Dupla beköltöző show-val kezd a Star Academy

2016. augusztus 08. - Jasinka Ádám

 A TV2 a The Voice és a Rising Star után újabb tehetségkutatót próbál ki, a Star Academy viszont csak nevében lehet újdonság a tévéadó nézői számára, ugyanis a Megasztár azon szezonja, amelyet pont az egyik zsűritag, Király Viktor nyert meg, részben ezen a formátumon alapult. A Star Academy - azon felül, hogy van egy valóságshow-szerű napi része - abban különbözik a társaitól, hogy nincsenek benne botfülű és fahangú énekesek, hanem egyből a "jókkal" kezd.

staracademybekoltozo.jpg

 A műsor menetrendje lényegében abból fog állni, hogy az erre a célra berendezett házba beköltöző énekesek mindennapjait a Való Világhoz hasonló napi összefoglaló adások keretében követhetjük nyomon, és így nem csak azt láthatjuk majd, hogyan készülnek a versenyzők az adott hétvégi élő show-ra, hanem hogy hogyan is élnek egy fedél alatt. Nem tudom egyébként, hogy ezt a szerintem roppant klassz formátumot miért nem vették meg már idehaza hamarabb, hiszen pont a két legsikeresebb dolgot, az éneklést és a kukkolás-faktort ötvözi.

 Azt, hogy kik kerülnek be a műsorba, és kiknek a mindennapjait követhetjük majd figyelemmel a TV2-n és a SuperTV2-n is, két beköltöző show-ban dönti el a zsűri és a nézőközönség. Az augusztus 27-én és 28-án este hétkor adásba kerülő élő adásokban tíz-tíz énekes lép majd színpadra, hogy meggyőzze a Keresztes Ildikóból, Pásztor Annából, Király Viktorból és Vastag Csabából álló ítészgárdát, valamint a nézőket, hogy helye van a műsorban. A TV2 Live applikáción keresztül érkező, valamint a zsűritől kapott szavazatok összesítése után a nyolc-nyolc legjobban teljesítő versenyző költözhet be az Akadémiára, hogy megvalósíthassa az álmát, profi előadó lehessen belőle és persze, hogy megnyerje a 24 millió forintos fődíjat.

A kép forrása: TV2, domainedelageneste.com (a villa csak illusztráció)

Meglepő zsűrivel jön az RTL Klub új tehetségkutatója

 Az RTL Klub tavaly év végén jelentette be, hogy idén elindítanak egy gyermek-tehetségkutató műsort, méghozzá külföldi licenc alapján. A Pequeños Gigantes egy mexikói produkció, amely 2011-ben indult és eddig csak a Dél-Amerikai kontinensen, valamint Spanyolországban és Portugáliában volt jelen, azaz zömében a spanyol ajkú országok vették meg a formátumot. Idén azonban nem csak hazánkban, hanem például Olaszországban és Lengyelországban is adásra tűzik a műsort.

 A Kicsi Óriások ősszel debütál majd, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy az RTL Klubon, vagy A konyhafőnök Juniorral "párban" az RTL2-n lesz-e majd látható, az azonban biztos, hogy a házigazda Sebestyén Balázs lesz. A műsorba beválogatott 4 és 14 év közötti gyermekek a nyáron a tévéadó által szervezett táborban vesznek részt, ahol profi televíziós szakemberek és előadóművészek készítik majd fel őket az élő show-kra. Akinek ismerősen hangzik a műsor, az nem téved, hiszen idén tavasszal a TV2 szombat estéit a Kismenők határozta meg, azonban most nem jött be a tévécsatorna húzása, és hiába előzték meg az RTL Klubot, nem tudtak ebből a formátumból egy újabb Sztárban sztárt csinálni.

kicsoriasokzsuri.png

 A Kicsi Óriások háromfős zsűrijét jól ismert emberek fogják alkotni. A Blikk hozta le elsőként, hogy az RTL Klub az X-faktorban több évadot is lehúzó énekes-dalszerző és kreatív szakembert, Geszti Pétert, a Válótársakban és korábban a Mindenből egy van című improvizációs szitkomban is brillírozó Földes Esztert és a Família Kft.-ben éveken keresztül játszó Spáh Dávidot kérte fel az ítészek szerepére.

