Szinkronhangok: Katalin cárnő (Екатерина)

2017. január 21. - Jasinka Ádám

A múlt héten írtuk meg, hogy Az éjszaka királynője helyén február 4-től egy orosz sorozat, a Katalin cárnő lesz majd látható az Izaura TV műsorán. A heti két résszel jelentkező produkció II. Katalin trónra kerülésével és uralkodásának egy szeletével ismerteti meg a nézőket - kissé romantikus körítésben. A sorozat egyik érdekessége, hogy a címszereplőt alakító színésznő, Marina Aleksandrova Magyarország területén, Kiskunmajsán született.

A Katalin cárnő magyar változatát Kertész Andrea rendezi, aki húzott egy merészet és a főszereplőnőre a viszonylag ritkán, sorozatban pedig elvétve szinkronizáló Törőcsik Franciskát választotta. Katalin férjét, a cárnőt a trónon megelőző Pétert Markovics Tamás, I. Erzsébetet pedig Orosz Anna szinkronizálja. A magyar hangok és a stáb névsorát a TOVÁBB-ra kattintva találjátok.

katalincarnoszinkron.jpg

Tovább

Szinkronhangok: Alisa (Alisa - Folge deinem Herzen)

A múltkor bejelentett orosz sorozat előtt egy német szappanopera is debütál az Izaura TV-n. Mindig kimondottan örülök, ha több országból is érkeznek hozzánk sorozatok, hiszen nem csak Amerikából áll a tévés világ. Az Izaura TV kínálatához ugyan a neve alapján első hallásra a latin-amerikai, spanyol ajkú szériákat kötnénk, de láthatunk náluk török és január végétől már német és orosz szériát is.

alisaszinkron.jpg

Az Alisa január 30-án, 17:00-kor, a befejeződő Éld az életem! sávjában debütál majd és itt is lesz látható viszonylag hosszú ideig. Ez ugyanis nem egy rövidke sorozat, hanem egy német szappanopera, amelyből bár két évad készült, de azok összesen 370 részt fednek le. Az első szezon főszereplője a címben is megjelenő Alisa. Az ő története viszont "csak" 240 epizódon keresztül tart, a folytatásban majd más lesz a középpontban.

A történet főhősnője, Alisa egy átverés miatt eladósodik és kénytelen bezárni saját ékszerüzletét. Úgy dönt, hogy visszaköltözik szüleihez, ám útközben összetűzésbe kerül egy férfivel, akivel később az állásinterjúján találja szembe magát. Ekkor azonban még nem sejti, hogy Christian, akiről napok óta álmodozik, a cég egyik tulajdonosa. Az Alisát alakító Theresa Scholze magyar hangja Lamboni Anna lesz, míg a szerelmét alakító Jan Hartmannt Markovics Tamás szinkronizálja. A szinkronhangok és a stáb névsorát a TOVÁBB-ra kattintva találjátok.

Tovább

Új sorozatokra és régen várt folytatásokra csapott le a TV2

Ugyan még csak január második hetét tapossuk, de már annyi bemutatásra váró újdonságról kaptunk hírt, hogy alig győzzük kapkodni a fejünket. Az újévet a TV2 rögtön egy premier sorozattal, az Ana három arcával kezdte, majd pedig nemrég derült ki, hogy az eddig naponta jelentkező Megtört szívek szombatra kerül, átadva helyét egy új török produkciónak, a Fatmagülnek. Ez azonban közel sem minden.

tv2sorozatok2017.jpg

A talán legfontosabb bejelentés, hogy a TV2-s Prime-ra érkezik majd A szökés (Prison Break) új, ötödik évada. Ez korábban az RTL Klub egyik meghatározó sorozata volt, így ha sikeres lesz Scofieldék új sztorija, akkor nagy érvágás lehet ez a piacvezető adón. Azonban nem csak A szökés, mint egykori RTL-es széria vált tévécsatornát. Szintén a Prime-ra kerül ugyanis A Grace klinika, és itt is folytatódik majd a tizedik évaddal. A TV2 szeretné nagyon megerősíteni a Prime-ot, amit az is jól mutat, hogy hamarosan jön a Gotham második évada is.

