Március elején elbúcsúzunk egy magyar sorozattól

2017. február 13. - Jasinka Ádám

Az elmúlt két évben olyan sok magyar sorozat indult, mint előtte évekig soha. A hazai sorozatgyártás új időszámítását olyan szériák kezdték meg mint a Hacktion (és Újratöltve), a Társas Játék, a Terápia és a Munkaügyek - IrReality Show. Ezek közül az első már befejeződött, a második elvileg folytatódhat, a harmadikról nincs sok információ, a negyedik pedig jelenleg is képernyőn van - de már nem sokáig.

munkaugyekvege.jpg

A köztévé 2012-ben indította útjára a Dumaszínházasok, Litkai Gergely, Hadházi László és Kovács András Péter által jegyzett munkahelyi szitkomot, a Munkaügyek - IrReality Show-t olyan színészekkel a főszerepben mint Molnár Piroska, Murányi Tünde, Mucsi Zoltán és Elek Ferenc. A friss, és remek humorral megfűszerezett epizódok hamar a közönség kedvenceivé váltak, és a második évad alatt nem volt ritka, hogy a fiatalok körében nézettebb volt, mint az előtte futó Fábry, vagy Bagi-Nacsa műsora.

Az író- és szereplőcserék miatt azonban fokozatosan csökkent a sorozat minősége, és sok rajongó elpártolt a Munkaügyektől. Ennek ellenére rendületlenül készítették a folytatásokat, néha-néha azért előrukkolva igazán sziporkázó, a régi fényt idéző epizódokkal. Amikor a köztévé tavaly berendelte a hatodik évadot, akkor még nem volt biztos, hogy ez lesz az utolsó felvonás, a forgatás befejeztével azonban világossá vált; itt a vége a Munkaügyek történetének.

Március 2-án este, Litkai Gergely által jegyzett dupla résszel és igazi sztárparádéval köszön el a nézőktől a széria. Visszatér Lengyel Tamás, Csuja Imre, Gáspár Tibor és Márton András, valamint beugrik még Csonka András is. A sorozatzáró epizód spoileres történetét a TOVÁBB-ra kattintva olvashatjátok el, ha nem bánjátok, hogy előre megtudjátok, mivel zárul a 152. epizód, a Munkaügyek - IrReality Show. Azonban a finálé után sem maradunk köztévés szitkom nélkül, mivel érkezik a Tóth János.

Tovább

Újabb részletek derültek ki Mucsi Zoltán sorozatáról

2017. február 08. - Jasinka Ádám

Január elején mutattuk meg, milyen is lesz a Munkaügyek - IrReality Show testvérsorozata, a Tóth János, melynek címéből is kitalálható, hogy a jól megismert, gyógyszerfüggő köztisztviselő karakterére épít majd a történet. A Mucsi Zoltán által remekül játszott figura önálló sztorijáról eddig csak kevés konkrétumot ismerhettünk, most azonban kiderült több részlet, és az is, hány epizódból áll majd a márciusban debütáló új produkció.

tothjanoscikk.jpg

A Tóth János március 9-én, 20:30-kor mutatkozik be a Duna műsorán, azaz szakítva az eddigi hagyományokkal, nem a csütörtök esti szórakoztató showműsorok után, hanem azok előtt lesz majd látható. Így mindenképpen több esélye van a jó szereplésre a szériának. A Tóth János főszereplőjét Mucsi Zoltán alakítja, a már a Munkaügyekben is többször emlegetett édesanyját Csoma Judit, míg Tóth úr unokaöccsét Csémy Balázs játssza.

Az 52 (2x26) részesre tervezett széria története ott indul, hogy címszereplőnket kirúgják munkahelyéről, anyja pedig összeköltözik húsz évvel fiatalabb szeretőjével, akit Kőszegi Ákos alakít. Hősünk ezért kénytelen 55 évesen új életet kezdeni, elhagyni a családi fészket, és összebútorozik vidéki unokaöccsével, aki mit ad Isten, pont gyógyszerésznek tanul. A mellékszerepekben, takarítónőként Bozó Andreát, a lányaként Rujder Vivient, pszichológus-vállalkozóként pedig Szabó Simont is láthatjuk majd.

A forgatókönyvírók között megtaláljuk Litkai Gergelyt, Lengyel Balázst, Kovács András Pétert, Vinnai Andrást, Kormos Anettet és Szabó Borit. Míg a rendezői székben Nagypál Orsi és Lakos Nóra foglaltak helyet. A sorozat előzetesét a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok megnézni, érdemes.

