Újabb X-faktoros megy ősszel a Sztárban sztárba

2016. július 21. - Jasinka Ádám

 A napokban kezdte el megszellőztetni a TV2, hogy kik lesznek az ősszel negyedik évadát kezdő Sztárban sztár versenyzői, és talán nem is akkora meglepetésre, rögtön két egykori RTL Klubos felfedezettel nyitották meg a bejelentések sorát. Ez érdekes módszer egyébként, mivel tavaly szerintem egy tök frappáns, sziluettes plakátkampánnyal vezették fel a szezont, idén viszont kevésbé izgalmas szembesülni a leendő énekesek kilétével.

 A legelső versenyző, akiről lehullt a lepel az az X-faktor második győztese, Kocsis Tibor volt, ma pedig kiderült, hogy az RTL-es tehetségkutató második etapjából nem csak az első, hanem a második helyezettet is elhalászta a TV2, ugyanis Muri Enikő is a Sztárban sztárral tér vissza jó hosszú képernyőmentes időszaka után. A TV2 showműsorának tavalyi szezonja brutálisan magas nézettséget szállított hétről hétre, nem is csoda, hogy nem pihen le a formátum, amelynek legújabb évadában nem csak a versenyzők között lesznek majd meglepetések. A zsűri egyetlen női tagja, Liptai Claudia ugyanis babát vár, és ha meg is születik a gyermeke a szeptemberi indulásig, akkor sem biztos, hogy bevállal egy ilyen műsort a kisbaba mellette.

murienikosztarbansztar.jpg

A kép forrása: rcnews.com

Ők lesznek az X-faktor új mentorai

 Az RTL Klub ma jelentette be, hogy az egy év kihagyás után idén ősszel visszatérő X-faktor zsűrijében kik foglalnak majd helyet, és ki lesz az ősz legnagyobb durranásának szánt showműsor házigazdája. Aki nyomon követte a bulvárlapok előzetes tippjeit, és a pletykaáradatokat, azoknak nem tudok sok meglepetéssel szolgálni, ugyanis százszázalékosan bejöttek a jóslatok.

 Az X-faktor 2016-nak az előzőekhez hasonlóan Istenes Bence lesz a műsorvezetője, ismételten egyedül, ami nem is csoda, hiszen nagyon jól megoldotta a feladatot. Az esetleges kísérőműsorról, az After X-ről most nem esett szó, de sanszos, hogy az RTLII-n adásba kerül majd ősztől ez a produkció is. Az X-faktor idei, összességében már hatodik szezonjának győztese az évi egymillió forinton felül kap még 15 milliót, azaz 27 millió forinttal a zsebében távozik majd a műsor végén, hogy beindítsa zenei karrierjét.

xfaktormentorok16.JPG

 Istenes Bence mellett visszatér az új évadra a tavalyi szünetben a Sztárban sztárban szereplő Tóth Gabi, és ha úgy tetszik vele érkezik az azt megnyerő Gáspár Laci is. Az RTL Klub nagyon megfiatalította az X-faktor zsűrijét, ugyanis a másik két mentor Puskás Peti és ByeAlex lesz, akiknek nevét nem is olyan régen már felröppentette a bulvársajtó.

 Így nagy meglepetést nem hozott most ez a sajtótájékoztató, viszont az nagyon is érdekes hír volt, hogy a VIVA után idén ősszel az RTL-en tér vissza a Comet zenei díjátadó. A Viacom és az RTL Magyarország közösen készíti majd az új Comet-et, amelyen nem csak zenei témában fognak díjakat osztani, hanem sokkal szélesebb körben. Az RTL Klub-nál pedig hosszútávra terveznek vele, ugyanis meghatározó díjátadóvá szeretnék tenni a felélesztett Comet-et.