A kábelportfóliót erősíti majd a SorozatWiki interjúja alapján a Vámpírnaplók testvérsorozata, az eredetileg The Originals, magyarul a Sötétség kora címet viselő produkció. Érkezik még a Szomszédok az űrből (The Neighbors), a Katalin cárnő (Ekaterina) című orosz kosztümös dráma, az APB nevű új krimisorozat, a The Mick című egészen elborult komédia, a négy évadot megélt Született szobalányok (Devious Maids), amelyet a Született feleségek készítője, Marc Cherry jegyez. Valamint a Humor+ műsorán folytatódik magyarul még nem látott részekkel az Amerikai fater január 18-tól.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

Orosz kosztümös dráma váltja Meryem Uzerli sorozatát

Az Izaura TV egyik induló sorozata és húzó produkciója volt Az éjszaka királynője. A hétről hétre dupla részekkel vetített sorozat még szilveszterkor sem ment pihenőre, így nem is csoda, hogy elég hamar a végére is érnek. A magyarul 49 részből álló török produkció befejező epizódja január 29-én este kerül képernyőre, a rá következő héten pedig már érkezik is egy nem akármilyen újdonság.

Az éjszaka királynője váltósorozata ugyanis egy orosz széria, méghozzá egy kosztümös sikerdarab lesz. A 2014-ben készült Katalin cárnő Oroszország egyik legnézettebb sorozata lett, ami nem is csoda, hiszen az ország történelmének egyik fényes korszakáról és igen népszerű uralkodójáról, II. Katalinról szól. A 10 részes történet február 4-én, szombat este debütál az Izaura TV-n. Aki szereti a kosztümös dolgokat, annak mindenképpen ajánljuk ezt a szériát. Az pedig csak külön érdekesség, hogy a főszereplőt alakító színésznő, Marina Aleksandrova Kiskunmajsán született.

katalincarno.jpg

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

Forrás: TV2
A kép forrása: kinomania.ru

Decemberben folytatódik a Kuzey Güney - Tűz és víz

2016. december 02. - Jasinka Ádám

A Törökországban 2011 és 2013 között futott sorozat, a Kuzey Güney - Tűz és víz kalandos, sokszor megszakított hazai pályafutásáról már többször is írtam, legutóbb pont az Izaura TV indulása kapcsán. Még augusztusban azt a választ kaptam a TV2-től, hogy a Kuzey Güney az első évad ismétlése után kerül képernyőre, és most érkeztünk el oda, hogy tényként számolhatok be arról, valóban megérkezik a szerelmesek történetének folytatása.

Az eredetileg 40, idehaza 107 részből álló első évad december 19-én fejeződik be az Izaura TV-n, és a rá következő nap, azaz december 20-án már el is indul a megszokott este nyolc órai kezdéssel a Kuzey Güney - Tűz és víz második szezonja. Mivel a 2012-ben indult évad, mely egyben az utolsó felvonás is, szintén 40 részből áll, ezért újfent több mint 100 hazai epizódra számíthatunk.

kuzeyguneymasodikevad.jpgTovábbi premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

Tovább

Itt vannak a Tiszta szívvel című sorozat magyar hangjai

2016. november 02. - Jasinka Ádám

Az augusztus közepén indult Izaura TV kínálata november 9-től egy újabb telenovellával, mégpedig a 2003-ban készült Amor Real című alkotással bővül. A magyarul Tiszta szívvel címet kapó sorozat története a 19. században játszódik, és egy igen kalandos és csavaros szerelmi sokszög kellős közepébe kalauzolja majd el a nézőket.

tisztaszivvel.jpg

A főszereplő, Matilde egy jómódú családból származó lány, aki beleszeret egy hozzá rangban nem illő szegény katonába, a frigyükre pedig ahogy az várható, nem mindenki adja áldását. A történet igazi cselszövője és Matilde sorsának megnehezítője saját édesanyja, aki hazugságok hadával eléri, hogy lánya az általa kiszemelt, frissen hatalmas vagyont öröklő fiúhoz, Manuelhez menjen feleségül, míg a lány igaz szerelmét galád módon börtönbe juttatja. A sorozat hétköznap esténként 17:55-ös kezdéssel lesz majd látható az Izaurán a Veronica, a rabszolgák megmentője helyén, azaz kosztümös telenovellák váltják egymást november 9-től.