Tovább

Ők lesznek A mi kis falunk, az új magyar szitkom főszereplői

Az RTL Klub a Válótársak tavalyi sikere után nagy örömünkre belevágott egy újabb saját gyártású sorozat készítésébe, és hamarosan ezt a gyümölcsöt is leszüretelhetjük. Míg a Válótársakban keveredik a dráma és a komédia (bár előbbi a hangsúlyosabb), addig A mi kis falunk tisztán utóbbira épít majd. Azaz hosszú szünet, a Pasik vége után közel 14 évvel ismét magyar szitkomot nézhetünk az RTL Klub képernyőjén - nem is akármilyen szereposztással.

A mi kis falunk főszereplőit ugyanis ismert és ami még fontosabb, szinkronos színészek alakítják majd. A fiktív kis falucska, Pajkaszeg polgármesterét hazánk Al Bundyja, Csuja Imre formálja meg. A község rendőrét Szabó Győző, a helyi szakrális vezetőt Schmied Zoltán, a tornatanárt Lengyel Tamás, szerelmét pedig Lovas Rozi játssza. A faluban hamarosan választás lesz, és a polgármester kihívója saját unokaöccse lesz, akit Bánki Gergely alakít, míg édesanyját Udvaros Dorottya formálja meg. Pajkaszeg orvosa Reviczky Gábor, a helyi központ, a kocsma tulajdonosa Bata Éva, a szorgos közmunkásokat pedig Molnár Áron, Debreczeny Csaba és Kerekes József állítja majd elénk.

Premier hamarosan, ezeket a promóképeket látva pedig már nagyon várjuk! A galériát elérhetitek, ha a lenti képre kattintotok.

Forrás: rtl.hu

Ilyen lesz Mucsi Zoltán sorozata, a Tóth János

A köztévé 2011 óta már többször is megújult, műsorok indultak és tűntek el, pár kőoszlop azonban ellenállt a viharos időjárásnak. Az egyik közülük a Munkaügyek - IrReality Show című vígjátéksorozat, amely már a hatodik évadánál jár, az írói között pedig megtalálhattuk az évek során Kovács András Pétert és Hadházi Lászlót is. A remek szereposztással, többek között Molnár Piroskával és Elek Ferenccel készült sorozat azonban idén véget ér.

tothjanos.png

A minőség sajnos az első két remek évad után folyamatosan csökkent és ez a nézettségen is meglátszott. Bár a köztévé kitartott a sorozat mellett, most jött el a pillanat a befejezéshez. A rajongóknak azonban nincs miért szomorkodniuk, ugyanis az egyik szereplő, a Mucsi Zoltán által játszott gyógyszerfüggő köztisztviselő saját szériát kap. A sorozat a Tóth János címet viseli és azt meséli el, mihez is kezd az évtizedekig a közszférában dolgozó karakter azután, hogy elveszítette biztos megélhetését.

A sorozat főszereplője Mucsi Zoltán, az állandó és visszatérő karaktereket pedig Bozó Andrea, Szabó Simon, Csémy Balázs, Rujder Vivien, Csoma Judit és Kőszegi Ákos alakítják. Köszönet a találatért Desmond-nak! A Tóth Jánosos részlet 4:24-től kezdődik a TOVÁBB mögött.

Tovább

Szinkronhangok: Whitney élete (Whitney)

Újabb vígjátéksorozat kerül be a Humor+ kínálatába. A január 4-én, késő este dupla résszel debütáló Whitney élete címszereplője és készítője révén érdekes háttérrel rendelkezik. A főszereplőt ugyanis Whitney Cummings, humorista alakítja, aki 2011-ben két saját sorozattal is nekifutott az amerikai őszi szezonnak. A sors furcsa fintora, hogy saját szériája, a nevét is viselő Whitney egy teljes és egy csonka szezon után véget ért, míg az általa csak írt/terelgetett Az élet csajos oldala már hatodik évadát tapossa.

whitneyeleteszinkron.jpg

A Whitney élete egy kvázi párkapcsolati szitkom, amelyben Whitney és barátja, Alex mindennapjait követhetjük végig. A két fiatal már három éve együtt van, de eszük ágában sincs összeházasodni, bár az ismerőseik állandóan a nász felé fordítják párosunkat. Ők azonban az esküvő helyett úgy döntenek, hogy feldobják a szürke hétköznapokat, méghozzá egy kis szerepjátékkal.

