Műsorváltozás jövő héttől a VIASAT3-on!

2017. február 17. - Jasinka Ádám

A tavaszi kínálat keretében több újdonsággal is készülnek a Viasat-adók. Az egyik első premier a Sikítófrász című parakaraoke-show volt, míg az új sorozatok sorát a Rólunk szól című dráma nyitotta. Ugyan jó pár premier bemutatója még hátra van, most úgy tűnik, máris változtatásra kényszerül a tévéadó. Február 20-tól ugyanis több műsor is átkerül másik időpontba.

rolunkszolmusorvaltozas.jpg

A Rólunk szól hétfő késő estéről szombat délutánra költözik, és már a héten elkezdik ismételni az eddig leadott részeket. Február 18-án, 18:00-kor tehát ismét leadja a VIASAT3 a Rólunk szól első részét, majd a rákövetkező héten a másodikat is, így a tényleges premier epizódra március 4-ig várnunk kell. A helyére pedig az Észbontók ismétlése kerül.

Azonban nem csak egy sorozat, hanem egy saját gyártás is új időpontban jelentkezik. A Sikítófrász ráadásul már tegnap nem a megszokott időben, este kilenctől, hanem jóval később, 23:00-tól került csak adásba. A kiadott műsortervek alapján pedig ez nem egyszeri változtatás lesz.

Fotó: Viasat

Visszatérnek a szuperhősök a VIASAT3 műsorára

A VIASAT6 kínálatáról és az érkező újdonságokról már itt beszámoltunk, most pedig arról rántjuk le a leplet, hogy a nőiesebb tévéadó milyen sorozatokkal és saját gyártásokkal szórakoztat majd minket 2017-ben. Folytatódnak a szuperhősös szériák, érkezik több vígjátéksorozat és egy olyan dráma is, amely a tavalyi ősz egyik legnagyobb kedvencévé vált a tengerentúlon.

A VIASAT3 mutatja be a kritikusok és nyugodtan mondhatjuk, hogy a nézők nagy kedvencét, a This Is Ust, amely idehaza Rólunk szól címmel kerül majd képernyőre. A sorozat alapsztorija három, azonos napon született ember és családjuk köré épül és már az első részben olyan erős érzelmi töltetű pillanatok részesei lehetünk, hogy nem is csoda, ha az utolsó pár perc letaglózza a nézőket.

viasat3premierek1.jpg

A készítő az a Dan Fogelman akinek az Őrült, dilis, szerelem és a Verdák forgatókönyvét, valamint a Szomszédok az űrből és a zenés Galavant című sorozatokat is köszönhetjük. A főbb szerepekben pedig a Hősökből megismert Milo Ventimigliát, Sterling K. Brownt (American Crime Story: Az O.J. Simpson-ügy), Chrissy Metzt, valamint Justin Hartleyt (Bosszú) láthatjuk.

Újdonságként érkezik még a VIASAT3-ra az American Housewife című szitkom, melynek készítője A nagy szerelemmel világhírűvé váló Sarah Dunn. Az Anyaság túlsúlyban középpontjában egy átlagos, de unalmasnak nem nevezhető család áll, ahol az anyának a tökéletes, gazdag és sznob szomszédok lakta környéken kell helyt állnia, beilleszkednie és elfogadtatnia magát. Ő azonban nem illik a sorba, kicsit telt, a gyerekei sem tökéletesek és nem is élnek olyan fényűző életet, mint szomszédjaik.

viasat3premierek2.jpg

Az új műsorok sorát erősíti még a Sikítófrász című saját gyártás, amely január 26-án mutatkozik be Lakatos Márk műsorvezetésével. A produkció lényege, hogy a celebeknek úgy kell énekelniük, hogy közben folyamatosan különféle, bizarr vagy éppen undorító feladatokat kell végrehajtaniuk - az énekelést pedig nem szabad abbahagyniuk. Pár éve futott a tengerentúlon a Jackasses Steve-O vezetésével a Killer Karaoke (Gyilkos karaoke), ennek lehet egyfajta átdolgozása a Sikítófrász.

A VIASAT3-ra azonban nem csak új sorozatok és műsorok, hanem évadfolytatások is érkeznek. Január 11-től jön Gordon Ramsay-vel A pokol konyhája 12. évada, valamint az év folyamán képernyőre tűzik a Lucifer és a Supergirl, valamint a Shannara - A jövő krónikája második évadát és bemutatják a Flash - A Villám harmadik és a 24 új szezonját is. Azt hiszem, ha a Viasat adóira kapcsolunk, nem lesz rossz dolgunk idén sem. A csatornaelőzetest a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok megnézni.

Tovább