 A magyar RTL új tehetségkutatója vélhetően hétvégente lesz majd látható, de nagyon megnézném, hogy hétköznap este mire mennének egy ilyen produkcióval. Nem is értem, hogy idehaza miért csak a péntek-szombat-vasárnap trióban gondolkodnak, miközben az Amerikai Egyesült Államokban hétfőn, kedden és szerdán este vannak adásban a táncos-énekes showműsorok.

A képek forrása: rtl.hu, RTL Klub Sajtóklub

ValóVilágba oltott énekes tehetségkutató jön ősszel a TV2-re

 A TV2 ősszel ismét megpróbálkozik egy tehetségkutató műsorral, és ezzel - bár hivatalosan nem mondták ki - de szerintem készpénznek vehetjük, hogy sem a The Voice, sem a Rising Star nem tér már vissza a tévéadóra. Az egyébként nagyon érdekes, hogy a Megasztár óta egyik zenés tehetségkutató sem jött be a TV2-nek, és csak akkor voltak igazán sikeresek, ha celebek, vagy kisgyerekek produkálták magukat a képernyőn. Idén ősszel talán az elmúlt sikertelenségek miatt is, de visszatérnek a gyökerekhez, és annak a Star Academy-nek a magyar változatát tűzik képernyőre, amely a 2008-as Megasztár kvázi alapjául is szolgált.

staracademy.jpeg

 A Franciaországban 2001 óta adásban levő, eredetileg holland formátum lényege, hogy a versenyzők a műsor idejére beköltöznek egy villába, ahol napról napra nyomon követhetik majd a tévézők a mindennapjaikat, azt hogyan élnek együtt, egy fedél alatt, hogyan trenírozzák magukat, hogyan készülnek a profi tanárok és segítők hathatós közreműködése mellett a hétvégi, élő show-kra. A TV2 ezzel két legyet üt majd egy csapásra. Nem csak, hogy lesz egy hétvégi énekes showműsoruk, de gyártanak mellé egy napi reality-t is, ami lássuk be, elég jó ötlet. Nem is tudom, erre a formátumra miért nem csapott még le idehaza senki.

 A Star Academy győztese 40 millió forint összértékű nyereménnyel lesz gazdagabb, a TV2 pedig ha már bukta a Big Brother jogait, csinál egy szerintem sokkal érdekesebb koncepciójú műsort, ami ha sikeres lesz, elég sok borsot törhet majd az RTL Klub, A konyhafőnök és az X-faktor orra alá. A műsort az IKO gyártja, szóval jó kis ősz lesz, mondhatom.

A kép forrása: ohmymag.com

Ábel Anita és Hajós András is beül gyermekeket zsűrizni

2016. március 10. - Jasinka Ádám

 A TV2 tavaszának egyik nagy újdonsága a Kismenők című tehetséggondozó műsor lesz, amellyel kimondva-kimondatlanul az RTL Klub hasonszőrű, de licensz alapú saját gyártásának, a Kicsi óriásoknak szeretnének alá vágni. Ez nem újdonság, mind a két tévéadó meglépte már azt, hogy a másik hivatalos formátumvásárlása után ihletett hangulatba került és elkészítette a saját reality-jét, főzős vagy beszélgetős műsorát. A helyzet most inkább csak azért pikáns, mivel ezt játszotta el a TV2 anno a Sztárban sztárnál is, viszont az RTL Klub idén nem adja olcsón magát, látva hogy a Sztárban sztárból milyen monstre showműsor kerekedett.

kismenok2.jpg

 A Kismenők azonban egy másik aspektus miatt is különösen érdekes, ugyanis három ex-RTL-es is meghatározó arca lesz a műsornak. A két házigazda Ördög Nóra és Till Attila lesznek, míg a zsűriben a Heti Hetesben Hernádi Juditot "váltó" Ábel Anita, a Sztárban sztár énektanára, a Crystal egykori énekesnője, Lajtai Kati, Hajós András és Apáti Bence foglal majd helyet. A TV2-től meglepően szokatlanul már első olvasatra is nagyon szimpatikus zsűrit válogattak össze. Hajós Andrásnak ráadásul nem lesz szokatlan ez a szerep, mivel Az ének iskolájában is ítész volt, és eddig szinte minden műsorban, amiben szerepelt, ő volt a legszórakoztatóbb és nem hiszem, hogy pont most okozna csalódást.

