért érdeklődsz a német média iránt, mert a magyar tévék gyakran másolják őket, követik az úgynevezett trendet?

L: Mindkettő benne van a dologban. Utóbbi nyilván fontosabb a hazai viszonyokkal kapcsolatban. 9-14 éves korom között rendszeresen szoktam nézni német nyelvű csatornákat. Bár egy szót nem értettem belőle, de a lényeg mindig átjött és ennek ellenére is jól szórakoztam. Főként vetélkedőket és a délutáni animeblokkot néztem. Akkoriban az RTL, RTL II és a Sat1 volt nálam a sláger. A német nyelvvel sokáig hadilábon álltam, utáltam is, aztán gimnáziumba kerülve ez megváltozott. Hamar csoportelső lettem és végül is letaszította nálam az angol nyelvet a trónról. Egyetemen is a német a minorom. Persze a mindennapi dolgok esetén így is az angolt használom főként, hiszen mégiscsak Amerika-centrikusak vagyunk, de mivel Németország sokkal jobb helyzetben van nálunk tévés és műfaji szempontból (is), közel is van hozzánk, anyukám pedig ott dolgozik, ezért jó pár indok van, ami miatt számomra érdekes az ő helyzetük.

AJ: Kicsit térjünk el az internetes világtól. Nem a magánéleted részleteire vagyok kíváncsi, csak nézzünk egy kicsit a nicknév mögé. Miket szeretsz a szabadidőben csinálni, olvasni, sportolni?

L: Amíg a nagymamám élt (Isten nyugosztalja), nagyon gyakran jártam a nagyszüleimhez. Neki személy szerint rengeteg feladványt, rejtvényt készítettem az évek során. Kicsit egyfajta műsorvezetői szerepre gyúrtam akkoriban, vagy nem is tudom. Mindenesetre az ambíció megvolt bennem. Imádtunk kártyázni, sokat játszott együtt a család. Az unokatesóimmal is sok időt eltöltöttünk, főleg, amíg kisebbek voltak. Aztán az élet másfelé vitte az utunkat. Manapság szeretek olvasni, de arra nem mindig jut időm vagy kedvem. Utoljára A céget olvastam, amiről te is megemlékeztél a blogon. Szeretek biciklizni, de korántsem olyan mennyiségben, mint Desmond Wallace. Néha a vásárlás is kikapcsol, sőt szoktam alkalmanként sütni-főzni is ezt azt. A házimunkát mondjuk nem tekintem túl szabadidős elfoglaltságnak, de muszáj megcsinálni. Szeretek zenét hallgatni, nosztalgiázni, de főleg a másokkal való mély és őszinte beszélgetéseket. Szerencsére sok különböző ember osztott meg velem igazán komoly dolgokat, bíznak bennem, ami számomra baromi jó érzés.

AJ: Az utóbbi időkben gyakran felkapott téma a szinkron létjogosultsága. Sokan ellenzik, mondván tanuljunk meg angolul, mert eredetiben minden jobb. De ugyanennyien azt is mondják, hogy kell az élményhez az a plusz, amit a magyar színészek a tapasztalatukat felhasználva hozzátesznek a sorozatokhoz, filmekhez. Persze egy szinkron ízlés kérdése, hogy tetszik-e, de mit gondolsz, miért böki sok ember csőrét maga a szinkron?

L: Őszintén? Mert a világ a nagy liberális felfogásával átesett a ló túloldalára. Ez nem politikai dolog, egyszerű mentalitásbeli kérdés. Amióta a világ kinyílt, a net adta lehetőségek pedig sokak számára biztosítanak kényelmi és véleménynyilvánítási funkciókat, azóta megjelent egy olyan réteg - sokan trolloknak nevezik őket - akiknek semmi sem szent. A szabadságuknak hála bárkit, bármikor, bárhol a porba aláznak, vérig sértenek, megbántanak, csak azért, mert nem ért egyet vele és nem azt a nézőpontot vallja, amit a másik. Nem törődnek már sokan a másikkal, ott taposnak a másikba, ahol nem szégyellik. Mintha nem is egy emberrel beszélnének, hanem egy utolsó senkivel.

 A szinkronkérdés ugyanilyen. 30 éve eszébe sem jutott volna senkinek, hogy angolul nézzen mindent, kétes minőségű, pár óra alatt összedobott felirattal, csak azért, mert úgy nem kellene reklámokat nézni. Ma a legnagyobb becsben tartott klasszikusokat is minden további nélkül szénné fikáznák, mert szerintük megtehetik. Saját magukat felsőbbrendűnek tartják, még ha nem is ismerik be, van egyfajta sznob attitűd, amit az istennek nem mosnának le magukról. De nemcsak a szinkron terén figyelhető ez meg, hanem mindennél, ami magyar. És miért? Mert magyar. Mert selejt, amit szégyellni kellene. Inkább egyfajta konzumidiótaként mindenkit a nagy angol-közösségbe akarnak behajtani, köztük sok olyan, aki még helyesen írni sem tud, de azért nagyra van magával és az angoltudásával. Ami persze nem hátrány, mert fontos nyelv, de sokan visszaélnek vele és csípőből fikáznak mindent. Az ilyen azt is letagadná, hogy magyar, de nem teheti, mert a mentalitása elárulja róla az igazat.

 Talán ha nem tartana itt a technikai fejlődés, ma mindenki szépen befogná a száját és eszébe sem jutna a szinkront fikázni. Leülne a tévé elé, nézné, aztán jó napot. De nem, ma már ez nem menő, sőt szégyellnivaló dolog. Nem baj, ha a lakosság egy része olvasni sem tud vagy nem is lát, önkényes módon eltörölnék a szinkront, csak azért, mert egy keménymagnak nem tetszik. Van persze a magyar csatornáknak is felelőssége ebben, hiszen sokáig váratnak egy-egy premierrel, más esetben pedig a műnem is kihalt (lásd animék), így sok rajongó tényleg kénytelen eredetiben nézni ezt-azt. De ez akkor sem jogosítja fel, hogy több százezer embert lenézzen, lehülyézzen. Nem neki készül a szinkron, kalap, kabát. Fogadják el. Különben is, mindenki csak az angoltudásra veri a nyálát, más nemzetek termékeit nem nagyon nézik, vagy ha igen, ott feltűnően nagy a hallgatás ez ügyben. Hiába, a kettős mérce itt is megfigyelhető, mint az élet oly sok más területén is.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2013.12.09. 16:07:03

"Szeretek biciklizni, de korántsem olyan mennyiségben, mint Desmond Wallace."

Néhány éve még én se olyan mennyiségben tekertem, mint mostanság, szóval pár év múlva akár Te is halmozhatod majd a kilométereket. :)

"És miért? Mert magyar. Mert selejt, amit szégyellni kellene."

Nagyon egyetértek. Kifejezetten utálom, amikor valamit azért fikáznak, mert magyar. Ha nem tudná az adott termékről, hogy magyar márka, akkor teljesen más lenne a hozzáállása. Nagyon nem egészséges ez a hozzáállás.

Szinkron. Akkor néztem nagyot, amikor egy 12 éves gyerek közölte velem, hogy ő semmit se néz szinkronnal, mert a szinkron szar. Úgy látszik, hogy a "mindent angolul" majmolók társasága elérte a célját.