Whitney magyar hangja Sipos Eszter lesz, akit nemrég a Westworldben hallhattunk fantasztikusan játszani, kíváncsian várom, hogy egy ilyen szitkomban hogyan teljesít majd. Alexet Chris D'Elia alakítja, akinek a Megdönthetetlen után most is Bozsó Péter lesz a hangja és ez az az infó, ami bearanyozta a napomat. Ők ketten ugyanis frenetikusan jók együtt. A magyar hangok és a stáb névsorát a TOVÁBB-ra kattintva találjátok.

Tovább

Újra itt vannak a dilis rendőrök

2016. november 04. - Jasinka Ádám

A Brooklyn 99 - Nemszázas körzet is azon sorozatok táborát erősít, amelyek két évad között hirtelen eltűntek és vagy nem hallunk többet róluk, vagy egyszer csak a semmiből előbukkannak. Szerencsénkre a Viasatnál nem rejtették a raktár mélyére ennek a vígjátéksorozatnak a kópiáit, és bár jó pár hónapot, talán egy évet is várnunk kellet a második évad fináléja után, de hamarosan újra magyar szinkronnal élvezhetjük majd ezt a kissé elvetemült komédiát. A Brooklyn 99 - Nemszázas körzet harmadik évada sajnos viszont nem naponta, hanem csak hetente, de legalább kettesével jelentkezik majd új részekkel. A premier november 24-én késő este, 23:05-kor lesz a VIASAT6 műsorán.

b99s3.jpg

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

Forrás: VIASAT

Ezekkel a sorozatokkal indul az új humorcsatorna

2016. október 17. - Jasinka Ádám

 Az október 30-án induló új hazai szórakoztató tévécsatorna, a Humor+ kínálatáról már eddig is lehetett tudni, hogy zömében a klasszikus sorozatok tárháza lesz majd, most viszont, hogy kijött az első teljes hét adásmenete, pontosabb képet kaphatunk arról, mivel is kíván minket nevetésre ösztönözni a TV2 vadonatúj kábelcsatornája.

humorpluszkinalat1.jpg

 A Humor+ felhozatalának egyik meghatározó sarokköve lesz az animációs-blokk, ami engem nagyon meglepett. Azt tudtuk eddig is, hogy adni fogják A Simpson családot és az Amerikai fatert, valamint hogy ők mutatják be a kevert műfajú Atyám, Zorn!-t (Son of Zorn) először Magyarországon, de arról nem igazán olvastam, hogy adják majd a Cleveland Show-t és a magyarul régóta nem látható Futuramat is. Mivel ezek az animációk lesznek a főműsoridőben - az Egy rém rendes családdal felvezetve - így mondhatjuk, hogy ilyet még tényleg nem láttunk. Merész húzás, meglátjuk hogyan reagálnak majd a tévézők ennyi, felnőtt animációra.

 A hétköznap reggelek, délelőttök és kora délutánok ismétlésekkel telnek majd, délutántól azonban beindul a mandula, és bár többségében olyan produkciók kerülnek képernyőre, amelyek máshol, vagy pont egy TV2-s adón már futottak, összességében azt lehet mondani, hogy ilyen irányú humorkínálat még nem volt egybefüggően magyar tévéadón, legalábbis mostanában nem. Hogy ennek az-e az oka, mert nem néznék, vagy mert még nem igazán merte senki meglépni, az jó kérdés.

 A premierek közül az Atyám, Zorn! csütörtök esténként lesz látható, Zorn bemutatkozására pedig november 3-án kerül sor. A másik újdonság, a Tesóm nyakán meglepő módon hétvégente reggel és este is adásba kerül, de utóbbi csak ismétlés lesz, mivel a tényleges premier reggel lesz adásban. A Tesóm nyakán november 5-én debütál magyar szinkronnal. A harmadik új produkció pedig egy saját gyártás, mégpedig a Kapsz egy fülest! lesz, melynek házigazdái az Irigy Hónaljmirigyből megismert Sipos Péter és Sipos Tamás lesznek. A műsor premierje október 30-án este tíz órakor lesz, és a folytatás vasárnap esténként lesz majd látható.

