Family Guy Fiesta és látássérültek szinkronja

2016. szeptember 20. - Jasinka Ádám

 A Színházak Éjszakáján harminc színház kínált nem csak estére, hanem egész napra gyermekeknek, a családnak és persze csak a felnőtteknek szóló programokat is, így aki az eső elől nem a szobába bezárkózva, egy film vagy egy könyv társaságában szerette volna eltölteni a szombatot, az bőven talált magának érdekes és szórakoztató lehetőséget a kikapcsolódásra. A különféle előadások, próbák, színházbejárások, interaktív foglalkozások és zenés produkciók mellett szinte minden stílus és műfaj képviseltette magát, mi viszont témájából is adódóan a most negyedszerre megrendezett Szinkron Színházra látogattunk ki.

szinkronszinhaz8.jpg

 A korábban megszokottól eltérően most nem esti, hanem délutáni program volt a Szinkron Színház, aminek ismét a Karinthy Színház adott otthont. A több állomásos programsorozat első eleme a kicsiknek szólt, ugyanis a színház egyik stúdiószobájában két nagyszerű művész - és sokat hallott szinkronhang - Andresz Kati és Seder Gábor közreműködésével idézték meg a régi korok házi "esti meséit", a diafilmek világát. A célközönség egyértelműen az óvodások és kisiskolások széles csoportja volt, de a pörgős eseményekhez és a néha mindent eluraló akciódús látványhoz szokott felnőtt fejemet is el tudta varázsolni a két színész játéka, egy viszonylag egyszerűbb mese és pár színes állókép. A kissé meleg levegő, a besötétített helyiség és az előbbiek összessége elég volt ahhoz, hogy visszarepüljek bő tíz évet az időben. Az pedig őszintén meglepett, hogy a technológiával elképesztően durván terhelt kisgyerekeket ennyire szórakoztatta és le tudta kötni egy órára ez a mesedélután. A beszámoló folytatását a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

szinkronszinhaz1.jpg

Tovább

Szinkronkvíz - Részletkérdés 3.

 Szinkronkvíz elnevezésű cikk- és játéksorozatunk egy időre szünetre vonul és ezzel a mostani fordulóval - ha nem is teljesen - de búcsút intünk a képrejtvényeknek, melyekkel az utóbbi időben olyan sokat találkozhattatok itt a blogon. A kis pihenő után azonban új kvízekkel, változatosabb feladványokkal és egy szerintem sokak által várt játékkal tér vissza a Szinkronkvíz. Köszönjük, hogy játszottatok, hogy megosztottátok és lájkoltátok a cikkeket! Jó szórakozást kívánunk ehhez a mostani kvízhez és kellemes időtöltést a hétvégére!

szinkronkvizcikkfejlec3.png

A fejléchez használt kép forrása: origo.hu

Szinkronkvíz - Részletkérdés 2.

 A Részletkérdés második fordulójában megemeltük a kérdések számát kilencről tizenötre és kicsit nehezítettünk is rajtuk azzal, hogy szűkebbre vettük az egyes képkivágásokat, így tényleg nagyon jól kell ismernetek az adott színészeket ahhoz, hogy a szemük vagy a szájuk alapján megfejtsétek a feladványokat. Jó szórakozást kívánunk hozzá és a korábbi kvízekhez is!

szinkronkvizfejlecrk2.png

A fejléchez használt kép forrása: meonline.hu

Szinkronkvíz - Részletkérdés 1.

 Az új évet kezdjük egy kis könnyed játékkal, melyben szükségetek lesz a korábbi kvízek során megszerzett tudásra is. A Részletkérdés, ahogyan a forduló neve is mutatja, egy bizonyos részletet mutat majd az ismert és népszerű, szinkronizáló színészekből és nektek ezek alapján kell őket felismernetek. Az első játékban kilenc színészt veszünk górcső alá, akik számára viszont ez nem lenne elég és még nem próbálták ki a korábbi kvízeket, azok kattintsanak ide és fejtsék meg ezeket a szinkronos feladványokat is. Jó szórakozást!

szinkronkvizcikkfejlec2.png

A fejléchez használt kép forrása: fovarosi.blog.hu

Szinkronkvíz - Arcot a hanghoz! 4.

