Szinkronhangok: Ana három arca (Tres veces Ana)

2016. december 18. - Jasinka Ádám

Mintha csak kiszámolták volna. A TV2-n december végén fejeződik be a hétköznap délutánonként látható Maria című telenovella, melynek helyére január 2-tól egy új produkció érkezik. A mondhatni ropogósan friss Ana három arca idén májustól október 24-ig volt képernyőn a tengerentúlon, és a története hasonló nehézségek elé állítja a főszereplőt megszólaltató színésznőt, mint a Sötét árvák Bogdányi Titanillát. Itt viszont nem klónokról, hanem egy hármasikrekről van szó.

anaharomarcaszinkron.jpg

Az Ana három arca egy 1995-ös telenovella, a Lazos de amor feldolgozása, a történet középpontjában pedig három teljesen azonos kinézetű, de merőben eltérő személyiségű testvér áll, akiket Angelique Boyer alakít. A színésznő ismerős lehet már többek között a Teresa, a Bűnös vágyak és a Szerelem zálogba című sorozatokból, és nem árulok el nagy meglepetést azzal, hogy újabb munkájában is Zakariás Éva szólaltatja majd meg. Hogy a három szerep háromszor annyi szöveget jelent-e, azt nem tudom, de hogy nem lesz egyszerű feladat a magyarításuk, az biztos. Kíváncsi is lennék egyébként, hogy ilyenkor hogyan haladnak a felvétellel, egyszerre csak egy karaktert vesznek, vagy az időrendet követik?

Boyer két partnere, és a sorozat férfi főhősei Sebastián Rulli és David Zepeda lesznek, és Rulli karakterével kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy félig, de ő is több személyt játszik, csak nem a saját ikertestvérét alakítja, hanem egy baleset után a kómából felébredve nem emlékszik semmire, és mivel mindenki halottnak hiszi, így más emberként kezd új életet. Rulli magyar hangja most is Tokaji Csaba lesz, és Zepeda is a jól megszokott orgánumán, Varga Rókus hangján szól majd. A magyar hangok és a stábtagok névsorát a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább

Ők lesznek az Éld az életem! című sorozat magyar hangjai

2016. augusztus 14. - Jasinka Ádám

 Az Izaura TV negyedik új produkciója az augusztus 15-én bemutatkozó, majd hétköznap délutánonként jelentkező Éld az életem! című telenovella lesz, melynek főszereplőjét (főszereplőit) alakító Eugenio Sillert a latin-amerikai produkciók rajongói szerintem már nagyon jól ismernek. A mexikói színésztől eddig a legtöbb sorozatot a TV2 hozta el, szám szerint hármat (Csoda Manhattanben, Az én bűnöm, Emlékezz, Reina!) és most bemutatják a legfrissebb szériáját, az Éld az életem!-et is. A 2015 őszén indult, majd idén tavasszal véget érő telenovella 120 epizódból áll, és mivel ezek nem "török" hosszúságúak, ezért nem is várható, hogy idehaza esetleg több részre bontva kerülnének adásba.

eldazeletemszinkron.jpg

 Az Éld az életem! főszereplője egy testvérpár, akik nem csak azt nem tudják, hogy van egy fivérük, hanem hogy ők maguk bizony ikrek. Ha ez még nem lenne elég, miután gyerekkorukban elszakították őket egymástól, mindkettejük élete elég máshogy alakult. Leonardo gazdag és cégvezető lett, míg Pedro szegényesen él, és nem céget, hanem a családja pinata boltját irányítja a helyi piacon. A testvérpár útjai azonban felnőtt korukra keresztezik egymást, és egy véletlen baleset következményeként összecserélik őket; Leonardo elfelejt mindent, Pedro pedig olyan helyzetbe csöppen, amiről addig nem is álmodhatott.

 A két főszereplőt alakító Eugenio Sillert immáron negyedjére is Dévai Balázs szólaltatja meg magyarul, a két meghatározó női karaktert pedig Bogdányi Titanilla és Vadász Bea fogja szinkronizálni. A magyar változatot a több telenovellát is rendező, nem mellékesen sokat is szinkronizáló Molnár Ilona rendezi. A magyar hangok és a stábtagok névsorát a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni (és felhívnám a figyelmeteket a legvagányabb karakternévre, Terminatorra is).