Fotó: műsorvízió

ValóVilágba oltott énekes tehetségkutató jön ősszel a TV2-re

 A TV2 ősszel ismét megpróbálkozik egy tehetségkutató műsorral, és ezzel - bár hivatalosan nem mondták ki - de szerintem készpénznek vehetjük, hogy sem a The Voice, sem a Rising Star nem tér már vissza a tévéadóra. Az egyébként nagyon érdekes, hogy a Megasztár óta egyik zenés tehetségkutató sem jött be a TV2-nek, és csak akkor voltak igazán sikeresek, ha celebek, vagy kisgyerekek produkálták magukat a képernyőn. Idén ősszel talán az elmúlt sikertelenségek miatt is, de visszatérnek a gyökerekhez, és annak a Star Academy-nek a magyar változatát tűzik képernyőre, amely a 2008-as Megasztár kvázi alapjául is szolgált.

staracademy.jpeg

 A Franciaországban 2001 óta adásban levő, eredetileg holland formátum lényege, hogy a versenyzők a műsor idejére beköltöznek egy villába, ahol napról napra nyomon követhetik majd a tévézők a mindennapjaikat, azt hogyan élnek együtt, egy fedél alatt, hogyan trenírozzák magukat, hogyan készülnek a profi tanárok és segítők hathatós közreműködése mellett a hétvégi, élő show-kra. A TV2 ezzel két legyet üt majd egy csapásra. Nem csak, hogy lesz egy hétvégi énekes showműsoruk, de gyártanak mellé egy napi reality-t is, ami lássuk be, elég jó ötlet. Nem is tudom, erre a formátumra miért nem csapott még le idehaza senki.

 A Star Academy győztese 40 millió forint összértékű nyereménnyel lesz gazdagabb, a TV2 pedig ha már bukta a Big Brother jogait, csinál egy szerintem sokkal érdekesebb koncepciójú műsort, ami ha sikeres lesz, elég sok borsot törhet majd az RTL Klub, A konyhafőnök és az X-faktor orra alá. A műsort az IKO gyártja, szóval jó kis ősz lesz, mondhatom.

A kép forrása: ohmymag.com

Az RTL Klub a kukába dobta az X-faktort

2015. február 23. - Jasinka Ádám

 Az RTL Klub-nál úgy döntöttek, hogy mégsem kérik a hatodik évadot a nézettségét és piacvezető pozícióját tekintve is megzuhant X-faktorból, hanem egy új formátumot próbálnak ki 2015 őszén. Az új műsor azonban nem lesz teljesen ismeretlen a magyar nézők számára, hiszen az eredeti, angol változat egyik legutóbbi évadát egy magyar csapat, az Attraction nyerte meg és egy a műsorhoz nagyon hasonló saját gyártás Csillag születik néven korábban már futott az RTL Klub képernyőjén.

attraction.jpg

 A tévécsatornánál azonban most nem bízzák a véletlenre a sikert és nem a tavaly tavasszal elhalasztott műsort veszik elő ismét a kalapból, hanem a hozzá nagyon hasonló, de sokkal régebbi történettel és vélhetően nagyobb renoméval is rendelkező Got Talent formátumot, ami Hungary's Got Talent címmel lesz képernyőn 2015 őszén Magyarországon - írja a Blikk. A műsor ötletgazdája ugyanaz a Simon Cowell, aki többek között az X-faktor eredeti verziójáért is felel.

 A Hungary's Got Talent és a Csillag születik között a hasonlóság ellenére is sok különbség lesz, főként a gyártást nézve, ugyanis előbbihez meg kellett vásárolni a jogokat, amihez nem csak logót és a műsor alatt használható hivatalos főcímdalt kapják meg, hanem egy olyan forgatási és szerkesztési útmutatót, amiben pontról pontra le van írva, hogyan is kell elkészíteni a műsort. Ez nem új keletű dolog, ilyet kaptak az X-faktorhoz is, nem is volt lebonyolítását tekintve semmi hiba benne.

 Az RTL Klub új őszi műsorára négy éves kortól bárki bármilyen produkcióval jelentkezhet, azonban a Hungary's Got Talent elindulása az X-faktor szüneteltetése mellett azt is jelenti, hogy nem lesz képernyőn Tóth Gabi, Little G, Szikora Robi és Alföldi Róbert sem, mivel az RTL Klub vélhetően tiszta lappal szeretné kezdeni az új műsorát. A zsűri egyik biztos tagjának írják az Attraction vezetőjét, Szűcs Zoltánt, akinek sok tapasztalata van már az ilyen műsorokkal kapcsolatban. A Hungary's Got Talent meglepő húzás az RTL Klub részéről, mert a tehetségkutatás vonalán nem sok újdonsággal lehet már szolgálni.

