Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? - a harmadik évad első fele

2016. december 25. - Jasinka Ádám

A sorozatokról írt kritikákat az utóbbi időben visszafogtam, és azokról, amiket néztem, mind a Naplóban olvashattatok rövid(nek szánt) véleményeket. A Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? értékelését is oda szántam, el is kezdtem megírni, de amikor a harmadik bekezdést is megtöltöttem, akkor úgy döntöttem, hogy muszáj leszek kivételt tenni. Az írók ugyanis meglépték azt, amire nem számítottam, tényleg megölték az egyik alap szereplőt, és nem csak becsaptak minket.

vlcsnap-2016-12-25-18h17m31s118.png

A sorozat első évada zseniális volt, mind zeneiségét, mind a történetét tekintve lenyűgözött, és a remek színészi játékhoz fantasztikus szinkron párosult. Bognár Gyöngyvér olyan jól dolgozott ezzel a szereppel, hogy kívánok neki még több hasonló kaliberű karaktert, hiszen amit itt mutatott, az tényleg a legjobbak közé emeli. Viola Davis rengeteget sírt az első évadban, de most úgy ordított, kiabált és remegett a zokogástól, hogy az szerintem minden korábbinál nagyobb feladat elé állította a szinkronizáló színésznőt. Bognár Gyöngyvér azonban rátett egy lapáttal az első két évadban nyújtott játékára, és úgy bánt a hangjával, hogy komolyan mondom, nem találom a szavakat.

vlcsnap-2016-12-25-18h14m04s209.png

A neki köszönhetően átélt érzelmi sokk pedig igazán termékeny táptalajt jelentett a félévadot lezáró epizódban meglépett csavarhoz. Ha valamit több részen keresztül építenek, akkor két végkimenetel létezik; vagy megráz, vagy csalódást kelt a csattanó. Nincs köztes út. Emlékezzünk csak vissza A mentalista azon epizódjaira, amik eljuttattak minket Red John leleplezéséhez és Jane tettéhez. Az az egymást követő hat-nyolc rész olyan szinten volt tökéletes és élvezetes, hogy a sorozatgyilkos kiléte jószerével már nem is volt érdekes, lehetett volna akárki. De példaként hozhatnám a The Walking Deadet is, melyben részeken át építették Negan karakterét, morzsánként adagolva a személyét és a csapatának szokásait. Spoilerek nélkül folytatom, ha a TOVÁBB-ra kattintotok.

Tovább

Mars - Utunk a vörös bolygóra (pilotkritika)

2016. november 11. - Jasinka Ádám

Most vasárnap debütál több mint 170 országban egyszerre a Magyarországon forgatott, fikciós és dokumentarista elemeket ötvöző Mars című sorozat első epizódja a National Geographic Channel műsorán. A történet két idősíkon, a jelenben és a jövőben játszódva mutatja be az űrutazás következő nagy lépését, a Marsra szállás valós és képzelt eseményeit az előkészítéstől a kudarcokon át a megvalósulásig.

mars4.jpg

A Mars - Utunk a vörös bolygóra executive producerei (van erre magyar kifejezés?) közt megtaláljuk a többek között A Da Vinci-kód-filmeket és az Apollo-13-at is rendező Ron Howardot és a sok más mellett a most 15 éves 24-en is dolgozó Brian Grazert. Kettejük és persze a stáb többi tagjának szakértelme és tapasztalata pedig meg is látszott az első epizódon, amely tényleg fele-fele arányban volt dokumentumfilm és fikciós scifi dráma. Ugyan minden idősíkváltás előtt határozottan jelzik a nézőknek a fekete alapon megjelenő hatalmas fehér színű évszámmal, pontosan milyen évet is írunk az adott szálon, a készítők azonban nem csak ezzel szerették volna érzékeltetni, melyek a valóságos események és melyek a képzelet szüleményei. A kritika a TOVÁBB-ra kattintva folytatódik.

Tovább

24: 15 éve indult a kultikus akciósorozat

„A most következő írás az elmúlt 15 év eseményeit öleli fel.
A cselekmények valós időben történtek.”

Sokak számára megosztó, de mindenképpen televíziótörténeti alkotásról van szó, amikor megemlítjük a 24 című dráma és akció sorozatot. A 9 évadot (8 teljes és egy „fél” évadot) megélt sorozat forradalmit alkotott anno az osztott képernyővel és a valós időben zajló eseményekkel. Persze bele lehet kötni, hogy az a valós idő nem is volt annyira valós, és sokszor csaltak, de a képernyőn részenként többször megjelenő digitális óra ezt az érzetet keltette és azt hiszem, amit lehetett, kihoztak ebből. 15 éve kezdődött a 24, pontosan 2001. november 6-án, és a mai napig él a szelleme.