A Tiszta szívvel magyar változatát Pócsik Ildikó rendezi, aki ismét együtt dolgozik férjével, Lux Ádámmal, hiszen immáron sokadjára ő szólaltatja meg Fernando Colungat. A női főszereplőt alakító Adela Norieganak Zakariás Éva kölcsönzi a hangját, számító édesanyját Szórádi Erika, míg Manuel birtokának házvezetőnőjét Náray Erika szinkronizálja majd. Hölgyekben igen erős lesz ez a magyar változat, pedig még csak ízelítőt adtam a stábból. A magyar hangok és a stábtagok névsorát a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább

Ők lesznek az Éld az életem! című sorozat magyar hangjai

2016. augusztus 14. - Jasinka Ádám

 Az Izaura TV negyedik új produkciója az augusztus 15-én bemutatkozó, majd hétköznap délutánonként jelentkező Éld az életem! című telenovella lesz, melynek főszereplőjét (főszereplőit) alakító Eugenio Sillert a latin-amerikai produkciók rajongói szerintem már nagyon jól ismernek. A mexikói színésztől eddig a legtöbb sorozatot a TV2 hozta el, szám szerint hármat (Csoda Manhattanben, Az én bűnöm, Emlékezz, Reina!) és most bemutatják a legfrissebb szériáját, az Éld az életem!-et is. A 2015 őszén indult, majd idén tavasszal véget érő telenovella 120 epizódból áll, és mivel ezek nem "török" hosszúságúak, ezért nem is várható, hogy idehaza esetleg több részre bontva kerülnének adásba.

eldazeletemszinkron.jpg

 Az Éld az életem! főszereplője egy testvérpár, akik nem csak azt nem tudják, hogy van egy fivérük, hanem hogy ők maguk bizony ikrek. Ha ez még nem lenne elég, miután gyerekkorukban elszakították őket egymástól, mindkettejük élete elég máshogy alakult. Leonardo gazdag és cégvezető lett, míg Pedro szegényesen él, és nem céget, hanem a családja pinata boltját irányítja a helyi piacon. A testvérpár útjai azonban felnőtt korukra keresztezik egymást, és egy véletlen baleset következményeként összecserélik őket; Leonardo elfelejt mindent, Pedro pedig olyan helyzetbe csöppen, amiről addig nem is álmodhatott.

 A két főszereplőt alakító Eugenio Sillert immáron negyedjére is Dévai Balázs szólaltatja meg magyarul, a két meghatározó női karaktert pedig Bogdányi Titanilla és Vadász Bea fogja szinkronizálni. A magyar változatot a több telenovellát is rendező, nem mellékesen sokat is szinkronizáló Molnár Ilona rendezi. A magyar hangok és a stábtagok névsorát a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni (és felhívnám a figyelmeteket a legvagányabb karakternévre, Terminatorra is).

Tovább

Ezekkel a sorozatokkal indul az Izaura TV

2016. augusztus 01. - Jasinka Ádám

 A TV2 már bejelentett új adói közül valamiért az Izaura TV első adáshetének műsorát vártam a leginkább, és talán emiatt, a felfokozott kíváncsiságom miatt érzem kissé csalódásnak ezt a felhozatalt. Azonban érdemes belegondolni abba, hogy ezeket a műsorokat elsőre javarészt nem sok ember fogja látni, hiszen a MinDig TV ingyenes adói között lesz csak elérhető, és lehet hogy most tévedek, de szerintem a nagy hármasnál (Telekom-UPC-Digi) nem lesz az indulásakor fogható az Izaura. Emiatt nem is meglepő annyira, hogy az első adáshéten, és várhatóan a rákövetkezőkön sem lesz tele premierrel a TV2 Csoport legújabb adója.

izauratvindulas.jpg

 Már csak azért sem, mert nem érné meg éjjel-nappal újdonságot sugározni, de ez egy másik kérdés. Ami egyből szembetűnik az Izaura TV műsorrendjével kapcsolatban, hogy a főműsoridőben nem lesz premier. Ebből egyrészt arra is lehet következtetni, hogy nem szeretnének nézőket elvenni a TV2-től és a Prime-tól (ami általános szórakoztató adó lesz), másfelől az is közrejátszhat, hogy az Izaura TV célközönségét adó nézők este, késő este pedig pláne, már alszanak, vagy aludni térnek. Így viszont a TV2 délután, a napi szappanos tartalmainak csinál házon belül konkurenciát.

