Hamarabb és máshová érkezik az Új csaj

2015. október 07. - Jasinka Ádám

 Nem is olyan régen derült ki, hogy az RTL Klubnál vannak az Új csaj (New Girl) vetítési jogai és már a szinkron is készül/elkészült hozzá, a premier pontos időpontját azonban idáig nem jelentették még be. Az előzetes tervek szerint a sorozat az RTLII-re érkezett volna Az élet csajos oldala váltásaként, azonban az RTL-nél gondoltak egyet és hamarabb, egy másik kábelcsatornájukon mutatják be ezt a sokak által várt szitkomot.

ujcsajpremier.jpg

 Az Új csajra tehát nem kell novemberig, Az élet csajos oldala negyedik évados fináléjáig várni, ugyanis október 23-án, a Cool TV-n leadják a sorozat első részét, méghozzá 18:20-kor. Az időpontból az látszik, hogy nagy valószínűséggel pihentetni fogják a Nyugi, Charlie!-t és a helyére kerül ez az első két évadában szerintem kifejezetten vicces komédia. Ez azonban még nem hivatalos információ, de sanszos, hogy dupla részekkel (egy ismétlés-egy premier) fogják majd hétköznap esténként vetíteni.

 A magyar sorozat- és évadpremierek itt vannak összegyűjtve, böngésszetek és jelezzétek, ha valami nem szerepelne a naptárban.

A kép forrása: Cool TV Sajtóklub

Ők lesznek az Új csaj című sorozat magyar hangjai

2015. augusztus 03. - Jasinka Ádám

 Az RTLII-n kerül képernyőre ősszel a FOX pazar nézettséggel és minőséggel kezdő, majd sajnos egy kicsit visszaeső szitkomja, a New Girl. Az Új csaj magyar címet kapó komédiát nagyon sokan várták már, hogy magyar nyelven is élvezhessék és nagy meglepetésre az RTL Csoport legfiatalabb, ősszel teljesen megújuló kábeladóján fog debütálni. Ott ahol nem is olyan régen, szintén egy régen várt szitkom, Az élet csajos oldala (2 Broke Girls) is országos premierként mutatkozott be.

ujcsaj.jpg

 Az Új csaj főszereplője a Dr. Csont dr. Temperance Brannenjét alakító Emily Deschanel testvére, Zooey Deschanel egy olyan lányt játszik ebben a sorozatban, aki nem csak, hogy bohém és sokszor túlkomplikálja egyes lépéseit, döntéseit, de meglepően sok furcsa szokása van. Az alaptörténet szerint albérletet keres és egy olyan lakásban talál kiadó szobát, ahol három, nem éppen átlagos férfi lakik. A New Girl első két évadát személy szerint imádtam, később sajnos lemorzsolódtam, de azt hiszem itt a remek alkalom, hogy bepótoljam. A szinkronhangokért és a stáblistáért köszönet az RTL Klubnak!

Új csaj (New Girl)

Zooey Deschanel - Nemes Takách Kata
Jake Johnson - Csőre Gábor
Max Greenfield - Szabó Máté
Lamorne Morris - Dányi Krisztián
Hannah Simone - Sallai Nóra

Magyar szöveg: Balázs Csilla
Producer: Kovács Zsolt
Szinkronrendező: Horváth István
Stúdió: SYNCOM Stúdió

Forrás: RTL Klub
A kép forrása: stuffpoint.com

Nagy Feróval és Papp Gergővel kezdi az őszt az RTLII

 Az RTL Csoport legfiatalabb kábelcsatornájára nagyon ráfért már valamifajta átalakítás vagy frissítés, mert az utóbbi időben, részben a nyári uborkaszezon miatt, nem sok érdekességet találhattak a nézők az RTLII-n. Az ősszel azonban sebességet váltanak és visszatérő, valamint új saját gyártások, premier évadok és sorozatok színesítik majd a tévéadó kínálatát.

rtliiosz1.JPG

 Az egyik legfontosabb premier a már korábban bejelentett Partyzánok című zenés reality lesz, ami hétköznap esténként jelentkezik majd és leginkább a Vacsoracsatához lehet hasonlítani. A fő különbség csak annyi, hogy a Partyzánok versenyzői nem vacsorával, hanem a saját ízlésüknek megfelelő, fergetes hangulatú koncerttel, bulival kedveskednek a többieknek. A SorozatWiki információi szerint a műsor állandó szereplője lesz Nagy Feró, aki így a pletykákkal ellentétben biztosan nem fog részt venni a Sztárban sztár harmadik évadában.