Tovább

Itt vannak A fekete özvegy című sorozat magyar hangjai

 A TV2 legújabb kábeladóján, az Izaura TV-n augusztus 14-én három új sorozat is bemutatkozik. Az első kettő magyar szinkronjának szereposztását már végigvettük, most pedig következzék a harmadik, este tíz órakor debütáló A fekete özvegy című telenovella. Az eredetileg La viuda joven címet viselő produkció az Izaura másik két premierjével ellentétben nem friss alkotás, hiszen 2011-ben került képernyőre, és meglepő módon eddig egyik hazai tévéadó sem tűzte műsorára.

afeketeozvegyszinkron.jpg

 A sorozat főszereplője Inmaculada, egy gyönyörű és fiatal hölgy, aki egy botrányt követően hihetetlenül híres és gazdag, majd pedig félelmetesen rejtélyes lesz. Inmaculada szerelmi története ott kezdődik, amikor kizárják az egyik szépségversenyről azért, mert kiderül, hogy évekkel korábban, még kvázi tiniként gyermeke született. A kizárás körüli botrány felkeltette egy német előkelőség figyelmét, aki egyből házasságot is ajánlott a nőnek, aki mivel megalázva és kiközösítve érezi magát, férjhez megy a német férfihoz. A báró azonban egy évvel házasságuk megkötése után elhunyt, és sokan azt pletykálták, hogy Inmaculadának bizony benne volt a keze férje halálában.

 Az özvegy, de még mindig fiatal és gyönyörű, és már nagyon gazdag nő kezéért sorban álltak a férfiak, Inmaculada pedig ismét megházasodott, ráadásul nem is csak egyszer, hiszen második férje is rejtélyes körülmények között halt meg, majd pedig harmadik férje is elhunyt. Azonban annak ellenére, hogy minden esetben tisztázták a nevét, és bebizonyosodott, hogy ártatlan, érthető módon az emberek egyre kevésbé hittek abban, hogy pusztán véletlenek sorozatáról lehet szó.

 A magyar változatot Gellén Attila rendezi, a főszereplőt pedig a csodálatos hangú Csondor Kata szinkronizálja majd. A telenovelláktól mára megszokott módon rendkívül izgalmas lett a szereposztás, és kisebb-nagyobb szerepekben hallhatjuk majd többek között Náray Erikát, Farkasinszky Editet, Szórádi Erikát, Karácsonyi Zoltánt, Szatmári Attilát és Moser Károlyt is. A magyar hangok és a stábtagok névsorát a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább

A Szulejmán sztárjával indul az Izaura TV

 A TV2 nagy átalakulásának és kábelportfólió bővítésének második állomása az Izaura TV lesz, amely még a nagy őszi roham előtt, augusztus 14-én elindul, méghozzá nem is akármilyen kínálattal és nem is akármilyen premierrel. A Mozi+ július 11-én a Brad Pitt főszereplésével készült Z világháborúval mutatkozott be, de ez a film az Izaura TV debütáló tartalmához képest semmiség; a legújabb TV2-s tévéadó ugyanis az RTL Klubon futó Szulejmán című sorozat legnépszerűbb figuráját, Hürremet alakító színésznő legfrissebb munkájával, Az éjszaka királynőjével (Gecenin Kraliçesi) kezdi meg sugárzását.

izauratvprem.png

 Az augusztus 14-én, 20:00-kor indító tévéadót azonban egyelőre csak a MindigTV földfelszíni digitális, ingyenes platformján, a 10-es programhelyen lehet majd elérni, de vélhetően a későbbiekben - főleg annak tekintetében, mennyi premier is lesz az adón - bővülni fog azon szolgáltatók száma, ahol fogható lesz az Izaura TV. A romantikus sorozatok kedvelőire szabott tévécsatornán ugyanis nem csak a régi klasszikusok (Vad angyal) kapnak majd helyet, hanem bizony az idehaza még sehol máshol nem látott telenovellák, drámák és török sorozatok is.

 Augusztus 14-én azonban nem csak a Meryem Uzerli főszereplésével készült Az éjszaka királynője mutatkozik be, hanem utána, este kilenc órai kezdettel jön a Victoria, a rabszolgák megmentője (La Esclava Blanca), majd pedig tíztől A fekete özvegy (La Viuda Joven) debütál a hazai közönség előtt. Az éjszaka királynője ráadásul nem csak szombat, hanem vasárnap esténként is adásban lesz, azaz heti két epizóddal jelentkezik majd augusztus közepétől.

