Hello Európa! – Franciaország

2013. augusztus 27. - Jasinka Ádám

 A legtöbb néző, ha követ valamilyen sorozatot, nem foglalkozik azzal, hogy melyik országból származik az adott széria, milyen a szinkron minősége, esetleg kik a szinkronhangok, és az sem feltétlenül érdekli őket, hogy mennyire klisés vagy éppen csúcs szuper az, amit néznek. Az ilyeneket meghagyják az olyanoknak, akik ezzel előszeretettel foglalkoznak. Ha pedig valaki csak a hazai televíziók kínálatát böngészi, akkor ritkán találkozhat európai, vagy nem az Amerikai Egyesült Államokból származó sorozattal. Persze egyre több non-american szériát mutatnak be Magyarországon, ami dicsérendő.

 Azonban nem kell messzire mennünk, hogy találjunk egy-egy olyan sorozatot, aminek a nyomán felfedezhetjük egy ország televíziós piacát. Ez volt ugyanis a dán-svéd sorozatokkal és a spanyol szériákkal is. De a legtöbb európai ország büszkélkedhet olyan műsorokkal, amikről nem is gondolnánk, hogy onnan származnak.

Párizsi helyszínelők, avagy CSI: Paris

RIS.jpg

 A francia krimik, nyomozós sorozatok Magyarországon is népszerűek. Az egyik, nézettségben is korrekt, a Párizsi helyszínelők. Az érdekesség az, hogy a két hazai csatornán is képernyőre kerülő sorozat, egy olasz széria (RIS – Delitti Imperfetti) feldolgozása. A klasszikus krimik hangulatát megidéző helyszínelős műsor remek zenével és karakterekkel bír, és noha kaptafának tekinthető a CSI:-ok mellett, az európai mivolt igencsak érződik a történetvezetésen és a szereplők habitusán.

Leon, a profi

 A másik krimi, amit a magyar nézők ismerhetnek az a Jo, a profi. A Jean Reno főszereplésével készült széria nem kimondottan francia, habár a szereplők zöme onnan származik. A külföldre készült sorozat az angol nyelv, és angolszász készítők miatt is inkább európai alkotás, ami a klasszikusabb, kihallgatás-gondolkodás felépítést követi. Az évadzáró részben levő kis cliffhangert sajnos nem tudják az írók feloldani, mivel a nézettség okán elkaszálták a szériát.

Engrenages

 Egy másik francia nyomozós, procedurális sorozat is népszerű, amit Magyarországon még nem mutattak be. Ez az Engrenages. A négy évaddal és negyven epizóddal rendelkező rendőrségi dráma utósugárzási jogát több mint hetven ország vette meg, többek között Ausztria és Finnország is. A sorozat egy rendőrkapitánynő, két nyomozója, egy bíró, egy ügyész és egy ügyvéd mindennapi munkáját mutatja be.

Dolmen, ha a sziklák lendületbe jönnek

 De nem csak ebben a műfajban alkotnak népszerűt a franciák. A misztikus, rejtélyes vonalat két sorozatuk is erősíti. Az egyik a Dolmen – Rejtelmek szigete, ami hat részes minisorozat, egyenként kilencven perces epizódokkal. Anno nagy kedvencem volt a borongós hangulatú, rideg széria, amit mai szemmel is érdekesnek találnék. A másik, amit még nem láttam, egy új széria, a Les Revenants. Az alapötlet arról szól, hogy egyik nap az elhunytak felébrednek és folytatni akarják rendes életüket. Sajnos ennél többet nem tudok a dicsért szériáról, de mindenképpen ízlésesebben nyúl a zombis témához, mint a népszerű sorozatok.

Franimáció

 A francia készítők azonban nem csak az élőszereplős műsoroknál tudnak népszerűt csinálni. Az én egyik, ne nevessetek, kedvenc animációm a Született kémek, vagy eredeti címén Totally Spies!. A könnyed hangulatú, szitkomszerű rajzfilmet Magyarországon a Nickelodeon, a TV2 és az M2 is műsorára tűzte. Ha már M2, a Raju, a riksa című 3D-s sorozat is Franciaországból származik, de egy népszerűbb figura új műsora, a Garfield Show is francia munka, igaz amerikai koprodukcióban készült.

Ebből is látszik, hogy érdemes odafigyelni a francia sorozatokra. Habár nincs akkor hype körülöttük, mint amilyen dánok és svédek körül most, de minőségi sorozatokat, igazi ínyencségeket náluk is találni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.