 Az augusztus 14-én bemutatkozó három sorozatból kettő, a Veronica, a rabszolgák megmentője és A fekete özvegy napi lesz, és egyedül Az éjszaka királynője marad hétvégente adásban. A késő délutáni premierek sorát erősíti majd az Éld az életem! (¿Quién es quién?), amely augusztus 15-én, 16:35-kor mutatkozik be az Izaurán. Ezeken felül látható lesz majd a Vad Angyal, a Maricruz, A Macska, A gonosz álarca, a Rabok és szeretők, valamint egy koreai sorozat, A királyi ház titkai is. Illetve sokak nagy örömére visszatér a Kuzey Güney - Tűz és víz, napi vetítéssel, hétköznap esténként. Az első szezont pedig követi is majd a második, de az új részekre kicsit még várni kell.

 Az Izaura TV műsorrendjét a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok megnézni.

Tovább

Végre folytatódhat a Kuzey Güney - Tűz és víz

2016. augusztus 01. - Jasinka Ádám

 Az Izaura TV indulásával augusztus 14-től egy olyan felület nyílik meg, ahol a különböző romantikus drámasorozatok egy helyen, könnyen elérhetőek és kereshetőek lesznek. Ugyan hasonló tévéadó már korábban is volt idehaza, és Romance TV néven jelenleg is fut valami hasonló, nem is beszélve a Story5-ről, de ilyen átfogó, nagy költségvetésű "telenovellaadó" még nem indult Magyarországon. Azonban nem kell a "telenovellaadó"-t olvasva a szívetekhez kapnotok, mivel nem csak latin-amerikai produkciók kerülnek majd képernyőre. Az előzetes információk szerint ugyanis érkeznek majd a régi klasszikusok mellett például török és koreai szériák is.

kuzeyguneytuzesvizizauratv.jpg

 Az Izaura TV-n azonban nem csak a régiségeknek és az újdonságoknak lesz hely, hanem az olyan tartalmaknak is, amelyeket anno valamiért félbehagytak. Vagyis erre lehet következtetni abból, hogy az első évad után szünetre küldött Kuzey Güney - Tűz és víz újra képernyőre kerül, méghozzá augusztus 15-től és hétköznap esténként nyolc órától lesz látható. A második évad érkezéséről pedig azt nyilatkozta a TV2 Csoport, hogy a közeljövőben képernyőre kerülhet az is. Hogy a feltételes mód mit takarhat, azt nem tudom.

A kép forrása: YouTube

Tovább

Itt vannak A fekete özvegy című sorozat magyar hangjai

 A TV2 legújabb kábeladóján, az Izaura TV-n augusztus 14-én három új sorozat is bemutatkozik. Az első kettő magyar szinkronjának szereposztását már végigvettük, most pedig következzék a harmadik, este tíz órakor debütáló A fekete özvegy című telenovella. Az eredetileg La viuda joven címet viselő produkció az Izaura másik két premierjével ellentétben nem friss alkotás, hiszen 2011-ben került képernyőre, és meglepő módon eddig egyik hazai tévéadó sem tűzte műsorára.

afeketeozvegyszinkron.jpg

 A sorozat főszereplője Inmaculada, egy gyönyörű és fiatal hölgy, aki egy botrányt követően hihetetlenül híres és gazdag, majd pedig félelmetesen rejtélyes lesz. Inmaculada szerelmi története ott kezdődik, amikor kizárják az egyik szépségversenyről azért, mert kiderül, hogy évekkel korábban, még kvázi tiniként gyermeke született. A kizárás körüli botrány felkeltette egy német előkelőség figyelmét, aki egyből házasságot is ajánlott a nőnek, aki mivel megalázva és kiközösítve érezi magát, férjhez megy a német férfihoz. A báró azonban egy évvel házasságuk megkötése után elhunyt, és sokan azt pletykálták, hogy Inmaculadának bizony benne volt a keze férje halálában.

 Az özvegy, de még mindig fiatal és gyönyörű, és már nagyon gazdag nő kezéért sorban álltak a férfiak, Inmaculada pedig ismét megházasodott, ráadásul nem is csak egyszer, hiszen második férje is rejtélyes körülmények között halt meg, majd pedig harmadik férje is elhunyt. Azonban annak ellenére, hogy minden esetben tisztázták a nevét, és bebizonyosodott, hogy ártatlan, érthető módon az emberek egyre kevésbé hittek abban, hogy pusztán véletlenek sorozatáról lehet szó.