 Az RTLII másik premier saját gyártása A konyhafőnök spinoffja, A konyhafőnök Junior lesz, melyben 8 és 13 év közötti gyerekek fognak megmérkőzni a főnyereményért. Az kicsit meglepő, hogy nem a főadón lesz majd látható ez a műsor, de belegondolva tényleg sok lenne A konyhafőnök harmadik évada után még egy kör főzős reality, még ha van is benne egy kis csavar.

 Az új, saját produkciók sorát a TV2-től átigazolt Papp Gergő műsora, a Pimaszúr átcuccol zárja, melynek részeiben bepillantást nyerhetünk az ismert magyarok hétköznapjaiba és olyan oldalukról ismerhetjük meg őket, amit eddig ritkán vagy talán egyáltalán nem is mutattak még meg. A műsor egyik vendége a Dumaszínházból és a Showder Klubból is ismert Kiss Ádám lesz.

 A humoristát azonban vélhetően nem csak ebben láthatjuk majd, hiszen új részekkel tér vissza a Showder Klub is, ami az utóbbi idők egyik legsikeresebb RTLII-s műsora volt a fiatal felnőttek körében. A visszatérők sorát erősíti még a Heti Hetes és a Magyarul Balóval, de nem kerül le a képernyőről a Rábai Balázs vezette Híradó sem.

rtliiosz3.jpeg

 Ezek mellett sportközvetítést is élvezhetnek majd a nézők az RTLII-n, ugyanis az UEFA Európa Liga mérkőzései közül 14-et és a döntőt is az RTL legfiatalabb kábelcsatornáján lehet majd megtekinteni Világi Péter vezetésével. Az élő közvetítések után a további meccsek összefoglalóit stúdióműsor keretében nézhetik majd meg a futball iránt érdeklődők.

 A sorozatrajongók sem maradnak újdonság nélkül, hiszen érkezik a Homeland - A belső ellenség és a Gyilkos hajsza (The Following) harmadik és a Glades - Tengerparti gyilkosságok negyedik évada, valamint országos premierként az RTLII-n debütál a FOX-os New Girl című szitkom. Az Új csaj főszereplőnője Zooey Deschanel, aki annak az Emily Deschanelnek a testvére, akit nagyon sokan a Dr. Csont című sorozat központi figurájának, dr. Temperance Brannen megformálójaként ismerhetnek.

Forrása: RTLII Sajtóklub
A képek forrása: RTLII Sajtóklub, playbuzz.com

New Girl – 3x01

2013. szeptember 25. - Jasinka Ádám

 A New Girl is azon sorozatok közé tartozik, amit a kedvenceim között tartok számon, s habár nem mindig állandó a színvonal, a készítők simán tudják azt a humort, amiért megkedveltem. A második évadban azon felül, hogy a csipet csapat történetei közül szemezgettünk, az írók bizony drámát is kevertek a fő csapásirányhoz, ami az évadzáróban teljesedett ki.

vlcsnap-2013-09-25-20h16m18s42.png

 Az új etap első részében pedig fel is oldották ezt a szálat, és aki nézte az előző évadot az tudja, miről beszélek. Nem is nagyon részletezném – a spoilerek miatt se – ennek a résznek az eseményeit, inkább csak a hangulatról, a poénokról fogalmaznék meg pár gondolatot.