 A Kismenők lebonyolítási rendjéről sokáig nem lehetett tudni semmit, most azonban lehullt a lepel és kiderült többek között az is, hogy Az ének iskolájához hasonlóan nem lesz vesztese a műsornak, bár a korábbi TV2-s tehetséggondozótól eltőren, itt mindenki nyer valamekkora pénzösszeget, valamint tanulmányi össztöndíjat. A műsor végső győztese 2 millió forintot, a többi 27 produkció pedig fejenként 100 ezer forintot kap. Az április 9-én induló műsor nyolc adásból áll majd, ebből négy felvételről, négy pedig élőben megy majd.

kismenok1.jpg

 A formátum egyik különlegessége, hogy a műsorvezetők egyben csapatkapitányok is lesznek. 100-120 olyan gyerek jutott be az előválogatóba, akik éneklésben, táncban, színjátszásban, hangszeres játékban, akrobata mutatványokban vagy egyéb más területen kimgasló képességekkel bírnak. A két házigazda fejenként 14-14 produkciót választott ki, így 28-an küzdenek majd a stúdióban levő nézők és a zsűri szavazataiért, valamint azért hogy bejuthassanak a műsorvezetők csapataiba.

 A tévézők a négy élő adás alatt szavazhatnak majd, a Sztárban sztár legutóbbi évadához hasonlóan a TV2 Live applikáción keresztül. A zsűri a műsor során fejenként 0 és 25 pont között értékeli majd az adott produkciókat, de nem csak az ő szavazatuk számít, ugyanis a 100 tagú közönség szintén leadja majd a voksát. A helyszínen levő nézők 4 csapatot alkotnak majd, így a közönség és a zsűri szavazata összesen 200 pont is lehet. Az ekkora pontszámok habár jobban elkülöníthetik majd a mezőny tagjait, és ritkábban fordulhat elő a pontegyenlőség, mint mikor csak ötös vagy tízes skálán pontoztak.

 A TV2 kiemeli, hogy a Kismenők nem egy verseny, és elsősorban a tanuláson, a tehetséggondozáson van a hangsúly. Ezért szakmai segítséget is kapnak a gyerekek; olyan profi tanárok készítik majd fel őket, akik a legjobbak az adott területen.

A képek forrása: TV2 Sajtószoba

Idén újra lesz Virtuózok

 A köztévé 2014-ben tűzte műsorára nem csak Magyarország, de talán a világ első komolyzenei tehetségkutatóját, amelynek szerintem nem várt sikere lett és ezért is volt furcsa, hogy nem jelentették be azonnal a folytatást. A nézők és a műsor kedvelői azonban nem maradtak Virtuózok nélkül tavaly sem, ugyanis több koncertet is adtak a felfedezett tehetséget, amikre mind nagy volt az érdeklődés. Ez azt bizonyítja, hogy nagyon jó márka lett a műsor, illetve hogy van igény ilyesfajta komolyzenei turnéra is.

 A Duna TV-n tavaly a Fölszállott a páva gyermek évada került képernyőre és a Virtuózokhoz hasonlóan szintén meglepően nagy sikerrel futott és nincs kizárva, hogy idén mind a két produkcióból látható lesz a folytatás, ugyanis a komolyzenei tehetségkutató új szezonja már tavasszal adásba kerül. Ez szerintem egy elég meglepő lépés, de jól jelzi azt, hogy a hazai tévéadók már nem csak őszre fókuszálnak és a többi tévés évszakot sem hagyják parlagon. A Virtuózok második évada mellett idén tavasszal lesz a TV2-nek is egy show-ja, mégpedig egy egyelőre cím nélküli gyermek-tehetségkutató.

virtuozoklogo.jpg

A kép forrása: Virtuózok Facebook oldala

Az RTL Klub keresztül húzhatja a TV2 terveit

2015. december 05. - Jasinka Ádám

 A szombat esti Fókuszban jelentette be az RTL Klub, hogy jövőre elindítanak egy olyan műsort, amelyben 4 és 14 év közötti gyermekek fogják megmutatni a tehetségüket. Akinek ismerős a koncepció, nem téved, ugyanis nem is olyan régen a TV2 jelentette be azt, hogy tavasszal Az ének iskolája egyfajta továbbfejlesztett változataként elindítanak egy olyan showműsort, melyre 5 és 16 év közötti gyermekek jelentkezését várják.