 A magyar változatot Gellén Attila rendezi, a főszereplőt pedig a csodálatos hangú Csondor Kata szinkronizálja majd. A telenovelláktól mára megszokott módon rendkívül izgalmas lett a szereposztás, és kisebb-nagyobb szerepekben hallhatjuk majd többek között Náray Erikát, Farkasinszky Editet, Szórádi Erikát, Karácsonyi Zoltánt, Szatmári Attilát és Moser Károlyt is. A magyar hangok és a stábtagok névsorát a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább

Itt vannak a Veronica, a rabszolgák megmentője című sorozat magyar hangjai

 A TV2 legújabb kábelcsatornáján, az augusztus 14-én induló Izaura TV-n rögtön három premier is képernyőre kerül. Az első a Meryem Uzerli főszereplésével készült Az éjszaka királynője lesz, mely után, este kilenc órai kezdéssel a Veronica, a rabszolgák megmentője című telenovella első része kerül képernyőre. Ez a premier is meglehetősen friss, ugyanis az első részt idén januárban, a zárást pedig április végén láthatták a kolumbiai tévézők.

 A Veronica, a rabszolgák megmentője egy különleges telenovella több szempontból is; egyrészt a XIX. században játszódik a története, így tele van korhű, vagy legalábbis azt a korszakot stílusban visszaadó öltözékekkel, helyszínekkel, másrészt ennek következményeként elképesztően sokba került, és ez lett Kolumbia történetének legdrágább sorozata. A főszerepeket pedig elég színes náció jellemzi, ugyanis láthatunk majd spanyol, venezuelai, kubai, panamai és többek között még puerto rico-i színészt is.

veronicaszinkron.jpg

 A történet egyfajta Monte Cristo-sémát követ, azaz a főszereplő valamiért elmenekül szülővárosából, majd mikor visszatér másnak adja ki magát, és felvértezve a kellő tudással és eszközzel (többnyire pénzzel) nekilát, hogy leszámoljon azokkal, akik ártottak neki, vagy legalábbis igazságot szolgáltasson. (Aki esetleg nem látta a Gerard Depardieu főszereplésével készült Monte Cristo minisorozatot, és szereti az ilyen történeteket, az nézze meg, tényleg fantasztikus és a szinkron..., de ne kalandozzunk el!)

 A rendkívül látványos sorozat főszereplőnőjét Nerea Camacho alakítja, a magyar hangja pedig Andrusko Marcella lesz, és hallhatjuk még ebben a nem semmi szinkronban Kisfalvi Krisztinát, Farkasinszky Editet, Haffner Anikót, Bognár Tamást és számomra hatalmas meglepetésként, de természetesen nagy örömmel olvasva, Szabó Sipos Barnabást is. A magyar változatot az idén többek között az Outcast, a Végzetes bizonyíték és a Szeretned kell! szinkronjait is jegyző Zentai Mária rendezi. A magyar hangok és a stábtagok névsorát, valamint a sorozat történetének leírását a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább

Ők lesznek Az éjszaka királynője című sorozat magyar hangjai

 Tegnap érkezett a hír, miszerint augusztus 14-én vasárnap este nyolc órakor a Szulejmánból megismert Meryem Uzerli legújabb sorozatával, Az éjszaka királynőjével kezdi meg adását az Izaura TV. A meglepően szép grafikai világot kapó tévéadón az első napján rögtön három újdonság is képernyőre kerül, melyek közül talán nem vitás, hogy a legnagyobb durranás ez a török széria lesz, amelynek ugyan csak tizenöt epizód alkotja első évadát, de azok bőven kétórás játékidővel rendelkeznek, így minimum kétszer ennyi magyar résszel kell tehát számolnunk.

