Epres Attila: "El tudom felejteni, hogy a saját hangomat hallom"

2016. október 16. - Jasinka Ádám

 Epres Attilát azt hiszem, hogy nem igazán kell bemutatnom senkinek sem, hiszen megszámolni is nehéz, hány darab színházi előadás, televíziós és filmes, valamint szinkronos munka áll a neve mellett. Szinkronszerepeinek jelentős része ráadásul főszerep, hiszen ő többek között Jason Statham, Gary…

Tovább a cikk folytatásához.

Itt vannak a Westworld című sorozat magyar hangjai (frissítve!)

 Az HBO idei őszének nagy dobása, a Feltámad a vadnyugat című 1973-as film nyomán készült Westworld fantasztikus első résszel nyitott, amely nem a klasszikus értelemben, nem a sok akcióval vagy az egymásra licitáló csavarokkal próbált a hatása alá keríteni, hanem azzal nyűgözött le, hogy már a nyitó…

Tovább a cikk folytatásához.

Úszkálni fogunk a jó sorozatokban, ha az HBO-ra kapcsolunk

 A magyar HBO kapcsán ritkán tudok nagy, a szezonpremiereket összegző cikkeket írni, mivel szinte mindig kiegyenlítetten, folyamatosan érkeznek a tévécsatornáikra az új évadok, az idehaza magyarul még be nem mutatott szériák. Ez a mostani helyzet - ahogyan az eme cikk létezéséből is…

Tovább a cikk folytatásához.
süti beállítások módosítása