24_1.jpg

A főszereplőjét, az ikonikusan lebiggyesztett szájú Jack Bauer szövetségi ügynököt Kiefer Sutherland alakította. Rengeteget változott az évek során, mind kinézetileg, mind játékra, de végül is őt valószínűleg Jack Bauerként fogják azonosítani, amíg világ a világ. „Damn it”, magyarul „a francba”; ez az a kifejezés, amit előszeretettel adtak Kiefer szájába, és mára olyannyira hozzá tartozik, hogy a most futó új sorozatában, a Designated Survivorben is hallhattuk tőle. (Sokszor mondták a rajongók vicceskedve, hogy „Jack Bauer for president!” Hát tessék, az lett!)

24_5.jpg

Az elmúlt 15 évben természetesen sem a színészcsapat, sem maga a sorozat nem maradhatott díjazás nélkül. Amíg vetítették a tévében, addig minden évben kapott Golden Globe, illetve Emmy-jelölést, utóbbinál kivéve 2008-at, mert abban az évben a forgatókönyvírók sztrájkja miatt nem volt új évad. Ebből a 203 jelölésből 70-et pedig bizony be is zsebelt; a Legjobb Televíziós Dráma, a Legjobb Színészi Alakítás, zene, hang, kaszkadőr, mellékszereplő, vágás és még sorolhatnám, hogy milyen kategóriákban. Összességében mondhatjuk, hogy a készítők mindent elértek a sorozattal, amit szerettek volna. A cikk folytatását a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább

Nyerő Páros - Elképesztő fölénnyel nyert a győztes

2016. szeptember 24. - Jasinka Ádám

 A Nyerő Páros kapcsán - nem tagadom - voltak fenntartásaim. A kacifántosnak tűnő leírás, a kevés promóciós anyag és a beválogatott, számomra kevésbé ismert emberek nem igazán csigáztak fel a műsor indulása előtt, és így nem is vártam azt, hogy végig fogom majd követni ezt az elsőre igazán megfoghatatlannak tűnő celebes kalandot. Miután viszont megnéztem az első részt gyökeresen megváltozott a véleményem, és majdnem hogy egyből beleszerettem A rettegés fokával vegyített Celeb vagyok, ments ki innen! "olcsóbb" változatába.

vlcsnap-2016-09-24-13h14m19s458.png

 A vetélkedő lényege így utólag már roppant egyszerűnek tűnik; összezárnak nyolc párt egy olyan villába, ahol nincs két egyforma szoba, és a legjobbtól a legpuritánabbig, a saját fürdőszobás királyi lakosztálytól a régi idők nyári táborait idéző csak egy kerti tussal rendelkező (cirkuszi) faházig minden "komfort" megtalálható, majd hol a párok hölgy, hol a férfi tagjait küldik szórakoztató, gusztustalan, sokszor a kapcsolatukat igencsak próbára tevő feladatokra, hogy minél több pénzt gyűjtsenek össze. A műsor általában három körös fordulókból állt, melyeket mindig egy közös feladat zárt le, a két veszélyzónába került pár közül pedig a többiek választották ki, melyikük is maradjon a villában.

vlcsnap-2016-09-24-13h15m16s774.png

 Az első rész már megadta az alapkonfliktust, ugyanis a bemutatkozó feladatban elért helyezés szerint választhattak a párok maguknak szobát, így akinek az sem esett túl jól, hogy vesztett, még azt is le kellett nyelnie, hogy esetleg kint, egy minden mozdulatra megremegő és jobbra-balra dülöngélő lakókocsiban kellett aludnia. A feszültségeket azonban nem csak a szobák különbözősége élezte részről részre, hanem az az egyszerű tény is, hogy ha idegen embereket összezárnak, akkor ott bizony még inkább előjönnek, felnagyítódnak az apró problémák, kellemetlenségek, szokások, és az egyébként vicces gesztusok egy idő után irritálóvá válhatnak. Ilyen összezördülésből, vitából pedig kaptunk eleget.