 A Humor+ első teljes adáshetének kínálatát a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább

Országos premierekkel és régi klasszikusokkal jön az új humorcsatorna

2016. október 11. - Jasinka Ádám

 Az új, magyar nyelvű szórakoztató tévéadó, a Humor+ elhoz a hazai nézőknek egy idehaza eddig még képernyőre nem került komédiát, valamint nem sokkal az amerikai bemutató után műsorra tűzik az animációs és élőszereplős műfajt keverő szitkomot, a Son of Zornt. Ezen felül saját gyártású produkciót és rengeteg klasszikus szériát nézhet majd az, aki október 30-tól a TV2 tizedik kábelcsatornája kapcsol.

 A Humor+ indulásának napján, azaz október 30-án először egy saját gyártással, mégpedig a Kapsz egy fülessel jelentkezik. A műsor sokak számára ismerős lehet, hiszen pár éve az első részt, amerikai kifejezéssel élve a pilotot már elérhetővé tette honlapján a TV2, azonban sokáig úgy tűnt, nem lesz semmi ebből a produkcióból. Most azonban végre képernyőre kerül, de már nem Kasza Tibi és Rákóczi Feri, hanem az Irigy Hónaljmirigy Show-ból megismert Sipos-testvérek műsorvezetésével. A Kapsz egy fülest lényege, hogy a celebek egy fülesen keresztül különféle instrukciókat kapnak majd, ezzel pedig mind furcsább és cikibb helyzetbe kell hozniuk magukat a civilek előtt. Ehhez hasonló kis szegmenseket már láthattunk korábban a Kész átverés!-ben és a Vundersőn és Zuperszexi című műsorban is.

humorplusz1.jpg

 Az új humorcsatorna elhoz két országos premiert is, melyek közül az egyik az amerikai FOX-on csak pár hete debütált Son of Zorn lesz, amely a magyar keresztségben az Atyám, Zorn! címet kapta. Ebben a szitkomban az élőszereplős és az animációs műfaj keveredik, ugyanis a főszereplő Zorn egy rajzolt figura, aki a hús-vér emberek világában próbál meg apaként és családfőként boldogulni, miközben saját univerzumában ő egy brutális harcos. A másik premier a Tesóm nyakán című amerikai komédia lesz, amely 2002 és 2006 között futott az azóta megszűnt és átalakult The WB adón. A sorozatban egy testvérpár, Holly és Valerie kalandos mindennapjait követhetjük majd nyomon. Valamint hamarosan elrajtol az Ember vs. Légy című műsor is.

 Ezek mellett a Humor+ elhoz jó pár régi klasszikust; érkezik hozzájuk A Simpson család (ahogy néztem, az ötödik évadtól), az Amerikai fater (vélhetően új részekkel is), a Férjek gyöngye, A nevem: Earl, Az ítélet: család, a Joey és sokak szerintem nagy kedvence, a sokáig az RTL-nél futó Egy rém rendes család is. A Humor+ csatornahangja Markovics Tamás lesz, a tévéadót pedig először a UPC Digital Bronze és Gold csomagjaiban találhatják meg a nézők.

Forrás: TV2

Ők lesznek az Egy fiúról című sorozat magyar hangjai

 A VIASAT3-on mutatkozik be június 20-án az NBC két évadot megélt, Nick Horny azonos című regényéből készült szitkom, az Egy fiúról. Akinek esetleg ismerősen cseng a cím, annak nem csal az emlékezete, ugyanis az író ezen kötetéből Hugh Grant főszereplésével 2002-ben már készült film, amely a mai napig rendszeresen feltűnik a hazai tévécsatornák műsorán is.

egyfiurol.JPG

 A történet főszereplője Will Freeman, egy szingli, munkanélküli zeneszerző, aki miután megírt egy világslágert boldogan éli a milliomosok gondtalan mindennapjait. A tökéletes világát azonban romjaiba dönti a szomszédjába beköltöző frissen elvált anyuka és 11 éves fia, aki egyszer csak hívatlanul betoppan Will-hez. A férfi eleinte nem biztos abban, hogy jó ötlet-e egy kisgyerekkel barátkozni, de amikor ráeszmél, hogy a nők ellenállhatatlan vonzalmat éreznek a szingli apukák iránt, azonnal "üzletet" is köt a kis Marcus-szal; a kissrác Will fiának adja ki magát, cserébe pedig szabadon jöhet-mehet a férfi lakásában, és azt csinálhat amit csak szeretne. A sorozat első évadát idehaza egyből követi is a második, amely július 7-én debütál, és szintén hétköznap esténként került vetítésre.