 Az Izaura TV arculata és logója az első változathoz képest sokat változott, és határozottan az előnyére, a fenti csatornapromó pedig szerintem tök jól sikerült, bár engem könnyű volt megnyerni ezzel a zenével és Lux Ádámmal, aki a tévéadó hangja lesz majd, talán nem is véletlenül, hiszen az egyik legismertebb spanyol ajkú színész állandó, és sokak által megszokott magyar hangja. Az Izaura TV nem mellékesen napi 24 órában fogja sugározni a romantikus tartalmakat, ami azt hiszem egyedülálló vállalkozás Magyarországon.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

A kép forrása: YouTube

Ők lesznek a Láncra vert szerelem című sorozat magyar hangjai

 A nagyipari telenovella-beszállítást a TV2 űzi jelenleg, és náluk is hozzák a legjobb nézettséget ezek a produkciók, de ez nem jelenti azt, hogy más adón ne tűnnének fel a latin-amerikai szappanoperák. Az RTL2 késő délelőtti kínálatát jelenleg három spanyol ajkú széria határozza meg, melyek közül az egyik hamarosan leköszön, a helyére pedig egy újdonság, a Láncra vert szerelem érkezik. A 90 részes mexikói széria 2013 és 2014 között volt képernyőn, és meglepő módon még nem volt látható idehaza egyik tévécsatorna műsorán sem.

lancravertszerelemszinkron.jpg

 Az RTL2-n június 27-én, 11:00-kor bemutatkozó telenovella történetének főszereplője Gabriela, aki egy nála jóval idősebb, gazdag üzletember, Ignacio Aguilera felesége, aki mellett saját divatcéget tudott létrehozni. A férfi azonban egy nap megtudja, hogy halálos beteg, ezért fia javára megváltoztatja a végrendeletét és ez persze nem tetszik Ignacio fiatal szeretőjének, aki egyből botrányt is rendez az egyik tengerparti divatbemutatón. A történtek miatt letört és szomorkodó feleséget egy Rafael nevű férfi igyekszik felvidítani, aki saját feleségével már kevésbé törődik ilyen lelkesen és inkább szállodáival van elfoglalva. Azt azonban sem Rafael, sem pedig Gabriela nem sejti, hogy a véletlen találkozás mindkettejük életét örökre megváltoztatja majd.

 A magyar változatot Bárány Emese rendezi, és úgy látszik a trend már állandósulni látszik, hiszen ez a telenovella is kifejezetten jó szereposztást kapott. Úgy tűnik, a sokak által emlegetett, tényleg megkérdőjelezhető minőségű szinkront hozó időszaknak már jó ideje vége, és a spanyol nyelvű szériák szinkronjainak abszolút nincs miért szégyenkezniük, sőt, van amikor jobban sikerülnek, mint egy amerikai produkció magyar változata. A főszereplőnőt Kiss Virág szinkronizálja, a férjét alakító Ignaciot Rosta Sándor, és hallhatjuk még többek között Orosz Annát, Zakariás Évát, Posta Victor és Gergely Róbertet is, csak hogy néhányukat kiemeljem. Köszönet a stáblistáért az RTL Klub-nak! A magyar hangok listáját a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább

Itt vannak a Maria című sorozat magyar hangjai

 A TV2 nem hagyja kiüresedni hétköznap délutáni telenovellasávját még nyáron sem, és a június 27-én finálézó Szeretned kell! helyére egy újdonság, méghozzá egy újabb telenovella érkezik. A Maria, vagy eredeti címén Simplemente Maria egy 2015-ös, több mint 120 részes produkció, melynek cím- és főszereplőjét a Kettős életből (Dos Hogares) és az Amit a szív diktálból (Porque el amor manda) is ismert Claudia Álvarez alakítja, míg a férfi főszerepet José Ron (Időtlen szerelem, Megkövült szívek, Fiorella) játssza. Ahogy pedig azt a telenovellák magyar szinkronjaitól megszokhattuk, az ismertebb színészek a megszokott hangjukon szólnak újabb munkáikban is.

mariaszinkron.jpg

 A június 28-án, 15:50-kor a TV2-n bemutatkozó Maria története egy falusi lányról szól, aki édesanyja szomorú halála után egyedül gondoskodik apjáról, húgáról és két öccséről. Maria szebbet el sem tud képzelni a vidéki életnél, ám minden összeomlik, amikor a falu egyik zsarnoka szemet vet rá, és el szeretné venni feleségül. Eközben Mexikóvárosban egy dúsgazdag családból származó fiú ellenszegül apja akaratának, és folytatja az edzéseket, hogy kijusson az Olimpiára, a történelmet tanító Cristóbal élete pedig teljesnek tűnik, csupán a megfelelő lány hiányzik mellőle.

