A New Girl a legjobb szitkom - teljes évados értékelés

2012. augusztus 24. - Jasinka Ádám

 Annak érdekében, hogy minél jobban tudjam érzékeltetni, miért jó és élvezhető ez a sorozat a legjobb pillanatokról megpróbáltam pillanatképet készíteni úgy, hogy az ne csak egy kép legyen, hanem visszaadja azt az érzést, ami körülveszi a jelenetet.

newgirl12.png

 Az előző bejegyzésben az első két rész utáni élményeimről írta és arról, hogy mi az alapfelállása a New Girl-nek. Most viszont összegzem az első évadot és megpróbálok olyan tartalmat írni, ami után lehetőleg egy részt megnézel a sorozatból.

  • Imádom az ilyen partikat. Olyan mintha nagykövet, kém vagy luxusprosti lennék.
  • Ez egy politikai jótékonysági est. Szóval akár mindhárom lehetsz.

 Arra gondoltam, hogy látatlanban nehéz elképzelni, milyen is ez a sorozat, ezért úgy gondoltam, megpróbálom hasonlítani más sorozatokhoz. A New Girl voltaképpen szitkom. E szó elolvasása után nagyjából olyan sorozatot képzelnék el, mint az Egy rém rendes család vagy a Két pasi meg egy kicsi. Ám ezekben, bármennyire is jók, nem sokat kapunk a szereplőkről, az életükről. A New Girl igen, kicsit dráma is. A készítők az évad közepénél úgy gondolták, hogy a szereplők is kapnak hangsúlyt és az amúgy ütős poénok, amik után hangosan fel lehet nevetni a háttérbe szorultak. Ha le szeretném csupaszítani a sorozatot, akkor így nézne ki az első évad; az első harmadban poénok kevés dráma, csak azon a szinten, hogy megismerhessük a szereplőket, a második harmadban a hangsúly a néha kínos helyzetekről és poénokról a dráma felé tolódott, a harmadik harmadban pedig a készítőknek sikerült megtalálni az egyensúlyt.

newgirl9.png

 A dráma miatt kicsit úgy tűnhet mintha az Így jártam anyátokkal című sorozathoz hasonló lenne, azaz poén drámával. De én abban a sorozatban mindig is éreztem valami mű és túl színházias hangulatot, ami miatt nem tudtam azonosulni a sorozattal. A New Girl azonban annyira jól megvan írva, hogy észre sem veszed, hogy beránt magával és azt érzed, hogy ott ülsz a kanapén a lakásban és magad átéled a történéseket. Ehhez a kameramozgás és a vágás is hozzárájárul. Az pedig külön kiemelendő, hogy nincs benne alánevetés, ide nem illene.

newgirl8_1.png

  • Russell (ordítva).
  • Hű, haver, megijesztettél.
  • Félsz a feketéktől?

 A történetről nem szeretnék írni, hátha van olyan, aki belekezd a sorozatba és nem szeretném elvenni tőle az élményt. Annyit azonban elmondok, hogy a sorozat úgy ért véget, hogy nem volt benne cliffhanger, azaz olyan pillanat az évadzáróban, ami úgymond váratlan fordulat, vagy ahogy megszokhattuk a szappanoperáknál, akkor van vége, amikor valami izgalmas dolog történik, ilyesmi a cliffhanger is. Ha úgy nézzük, akkor volt benne egy kicsi ilyesmi, de én mondjuk számítottam erre a lépésre, csak azt hittem még nem lépik meg.

newgirl.png

 Lényegében ezt a sorozatot az első pár epizód alatt meg lehet szeretni, viszont ha nem tetszik, akkor a későbbi részekben sem fogod megkedvelni. Ha viszont tetszik a kezdés, akkor a végére, mint én, beleszeretsz a sorozatba és mindegyik szereplőbe. Az én kedvencem Nick, az ő szerepe fogott meg a legjobban. Utoljára ilyet, hogy beleszeretek egy sorozatba csak a Sherlock-nál éreztem.

Értékelés: Berendelték a második évadot. Ez egy jó hír. A Fox pedig belenyúlt a jóba. Egy igazán jó szitkomuk van, ami magasan a legjobb. Igen, megelőzte nálam a 2 Broke Girls-t, a Veep-et és a Cougar Town-t. Ahogy a komolyabb sorozatoknál, dráma, nyomozós és a többi a Sherlock vezet, úgy a könnyed szórakozást nyújtó szitkomoknál a New Girl állt az élre. Ennél nem is lehetne jobb a sorozat, de mivel úgy érzem, hogy valami hiányzik, amit nem tudok megmagyarázni, mert semmi se hiányzik, ezért adok csak ennyi, már ha ez csak, pontot.

9/10

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

karnak 2012.08.27. 04:14:09

'magasan a legjobb' aham, persze.

Louie.
süti beállítások módosítása