 Az Egy fiúról magyar változatának szereposztását Aprics László álmodta meg és szokásához híven elég jó és érdekes párosításokat osztott ki "most" is. A főszereplőt megformáló David Waltont Makranczi Zalán, míg a kis Marcust játszó Benjamin Stockham-et Nagy Gereben szinkronizálja, mellettük pedig hallhatjuk majd többek között Ruttkay Laurát, Mics Ildikót, Tarr Juditot és Balsai Mónit is. A stáblistáért köszönet a VIASAT-nak! A magyar hangokat a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább

Ők lesznek az Éjjel-nappal szülők című sorozat magyar hangjai

2016. április 08. - Jasinka Ádám

 A TV2-n holnap, azaz április 9-én fog bemutatkozni egy újabb szitkom, az úgy látszik vígjátéksorozatok számára fenntartott hétvége reggeli műsorsávok egyikében. Azzal, hogy már nem az első komédiát teszik a főműsoridőtől ilyen messzire, egyre kevesebb az esélye annak, hogy este is kipróbáljanak egy humoros, átlag 30 perces sorozatot. Igen, tudom, hogy ezek a délutánra száműzött szériák csak egy-két évadosak, amikre nem lehet műsorrendet építeni, de a trend és a főműsoridőtől való távolság azért elég beszédes.

ejjelnappalszulokszinkron.jpg

 Az Éjjel-nappal szülők, vagy eredeti címén Up All Night egy két, jobban mondva másfél évados vígjátéksorozat, melynek igazán ismert színészek játsszák a főszereplőit. Az anyukát az Egy rém rendes család Kelly Bundyját is alakító Christina Applegate, míg az apát és férjet az a Will Arnett formálja meg, akit láthattunk már Az ítélet: család és A Miller család című sorozatokban is. A történet szerint Reagan Brinkley, híres amerikai producer, nem sokkal gyermeke megszületése után visszamegy dolgozni, így jogász férje Chris marad otthon a kis Amy-vel. Ez pedig ahogyan sejthető, nem kis felfordulást okoz majd a család életében.

 A sorozat magyar változatát Mauchner József rendezi, akinek olyan sorozatok szinkronjait köszönhetjük mint a Dokik, az Egyszer volt, hol nem volt, a Szellemekkel suttogó vagy a Teen Wolf - Farkasbőrben. Mivel az Éjjel-nappal szülők két főszereplője nyugodtan nevezhető szitkomveterán színésznek, így könnyen találhatunk hozzájuk bejáratott magyar hangot. Christina Applegate szinkronhangját azt hiszem, álmunkból fölkeltve is azonnal tudnánk mondani, és ki más lenne most is a hangja mint a lenyűgöző Zsigmond Tamara. Will Arnett azonban már más tészta, ugyanis nem a vele elég sokszor hallott Fekete Zoltánt kapta, hanem azt a Kárpáti Leventét, aki őt talán még nem is szinkronizálta. Köszönet a stáblistáért a TV2-nek!

Éjjel-nappal szülők (Up All Night)

Christina Applegate (Reagan) - Zsigmond Tamara
Will Arnett (Chris) - Kárpáti Levente
Maya Rudolph (Ava) - Peller Anna
Jennifer Hall (Missy) - Czifra Krisztina
Jean Villepique (Terry) - Hábermann Lívia
Matt Braunger (Gene) - Bácskai János

Magyar szöveg: Szojka László
Hangmérnök: Nikodém Norbert
Gyártásvezető: Kovács Mariann
Szinkronrendező: Mauchner József
Stúdió: Masterfilm Digital

A leírás forrása: TV2 Sajtószoba
A kép forrása: TV2 Sajtószoba

Őrült szitkom és elvetemült horror érkezik márciusban az HBO-ra

2016. február 03. - Jasinka Ádám

 Az HBO-csatornái szinte szünet nélkül hozzák a premier tartalmakat, hol egy nagyobb, hol egy kisebb durranást, de állandóan van valami újdonság náluk. Februárban többek között bemutatják a Mick Jagger, Martin Scorsese és Terence Winter nevével fémjelzett Bakelitet, az Állatok. című animációs sorozatot és folytatják a Csajokat és az Együttlétet is. Azonban márciusban több őrültség is érkezik hozzájuk.