kicsioriasok.jpg

 Amíg a TV2 esetében nem tudni, hogy nemzetközi formátumot valósítanak-e meg vagy saját maguk fejlesztenek, addig az RTL Klub a bejelentés során elárulta, hogy megvették a Kicsi Óriások eredetijét, a Pequenos Gigantest és ennek a magyar verzióját készítik el jövőre. Sok más mellett az sem nyilvános, hogy melyik adó csapott le hamarabb erre az ötletre, a kimondottan gyerekekre szabott, nem csak énekes tehetségkutatóra, de kinézem, hogy egy a Sztárban sztárhoz hasonló dolog történt, azaz az RTL Klub megvette a formátum eredetijét, a TV2 lemaradt és ezért ők házi barkács módon elkészítik a saját változatukat. Lehet, hogy nem ez a helyzet, de az mindenképpen érdekes, hogy miért vállalna be az RTL Klub egy ilyen látványos, akár másolásnak is kikiáltható lépést, hacsak azért nem, mert nem szeretnének a TV2-nek még egy Sztárban sztárhoz hasonló sikerű showt odaengedni.

 Az RTL Klub műsorába 4 és 14 év közötti gyermekek jelentkezését várják, és ahogyan a TV2 showjával kapcsolatban, itt sincs semmilyen megkötés; lehet énekelni, táncolni és akár humorizálni is. A Kicsi Óriások premierje valószínűleg jövő ősszel lesz, ugyanis a formátum része egy nyári, felkészítő tábor, amin a jelentkezőket profi előadóművészek és televíziós szakemberek készítik fel a show-ra. A műsorban öt csapat versenyez majd egymással, melyek élén egy-egy mentor áll, a gyermekeket pedig egy a legjobb hazai szakemberekből álló tanári gárda fogja segíteni. A Kicsi Óriások háromfős zsűrije, a mentorok és a tanári kar is csupa jól ismert és kedvelt hazai sztárból áll majd.

A kép forrása: RTL Klub Sajtóklub

Gyerekeknek indít tehetségkutatót jövő tavasszal a TV2

2015. november 12. - Jasinka Ádám

 A tévés piac újfent bebizonyítja, hogy mennyire a trendek nyomán működik, és hogy egy-egy sikeres formátum vagy ötlet által gerjesztett hullámot milyen sokan és milyen különböző formában próbálják meglovagolni. Az amerikai piac állóvizét mostanában a képregény-feldolgozások zavarják meg, Magyarországon pedig idén a főzős műsorok élték reneszánszukat a gyermekközpontú saját gyártásokkal karöltve. Az elmúlt időszak nagy magyar hullámait a celebes, főzős realityk, az énekes tehetségkutatók vagy éppen a dokurealityk gerjesztették, de érdekes módon egy-két kivételtől eltekintve ezek mára kikoptak a hazai tévés felhozatalból.

azenekiskolajatv2ujmusor.jpg

 A mostani trend - divatos kifejezéssel élve - kimaxolása egyértelműen A konyhafőnök Junior, amely egyszerre főzős és egyszerre gyermekközpontú, de az RTL Klubon kis tehetségeket nem csak a konyhapultok mögött, hanem a Hungary's Got Talentben is láthatunk, akiknek elvitathatatlanul nagy a sikere. Ez az a vonal, amire a TV2 jövő tavasszal egy saját műsort fog építeni, ugyanis Az ének iskoláját mintegy továbbfejlesztve és lebontva a csak énekes korlátot készítenek egy 5 és 16 év közötti gyermekeknek szóló tehetségkutatót, amire bármilyen produkcióval lehet jelentkezni. A műsorral kapcsolatban azt még nem tudni, hogy saját fejlesztés vagy licenc lesz-e, azonban mivel jövő tavaszra szánják, az sanszos, hogy egyelőre szüneteltetik Az ének iskoláját.

 A TV2 új tehetségkutatójára 5 és 16 év közötti gyermekek jelentkezését várják a tévéadó honlapján, ezen a linken.