 A címszereplőt Németh Borbála, míg Alejandrot Takátsy Péter szinkronizálja, és azt hiszem, régen láttam ennyire neves és lenyűgöző szereposztású telenovellát, pedig ritkán szoktak az utóbbi időben minőségileg megkérdőjelezhető magyar változatot kapni a latinó produkciók. A Maria viszont mindenen túltesz, persze lehet, hogy csak egy-két név vitte el a lelkesedésemet az egekbe, de majd meglátjátok, hogy kik szegődtek ehhez a sorozathoz több mint száz részre, tényleg lenyűgöző. A Maria magyar változatát a hosszú szünet és kihagyás után visszatérő Árvay Zsuzsa rendezi, aki úgy látszik bármilyen műfajú sorozathoz nyúl, tényleg csak a legjobbját tudja adni. Köszönet a stáblistáért a TV2-nek! A magyar hangokat a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább

Itt vannak a Veronica aranya című sorozat magyar hangjai

 A TV2-nél amennyire nem jönnek be a főműsoridőben tett változtatások, a délutáni kínálatuk annyira sikeres és bárki is választja ki, melyik telenovellát tűzik aktuálisan képernyőre, szinte nem tud hibázni. A tévézők pedig láthatóan hálásak, hogy folyamatosan érkeznek az újabb darabok, amik zöme ráadásul nem is olyan régen, tavaly vagy éppenséggel idén debütált az amerikai kontinensen.

veronicaaranyaszink.jpg

 A Valentina titka fináléja után hozták el Az én bűnöm című sorozatot és most, július közepétől újabb váltásra kerül sor, mivel befejeződik az Emlékezz, Reina! története és a helyére egy 2015-ös telenovella, a Veronica aranya kerül július 23-tól. A Veronica aranya egyébként annyira friss, hogy a premier áprilisban volt Mexikóban és jelenleg is képernyőn van, sőt az epizódok forgatását sem fejezték még be.

 A sorozat főszereplőnőjét Ana Brenda Contreras alakítja, akit sokan a szintén a TV2-n futott Maricruzból ismerhetnek, de olyan telenovellák színészei is játszanak a Veronica aranyában mint A vihar, a Dél királynője, A mostoha, A Macska vagy éppen a Paula és Paulina. A népszerű színészeknél pedig úgy látszik ügyeltek arra, hogy azokat a szinkronhangokat válasszák, akikkel korábban már hallhatóak voltak egy vagy több másik sorozatban.

Veronica aranya (Lo Imperdonable)

Ana Brenda Contreras - Trokán Nóra
Iván Sánchez - Tokaji Csaba
Grettell Valdéz - Szabó Zselyke
Sergio Sendel - Kárpáti Levente
Marcelo Buquet - Tarján Péter
Mar Contreras - Kiss Virág
Sebastián Zurita - Szabó Máté
Gaby Mellado - Csuha Bori
Juan Ángel Esparza - Horváth Gergő
Paty Díaz - Bertalan Ágnes
Roberto Ballestero - Bognár Tamás
Delia Casanova - Némedi Mari
Ricardo Franco - Szatmári Attila

Magyar szöveg: Fekete Zsuzsa és Márkus Tamás
Rendező: Szalay Éva
Stúdió: Subway

Forrás: TV2
A kép forrása: TV2 Sajtószoba

Az RTL Klub átalakítja a délutáni műsorrendjét

2015. március 03. - Jasinka Ádám

 Az RTL Klub és a TV2 közötti nézettségért folytatott harc több fronton zajlik, elég csak a reggelre, a Mokka egyeduralmára vagy a főműsoridőre és az RTL fölényére gondolni, hogy csak két betonbiztosnak mondható elsőséget említsek. A hétköznapok többi részében viszont attól függ, hogy kit néznek a legtöbben, hogy ki találja el az adott közönség (iskolából, munkából hazatérő vagy sziesztázó) közönség ízlését. Ez az utóbbi időben a TV2-nek sikerült a legjobban és az RTL Klub sem heti sorozatok, sem telenovellák, sem saját gyártások ismétlésével nem tudott elég nézőt a képernyők elé csábítani, hogy beelőzzék a konkurenciát. A kulcsszó az ismétlés, de láthatjuk, hogy egy-egy telenovellával a premier saját gyártás, a Dr. Tóth sem tud igazán mit kezdeni. Az RTL Klub részéről ezért is érthető lépés, hogy kicsit átszabják a délutáni kínálatot.