A kép forrása: noihirek.hu

Az RTL Klub berendelte az X-faktor hatodik évadát

2014. november 30. - Jasinka Ádám

 Az X-faktor századik adásában jelentette be a műsorvezető, Istenes Bence, hogy jövőre is új évaddal jelentkezik az utóbbi idők legnézettebb tévéműsora, ami az idei évadára nézettségileg picit megkopott. A döntés ezért meglepő, hiszen az ötödik évad hozza eddig a legalacsonyabb számokat, ugyanis a műsor élő adásait soha nem nézték még olyan kevesen, mint idén. Az új évad berendelése viszont mégsem meglepő annyira, mivel a válogató adások az ötödik évadra is képesek voltak kétmillió nézőt a tévék képernyői elé ültetni.

Xfaktor.jpg

A kép forrása: RTL Klub Sajtóklub

X-faktor – A Tóth Gabi-show

2013. december 17. - Jasinka Ádám

 A címet, ha előttem valaki már megalkotta, akkor elnézést kérek tőle, de az egész évadot ezzel lehet a legjobban jellemezni, mivel az új mentorhölgy nem egyszer volt érdekesebb, viccesebb, és nem egyszer hozott emlékezetesebb pillanatot, mint maguk a versenyzők. De ez az egész mentorgárdára igaz, hiszen drámaian jó és drámaian rossz produkciók hiányában a zsűri volt kénytelen feldobni a hangulatot.

 Ez nem is baj, egy jól összeválogatott ítészgárda el is viheti a hátán a műsort, csak az ciki, ha jobban várom Alföldi éles megjegyzéseit, Geszti kovácsoltvas szóvirágait vagy Tóth Gabi extrovertált megmozdulásait, mint a versenyzőket, és jobban izgulok azért, hogy Szikora hogyan fejezi be a mondatait, mintsem az énekesekért. Szó se róla, nem negatívumnak szántam az utóbbit, nagyon is bírom Szikora bohókás stílusát.

XF1_1.JPG

 A frissített mentorgárda jó ötlet volt, bár nekem se Keresztes Ildikóval, se Malek Miklóssal, se Nagy Feróval nem volt problémám, de kellett az új vonal, mivel picit egysíkúak voltak az értékelések, a szóhasználat. Alföldi Róbertnek nagyon örültem, mivel kedvelem őt. Tóth Gabi nem volt meglepetés, mivel az X-faktor vendégfellépései, mentorségkezései, az Éjjel-nappal Budapest főcímdala és a Szombat esti láz után kinézett neki egy szék a tehetségkutató zsűrijében. A csatorna pedig nem lőtt mellé vele, hiszen a legszórakoztatóbb embere ő volt az évadnak. Szikora Róbert elsőre volt érdekes, de látva a zsűriben ő is jó döntésnek vehető, hiszen szórakoztatott és érdemi meglátásai is voltak. Geszti Péter pedig mind tapasztalt marketinges maradt a zsűriben.

 Valamiféle rendszert azért nem ártana az írásba belevinni, szóval legyünk kronologikusak, s egyszersmind logikusak is, és kezdjük a válogatókkal.

XF2_1.JPG

 A négy évad alatt tagadhatatlan, hogy a legfeszesebb és legjobban szerkesztett adások a felvételről képernyőre kerülők, főként a válogatók. A versenyzőkön és a zsűri beszólásain lehet nevetni, meghökkeni, egyszóval élvezni az egészet. Nincs feszültség, nincs SMS tarhálás, semmi olyasmi, ami az élő adásokban zavaró szokott lenni. Ezért nem is meglepő hogy a nézőknek is a válogatók jönnek be a legjobban, ám ezek nem csak a szórakoztatásunkat szolgálják, hanem képet is adnak az aktuális felhozatalról. Ez pedig idén is sok jóval kecsegtetett.

 A Tábor és a Mentorok háza a picit unalmasabb, lassabb része a műsornak, de idén se volt panasz, hiszen voltak igen ígéretes, érdekes és izgalmas énekesek, akiket szívesen láttak volna többen is az élő műsorban. Persze ilyenkor van az, hogy az énektudás és az eladhatóság nem mindig jár jegyben, s közepesebb hangú előadók is az élő show-kba kerülnek.