A kritika folytatását a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább

BrainDead - Véget ért a nyár talán legszórakoztatóbb sorozata

2016. szeptember 15. - Jasinka Ádám

 Amikor olvastam arról, hogy A férjem védelmébent, a valaha készült talán legjobb jogi (és családi) drámát megalkotó King-házaspár új sorozata, a BrainDead politikai szatíra lesz, akkor már tudtam, hogy lesz mi kitöltse az Alicia Florrick története után maradt hatalmas űrt. Arra viszont nem számítottam, hogy az első részletek és előzetesek alapján nem lehet majd elhelyezni a szériát a komédiától drámáig terjedő skálán, arra pedig végképp nem voltam felkészülve, hogy az első epizódok alatt látott őrületet ilyen szintre tudják majd emelni a végjátékban.

vlcsnap-2016-09-15-09h02m03s317.png

 A BrainDead röviden arról szól, hogy a Földre idegen életforma érkezik, ami jelen esetben nem kicsi, zöld űrlényeket, hanem apró bogarakat jelent, amik bemásznak az ember fülébe, átrágják magukat minden akadályon és felfalják az áldozat agyának felét, ezzel pedig átveszik fölötte az irányítást, felerősítve bizonyos érzéseket. A megfertőzött egyén legfőbb jellemzője, hogy félig megsüketül, egyensúlyzavarai lesznek, ezen felül agyának megmaradt része szépen lassan elkezd kifolyni a fülén keresztül, illetve állandóan a You Might Think című dalt hallgatja.

 Az első évad tizenhárom részből áll, és nagyon úgy fest, hogy ezt a szezont kezelhetjük majd a komplett sorozatként is, hiszen a nézettsége alapján nem igazán lenne értelme berendelni a folytatást, legyenek bármennyire is zseniálisak a színészek és legyen bármennyire is ötletes és élvezetes a történet. Ugyan láttunk már példát arra, hogy a kritikai elismerés több évadon keresztül is képernyőn tartott alig nézett produkciókat (lásd Hannibal), de a BrainDead kapcsán nem érzem ehhez a kellő erőt az újságírók, bloggerek részéről. Szerencsénkre azonban a King-házaspár ebben a tizenhárom epizódban elmesélte mindazt, amit szeretett volna, a finálé lezárta az események láncolatát és az utolsó pár percben választ kaptunk arra, mi fog történni a szereplőkkel.

vlcsnap-2016-09-15-09h01m33s771.png

 Nem is olyan rég, a Gracelandet darálva láttam nagyon is ékes példáját annak, amikor a készítők a sorozat első része után képesek többször is 90 fokos fordulatot tenni, és úgy megváltoztatni a történet irányát és az egész hangulatát, hogy rá se ismerjük a szériára, a szereplőire. Míg a Graceland két évad között váltott stílust, addig a BrainDead részről részre képes volt megújulni, jó ütemben váltani és hol a komédia, hol a dráma kancsójából öntött a nézők poharába. Nem lehet azt mondani, hogy egyensúlyban lettek volna a vicces és a komolyabb, komorabb jelenetek, hiszen kaptunk olyan részeket, ahol abszolút beszűkült térben, igazán az ember velejéig hatoló drámai történet nézhettünk, máskor pedig olyan elborult jelenetsort, hogy felfogni sem volt egyszerű.

A kritika folytatását a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább

Nyerő Páros - A legőszintébb sztárvetélkedő

2016. augusztus 30. - Jasinka Ádám

 Ilyen az, amikor egy a leírások, különféle sajtóközlemények és még az előzetesek alapján sem túl érdekesnek tűnő műsor okozza az év eddigi legnagyobb meglepetését. A Nyerő Párostól nem vártam semmit, nem is tudtam sem térben, sem időben elhelyezni ezt a formátumot, és csak annyit sikerült előzetesen felépítenem magamban, hogy ez egyfajta "kis költségvetésű", dzsungel nélküli Celeb vagyok, ments ki innen! lesz - és látva az első részt, nem tévedtem akkorát.

nyeroparosprem5.png

 A Nyerő Párosban ugyanis a fentebb említett műsorhoz hasonlóan ismert emberek (és párjaik) játszanak, teszik saját idegeiket, képességeiket és persze párkapcsolatukat próbára, valamint igyekeznek szembenézni fóbiáikkal, különféle félelmeikkel. Az első rész meglepően hosszú, reklámok nélkül 1 óra és tíz perc volt, ami alapján sok jóra nem számíthattunk, hiszen az a napi műsor, aminek egy összefoglalója sokkalta hosszabb, mint egy átlagos sorozatepizód, hosszabb távon - pláne három héten keresztül - inkább lesz fárasztó, mint szórakoztató.