2015. december 26. - Jasinka Ádám

 Az előző Szinkronkvízeknél már említettem, hogy annak ellenére, hogy az Arcot a hanghoz! elnevezésű játék három fordulójában 250 szinkronizáló színészt adtunk feladványként, még mindig rengeteg olyan hang van, amelyet közel napi rendszerességgel és a legnagyobb mozisikerek főszereplőiként hallhatunk, mégis kimaradtak az előző körökből. Ez az újabb kvíz nem fogja teljes mértékben orvosolni ezt a "problémát", de ismét faragunk vele egy kicsit az eddig kimaradó szinkronosok listáján. A korábbiaktól eltérően most nem 40, hanem csak 20 feladványt kell megoldanotok, de mivel még közel sincs az összes hang játékban, így nem zárható ki, hogy ezzel a kvízzel még találkozhattok majd.

szinkronkvizfejlecaah.png

 Aki az első három Arcot a hanghoz!, vagy a Szoros kapocs eddigi két játékát szeretné kipróbálni és letesztelni szinkrontudását, az kattintson ide és böngésszen kedvére. Mindenkinek jó szórakozást és kellemes ünnepeket kívánunk!

Szinkronkvíz - Szoros kapocs 2.

2015. december 19. - Jasinka Ádám

 A Szinkronkvíz második fordulójának második köréhez érkeztünk, amely szerintem se nem lett nehezebb, se nem lett könnyebb, mint az előző játék, de persze ezt objektíven nem igazán tudom megítélni. A fotók és a megoldandó feladványok tehát változtak, újabb 20 ikonikus vagy nagyon is ismert filmes, sorozatos duónak kell eltalálnotok a magyar hangját. Mivel egyes produkciókhoz több szinkront is készítettek, ezért hogy ne legyen vita a helyes válaszok körül, egyértelművé tettem a válaszokkal, hogy melyik szinkronváltozatokra gondoltam. Ezek általában a legelső, vagy a legtöbbször hallott verziók.

szinkronkvizcikkfejlec.png

 Aki esetleg nem próbálta volna ki magát az előző játékokban, az kattintson ide és ismerje fel arcuk alapján a legtöbbet hallott szinkronhangokat vagy fejtse meg a Szoros kapocs előző fordulóját. Jó szórakozást kívánunk a kvízekhez!

Szinkronkvíz - Szoros kapocs 1.

2015. december 12. - Jasinka Ádám

 A Szinkronkvíz első játékában három fordulón keresztül letesztelhettétek, hogy kép alapján felismeritek-e azokat a színészeket, akiknek a hangját nap mint nap halljuk a tévében és a moziban egyaránt. Mivel a három játékban szereplő több mint 200 színészen felül is vannak még ismert és sokat szinkronizáló színészek, így az ünnepi időszakban még egyszer visszatér majd az Arcot a hanghoz!. Ha lemaradtatok volna az első három fordulóról, akkor ide kattintva be tudjátok pótolni.

szinkronkvizcikkfejlec.png

 Most azonban új, kicsit másfajta játékba kezdünk, melyben a feladat talán nem lesz olyan egyszerű. A Szoros kapocs elnevezésű kvízekben ugyanis filmekből és tévésorozatokból ismert legendás szerelmespárok, ikonikus barátságok és mély érzelmű kapcsolatok magyar hangjait kell kitalálnotok. Az első játék 20 kérdésből és 20 fotóból áll, a feladatotok pedig az lesz, hogy a megadott válaszlehetőségek közül kiválasszátok azt, amelyik a képeken látható párosokhoz tartoznak. Jó szórakozást hozzá!

Szinkronkvíz - Arcot a hanghoz! 3.