XF3_1.JPG

 Az élő adásokra tehát összeállt egy garnitúra, ami nem tűnt ugyan rossznak, de nem kaptunk olyan botrányos-bulváros témát, mint tavaly és olyan tehetséges énekeseket se, mint az első két évadban. Nem mondom, voltak kedvenceim, jó hangú és különleges versenyzők, de egyikőjüket se tudtam megkedvelni annyira nagyon, hogy szurkoljak érte. Talán ez volt az egyik olyan X-faktor szezon, amikor a legtöbb adást közömbösen ültem végig, s nem érdekelt, ki esik ki. Ez pedig egy reality-nél hátránynak számít. Persze volt egy-két jó dal, amit olyan kapott, akihez passzolt és szórakoztató is volt egy-két mozzanata az élő adásoknak, de összességében az érdektelenség jellemezte a negyedik etapot a döntőig.

 Az első adásokban habár nem volt favoritom, azért hazudnék, ha azt mondanám, nem volt olyan valaki, aki tetszett. Krasznai Tünde az egyik, s az egyetlen az idei szezonból, aki pár kivételtől eltekintve a stílusához illő dalokat kapott és azokat jól is adta elő. Nem feltétlen arra gondolok, hogy nem énekelt hamisan, nem is tudnám ezt annyira jól megítélni, persze a nagyon hamisat kiszúrom, de nincs olyan edzett hallásom, hogy az apró kisiklásokat is kihalljam. De mivel nem csak énekverseny az X-faktor, ezért az összképet is nézve mondom azt, hogy Krasznai az egyetlen a negyedik szezonos felhozatalból, aki nem a tucaténekesek közé tartozik, s hozott olyan érzelmes pillanatot, amiért érdemes volt nézni ezt az évadot.

XF5.JPG

 Nem örültem annak, hogy ő lett a harmadik, főleg, hogy akkor volt a legjobb, amikor kiesett. A két finalistáról nem igazán mondanék sokat, jó, mondhatjátok, hogy pont róluk kellene azért hosszabban értekezni, de megint csak azt tudom írni, hogy közömbös vagyok mind a kettőjükhöz; se Danics Dóra, se a ByTheWay nem a kedvencem, s egy-két jobb produkciójukat leszámítva nem csináltak olyat, amiért megkedveltem volna őket. Danics Dórában több dolog is zavart, először is van egy olyan hangfekvése, a recsegtetős, reszelős, amitől a hideg futkos a hátamon, másodsorban belőlem az ő érzelmes, drámai éneklései semmilyen érzelmet nem váltottak ki, mert manírosnak, művinek és túlságosan megcsináltnak tűnt az egész, amit Geszti Péter kitalált. Jó, meg is nyerte, de attól még nem volt szimpatikus se Dóra, se a mentora, aki a fináléban végig ekézte a ByTheWay-t. Dóra a tavalyi szériában kedvenc volt, de idén belerakták egy olyan skatulyába, amitől a természetessége elveszett.

 Szikora csapata nem volt jobb hangilag, mint Dóra, viszont sokkal szimpatikusabbak és kedvelhetőbbek voltak. A fináléban picit a ByTheWay-nek szurkoltam, de nem ütött arcon az, hogy Dóra nyert, de nem is érdekelt különösképpen. A finálé, a már hallott és előadott dalokkal nem volt szórakoztató, a győztesek dala nem tetszett, fasorban sincs az előző három évad nótáihoz képest. Az extra fellépők viszont bejöttek, mind Keresztes Ildikó új dala, mind a Való Világ főcímdala, amit Tóth Gabi énekelt el, kb elverte az összes énekest az idei szezonból az előadásával.

 Furcsa, de vagy az RTL Klub precízen szerkesztett adásai, gépies monotonitása miatt nincs szerethető, emberi vonása a műsornak, vagy egyszerűen meguntam a tehetségkutatókat, mivel nincsenek olyan talentumok, akiknek drukkolni lehetne.

Képek: RTL Klub Sajtóklub

X-faktor: Nesze semmi, fogd meg jól

2013. november 24. - Jasinka Ádám

 A tegnapi X-faktor két részre bontható; az első és a második körös éneklésekre. Ezzel meg is húztuk az élő adás színvonalának elég markáns határát. A versenyzők két dalt hoztak, amik valahogyan, de kapcsolódnak az X-faktor mentoraihoz. De mielőtt valaki azt keresné, hogy melyik zenét szerezte vagy melyikben énekelt Alföldi Róbert, elárulom, hogy a mentorok éjszakája nem korlátozódott csak a magyar reality-re.