nyeroparosprem1.png

 Az első részt nézve viszont meg sem fordult a fejemben az, hogy mikor lesz már vége és csak párszor, kíváncsiságból néztem rá az órára, hogy hol is tartunk. A bemutatkozó epizódban felvezették a játékosokat, mindenki megkapta a maga pár perces kisfilmjét - amiben azon felül, hogy megnézhettük, ki milyen lakásban/házban, milyen környéken és milyen "luxusban" él - megtudhattunk pár személyesebb, mondhatni bulvárosabb érdekességet az ismert sztárokról és kedveseikről. Ezzel el is ment fél óra, de meglepő módon a beköltözést egy percig nem éreztem unalmasnak, vagy vontatottnak és nem is szerettem volna gyorsan túlesni rajta. Az pedig külön pozitívum, hogy nem a sokat használt arcokat tolta bele az RTL a műsorba. A TOVÁBB mögött folytatom.

Tovább

Ott folytatják, ahol abbahagyták - Így kezdődik a Titkok és hazugságok második évada

2016. augusztus 26. - Jasinka Ádám

 Az Amerikai Egyesült Államokban elég ritkán fordul elő az, hogy egy onnan nézve külföldinek mondott sorozat adásba kerüljön valamelyik kereskedelmi tévécsatornán. Erre egyfelől nincsenek rászorulva, hiszen évente annyi saját gyártású szériát tűznek képernyőre, hogy hely és pénz se nagyon lenne talán külföldi produkciókra, arról pedig nem is beszélve, hogy a nem amerikai sorozatok nem az amerikai nézők szokásainak (elvárásainak?) megfelelően épülnek fel. Emiatt láthatjuk elég gyakran azt, hogy ha egy német, egy latin-amerikai, vagy egy skandináv széria hatalmas sikert fut be, akkor abból elkészül az amerikai - nézőkre szabott - helyi verzió is.

teh3.jpg

 Így járt például a Forbrydelsen (The Killing), a Broadchurch (Gracepoint), a Bron/Broen (The Bridge) és az ominózus, címben is szereplő Titkok és hazugságok is. Ahogy pedig az egy remake-nél lenni szokott, nem csak a történet változhat meg egy kicsit, hanem a karakterek egymáshoz fűződő viszonya is alakulhat, nem ritkán nemet is válthat egy-egy figura, vagy pusztán eltűnhet, és a helyét új szereplő veheti át. Aki látta az eredetit, az ritkán szokott elismerően nyilatkozni a feldolgozásról, aki pedig az újjal ismerkedett meg először, nem gyakran fanyalodik rá a többségében európai alapokra. Persze a remake-ek gyártása nem csak a tengerentúlon, hanem hazánkban is divat, elég csak példaként felhozni az HBO sorozatfelhozatalát, vagy az RTL Klub-os Válótársakat.

 A Titkok és hazugságok első szezonja kerek, lezárt történetet mutat be, amelynek végén az írók ugyan résnyire nyitva hagynak pár ajtót, mégsem éreztem feltétlenül azt a finálé után, hogy be kellene nyitnom rajtuk, hiszen megkaptam szinte minden kérdésemre a választ és olyan komplex élményként hatott, hogy nem szerettem volna semmivel sem elrontani. A sorozat azonban talán nem várt sikert hozott az azt vetítő amerikai tévéadónak, és mint tudjuk, az aranytojást tojó tyúkot nem szabad és nem is szokták levágni, így kis gondolkodási idő után bejelentették, hogy folytatják a szériát, méghozzá egy új családdal, egy új gyilkossági üggyel, de most már Cornell (Juliette Lewis) nyomozó figurájára építkezve. A készítők ezzel a lépéssel ingoványos talajra léptek, hiszen eddig ott volt a kezükben az ausztrál fonál, amit mivel teljesen föl is gombolyítottak, segédvezető nélkül kellett ismét tíz résznyi történetet összehozniuk.

 A kedvcsinálót a TOVÁBB mögött folytatom minimális spoilerekkel.

Tovább

A férjem védelmében - Itt a vége

 Vége.