izeselet.JPG

 A délután zöme ismétlésekkel telik, amik ugyan nem hoznak rossz nézettséget, de nem is lehet velük nyerni vagy úgy felvezetni a késő délutáni műsorokat, hogy érdemben bele tudjanak szólni a műsorsávok elhódításába. A megújult délutáni kínálat Mautner Zsófi Ízes élet című műsorának ismétlésével kezdődik, amit a Reflektor ismételt adása követ. A két saját gyártás után jön délután negyed kettőkor az Agymenők című sorozat negyedik évada napi vetítésben és ezt követi az előző napi Fókusz és Éjjel-nappal Budapest ismétlése. A Dr. Tóthot továbbra is telenovella fogja felvezetni, csak nem a korábban már más tévéadón is leadott A vihar, hanem egy új sorozat A szerelem foglyai. A Magyarországon új, ám 2004-ben készült telenovella premierje március tizenhatodikán lesz, majd tizenhetedikétől a TV2-höz hasonlóan felezett epizódokkal lesz képernyőn. Az RTL Klub-nál így kicsit rendbe szedik a délutáni felhozatalt, kérdés persze, hogy ez a minimális változtatás, egy kora délutáni vígjáték sorozat valamint egy új telenovella formájában elég lesz-e ahhoz, hogy megszorongassák a nézettségi versenyben a TV2-t. A részletes műsorrendet a tovább mögött találjátok.

Tovább

Premierekben gazdag lesz a tavasz az RTL kábeltévéin

2015. február 18. - Jasinka Ádám

 Az RTL Klub kábelcsatornákból álló portfóliója kétségkívül a legnézettebb a magyar tévés piacon, ami nem csak a számuknak köszönhető, hanem annak is, hogy a két legnézettebb kábeltévé tartozik közéjük. Ez a kettő a Cool TV és a Film+, amiknek a kínálata annyira jellegzetes, hogy az ember nem igazán tudja összekeverni más tévécsatornákkal. A műsorfelhozatal minőségétől és színvonalától eltekintve szerintem nagyon jól építették fel ezt a két tévéadót és ez a nézettségükben is meglátszik. A legfőbb probléma viszont az velük, hogy nem igazán lehet őket elmozdítani, azaz mind a kettő hosszabb távon is beragadt a saját szerepébe. Ez persze nem rossz dolog, ha van rá közönség, akkor miért ne legyen így?

anagyizvalasztokep.jpg

 A helyzet az, hogy emiatt a fix, megbonthatatlan kínálat miatt nem sok újdonságot láthatunk ezeken az adókon. A premierek a kisebb tévékre szorulnak, amik magukra nagyon nehezen tudják felhívni a figyelmet, többek között azért, mert a berögzült tévénézési szokások miatt egy új műsor, a magában hordozott csalódás-faktor miatt is hátrányból indul a biztos szórakozást nyújtó, akár ismétlés ellenében is. Nem azt mondom, hogy mindenki így gondolkodik, de sokszor hiába reklámoznak a tévécsatornák egy-egy új sorozatot vagy műsort, ha vele egy időben egy olyan sorozat van adásban, amit az emberek nagy része megszokásból néz. A Cool TV főként ezt használja ki és tegyük félre most azt a kérdést, hogy ez mennyire jó dolog, mivel tény és való, hogy sokan kíváncsiak egy-egy nyomozós sorozat vagy vicces film sokadik ismétlésére is és nem hiszem, hogy ezt a szórakoztatási formát be kellene tiltani vagy meg kellene szüntetni csak azért, mert nem a televíziózás krémjét jelenti.