A kép forrása: TV2 Sajtószoba

Klasszikus tehetségeket keres a köztévé

 A tehetségkutatók ugyanolyan népszerűek Magyarországon is, mint a világ többi részén. Az emberekben van egyfajta kíváncsiság és érdeklődés valami új, jobban mondva valaki új, eddig ismeretlen tehetség iránt, s szeretnének ott lenni azok között, akik először látják vagy hallják a következő világhírű énekest, zenészt vagy táncost. Persze ennek a fonákja is ugyanúgy része ezeknek a műsoroknak, s nem véletlen, hogy a legtöbb műsor pont a másokon, az énekelni/táncolni nem tudókon szórakozók igényeit elégíti ki. Nem utolsó sorban viszont dramaturgiai oka is van annak, hogy a tehetségesek a válogató adások végén, míg egy bohózat szereplőinek is beillő versenyzők a részek elején kapnak játékidőt.

virtuozok.png

 Az ilyen műsorok minden hibájukkal együttvéve is a legnézettebbek között vannak, s az lenne a csoda, ha nem egy tehetségkutató lenne a hét, a hónap vagy az év legtöbb embert érdeklő műsora. Hogy ez most jó-e vagy sem, azt mindenki döntse el maga, de tény, hogy egy jól megszerkesztett és érdekesen összeválogatott versenyzőkből álló évad tud nagyon is szórakoztató lenni. Persze, tudom, Magyarországon nincs szükség ennyi tehetségkutatóra, pláne nem évente, de ezek nem is kimondottan azt a célt tűzték ki, hogy most aztán felfedezzenek évadonként tíz vagy több tehetséges énekest. Ezek a műsorok, az én véleményem szerint nem mások, mint csak szórakoztató tartalmak, kvázi realitysorozatok, amiknek adott esetben versenyre fazonírozott formátuma van. De nem tagadhatom le azt sem, hogy azért sikerül az ilyen műsoroknak a magyar zenei életbe küldeniük jó pár tényleg tehetséges előadót. A probléma inkább azzal van, hogy sokkal több a középszer, a nem rossz, mondhatnám jó énekes, de olyan, akire felkapnám a fejem és libabőrös lennék a hangjától nagyon kevés van. Ez az, amit inkább felrónék a tehetségkutatóknak, mintsem betiltanám őket.

 A két országos kereskedelmi adó az énekes és zenés formátumok zömé megvásárolta, így elég nehéz helyzetbe hozta a közszolgálati tévéadót, akinek egy esetleges bulvárszelet adó, milliós nézettségű műsor nagyon is jót tenne. Persze jogosan merülhet fel a kérdés, hogy ha nincs olyan új ötlet, amit megvásárolhatna, akkor miért nem frissít fel egy régi, saját kézben levő produkciót, mondjuk a Ki mit tud?-ot vagy a Táncdalfesztivált? Jó kérdés, de szerintem ezzel a lépéssel inkább az idős korosztályt tudná megmozgatni, s csöbörből vederbe esne az MTVA. Azonban, hogy ne maradjanak showműsor nélkül, léptek egy érdekeset és egy rétegtémát vettek elő. Ez a komolyzene.

 A köztévé Virtuózok címmel készít saját gyártású tehetségkutatót, amiben zenészeket keresnek. Az ötlet nem hangzik rosszul, s láttuk már a Csillag születikben is, hogy milyen fel nem fedezett tehetségek vannak az országban, de mégis meg van az a veszélye, hogy a nem annyira populáris és kevésbé bulváros téma miatt nem sokan lesznek rá kíváncsiak. Nem azt mondom, hogy a klasszikus hangszerekkel nem lehet olyat alkotni, ami megfelelne a mai ízléseknek, csak az előítéleteket azért nem olyan egyszerű levetkőzni. A köztévénél őszre tervezik a műsort, s ugyanúgy havi egymillió forintot lehet vele nyerni, mint a kereskedelmi adóknál megszokott formátumokban.

 A zsűri négy tagú lesz és nemzetközi szinten is elismert szakmai kiválóságokból fog állni, de neveket egyelőre nem árultak el. A Virtuózokba olyanok jelentkezését várják, akik vagy valamilyen klasszikus hangszeren tudnak játszani, vagy klasszikus éneket tanultak. Az mindenképpen jó, hogy nem kötelező valamilyen hangszeren játszani, így azokat a nézőket is megnyerhetik, akik az éneket jobban kedvelik. A műsorban annak ellenére, hogy klasszikus zeneműveket adnak majd elő, lesznek szimfonikus zenekarra írt filmzenék is.

Kép: virtuozok.hu