 Nem is tudom, mikor dicsértem ennyire a műsort, mint az első körös dalok alatt. Nem csak, hogy tetszettek a zenék, de briliáns megoldásokat is láttam, hallottam. Bejött Péterfy Lili pazarul megkoreografált produkciója és elájultam Krasznai Tünde Ricsés előadásától is. Jó, könnyen meg lehet engem nyerni, ha tetszenek a dalok. A zsűri is elemében volt, Szikora fellapozta magában a Rocklexikont és egy szemelvényét meg is osztotta a közönséggel. A műsorvezetők pedig nem erőltették a jópofiskodós, izzadtságszagú és kínos viccelődést. De ez a minőség, ami verte az eddigi adásokat csak a második körig tartott, amikor a jó nótákat is képesek voltak elrontani.

XF1.JPG

 Az idei szezonban az SMS tarhálás miatt sokszor tolják a nézők arcába, hogy milyen szoros a verseny, nincs kimondottan olyan, aki elhúzna a többiek elől, mint a tavalyi évadban Oláh Gergő. Ez azért lehet, mert nincs kimondottan olyan jó énekes/előadó, aki eme etap iszapos színvonalából kiemelkedne. Persze mondhatjátok, hogy ott van Danics Dóra vagy Csordás Ákos, akik messze leéneklik a többieket és vannak olyan zseniálisak, hogy nyerjenek. Az én véleményem az, hogy Danics Dóra a tavalyi évadban és idén az élő adásokig volt nagyon szuper. Az élő adásokban pedig lehet a sok smink, giccses színpadkép és az eladhatóság miatt olyan maníros, művi és megcsinált az egész, amúgy bitang jó hangú lány, hogy nem tudom kedvelni, és a mentorok által emlegetett megható pillanatokat se tudom értékelni tőle. Tóth Gabi amúgy a tegnapi adásban mondta, hogy Dórának van egy olyan hangfekvése, ami vág. Ezzel egyetértek, mivel a recsegtetéses, reszelős hangja tényleg fülbántó.

XF4.JPG

 Csordás Ákos pedig erős és jól énekel. A hangja odabasz (a’la Péterfy Lili), de a válogatón tetszett utoljára. Nincs meg benne az a plusz, amivel engem meg tudna nyerni, és itt nem az érzelmességre gondolok, egyszerűen ő is túl steril, beledobták ebbe a keménykedős, mackós figurába, s nem én vagyok a célközönség. Szabó Ádám a múltkor, mikor Batánovics Lilivel duettezett, már Vastag Csabás volt, de a tegnapi dalait úgy adta elő, olyan mozgásvilággal fűszerezve olyan nedves szemekkel a kamerába nézve, hogy a bugyik biztos leolvadtak a női nézőkről. Na én ebből a Vastag Csaba utánzatból, akinek ráadásul nincs is olyan jó hangja nem kérek. Hangszerrel okés, de csak énekkel középszer.

XF3.JPG

 Krasznai Tünde hangját bírom, és tudom, sokan leszólják, mert hogyan néz már ki, meg pornózott, de engem az ilyenek nem érdekelnek, ha tetszik a hangszíne, az énekstílusa vagy az előadásmódja. A tegnapi Beatrice dalt pedig olyan pofátlanul jól megcsinálta, hogy messze a legjobb produkció volt ebben az évadban. Azt nem mondom, hogy ő nyeri, de nekem ő a kedvencem. Péterfy Lili tegnap picit unalmas volt, pedig amikor a swingesebb, jazz-esebb vonalat csinálja, akkor tetszeni szokott. A ByTheWay-jel úgy vagyok, hogy ha jó a dalválasztás, akkor ők is jók, de az asztalnál dobolás óta nem fogtak meg. Nem tipikus fiúbanda, de nem is újak vagy eredetiek annyira, hogy megjegyezze őket az ember.