 Az RTL kábeltévéi közül ezért sem a Cool TV-n vagy a Film+-on kell keresni első sorban a premiereket, bár kétségtelen, hogy ezeken is sok újdonságot lehet találni. Az egyik ilyen újdonság lesz például a CSI: Miami helyszínelők tizedik és egyben befejező évada, ami március másodikán kezd és heti két epizód lesz belőle adásban, egy hétfőnként, egy péntekenként. A Viasat3 már leadta ezeket a részeket, szóval csatornapremierről van szó, viszont érdekes, hogy a Cool TV így beelőzi az RTL Klub-ot, mivel ott jelenleg a kilencedik szezont adják. Ez jelentheti azt is, hogy az RTL Klub már nem számol a főadón ezzel a sorozattal. A Való Világ hetedik évadának végeztével tavaszi műsorrendre vált az RTLII és vele együtt még egyszer frissül az RTL+ is, így ezeken lesznek az érdemi változások.

 Az RTLII-n a délután három premier telenovellával kezdődik, ugyanis érkezik A smaragd szív - Az örökös, majd utána Lucia - A sors üldözöttje és a Rosario - A múlt fogságában. Az első két sorozat március másodikán debütál, a harmadik viszont rögtön dupla részekkel lesz adásban február huszonharmadikától, azonban ez a két részes napi vetítés csak a többi telenovella premierjéig tart. A délután másik újdonsága a The Taste című amerikai főzős műsor lesz, ami A nagy ízválasztó címet kapta és minden hétköznap délután lesz képernyőn március másodikától. A főzős tehetségkutató zsűrijében ismert tévés szakácsok, séfek ülnek, többek között Nigella Lawson és Anthony Bourdain. A főműsoridőben viszont nem sok változás lesz és a Való Világ fináléja után sem a sorozatok kerülnek a középpontba, ugyanis a reality helyén az 1 perc és nyersz! lesz, amivel kapcsolatban egyelőre nem tudni, hogy ismétlést vagy új részeket láthatnak-e majd a nézők.

 Az RTL+-on sem viszik túlzásba a dolgot, viszont bemutatnak csatornapremierként egy sorozatot, a Tequila és Bonetti legújabb kalandjait, amit minden hétköznap délután láthatnak majd a tévézők. Az RTL+ az arculatváltása után szerintem elég felemás a képet ad, mivel vannak ugyan premierek a műsorán, de ezek nagy része nem friss darab, elég csak a 2000-es évek elején készült két, angol főzős műsorra (Delia konyhája, Francia idill), az Alfra, az Egy rém rendes családra, a Benny Hill-show-ra és Columbora gondolni. Az egyik premier, heti sorozata volt a tévécsatornának a Vámpírnaplók, de sajnos a negyedik évad után nem érkezik az ötödik, hanem újra leadják a harmadik etapot. Az RTL kábelcsatornái tehát frissített tartalommal jelentkeznek tavasszal, de továbbra sem kerülnek adásba a régen várt sorozatok új évadai.

A kép forrása: RTL2 Sajtóklub

Így csináljuk telenovella paródiát a saját sorozatunkból

2014. március 01. - Jasinka Ádám

 A késő esti beszélgetős műsorokat nem igazán kedvelem, s a nagy rajongások ellenére se leszek rendszeres nézője egyiknek sem. No, nem azért, mert nem tetszenének, csak valahogy az ilyen talkshow-k, hiába csinálnak néha tényleg fergeteges dolgokat, nem érdekelnek annyira. Azonban az elvitathatatlan, hogy az amerikai közönségkedvenc műsorvezetők (Fallon, Kimmel, Ferguson) sokszor belenyúlnak a tutiba egy-egy viccesebb, szitkomszerű betéttel, stand up-pal.

 Az ABC-s Jimmy Kimmel pedig paródiát csinált, s nem is akármilyent. Az ilyen műsorelemeket ezektől a műsoroktól megszokhattuk (például Jimmy Fallon Downton Abbey-s jelenete), de az azért ritka, hogy egy talkshow a saját adója egyik legsikeresebb drámájából, magának a sorozatnak a főszereplőivel készítsen paródiát.

 Jimmy Kimmel-ék a Botrány (Scandal) spanyol ajkú változatát készítették el, s igencsak jól sikerült a telenovellásított epizód, nem is beszélve arról, hogy a dráma szereplőgárdája remekül hozta azokat a teátrális mozdulatokat, erős mimikát, amiket a telenovellákban is látunk. Az Escandalo pedig olyan népszerű lett, hogy be is rendelt a talkshow plusz három epizódot hozzá, amit szintén a Jimmy Kimmel Live-ban mutatnak be.