 A szereplők remekül működnek, annyira jó a színészválasztás, hogy a legtöbb humort nem is a kimondottan írt poénok, csattanók, hanem a helyzetkomikumok adják. Egy-egy mimika, testbeszéd zseniális képet tud festeni a New Girl atmoszférájáról, és arról, milyen jól működik a kémia a karakterek között. A harmadik évad első részében pedig zseniális megoldásokat láttunk kezdve a puzzle-özéstől, a szállodai pénzkörön át Winston pulóver-nadrágjáig.

vlcsnap-2013-09-25-20h18m12s122.png

 Annak ellenére, hogy a kedvencem Nick, az első évadban ellenszenves Schmidt-tet is megkedveltem, így az egész csapatot bírom. Talán ezért is jön be ennyire a sorozat akkor is, ha nem tudják azt a szintet hozni, amit megszoktam az íróktól. Szerencsénkre a karaktereket remekül árnyalják, és a tipikusnak mondható gesztusok, mozgásvilág viszi a legtöbb jelenetet a hátán.

vlcsnap-2013-09-25-20h20m43s138.png

 A sok dráma, ha úgy vesszük árthat is a szériának, mivel a rész közben azon gondolkoztam, hogy kell-e ennyi a szerelmi szálak közül, mert bizony unalmasak is lehetnek. Emiatt nem tetszett annyira a rész, de lehet csak bele kell rázódnom a New Girl univerzumába, mivel csak ezzel volt bajom, már ha ezt annak lehet nevezni. A poénok ütnek és az egész van annyira bolond, hogy élvezni lehessen.

vlcsnap-2013-09-25-20h21m12s166.png

Értékelés: Az új szezon első epizódja nem a sorozat legjobb része, de az átlagosnál jobban sikerült. A második szezon eleje után hullámvölgybe kerültek a készítők, és parkoló pályára is tettem a szériát, de szerencsére a szezon végére újra lendületbe jöttek és hozták a színvonalat, ami az első részben is megcsillant.

6/10

VideóVízió 3. - New Girl

2013. augusztus 15. - Jasinka Ádám

 A FOX egyik legjobb vígjáték sorozata, aminek mind a két évada roppant szórakoztató. Hullámvölgyek persze vannak, főleg a második évad elején nem találták a készítők azt a humort, amivel megnyertek az első etapban. De az évad az útkeresés után zseniális lett. Az ajánló pedig ötletes, aki ismeri a sorozatot annak tetszeni fog, új nézőket viszont nem az ilyen, hangulatteremtő promókkal szereznek. A videót a tovább mögött nézhetitek meg.

Tovább

New Girl – a második évad

szsz.PNG

 Az első, brutálisan jó évad után kicsit csalódtam a sorozatban. Amennyire jól alapoztak, és sikerült egy bitang első etapot összehozni, majd megfejelni az egészet ugyanolyan színvonalú évadkezdéssel, annyira nem találták a fonalat a második évad elején. Vagy én nem voltam ráhangolódva a sorozatra vagy az írók botorkáltak egy kicsit, de a tizenharmadik részig nem igazán találtam a fogamra valót. Voltak jó jelenetek, de egyik részre se mondtam, hogy ez az, ezt várom. Szerencsére az évad második felében olyan poénokat láthattunk és hallhattunk, hogy mindent elnézek, amit az első részekben elkövettek.

vlcsnap-2013-05-20-15h36m52s182.png

  • Úgy nézel ki, mint egy jövendőmondó.

 Akinek ez a sorozat nem jött be pár rész alapján, annak nem is fog szerintem. Ugyanazt a humort tudja és hibátlanul. Aki viszont kaszálta vagy az első évad közben, vagy a második elején az gyorsan daráljon, mert ezért az évadzárásért megéri nézni. Nem lacafacáztak, nem vártak évadokat, hogy meglépjenek a történet, illetve a karakterek elmélyítésének szempontjából dolgokat. Ugorjunk is fejest Zooey Deschanel és csipet-csapatának sorozatába.

vlcsnap-2013-05-21-12h50m26s34.png

 Az eddig nekem kicsit ellenszenves Schmidt szerepét remekül árnyalták a készítők. Kapott drámai történetvonalat, aminek köszönhetően visszavett az arcából és megismerhettük, hogy milyen érzései is vannak. Jobban tetszik az új, nem annyira ökör Schmidt. Úgyhogy ez egy jó lépés volt. Az évad fő gondolata két szerelmi szálon mozgott.

vlcsnap-2013-05-24-12h53m12s239.png

  • Holnap megházasodom és úgy nézek ki, mint Mike Tyson.