 A műsorvezetőkről annyit, hogy az előre megszerkesztett, feszes adásmenet miatt ruhába öltöztetett mezei pockok is levezetnék. Annyira meg van írva minden mozdulatuk, mondatuk, hogy ketten feleslegesek is. Semmi pluszt nem adnak a műsorhoz, csak annyit, hogy Lilu rendkívül csinos, Istenes Bence pedig ordibál és sebestyénbalázsos. Mondhatjátok, hogy segget csinálok a számból, mert Friderikusz extrovertált, zsűritagszerű műsorvezetését is leszóltam, de meglepő és mulatságos, hogy Friderikusz belejött a szerepébe és habár monoton picit, jobban tetszik, ahogy vezeti a Sztárban Sztárt, mint ahogy Liluék az X-faktort.

 A nézettség csökkenése miatt nem tudom, mit fog csinálni az RTL Klub, de mivel nyeri a főműsoridőt simán berendelik a következő évadot, de vagy megint csinálnak egy bulváros-botrányos szezont, vagy dobbantanak Tabáni István-szerű tehetségekkel. De utóbbit pont a Csillag Születikkel lövik el, mivel két műsort kedvelhető talentumokkal megtölteni nem könnyű főleg úgy, hogy lesz Az Ének Iskolája is, illetve a Rising Star, szóval négy tehetségkutató egy évben picit túlzás. Nem állok be a reality-t fikázók sorába, de két brutálisan jó CsiSz és X évad után, ha csak ilyen énekes-felhozatalra futja, akkor nem kellene minden évben tehetségeket keresni.

Bozsek Márk kiszállt az X-faktorból

2013. november 08. - Jasinka Ádám

 A Barátok Közt színésze, Bozsek Márk, aki a negyedik X-faktor-ban az élő műsorokba is bejutott, ma a Fókuszban mondta el, hogy kilép a csatorna tehetségkutató műsorából. A negyedik élő adásban tényleg hamisan énekelt és az övé volt az egyik legrosszabb produkció, de ennyi után nem sokan szoktak visszalépni a játékból. A magyar műsorban ez az első eset, hogy valaki úgy dönt, nem akar tovább énekelni a reality-ben. Az érdekesség az, hogy az angol verzióban volt egy hasonló helyzet, csak ott a csatorna rúgott ki egy énekest, hogy a helyére behozza a Little Mix-et, akik később megnyerték az évadot.

 A kérdés az, hogy az RTL Klub visszahoz-e versenyzőt Bozsek Márk helyére. Ugye a legesélyesebb a ByTheWay lenne. Amúgy ha bulvár szempontból nézzük ezt a hírt akkor azt is mondhatnánk, hogy Márk nem önszántából lépett ki a show-ból, de nem akarok kekeckedni.

NegyediX-faktor

2013. október 15. - wolfclaw

 Már úgy vagyok ezzel az X-faktorral, hogy egyik felemet nem is érdekli, mert a három szezon alatt már elhasználódott a műsor iránti lelkesedésem. Viszont a másik felemet mentálisan izgatja Alföldi mentorsága, mert benne megvan az a plusz, ami valami újat tud tolni a formátumba. Ez a kettőség motivált arra, hogy megint véleményt mondjak erről a játékról, amit sokan véresen komolyan vesznek, feleslegesen.

X3_1.JPG

 A válogatók, táborok és mentorházi összefoglalók tökéletesen meggyőztek arról, hogy egyetlen oka van, amiért érdekelhet ez a szezon. A DIREKTOR! Az igazi mester, akit sikk szidni, utálni, buzizsidózni vagy a rendezéseitől hidegrázást kapni. Pedig nem kell megnézni a Mephistot, elég azt megfigyelni, hogyan bánik a jelöltekkel! Mi is tudjuk, ők is tudják, miről szól ez, mégis egy pillanatra elhiszem, hogy még van tét.

A tovább mögött folytatom az értekezést.