hbopremierahsvsevildead.jpg

 A jelenleg is futó - tegnap debütált - Modern család hetedik évada a féltávnál szokás szerint kis szünetre megy, a helyére pedig az utóbbi idők egyik legbolondabb szitkomja, a rendőr- és krimisorozatokat kifigurázó Angie Tribeca kerül. A sorozat alapfelállása hasonló mint a Brooklyn 99 - Nemszázas körzeté, de stílusában és elborultságában inkább a Pusztító párost (A Touch of Cloth) idézi. Az Amerikai Egyesült Államokban egy nap alatt képernyőre került első szezont Nancy és Steve Carell jegyzi, a főszereplője pedig Rashida Jones. A március 1-jén, az HBO Comedy-n bemutatkozó első részben többek között feltűnik majd Gary Cole és a Jóbarátokból, A visszatérésből és a Web-Terápiából is ismert Lisa Kudrow.

hbopremierangietribeca.jpg

 Az HBO-adók másik nagy újdonsága a március 5-én a Cinemax-ra érkező horror szitkom, az Ash vs. Evil Dead lesz, amiről én sokáig azt hittem, hogy dráma és csak mostanában esett le, hogy komédia. A Gonosz halott-filmek nyomán készült széria teljesen elvetemült, a főszereplője az egyik keze helyén láncfűrészt viselő szörnyvadász Ash, akit Bruce Campbell alakít. A Cinemaxra ezen felül érkezik még a latin-amerikai HBO saját gyártású krimijének, a Sr. Ávilanak a második évada is, ami március 2-án debütál.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

A képek forrása: HBO

Matthew Perry és Anne Heche januártól a TV2-n

2015. december 18. - Jasinka Ádám

 A TV2-nek van egy nagy hátránya az RTL Klubbal szemben (jó, több is, de az egyik legnagyobb mégis az), hogy azokat a sorozatokat, amelyeket megvesznek és sokszor elsőként bemutatnak idehaza, azok a hosszú szünetek és a változó műsorrendek, valamint a különféle, stúdióval kötött szerződések miatt kikötnek más tévéadóknál is. Így hiába a TV2 készítteti el a Sherlock és Watson vagy az NCIS: Los Angeles szinkronját, ha ezeknek a premier részeit jelen esetben az AXN jóval a TV2 előtt levetíti. A kábelcsatornás vetítés tudom, hogy annyira nem oszt vagy szoroz egy országos lefedettségű adóval szemben (lásd A titkok könyvtára), de az azért jelentősen rontja a TV2 pozícióját, hogy a premier tartalmait a tévézők már egy másik csatornán megnézhették volna, nem beszélve arról sem, hogy a legtöbb sorozatuk nem egy, és nem is két másik adón, sokadjára ismételve is képernyőn van.

 Ezzel az a legnagyobb gond, hogy egyrészt elveszik a kihagyhatatlanság, az exkluzivitás, a máskor nem tudom megnézni, ezért eldobok mindent és a tévé elé ülök érzés, hiszen ha teszem azt, lecsúszom a premier NCIS-ről és nem tudnám felvenni vagy letölteni sem, akkor majd megnézem valamelyik másik TV2-s tévécsatornán, vagy az AXN-en, vagy a VIASAT3-on vagy ott, ahol még vetíteni szokták. Így pedig nem csoda, hogy az egykoron a Dr. Csontot is megszorongató, az Amerikai Egyesült Államokban jelenleg is legnézettebbnek számító drámasorozat idehaza kiégett és már nem hogy nem piacvezető, de a saját sávját sem képes megnyerni.

 Ez a gondolatmenet csak azért jutott eszembe, mivel a TV2 január 4-től olyan kínálatra áll át, mely zömében ismétlésekből áll, vagy azért, mert ők már egyszer adták, vagy mert egy másik adón már idén-tavaly képernyőre kerültek az új epizódok. A TV2 Csoport az új évet többek között a Sherlock és Watson, a Doktor D és a Grimm harmadik, a Felejthetetlen, A szépség és a szörnyeteg és a Négy férfi, egy eset második és A férjem védelmében ötödik szezonjával kezdi, ami habár nem hangzik rossz felhozatalnak, premier nem sok van benne.