 A telenovelláknál megszokhattuk, hogy a népszerű színészek egy-egy újabb sorozatukban is a már korábban megismert hangjukkal szólnak, és ez úgy látszik a török szériákra is nagyon igaz. Az éjszaka királynőjének főszereplőjét - ilyen felvezetés után nem is nehéz kitalálni, hogy - a Hürremként őt megszólaltató Bognár Anna fogja szinkronizálni. A sorozatban azonban nem csak Meryem Uzerli az egyedüli Szulejmán-veterán, ugyanis az a Selim Bayraktar is játszik a történetben, aki a vicces helyzetekről gondoskodó Sümbül agaként lett talán nagyon is ismert és szerencsénkre ő is "hozza a hangját", azaz újfent Galbenisz Tomasz orgánumával hallhatjuk majd.

azejszakakiralynojeszinkron.jpg

 Az éjszaka királynője egyik központi alakja Aziz Çelebi, egy 55 éves roppant népszerű török üzletember, aki családjával együtt Isztambulban, egy fényűző villában éli nem kevésbé szegényes életét. A család helyzete azonban koránt sem olyan idilli, mint várnánk. Miután Aziz felesége, és gyermekeik anya elhunyt, a férfi úgy dönt, hogy egész életét csakis a lányának szenteli, akit Kartalhoz, a háromévesen árván maradt és azóta Aziz jobbkezévé felnövő férfihoz ad feleségül. Kartal jelenléte, akire Aziz úgy tekint, mintha a saját fia lenne, Aziz valódi fiát, Mertet zavarja a leginkább, hiszen a fiú szerint Kartal éli azt az életet, és ő tölti be apja mellett azt a helyet, amit neki kellene. Aziz azonban titkon saját fiát hibáztatja feleségének haláláért.

 A sorozat másik történetszálán találjuk Szelint, aki egy kis franciaországi városban kézműves parfümöket készít. Békésen éli kissé magányos életét, amikor is egy nap összetalálkozik Kartallal, és szerelem születik első látásra. Kartalnak azonban vissza kell mennie Törökországba és így mindkettejüknek tovább kell lépnie. Évekkel később Szelin újra összefut egy férfival, aki azonban nem Kartal, hanem a mostohaapja Aziz lesz, aki felesége halála után ekkor érez először valami különlegeset egy nő iránt.

 A széria magyar változatát az idén sok más mellett az American Crime Story és a Preacher szinkronját is jegyző Bartucz Attila rendezi, a főszereplőket pedig Bognár Anna, Borbiczki Ferenc és Zámbori Soma szólaltatják meg magyarul. A magyar hangok és a stábtagok névsorát a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább

A Szulejmán sztárjával indul az Izaura TV

 A TV2 nagy átalakulásának és kábelportfólió bővítésének második állomása az Izaura TV lesz, amely még a nagy őszi roham előtt, augusztus 14-én elindul, méghozzá nem is akármilyen kínálattal és nem is akármilyen premierrel. A Mozi+ július 11-én a Brad Pitt főszereplésével készült Z világháborúval mutatkozott be, de ez a film az Izaura TV debütáló tartalmához képest semmiség; a legújabb TV2-s tévéadó ugyanis az RTL Klubon futó Szulejmán című sorozat legnépszerűbb figuráját, Hürremet alakító színésznő legfrissebb munkájával, Az éjszaka királynőjével (Gecenin Kraliçesi) kezdi meg sugárzását.

izauratvprem.png

 Az augusztus 14-én, 20:00-kor indító tévéadót azonban egyelőre csak a MindigTV földfelszíni digitális, ingyenes platformján, a 10-es programhelyen lehet majd elérni, de vélhetően a későbbiekben - főleg annak tekintetében, mennyi premier is lesz az adón - bővülni fog azon szolgáltatók száma, ahol fogható lesz az Izaura TV. A romantikus sorozatok kedvelőire szabott tévécsatornán ugyanis nem csak a régi klasszikusok (Vad angyal) kapnak majd helyet, hanem bizony az idehaza még sehol máshol nem látott telenovellák, drámák és török sorozatok is.

 Augusztus 14-én azonban nem csak a Meryem Uzerli főszereplésével készült Az éjszaka királynője mutatkozik be, hanem utána, este kilenc órai kezdettel jön a Victoria, a rabszolgák megmentője (La Esclava Blanca), majd pedig tíztől A fekete özvegy (La Viuda Joven) debütál a hazai közönség előtt. Az éjszaka királynője ráadásul nem csak szombat, hanem vasárnap esténként is adásban lesz, azaz heti két epizóddal jelentkezik majd augusztus közepétől.