 A férjem védelmében utolsó részének címe nem nagyon hagy minket kétségek között, egyből leszögezi azt, amit a készítők és a tévécsatorna nyilatkozatai alapján már egy ideje tudtunk; a hetedik évaddal elköszön a jelenkor legjobb jogi drámája és bármiben is reménykednék, ez már eldöntetett. Őszintén nem hittem volna pár évvel ezelőtt azt, hogy sorozatnéző életemet két jogi széria fogja meghatározni, mégis így lett, ugyanis a Boston Legal - Jogi játszmák után tavaly nyáron A férjem védelmében bekopogtatott az ajtónkon, leült a nappaliban és pillanatok alatt a család részévé vált. Együtt sírtunk és nevettünk, ha kellett virrasztottunk egy-egy keményebb heti eset miatt, ha pedig arra volt szükség, csak bekapcsoltuk a tévét és hagytuk, hadd ragadjon ki minket a mindennapok mókuskerekéből. Most viszont ilyen formában nincs többé, én pedig egyelőre nem találom a szavakat.

vlcsnap-2016-06-23-09h04m03s893.png

 A zárás ugyanis nem tetszett. Nem. Túl óvatos és múltba révedő volt. Az utolsó évad második felét uraló téma, azaz Peter ügye ebben a részben csúcsosodott ki és meg is kaptuk rá a konklúziót, de míg ezen a téren nem hagyták a nézőket függőben, addig háromnegyed óra alatt Alicia lába alól sikerült kihúzni a talajt, és úgy felforgatták az életét, ahogyan arra szerintem kevesen számítottak. Vártam valamiféle katartikus finálét, ahol hatalmas csörtére kerül sor, ahol valaki olyat tesz, ami az egész sorozatot megrázza, vagy csak egyszerűen, akár hatásvadász eszközökkel is, de hassanak, érjék el hogy bőgjek, hogy a könnyeimtől ne lássam az utolsó képsorokat. A King-házaspár viszont nem ilyen finálét képzelt el a sorozatának. A TOVÁBB mögött folytatom spoileres gondolatokkal.

Tovább

BrainDead - A férjem védelmében után is van élet

 Amikor az egyik, ha nem a legjobb jogi drámát jegyző és az epizódjait néha rendező King-házaspár bejelentette, hogy a hetedik szezonnal kiszállnak A férjem védelmében-ből, akkor őszintén elkeseredtem, hiszen a látásmódjuk, a társadalomkritikájuk, a véleményük egyes témákról szerves és nagyon fontos részét alkották a sorozatnak. Ahogyan Aaron Sorkin a The West Winget, vagy ahogyan David E. Kelley a Boston Legal-t, Michelle és Robert King úgy határozta meg a The Good Wife-ot, a heti ügyeket, a karakterek viszonyát egymáshoz és a valóságban is megtörtént esetekhez. Nem csoda, hogy az író házaspár nélkül már a CBS sem szerette volna feltétlenül folytatni a díjnyertes és tényleg maradandót alkotó jogi drámáját.

vlcsnap-2016-06-14-12h03m55s510.png

 Mivel magyar szinkronnal nézem a sorozatot, ezért nem is értem még a végére, ami abból a szempontból mindenképpen pozitívum, hogy az űr, amelyet A férjem védelmében biztosan hagy maga után, még nem alakult ki nálunk idehaza. A King-házaspár szerencsére azonban nem hagy fel az írással, hiszen egy három éves szerződést írtak alá tavaly a CBS Television Studios-zal, amelynek első eredménye a június 13-án debütált BrainDead című politikai thriller, amely szinte ugyanazt a szintet tudja már az első rész alapján, amit a Julianna Margulies főszereplésével készült jogi széria, csak sokkal több humorral és misztikus elemmel, és kevesebb ügyvédeskedéssel.

vlcsnap-2016-06-14-12h02m58s953.png

 A BrainDead ugyanis egy olyan politikai dráma, melyben az emberek, főként a Fehér Házban dolgozók agyát idegen életforma falja fel, és veszi át a megfertőzöttek felett az irányítást. A sorozat úgy indul, hogy egy meteor becsapódik valahol Oroszországban, majd az űrből érkezett elemet az Amerikai Egyesült Államokba szállítják, ahol épp pénzügyi válsággal küzd az államapparátus, és aminek eredményeként százezer embert kellene elbocsájtani egyik napról a másikra. A demokraták és a republikánusok vitájának azonban nem csak az a következménye, hogy szinte kiürül a Fehér Ház, hanem hogy nem jut pénz a frissen az államokba szállított meteor részletes kivizsgálására sem. A TOVÁBB mögött folytatom a kedvcsinálót.