Tovább

X-faktor – az első élő show

2013. október 13. - Jasinka Ádám

 Az idei szezon versenyzőinek be kellett bizonyítani, hogy az előző évadban elkövetett szörnyűségek, énekelni nem tudó jelentkezők okozta halláskárosodás csak egy próba volt az RTL Klub részéről, amiben felmérték azt, hogy a brand mennyire tudja eladni magát. A jó hír, hogy a műsor nézettsége, habár brutális volt, közel sem hozott úgy, mint az első, vagy a második etap. De mivel két millió néző, az két millió néző, a csatornának semmi oka nem lett volna arra, hogy ne egy bulvárközpontú szezont varázsoljon megint. De lássuk be, az ingerküszöbünket a harmadik évad igencsak elérte, s szinte kívántuk a jó hangokat, énekeseket.

zsuri.JPG

 A negyedik X-faktorra pedig kaptunk új zsűrit, új műsorvezetőket és egy sokkal, de sokkal átgondoltabb, összefogottabb és precízebben felépített élő adást, ami után azt mondom, hogy ez jó, ezt szórakoztató volt nézni és hallgatni. A már-már első évados hangulatot idéző show kisebb bakitól és nekem nem tetsző produkciótól leszámítva az utóbbi idők egyik legjobb X-faktor epizódja.

 A zsűri frissítése kellett, főleg azért, mert Alföldi Róbert – akit elég régóta kedvelek – a legjobb eleme az ítészgárdának; jó meglátásai, érdekes gondolatai vannak, megmondja a saját versenyzőinek is, mi nem tetszik neki, nem védi őket elvakultan, csak azért mert az ő mentoráltjai. Azon felül, hogy mind a három lányának remekül választott dalt, van valami tisztelnivaló benne, amitől nem mezei előadónak, vagy dalszövegírónak, hanem kultúrembernek tűnik.

BatanovicsLili.JPG

 A válogatókon extrovertáltan viselkedő Tóth Gabi az élő adásban csinos és érett volt, józan meglátásai voltak, néha kicsit érdemtelenül, de kiállt a versenyzői mellett. Valahogy nincs elszállva magától, a hibákat a saját énekeseinél ő is meglátta. Nem játszotta az eszét, nem vihogott és ugrált, amiért jár a dicséret. Szikora Róbert picit elvarázsoltnak tűnt, hozta azt, amit a válogatókon láttunk tőle, de így is jó választásnak tűnik a legenda szerepére, aki jól összerakta a csapatai előadását, a furcsa mondatfüzérei miatt pedig üde színfoltja a zsűrinek.

 A negyedik szezont is elvállaló Geszti Péter azt csinálta, amit az előző évadokban megszokhattunk tőle és a versenyzőitől. A dalválasztásokba, az aktuális történet kitalálásába belekeverte a reklámvilágban szerzett tapasztalatait, s noha tetszettek az énekesei, az az érzésem volt, hogy ilyesmi fordulatokat, karaktereket az előző Geszti-mentoráltak között is láttunk. Mindazonáltal a zsűritagok között remek a kémia, a kakaskodás mutatja, hogy nem csak az előadók, de a mentoraik is versenyeznek, viszont a show-t nem lopják el az énekesek elől.

ByTheWay.JPG

 A műsorvezetők érdekesek, ugye a felvételről leadott adásokban nem sok derült ki Lilu és Istenes Bence párosának dinamikájából és én is tartottam attól, hogy a néha idegesítő és erőltetett srác mit fog csinálni. Azt kell, mondjam, remek, nem játszotta az agyát, profi volt, nem utánozta Sebestyén Balázst, nem vette túl poénosra a figurát és megkockáztatom azt, hogy jobb volt, mint a rutinos Lilu. A kettejük közti csipkelődés annyira nem volt vicces, hangolódniuk kell egymás humorára, de ahogy a zsűri, ez is jól működik.

 A versenyzők közül az első élő adásból a legjobban Alföldi Róbert mentoráltjai tetszettek, Péterffy Lili meglepett, egyrészt nem tudtam, hogy ilyen jó ez a dal, másrészt csinos volt és remekül adta elő. Batánovics Lili egyik mostani kedvencemet – a Sons of Anarchy-ból – énekelte pazarul, Eckert Anikó előadását megvallom nem figyeltem, de fél füllel hallgatva érdekesnek tűnt.