 Schmidt és Cece hol közel, hol távol kerültek egymástól. Azt tudtuk, hogy a kicsit perverz hapsi szereti Cece-t, és éreztük, hogy nem plátói a dolog, de ennél közelebb nem kerültek egymáshoz az ágyán kívül. Annyira nem, hogy Cece két férfit is kapott maga mellé ebben az évadban, akik közül az egyikkel majdnem meg is házasodott. De a végén persze ott tartottunk, ahol az évad elején. Se veled, se nélküled.

vlcsnap-2013-05-20-14h52m11s51.png

 A másik romantikusabb vonal az Nick és Jess kapcsolata. A beköltözéskor lehetett sejteni, hogy ha a nagy szemű lány valakivel összejön a csapatból, akkor az az átlagos, szeleburdi, de valahogy nagyon is kedvelhető Nick lesz. Ő a legkiegyensúlyozottabb a három srác közül, mert míg Schmidt inkább bolond, ami azért Cece-nek tudható be, Winston az, aki teljesen nem normális. Ők kettejüket egyenlíti ki a viselkedésében az évad során egyre komolyabb, felnőttesebb Nick.

vlcsnap-2013-05-24-12h59m29s178.png

  • Jess hívott, mondta vigyázzak a lányra, aki úgy néz ki, mint Mandy Patinkin.

 Az évadzáróban pedig meglépték azt, hogy összehozták kettejüket hivatalosan is. Ami egyrészről jó, mert összeillenek és a kettejük kapcsolata több poénra ad lehetőséget, mint a Schmidt-Cece huzavona, másrészről viszont lehet, elköltöztetik őket az írók, ha az együtt élésüket zavarja majd a két fiú. A több helyszín, mint a 2 Broke Girls-nél, a humor színvonalának rovására menne.

vlcsnap-2013-05-20-16h25m30s159.png

 Sikerült nagyon elvetemült jelenetek, helyzeteket írni az évad második felében, olyan poénok voltak, hogy könnyesre nevettem magam. Tipikusan az a vígjáték sorozat a New Girl, amiben kevés szereplő van, de mindenki szerethető, illetve olyan a humora, a látványvilága, mint bármelyik animációs sorozatnak. Nem a szokásos vígjáték sorozatos poénokat kapjuk, hanem sokkal jobb helyzetkomikumokat, zseniális ökörségeket (borz a szellőzőben, kád a tetőn) vagy éppen színpadias megoldásokat.

vlcsnap-2013-05-20-15h16m15s150.png

Értékelés: Remekül ötvözik a humort a történettel. Van mit elmesélni, haladnak a cselekményekkel és nem hagyják lógva az egyes karaktereket. Vannak kimondottan orientált részek, amik ugyanúgy jók, mint azok, amikben mindenki szerepel. A színészi játék pedig sokat dob az egész sorozaton, mert a legtöbb helyzetkomikum nem ütne ennyire más színészekkel.