Tovább

Law & Order: SVU - Ilyen volt a 17. évad

 A Law & Order: Special Victims Unit volt már nagyon régóta az a sorozat, amelyet messziről figyeltem, olvasgattam róla, ha úgy tetszik tisztes távolságból, egy jó hosszú faággal néha meg is böködtem, de valamiért nem mentem hozzá közelebb, és nem is ismerkedtem meg vele, pedig minden adott volt hozzá. Nem igazán tudnám megmondani, hogy miért pont mostanában vettem erőt magamon, és néztem bele az egyik epizódjába, de ahogy már azt jó sokszor, korábbi kritikáknál is leírtam, sorozatnézés szempontjából talán én vagyok a legkiszámíthatatlanabb, leginkább csapongó ember.

vlcsnap-2016-06-07-10h44m07s516.png

 A magyar származású Mariska Hargitay főszereplésével készülő sorozatból pár évadot, négyet vagy ötöt magyar szinkronnal is láthattak a tévézők, de azt hiszem, egyhamar nem fogja egyik tévécsatorna sem behozni ezt a több mint 200 részes lemaradást. Így a szinkron hiányában, és felületes előismeretek birtokában úgy döntöttem, hogy nem vacakolok a régi részekkel, és egyből a legfrissebb, futó szezonba kapcsolódok be, mert ismerem magam eléggé ahhoz, hogy tudjam, ha az elejétől kezdem, öt rész után kukázom a szériát. Mivel egy epizodikus sorozatról van szó, minimális átíveléssel, így azt kell mondanom, hogy a legjobb részeknél vettem fel a fonalat az SVU munkájából.

vlcsnap-2016-06-07-10h44m59s172.png

 A tizenhetedik szezon ugyanis a Chicago-franchise-ból megismert egyik zseniális, pszichopata karakterrel, a Dallas Roberts által játszott Greg Yates-szel nyitott, akivel mind Bensonéknak (Mariska Hargitay), mind Voightéknak (Jason Beghe) meggyűlt már a baja. Az Esküdt ellenségek ezen szériája kimondottan a szexuális erőszaktevőkkel, azok áldozataival foglalkozik, így nagy ritkán kerülnek csak elő olyan ügyek, melyekben hullákat kell vizsgálni, azaz nem annyira a tipikus, krimis vonalat viszi, bár a nyomozások, a kihallgatások szerves részét képezik a történetnek - a nem egyszer az idegeimet tépázó jogi procedúrák mellett. A TOVÁBB mögött folytatom a kedvcsinálót.

Tovább

11.22.63: Nem kérdés, ennél jobb sorozat nincs

 A Stephen King azonos című regényéből készült nyolc részes széria egyszerűen lenyűgözően sikerült. Láttam már jó pár sorozatot - persze nem rengeteget - de ehhez hasonló minőséggel, főként az adaptációk között még nem találkoztam. A 11.22.63 ugyanis minden ízében egyedi és különleges, egy olyan tévés produkció, amelyből szerintem nem is kell egy évadnál több, mert bár elnéztem volna még ahogyan Jake, a főszereplő visszautazik az időben és vágytam is arra, hogy összejöjjön Sadie-vel, de a sorozat akkor pont a végén lépett volna bele abba a gödörbe, amit az elején vártam, és amelyet nagyon okosan elkerültek.

vlcsnap-2016-06-02-08h44m22s339.png

 A 11.22.63 központi mozgatórugóját, a John F. Kennedy elleni merénylet megakadályozását, az arra irányuló bármiféle kísérletet egy "valami", egy időkapu tette lehetővé, amelyen azonban nem lehet büntetlenül ki-be mászkálni. Ha ugyanis átmész, akkor automatikusan felülírod a korábbi, a múlton végzett változtatásokat, azaz minden visszaáll alap állapotába. Ez pedig magában hordozta annak a veszélyét, hogy Jake, amint elér valamit, vagy olyasmit tesz, amit szeretne visszacsinálni, fogja magát - vagy akár véletlenül - kilép a jelenbe, majd pedig vissza a múltba, ezzel nullázva addigi tetteit. Azt nem tudom, hogy a könyvben King meghúz-e bármi hasonlót, de nagyon örültem neki, hogy a sorozatban, miután Jake felszerelkezve a kapott iratokkal, dokumentumokkal és tanácsokkal átlép 1960-ba, onnan csak küldetése beteljesítése után tér vissza.