 Az Izaura TV arculata és logója az első változathoz képest sokat változott, és határozottan az előnyére, a fenti csatornapromó pedig szerintem tök jól sikerült, bár engem könnyű volt megnyerni ezzel a zenével és Lux Ádámmal, aki a tévéadó hangja lesz majd, talán nem is véletlenül, hiszen az egyik legismertebb spanyol ajkú színész állandó, és sokak által megszokott magyar hangja. Az Izaura TV nem mellékesen napi 24 órában fogja sugározni a romantikus tartalmakat, ami azt hiszem egyedülálló vállalkozás Magyarországon.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

A kép forrása: YouTube

Az RTL ihlette az új TV2-s adók logóit?

 Pár hete került nyilvánosságra, hogy a TV2 új kábelcsatornái milyen logókkal is indulnak el, és viszonylag egyöntetű volt a vélemény róluk; nem valami jók. Azt nem mondom, hogy vállalhatatlanok lettek, de ahogyan már az előző bejegyzéseknél is leírtam, én az egységes arculat híve vagyok, és egy-két új TV2 Csoportos logó nagyon is azt a hatást keltette, hogy sebtében dobták össze. Nem is lehet talán véletlen, hogy két kábelcsatorna, a telenovella-rajongókat megcélzó Izaura TV és a FEM3 helyére érkező általános szórakoztató adó, a PRIME új emblémát kapott.

tv2kabellogok.png

 A dtwnews.hu hozta le a két új logót, amelyek határozottan jobban néznek ki, mint az előzőek, de miután pár percig néztem őket, egyből két, RTL Csoportos adó logója ugrott be. Nem azt mondom, hogy egy az egyben koppintottak, mert az nem lenne igaz, de ihletet merített belőlük. Az Izaura TV ugyan nem ugyanazt a betűtípust kapta mint az azóta RTL+-szá alakult PRIZMA, de kísérteties a stílusbeli hasonlóság. A PRIME pedig ugyan vékonyabb betűket használ, de meg merném kockáztatni, hogy ugyanazt a font type-ot használja a logó, mint amit az RTL2-nél is láthatunk, az R legalábbis gyanúsan hasonló (és csak halkan írom, hogy még a színvilág is rímmel egymásra).

 Ezen felülemelkedve viszont azt mondhatom, hogy előreléptünk, a PRIME pedig egész pofás lett, de kérem, valaki magyarázza el, mi az az 1-es benne.

A felhasznált képek forrása: dtwnews.hu, filmtekercs.hu, wikipedia.org

Ezek lennének az új TV2-s csatornák logói?

 A dtvnews.hu hozott le két cikket is a TV2 Csoport tervezett kábelcsatornáinak - köztük az Izaura TV valamint a Zenebutik leendő logóiról. Azt egyelőre nem tudni, hogy ezek lesznek-e ténylegesen, a vélhetően hamarosan induló adók beazonosítására szolgáló ikonok, mindenesetre ha a lent látható hatosból valamelyik, vagy akár mind megvalósul, akkor talán jogosan merül fel bennem a kérdés, hogy milyen koncepció mentén dolgozott a grafikus, ha egy ember készítette ezeket egyáltalán. A tervezett logókat látva ugyanis egyfelől az üt szemet, hogy semmi kapcsolódási pont nincs közöttük, másrészt nem kimondottan televíziós adókra utalnak.

tv2csatlogok.png

 A Chili TV logójánál arra most ne is térjünk ki részletesen, hogy a C és a HILI mennyire nem alkot egy egységet, de míg az Izaura TV, és a kissé otromba, a kékeszöld színnel az RTL+-ra hajazó M+ egész korrektnek és "tévésnek" mondható, addig a Zenebutik vagy éppen a Joy TV inkább egy hetente megjelenő tematikus magazin logójának tűnik. A gyerekek igényeire szabott Kiwi TV nem is lenne rossz, de valamiért azt érzem, hogy ezt már láttam valahol, csak nem tudok rájönni, hol. A FEM3-ból átalakuló PRIME-hoz, és a sportcsatornákhoz még nem érkezett logó(terv), de érdekes lesz látni, hogy ez az elsőre szerintem összedobott logóhalmaz hogyan illeszkedik majd az eddig egységes TV2 Csoport arculatába.