8/10

New Girl - itt a második évad

2012. szeptember 28. - Jasinka Ádám

 Igen, kezdett, és még hogyan. Az első évad, kimagasló volt, és felért nálam a szitkomok listáján az első helyre olyan sorozatokat megelőzve, mint a Veep, vagy esetleg a Modern Family. Az első évadról írt magasztos írásom után itt sem várható kevesebb dícséret.

newgirl3_1.png

 A New Girl zseniális. Csak a nézők távolodtak el a sorozattól. A kezdeti 10M-ós nézettség az évad végére 5M köré esett, de a színvonal viszont nem. Érdekes, hogy a nézők a stabil szint, jó poénok és egyre szerethetőbb karakterek ellenére, de elpártoltak a sorozattól. Aki maradt, az pedig nem bánta meg, a New Girl továbbra is szórakoztató és a Fox csatorna egyik legnézettebb szitkoma.

newgirl_1.png

 A második évad dupla résszel kezdett, ezzel is elvezetve a két utána követező újonc sorozatot, a Ben and Kate-et, és a The Mindy Project-et. A két résszel csak az a baj, hogy visszarázódik az ember és akar még több részt belőle. Az első évadot így is egyszerre néztem meg, és így kicsit hiányérzetem van, hogy nem láthatok még belőle. Viszont  így tovább lehet élvezni ezt a nagyszerű sorozatot.

newgirl5_1.png

 Hogy a második évadról is szóljak, a történetet ott folytatták, ahol abbahagyták az első évadot. Schmidt-ről lekerült a péniszgipsz és ennek alkalmából hatalmas party-t szervez Nick bárjában, ahol bemutatja új brand-jét, a veszélyt. Jess-t kirúgják az állásából, és mivel rengeteg szabadideje lett, főz, mos, takarít és megpróbálja lekötni magát, ami végülis egy férfi mellett sikerült. Winston-t meglátogatja a családja, és Schmidt-et főleg Winston nővére érdekli, a vonzalom viszont nem kölcsönös. Nick közben találkozik a jövőbeli Nick-kel, kicsit Family Guy-os, Stewie-s hatás, és emiatt megpróbál kicsit megváltozni és bocsánatot kérni Jess-től azért, amit egyszer el fog követni.

newgirl2_1.png

 Dióhéjban és pár kihagyással, de ennyi a története az első két résznek. Nem tűnik valami izgalmasnak, mesélni és mint kiderült párszor, írni sem tudok olyan jól, ezárt ajánlom, hogy mindenki lássa ezt a kétszer húsz percet és élvezze. Ha nem láttátok volna az első évadot, akkor pótolandó, hiszen nem epizódikus a sorozat, összefüggenek a részek. Alapozásnak és kikapcsolódásnak is jó az első évad.

newgirl4_1.png

Értékelés: Szeretem ezt a sorozatot, így nem nehéz nem dícsérni. Továbbra is áll az, hogy beleszerettem a sorozatba és a karakterekbe. A színészek nagyon jók és a poénok is ülnek. Az arckifejezések és helyzetkomikumok is rendben vannak. A legjobb az, hogy a színvonalat, az első évad színvonalát nem engedték el a készítők.

8/10

A New Girl a legjobb szitkom - teljes évados értékelés

2012. augusztus 24. - Jasinka Ádám

 Annak érdekében, hogy minél jobban tudjam érzékeltetni, miért jó és élvezhető ez a sorozat a legjobb pillanatokról megpróbáltam pillanatképet készíteni úgy, hogy az ne csak egy kép legyen, hanem visszaadja azt az érzést, ami körülveszi a jelenetet.

newgirl12.png

 Az előző bejegyzésben az első két rész utáni élményeimről írta és arról, hogy mi az alapfelállása a New Girl-nek. Most viszont összegzem az első évadot és megpróbálok olyan tartalmat írni, ami után lehetőleg egy részt megnézel a sorozatból.

  • Imádom az ilyen partikat. Olyan mintha nagykövet, kém vagy luxusprosti lennék.
  • Ez egy politikai jótékonysági est. Szóval akár mindhárom lehetsz.