vlcsnap-2016-06-02-08h43m56s190.png

 A J.F.K. elleni merénylet hírhedt alakját, Lee Harvey Oswald-ot szerintem sokan ismerik, és bár minden jel és bizonyíték az ő bűnösségét igazolta, rengeteg írás és könyv született arról, hogy valójában nem is ő ölte meg az Amerikai Egyesült Államok elnökét. Stephen King ezzel a történetével nem hiszem, hogy az igazságot szerette volna megírni, hiszen azt talán senki sem ismeri, de a saját elképzeléseit elmesélte, a fellelhető dokumentumok alapján pedig megrajzolt egy lehetséges eseménysort, amelyben Oswald a tettes, az indítékára azonban nem igazán tudott, vagy talán nem is akart rávilágítani. A sorozatban ugyan kaptunk információmorzsákat arról, miben is különbözött össze Oswald jó pár vezető tisztségviselővel, és milyen eszméket vallhatott, de nem nagyon jutottunk közelebb a megoldáshoz, és inkább az emberi oldalát ismertük meg a figurának. A TOVÁBB mögött folytatom a kedvcsinálót.

Tovább

Gyertek át szombat este! - A különkiadás viszi a pálmát

 Az előző héten finálézott az RTL Klub legújabb, és szerintem legszórakoztatóbb saját gyártása, az amerikai Hollywood Game Night magyar verziója, a Gyertek át szombat este!. A műsor első szezonjának első pár epizódján olyan hangosan röhögtem - mert az már nem nevetés volt - hogy rám szóltak, halkítsak kicsit magamon és a tévén is. Az évad második fele sajnos picit leülepedett, de így is korrekt kikapcsolódás volt. Emiatt a tisztességes első évad miatt elvárásokkal ültem neki az új felvonásnak, és bár a premiertől nem voltam elájulva, azért azt hozta Sebestyén Balázs show-ja, amit ígért, nem többet, és nem is kevesebbet.

vlcsnap-2016-05-17-17h51m51s478.png

 "Norbi már a távolságot is lefogyasztotta."

 A nyolc részes második évad azonban félúton ismét gödörbe került, és nem tudott - talán nem is szeretett volna? - feljebb lépni, újabb arcokat és játékokat behozni (még mindig várom a popcorn-ágyúcskát, az az amerikaiból a kedvencem). A szezon utolsó két részét nem is "élőben" néztük meg, nemes egyszerűséggel azért, mert a Gyertek át szombat este! az elsőszámú szórakoztató tartalomból nálam lefokozódott "majd megnézem, ha nincs más" kategóriába. Az évadzáró előtti 2x07-es epizód annyira nem mondhatnám, hogy lenyűgözött, vagy kedvet csinált volna a fináléhoz, de valamiért mégis rávettük magunkat, hogy egy kalap alatt tudjuk le az etapból megmaradt részeket, és milyen jól tettük. A TOVÁBB mögött folytatom a kedvcsinálót.

Tovább

11.22.63 - 1x01-02: Végre egy pazar Stephen King-sorozat

2016. április 14. - Jasinka Ádám

 A horror és thriller regények talán legnagyobb mesterének munkásságával a középiskola alatt ismerkedtem meg, és őszinte leszek, nem tudom megmondani az okát, miért vettem meg a legelső Stephen King-könyvet. A motiváció forrására már nem, arra viszont nagyon is élénken emlékszem, hogy sokat vaciláltam a könyvesboltban, mire eldöntöttem, hogy a Ragyogással kezdek - és akkor még nem tudtam, milyen sebes élményvonatra szállok fel ezzel a kötettel. Az egyik, ha nem a legjobb King-regénynek tartott Ragyogás ugyanis beszippantott és egy olyan világ kapuit nyitotta meg előttem, amelyet addig talán senki még megdöngetni sem tudott.

vlcsnap-2016-04-14-16h08m02s738.png

 Az idő közben kvázi folytatást is kapó regény után több másik King-történetet is beszereztem, és volt amibe beletört a bicskám - ilyen az Az - de volt olyan is, amelyet a hossza ellenére számomra is meglepő gyorsasággal "fogyasztottam el". Az írott változatok mellett pedig elkezdtem felfedezni a különféle adaptációkat, filmeket és sorozatokat egyaránt, és nagyon is meglepő volt, hogy amilyen jók olvasva Stephen King munkái, valahogy a mozivásznon és a tévéképernyőn nem igazán sikerül maradéktalanul visszaadni a rá jellemző stílust, szereplőket és hangulatot. Nem mondom, hogy nincsenek jó King-filmek, mert elég csak a Halálsoronra, A ködre vagy a könyvhöz képest picit csalódást okozó, de önálló filmként valóban magával ragadó Ragyogásra gondolni, de sokkal több szerintem a közepes mint a jó produkció, és ez bizony félrebillenti a mérleg nyelvét.