 Az egyedüli pozitívum, hogy A férjem védelmében című sorozatból hat évad és a hetedik első pár része ugyan elérhető az interneten és a tévében, de a universalos szinkronnal, amivel nincs semmi probléma (miért is lenne, hiszen zseniális!), ellenben aki a TV2-n követte, követi a sorozatot, az az ötödik évadra nem biztos, hogy lemondana a megszokott szinkronhangokról. Így nekik jó hír, hogy a TV2-s magyar változattal még nem hallott ötödik évad januártól a FEM3-on heti két résszel lesz adásban.

tv2januar01.png

 Azonban nincs új tévés szezon és műsorrend premier nélkül és a TV2 meglepetésre a főműsoridőben, igaz késő este, de kipróbál egy szitkomot, az Anne Heche főszereplésével készült Save Me-t. Az üröm az örömben viszont az, hogy ez a sorozat 2013 nyarának elején volt képernyőn az Amerikai Egyesült Államokban és nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így az NBC hét rész után levetette műsoráról. A Mennyei tippek január 4-én, 23:15-kor dupla résszel mutatkozik be a TV2-n. A másik premier vígjáték sorozat a többek között A férjem védelmében című szériát is megjárt, de igazán a Jóbarátokból ismert Matthew Perry főszereplésével készült Go On lesz. A Csoportban marad január 9-én, szombat délelőtt mutatkozik be dupla résszel és egy olyan terápiás csoportról és tagjainak életéről szól, akik valamelyik szerettüket gyászolják. A keserédes komédia meglepően üdítő volt, de sajnos csak egy évad készült belőle.

 A premierek sorában egy új telenovella következik, ugyanis a téli szünet előtt záró Fiorella helyére friss latin produkció érkezik. A Tények felvezetése január 4-től a Szeretned kell! című mexikói filmsorozat lesz, melynek két főbb szereplőjét Susana González és Fernando Colunga alakítja, akiket olyan telenovellákban láthattunk eddig mint a María Isabel, a Szeretők és riválisok, a María del Carmen vagy a Riválisok.

 A komédiák és telenovellák mellett drámákból is újít a TV2, ugyanis érkezik országos premierként a köztévén is futott Kasszasiker második évada, amelyet a tévéadó hétköznap reggelente, 05:35-ös kezdéssel ad majd január 4-től, valamint bemutatkozik a Psych - Dilis detektívek hetedik, utolsó előtti szezonja is. A humoros nyomozós sorozatból idén nyáron került képernyőre Magyarországon a Universal Channelen és a TV2-n is a hatodik etap, szóval a január 9-én debütáló új évad egész gyorsan megérkezik szinkronosan.

tv2januar02.jpg

 A TV2 januárjával kapcsolatban érdemes megjegyezni azt is, hogy az új sorozatok és új évadok mellett visszatér a Magánnyomozók a főműsoridőbe, de sajnos (egyelőre?) csak ismétlésekkel. A kora délután tévézők pedig jövőre a TV2-n az elejétől újranézhetik a Knight Rider és a Walker, a texasi kopó című szériákat, ugyanis hétköznap ez a páros vezeti majd fel a tévéadó délutáni telenovella kínálatát. A nosztalgiavonattal rendszeresen közlekedő utasok pedig még egy valaminek örülhetnek, ugyanis január 10-től vasárnap délutánonként, a Tényeket felvezető film előtt a Gyilkos sorok lesz az egyik új megálló, ami ráadásul dupla epizóddal kerül adásba. A legendás krimit azonban nem az első, hanem a nyolcadik évadtól kezdik ismételni.

TV2:

12:00: Tények Délben
12:30: Aktív
12:55: Knight Rider (ism.)
13:55: Walker, a texasi kopó (ism.)
14:55: Paloma
15:55: Veronica aranya
16:55: Szeretned kell!
18:00: Tények
19:30: Jóban rosszban
20:15: Magánnyomozók (ism.)
21:20:

Hétfő: film
Kedd: Hűtlen vágyak
Szerda: film
Csütörtök: NCIS: Los Angeles (5. évad)
Péntek: film

22:20:

Hétfő: film
Kedd: Sherlock és Watson (3. évad)
Szerda: film
Csütörtök: NCIS: Los Angeles (5. évad)
Péntek: film

23:20:

Hétfő: Mennyei tippek (dupla rész)
Kedd: Propaganda
Szerda: Hazudj, ha tudsz! (3. évad)
Csütörtök: Felejthetetlen (2. évad)
Péntek: Grimm (3. évad)