 Arra gondoltam, hogy látatlanban nehéz elképzelni, milyen is ez a sorozat, ezért úgy gondoltam, megpróbálom hasonlítani más sorozatokhoz. A New Girl voltaképpen szitkom. E szó elolvasása után nagyjából olyan sorozatot képzelnék el, mint az Egy rém rendes család vagy a Két pasi meg egy kicsi. Ám ezekben, bármennyire is jók, nem sokat kapunk a szereplőkről, az életükről. A New Girl igen, kicsit dráma is. A készítők az évad közepénél úgy gondolták, hogy a szereplők is kapnak hangsúlyt és az amúgy ütős poénok, amik után hangosan fel lehet nevetni a háttérbe szorultak. Ha le szeretném csupaszítani a sorozatot, akkor így nézne ki az első évad; az első harmadban poénok kevés dráma, csak azon a szinten, hogy megismerhessük a szereplőket, a második harmadban a hangsúly a néha kínos helyzetekről és poénokról a dráma felé tolódott, a harmadik harmadban pedig a készítőknek sikerült megtalálni az egyensúlyt.

newgirl9.png

 A dráma miatt kicsit úgy tűnhet mintha az Így jártam anyátokkal című sorozathoz hasonló lenne, azaz poén drámával. De én abban a sorozatban mindig is éreztem valami mű és túl színházias hangulatot, ami miatt nem tudtam azonosulni a sorozattal. A New Girl azonban annyira jól megvan írva, hogy észre sem veszed, hogy beránt magával és azt érzed, hogy ott ülsz a kanapén a lakásban és magad átéled a történéseket. Ehhez a kameramozgás és a vágás is hozzárájárul. Az pedig külön kiemelendő, hogy nincs benne alánevetés, ide nem illene.

newgirl8_1.png

  • Russell (ordítva).
  • Hű, haver, megijesztettél.
  • Félsz a feketéktől?

 A történetről nem szeretnék írni, hátha van olyan, aki belekezd a sorozatba és nem szeretném elvenni tőle az élményt. Annyit azonban elmondok, hogy a sorozat úgy ért véget, hogy nem volt benne cliffhanger, azaz olyan pillanat az évadzáróban, ami úgymond váratlan fordulat, vagy ahogy megszokhattuk a szappanoperáknál, akkor van vége, amikor valami izgalmas dolog történik, ilyesmi a cliffhanger is. Ha úgy nézzük, akkor volt benne egy kicsi ilyesmi, de én mondjuk számítottam erre a lépésre, csak azt hittem még nem lépik meg.

newgirl.png

 Lényegében ezt a sorozatot az első pár epizód alatt meg lehet szeretni, viszont ha nem tetszik, akkor a későbbi részekben sem fogod megkedvelni. Ha viszont tetszik a kezdés, akkor a végére, mint én, beleszeretsz a sorozatba és mindegyik szereplőbe. Az én kedvencem Nick, az ő szerepe fogott meg a legjobban. Utoljára ilyet, hogy beleszeretek egy sorozatba csak a Sherlock-nál éreztem.

Értékelés: Berendelték a második évadot. Ez egy jó hír. A Fox pedig belenyúlt a jóba. Egy igazán jó szitkomuk van, ami magasan a legjobb. Igen, megelőzte nálam a 2 Broke Girls-t, a Veep-et és a Cougar Town-t. Ahogy a komolyabb sorozatoknál, dráma, nyomozós és a többi a Sherlock vezet, úgy a könnyed szórakozást nyújtó szitkomoknál a New Girl állt az élre. Ennél nem is lehetne jobb a sorozat, de mivel úgy érzem, hogy valami hiányzik, amit nem tudok megmagyarázni, mert semmi se hiányzik, ezért adok csak ennyi, már ha ez csak, pontot.