KrasznaiTunde.JPG

 A többiekről felemás a véleményem; az MDC és Fat Phoenix nem voltak valami különlegesek, előbbi zavarosnak tűnt, utóbbinál pedig hiába tetszik az énekes hangszíne, ha unalmas volt az előadás. Tóth Marcell az, aki nem tetszett, se a dal feldolgozása se az ő stílusa nem jött be, Szabó Ádám nem volt rossz, ahogyan Csordás Ákos sem, bár egyikük éneklésében sem volt semmi olyan, amitől megkedveltem volna a hozott zenét. Bozsek Márk és Danics Dóra azok, akik nagyon jól használják a hangjukat, de nagy a bizonyítási vágyuk, ezért csúszott félre kicsit mind a kettejük produkciója. Márkéban nem volt semmi extra, a színészkedés lefogja az előadását, Dóra pedig nagyon ráfeszült, nem jött át semmi érzelem tőle, pedig ő az egyik kedvencem. Kicsit olyan lesz mint Muri Enikő, amikor először jelentkezett a műsorba nagyon jó volt, érzelmes, utána pedig sterilen, kidolgozva jutott a döntőbe, és annak ellenére, hogy jól énekel, a feszesség, tökéletességre törekvés művé teszi a produkcióját.

LiluIstenesBence.JPG

 Akik ugyan tetszettek, de mégis valami furcsa volt az előadásukban; Krasznai Tünde és a ByTheWay. Előbbi érdekes stílusban, általam kedvelt hangszínnel adta elő a számot és az egésznek különleges volt a hangulata, míg Szikora Róbert csapata zavarosan kezdett, de a dal közepétől bedobták magukat és jó bulit csináltak tetszetős megoldásokkal.

 Az X-faktor renoméján ez az adás javított, kevésbé bulváros, ámde énekelni tudó előadókkal is lehet élvezhető és szórakoztató műsort csinálni. A válogatókon brillírozó zsűri az élő adásban is működött, voltak annyira poénosak mint a felvételről leadott adásokban, jó értékeléseket mondtak és az interakciók bejöttek. A nyertest nem tudnám megtippelni, kiugró tehetség nincs, mivel mindegyik versenyző tud énekelni.

Emlékeztető: X-faktor

2013. szeptember 07. - Jasinka Ádám

 Az RTL Klub-on kezdődik az X-faktor negyedik évada, ami egy kis vérfrissítésen esett át. Nem csak, hogy a négy mentorból lecseréltek hármat, de újak a műsorvezetők, változtak a szabályok és a műsorsávok is. Aki szeretne csemegézni a műsorral kapcsolatos hírekből, plakátokat, képeket és ajánlókat nézegetni az erre a linkre kattintva teheti meg.

 Az új mentorgárda ugyebár Tóth Gabiból, Alföldi Róbertből, Szikora Róbertből és Geszti Péterből áll, a műsorvezetők pedig Lilu és Istenes Bence. A szabályokon annyit változtattak, hogy csapatok mellett együttesek is elindulhatnak, ami mindenképpen jó ötlet, mivel saját dalokat is előadhatnak, illetve kiugrási lehetőségnek se rossz. Valamint a műsor adásba kerülésének módján is variáltak, így az élő show-k két naposra bővültek. A tovább mögött megnézhetitek az egyes adások időpontjait.

RTL Klub: X-faktor 4x01 20:00

X-faktor.jpg

Fotó: Nánási Pál

Tovább

VideóVízió 1. - X-faktor: Az ajánló

2013. augusztus 27. - Jasinka Ádám

 A csatorna külön, a zsűritagokra fókuszáló promókkal reklámozza egy ideje a műsort, amikben csak másodpercekre tűnnek fel versenyzők. Azonban most készítettek egy olyan ajánlót, amiben az összes zsűritagot látjuk és halljuk, valamint ízelítőt kapunk az énekesekből is, habár hangi adottságaik nem derülnek ki. A videót a tovább mögött nézhetitek meg.

Tovább

VideóVízió 2. - Alföldi, Tóth, Szikora, Geszti

2013. augusztus 25. - Jasinka Ádám

 Az RTL Klub az ajánlóit a mentorok egy-egy mondataiból csemegézve állította össze. Nem hiszem, hogy ezekből lejön, ki milyen mentor lesz, de kedvcsinálónak jók ezek a promók. Alföldi Róbert tűnik Geszti Péter mellett annak a zsűritagnak, aki azért odamond, és lesznek értelmes gondolatai. Ez nem azt jelenti, hogy Tóth Gabinak vagy Szikora Róbertnek nem lesz rendes véleménye, de őket inkább hóbortosnak, bolondosabbnak képzelem el. A videókat a tovább mögött nézhetitek meg.

Tovább