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

A képek forrása: TV2 Sajtószoba, collider.com

Veep - Az alelnöknő

 A nagyobb amerikai televíziós társaságok évente nagyjából 5-10 új sorozatot próbálnak be, több-kevesebb sikerrel. Csak, hogy a 2011/2012-es idényt nézzük a FOX, CBS, NBC, ABC, CW és az HBO is hozott újoncokat. Minden fajta sorozatot bepróbálnak (szitcom, dráma, reality...) de számomra csak kevés ragad meg. Idén a FOX-os Touch, a CBS-es 2 Broke Girls, az ABC-s Last Man Standing az a három sorozat ami megfogott. Kevésbe néztem bele, igaz, de a jó kritikák, nézői vélemények ellenére se kezdek bele olyan sorozatba, melynek nem ragad meg első olvasásra, hallálsra, promó megtekintésre a témája.

 Úgy voltam a Veep-pel, hogy látva a plakátokat, a bemutató reklámvideókat éreztem valami különlegességet az egész hangulatában. Bizakodásra adott okot számomra az, hogy a külföldi sorozatgyártás egyik olyan csatornája készíti, ami tényleg a minőségről híres. Az HBO tényleg igényesen készíti műsorait. Ezt itthon is megtapasztalhattuk a Társas Játék című műsorral kapcsolatban, és persze jön ősszel a Terápia is.

 De vissza Az alelnöknőhöz. Ahogy olvasgattam az interneten a cikkeket, mondhatjuk a bloggerek, újságírók jelentős része el volt ájulva ettől a sorozattól. Ennek rég nem tulajdonítok sokat, mivel gyakran amit dícsérnek az nekem abszolút nem tetszik, és fordítva. És sajnos így volt ez a Veep-pel kapcsolatban is.

 Nem azt mondom, hogy nem tetszett, szimplán nem annyira, mint ahogy sokan el vannak tőle ragadtatva. Főként, hogy a második részben számomra több poén volt, mint az elsőben. Kicsit az az érzésem volt, mintha ez nem is vígjáték akarna lenni. Voltak benne poénok, de még el se mosolyodtam rajtuk. Kivétel persze a pilot vége felé a fucktard-os rész, az tetszett. (Kis megjegyzés, persze én is Wikipédiából néztem, a fucktard a fucking retard összeolvadása. Ehhez már nem kell angolos nyelvérzék, hogy megfejtsük.) A második epizód egy fokkal jobb volt, tetszett. A karakterek elég jól kiderültek, hogy ki milyen lesz, és milyen vonalat fog képviselni. Itt megjegyzem én Dan-t már nem bírom elviselni. De pont ezért lett ilyen karakter beleírva a sorozatba. Több dolgot nem nagyon árulnék el, mert a viccesebb részeket le kellenő lőnöm ahhoz, hogy kedvcsinálót írjak.

 Kicsit inkább a színészekről. A főszereplő Julia Louise-Dreyfus (fenti képen) nagyon jó választás volt. Remek színész, és nem kicsit jól alakítja az alelnöknőt. Nem mellesleg a megjelenése miatt is megéri nézni ezt a szériát, szerény véleményem szerint. A másik színész, akit kiemelnék, az Tony Hale. A neve és maga a színész sokaknak ismerős lehet, elsőre nekem se ugrott be hol láthattam, de (köszönöm Wikipedia) gyorsan rájöttem, hogy az eredeti címén Arrested Development (magyarul Az ítélet: család) szereplője volt. Na ez a másik sorozat az, amivel kínozni lehet engem. Dícsérik, hogy milyen jó sorozat, és érdemtelenül lett elkaszálva. IMDb-n is meglepően magas 9.4-es értékelés van, pedig klasszisokkal a Modern Family mögött van, ismét személyes véleményem alapján. Persze pont ezért jó, hogy nem egyezik mindenki ízlése és véleménye, milyen világ lenne abból?

 Veep. A rendezés, a jelmezek, az egész díszlet és megszerkesztettség hibátlan. A színekkel engem megint el lehetett kapni.

Értékelés: Nem pontosan tudom megfogalmazni azt, hogy miért tetszik igazán ez a sorozat annak ellenére, hogy szitkomnak nevezik, de eddig csak párszor mosolyodtam el, és talán egyszer nevettem. Mindenesetre várom a továbbiakat, hiszen számomra innen már csak feljebb van. Bizakodásom jele a pontszám.

6/10