vlcsnap-2016-04-14-16h09m27s861.png

 Az olyan alkotások mint a Hulu által megrendelt 11.22.63 viszont elég nagyot ránthatnak a King-adaptációk megítélésének egyensúlyán, mert az első részek alapján ez nem hogy a sorozatok körében hozott sok mindent elsöprő minőséget, de bizony ilyen látványilágot, ilyen színészi játékot és ilyen okos történetvezetést még filmektől sem gyakran látunk. A FOX április 12-én este reklám nélkül, egyben adta le az első két epizódot és ezzel csak még inkább rájátszottak a filmszerű élményre, és lássuk be, nem volt nehéz dolguk ezt elérni, mert a 11.22.63 felépítésében szinte semmi sem emlékeztetett engem bármiféle televíziós produktumra.

vlcsnap-2016-04-14-16h09m56s253.png

 Nem voltak üresjáratok, felesleges, játékidő húzására szánt fecsegések, aktusok. Minden percben, minden jelenetben történt valami, ami odaszögezett a képernyő elé, ha pedig egy pillanatra mégis elengedték a készítők a nézők kezét, akkor pedig bele tudtunk veszni a korszakot pazar módon megfogó látványba, a '60-as évek jellegzetes Amerikájába. Manapság a sorozatok egyre inkább kezdenek kilépni abból a skatulyából, hogy csak szórakoztató tartalomként tekintsünk rájuk, és azt veszem észre, hogy rendre készülnek az olyan szériák, amelyek vizualitásukat tekintve már-már történet nélkül is képesek lenyűgözni.

 Ezzel nem azt szeretném mondani, hogy a 11.22.63-nak, vagy úgy általában a szépen fényképezett sorozatoknak ne lenne története, érdemi mondanivalója, de annyira jó ezeket nézni és annyira gusztusosak, hogy nem lehet rájuk csak sorozatként tekinteni, hiszen ezek már képzőművészeti alkotások, ilyen fényképezéssel, díszlettel meg aztán pláne.

vlcsnap-2016-04-14-16h07m44s600.png

 A 11.22.63 az időutazás miatt eleinte nem igazán tudott megfogni, kerültem is az érdekes alapötlet ellenére a könyvet, mert nem vagyok oda a scifiért, de azt hiszem, régen okozott már számomra bármilyen tévés saját gyártás ekkora pozitív csalódást. Maga az időutazás csak egy kis szelete, ráadásul nem is túl misztikus, hanem sokkal inkább természetes eleme a történetnek. 1960-ba jutunk, ha belépünk a sorozatban szereplő étkezde szekrényébe? Hmm... és tényleg! A főszereplő nem akad ki, nem kezd el kliséket dobálni, nem hüledezik elnyújtva, teátrális mozdulatokkal megtoldva, hanem úgy viselkedik, mintha mi sem lenne egyértelműbb, mint hogy lehetséges az időutazás.

vlcsnap-2016-04-14-16h16m29s154.png

 Nem csak a sorozat története, hanem a főszereplőt alakító James Franco is meglepetés, mert tőle aztán nagyon nem számítottam ennyire jó alakításra, és főleg arra nem, hogy hiteles lesz. Ehhez persze kellett picit (vagy nem is olyan kicsit) a szinkronhangja, Schmied Zoltán, akinél csak elsőre nem tudtam elvonatkoztatni a Melissa és Joey-beli szerepétől, de amint beindultak az események, már nem is jutott eszembe, hogy bárhol máshol is hallottam volna korábban a hangját. A szinkront azonban nem csak miatta, hanem Reviczky Gábor miatt is dicséret illeti, mert bár filmekben gyakran hallani, sorozatokban én viszonylag ritkán találkozom az orgánumával, és a kvalitásairól azt hiszem, nem kell sokat mondanom.

 A 11.22.63 a remek helyszínek, az engem lenyügőző fényképezés és rendezés, az apró poénok, szellemes mondatok és a nagyon is valóságos helyszínek és szituációk mellett hozza és tudja a Stephen King-re jellemző stílusvilágot. A dupla első rész engem magával ragadott, és bár nem mondanám rá azt, hogy tipikusan Kinges, azt hiszem nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem lehetetlen megfilmesíteni az író munkáit, és bár nem tudom, mennyire tértek el a regénytől, ha ezt a színvonalat tartja a sorozat, akkor nagyon jó kis kaland elé nézünk.