9/10

New Girl - zseniális új szitkom

2012. augusztus 23. - Jasinka Ádám

 Kicsit lemaradtam a tavaly őszi televíziós szezonról, mondhatni bepróbáltam pár darab újdonságot. A 2 Broke Girls jól sült el, tetszett, végignéztem és lesz második évada is. A Last Man Standing, ami nem titkon a Home Improvement (Házi Barkács) újragondolása, csak most lányokkal annyira nem fogott meg, pár rész után kiszálltam, az újranézésből is. A GCB volt az egyetlen dráma, amit végignéztem, bár kellett hozzá az is, hogy a mid-seasonban induljon el és ne kapjon berendelést a második évadra. A Touch is dráma volt, bár epizódikus, de belőle csak négy részt láttam, utána pedig gyűltek az epizódok. A második évadot megkapta és ha lesz egyszer kedvem folytatom. Voltak még próbálkozásaim más sorozatokkal, de azok nem tudtak lekötni. A híd, amiről tegnap írtam egy jó sorozat és csak ajánlani tudom, de néhol kicsit gusztustalan volt, ezért nem is nézem tovább.

newgirl5.png

 A New Girl azonban vidám és könnyed. Nagyon jó kritikákat olvastam róla és egyértelműen a legjobb újonc szitkomnak lett beállítva. Én azonban eddig úgy gondoltam, hogy ezt a címet a 2 Broke Girls érdemli meg. Most azonban nem tudom ezt egyértelműen kijelenteni. A New Girl egyszerűen elképesztő, persze azért ne essünk át a ló másik oldalára.

newgirl4.png

  • And four...
  • Your hair is on fire.

 A felállás az, hogy három srác felad egy hirdetést, hogy lakótársat keresnek. Ez pedig kapóra jön Jess-nek (Zoey Deschanel-nek), aki rájött, hogy élettársa megcsalja, ezért elköltözik közös otthonukból. A három srác; Nick (Jake M. Johnson), Schmidt (Max Greenfield) és Winston (Lamorne Morris), bár Winston az első részben nincs benne, a másodikban érkezik vissza Lettországból. Jess barátnője egy modell, Cece (Hannah Simone), akinek feltűnése a lakásban kissé lefoglalja a fiúkat. A kritikákban és hozzászólásokban sokan Schmidt-et kedvelik, de nekem egyelőre nem annyira szimpatikus. Sokkal jobb, és jobban is kedvelem Nick-et. Az vitathatatlan, hogy Schmidt-nek írják a néhol kínos és sokszor hülye helyzeteket, de annyira nem tetszik. De nagyjából ennyi a negatívum a sorozattal kapcsolatban, hogy a színészt egy kissé nem tudom elviselni. Ez pedig az én véleményem, ami a sorozat humorán nem változtat.

 Az alaptörténet ez nagyjából, ebből indulnak aztán ki a szálak. Az első rész az alaptörténetről szólt és megismerkedtünk a szereplőkkel, ki milyen típus, és miért tart ott, ahol. Nick hat hónapja szakított a barátnőjével, de nem tudja, miért. Schmidt pedig nőcsábász és lökött egy fazon.

newgirl2.png

 A második rész egy fokkal jobb volt, mint az első, de így is magasan van a színvonal mércéje. Nagyon jók a poénok, vannak sírva röhögősök, apró, elejtett poénok, jelzések és minden, ami kell. Annyira jól fel van építve egy-egy rész, hogy belekötni is nehéz lenne, nem is szeretnék.

newgirl7.png

  • She looks like Helena Bonham Carter.

Értékelés: Nyáron pont jó egy ilyen sorozatot nézni, pörgősek a részek, vagyis az első kettő, amit láttam belőle. Húsz perc nagyjából egy-egy részre teljesen vállalható és nem időpazarlás. Szerencsére nincsenek bezárva a négy fal közé a szereplők, ki is mozdulnak. Mostanában úgy is kerestem egy jó szitkomot, mivel a Modern Család harmadik évadának végére értem és a Két pasi meg egy kicsi ismétlések nem voltak annyira jók, mint gondoltam. Jó a hatodik évad, de megkopott már az az érzés, amit régen érzetem a széria iránt. Az Anger Management jó, semmi gond nincs vele. Hacsak az nem, hogy a héten lesz az első évad utolsó része. A folytatás, hogy mikor lesz, nem tudom, az is kérdéses, hogy lesz-e. Mindenesetre a New Girl nagyon jó. Felteszem a szokásos kérdést, nem tudom miért nem néztem eddig bele?

8/10