2015. december 05. - Jasinka Ádám

 Elérkeztünk a Szinkronkvíz első játékának, az Arcot a hanghoz! harmadik, azaz utolsó fordulójához, amely egy picit rendhagyó lesz, ugyanis most az elsőtől és a másodiktól is eltérően nem 40, hanem 45 színészt kell majd a fotója alapján felismernetek. A kvízekkel kapcsolatban érdemesnek gondolom megemlíteni azt, hogy a három játék alatt összesen 125 ismert szinkronizáló színészről mutattunk nektek képeket és minden egyes feladványhoz rossz megoldásként még 125 olyan színész nevét írtuk oda, akiket szintén sokat lehet(ett) hallani filmekben és tévésorozatokban egyaránt. A játék során tehát eddig 250 szinkronhangot gyűjtöttünk össze, ezzel is rácáfolva kicsit azokra a véleményekre, kritikákra, amik szerint ugyanaz a 10-20 ember szinkronizál csak szinte mindenhol.

szinkronkvizcikkfejlec.png

 Azonban hiába ez a nagy számú feladvány, még így is rengeteg olyan kiváló színész van, akik nem kerültek bele a kvízekbe, ezért úgy döntöttünk, hogy az ünnepi időszakban egy különkiadással fog majd jelentkezni a játék, ahol az eddig kimaradó orgánumokhoz kell arcot párosítanotok. Viszont ne szaladjunk ennyire előre, ugyanis az Arcot a hanghoz! váltásaként a jövő héten egy új játék érkezik, melyben arra leszünk kíváncsiak, hogy mennyire vagytok otthon a filmekben és sorozatokban látható ikonikus szerelmespárok, a nagyon szoros barátságok szinkronhangjaiban.

Jó játékot!

Szinkronkvíz - Arcot a hanghoz! 2.

2015. november 28. - Jasinka Ádám

 A Szinkronkvíz első fordulója meglepetésemre és legnagyobb örömömre elég népszerű lett, így lelkesen vetettem bele magam az újabb feladvány, az Arcot a hanghoz! kvíz második körének összeállításába. Miközben kutattam a népszerű, szinkronizáló színészeket azt a felismerést kellett magamban megtennem, hogy bizony hiába gyűjtöttem ki már 80 nevet, még mindig tetemes mennyiségű azok száma, akiket közel nap mint nap hallunk a tévében, vagy a legnagyobb mozisikerek magyar változataiban. Illetve azt is konstatáltam, hogy sajnos vannak olyan színészek, akiket mostanában nagyon ritkán hallani, pedig tehetségesek és zseniálisan jó hangjuk van.

szinkronkvizcikkfejlec.png

 A kvíz második fordulójában egy picit talán nehezebb feladatotok lesz, mint az elsőben, ugyanis beletettem pár olyan színészt is a listába, akiknek az arcát legfőképp csak a színházban láthatjuk, hiszen sorozatokban, filmekben nem gyakran kapnak szerepet, ellenben a hangjukat szerintem nagyon is sokan ismerhetik. Az Arcot a hanghoz! 2-ben újabb 40 színész arcát kell szemügyre vennetek és a megadott nevekből kiválasztanotok azt, akit szerintetek a fotó ábrázol. Jó játékot!

Szinkronkvíz - Arcot a hanghoz!

2015. november 21. - Jasinka Ádám

 A szinkronnal kapcsolatban jó pár mindennel próbálkoztam már a blogon és bár a kvízekhez, játékokhoz mindig lett volna kedvem, valahogy sosem volt megfelelő modul az elképzeléseim megvalósításához. Az elmúlt hetekben azonban felfedeztem egy olyan internetes programot, amelynek a felülete nem csak szavazásokhoz, de kvízekhez, sőt interaktív toplistákhoz is tökéletesen használható. Így pedig nem is törtem sokáig a fejemet azon, hogy mi legyen az első téma.

szinkronkvizcikkfejlec.png

 A Szinkronkvíz első játéka, az Arcot a hanghoz!, amelyben letesztelhetitek, hogy a sokat hallott orgánumokhoz tudtok-e arcot, fizimiskát párosítani. Az első fordulóban 40 színészről láthattok majd fotókat, mindegyik alatt két-két névvel, a feladatotok pedig csak az lesz, hogy a válaszlehetőségek közül kiválasszátok a jót. Ez a kvízjáték három körből fog állni, utána viszont tovább csűrjük a dolgokat és picit nehezítünk is a feladványokon. Jó játékot!