Magyar nézettség: 7. hét - Nincs mi megállítsa A mi kis falunk menetelését

2017. február 21. - Jasinka Ádám

A Facebook-on már értesülhettetek arról, hogy nem csökkent tovább A mi kis falunk nézettsége, ami önmagában is parádés eredmény, de ha hozzávesszük azt, amit az előzetes számokból nem tudtunk meg, hogy a célközönségnél brutális, 30%-os közönségarányt hozott, akkor tényleg a földről kell összeszedegetnünk az állunk darabkáit.

amikisfalunknezettseg2.jpg

A 18-49 éves nézők körében a 30%-os share-t néha még a tavaly ősszel futó X-Faktor sem tudta elérni, egy hétköznap esti sorozat pedig kisujjból kirázza. Azt hiszem, pár hete ideje korán temettük a hazai nézőszámokat, hiszen ha van miért bekapcsolni a tévét, akkor a nézők még az elképesztően fragmentált piacon is össze tudnak tömörülni olyan nagyságban, mint egykoron.

A múlt héten visszatért, meglepő módon ősz helyett már télen a Keresem a családom, amely olyan bitang erős nézettséggel nyitott, hogy még a tavalyi premiert is kenterbe verte. Nem tudom, mi történt a hazai tévés piaccal, de úgy látszik, nem volt véletlen, hogy 2016 legnézettebb műsora egy tavaszi produkció lett. Jelen pillanatban ugyanis az a helyzet, hogy egyes sorozatok és saját gyártások jobb nézettséget hoznak most, mint tavaly év végén.

Míg az RTL Klub sikert sikerre halmoz, addig a TV2-nél most megtört a lendület. Az 50 milliós játszma eddig az elvárások fölött teljesített, de most picit visszavett a tempóból, és egyszer sem tudta elkapni az Éjjel-Nappal Budapestet, amit eddig szinte minden héten meg tudott legalább egyszer előzni. A Majka vezette vetélkedő gyengélkedése kihatott A szultánára is, de arra leszek nagyon kíváncsi, kedd késő este mire lesz majd képes ez a török sorozat.

A TV2 mellett a Duna TV sem igen büszkélkedhet a hétköznap esti eredményeivel. A Dal viszont szépen zárt, bár kikapott az RTL Klubon futó Gazdátlanul Mexikóban című filmtől, igaz, csak egy kutyaszőrszállal. Az viszont mindenképpen szót érdemel, hogy a Magyarország, szeretlek!, amióta nincs a Sztárban sztár, azóta szárnyra kapott és most is képes volt javítani, nem is keveset. El kellene gondolkozniuk a köztévénél arról, hogy ezt a műsort a főszezonból kivéve, inkább a köztes időszakban és nyáron kellene adniuk.

A vasárnap azonban nem csak a Dunának nyílt ki a Sztárban sztár végével. A Frizbi nagyon jó vásár volt az ATV részéről, hiszen konstans benne van a heti 50 legnézettebb műsor között, a legutóbbi adása pedig 400 ezernél is több embert vonzott a képernyők elé. A Sas kabaré pedig úgy látszik örökké képernyőn tudna maradni. A sorozatok között mind a két korosztályban A mi kis falunk lett az első. A részletes adatokért kattintsatok a TOVÁBB-ra.

Tovább

Magyar nézettség: 6. hét - Visszaesett A mi kis falunk

2017. február 14. - Jasinka Ádám

A TV2 zsinórban két műsorral, a Sztárban sztárral és a Sztárban sztár +1 kicsivel is uralni tudta a vasárnap estéket. A kábeles rekordokat megdöntő, all star évadnak is felfogható +1 kicsi fináléját követően viszont megzuhant a TV2 Csoport főműsoridős közönségaránya, a pompás 20,9%-ról 18,9%-ra, miközben az RTL Csoport 1,2%-ot növekedett a célközönség körében.

nezettsegamikisfalunk.jpg

A legnagyobb nyertes azonban nem az RTL Klub volt vasárnap este, hanem a Duna TV, ahol új életre kelt a Magyarország, szeretlek!. Már az elmúlt hetekben is látszott, hogy javulgat a műsor nézettsége, de most, hogy kikerült a legnagyobb konkurens, elég szépen előlépett az árnyékból. A teljes lakosságban meg is verték a TV2-t, de az RTL Klubos filmtől picinykét elmaradtak. A Sztárban sztár hiánya megdobta az ATV szórakoztató műsorait is, mind a Frizbi, mind a Sas kabaré ismétlése remekelt a teljes lakosság körében.

Az előző előtti hét legnagyobb szenzációja A mi kis falunk, teljes tavalyi évet megszégyenítő nézettsége volt. Ahogy azt vártuk, csökkentek a számok a második részre (bár mekkora királyság lett volna, hogy ha nő!). Összességében 200 ezerrel nézték kevesebben Pajkaszeg lakóinak kalandját, mint elsőre, és bár a fiatal felnőttek körében is csillapodott a lendület, így is parádés eredménnyel zárt A mi kis falunk második része. Innen viszont nem kellene esnie, mert úgy járhat mint a Casino.

Az 50 milliós játszma továbbra is remekül tartja magát, a teljes lakosság körében veri az Éjjel-Nappal Budapestet, 18-49-ben pedig a TV2 főműsoridejének legnézettebb produkciója. A szultána erőt tud belőle meríteni és viszonylag szépen is hoz, de csalóka az eredmény, hiszen 25 percre könnyebb leültetni a nézőket, mint 50-re. A Fatmagül erősebb a fiatalok körében mint a Megtört szívek, és teljesben is jobban teljesít. Hétvégén viszont vitézkedik Dzsihán, és keresztbe tett Borbás Marcsi egyeduralmának. Ugyan tartja magát a gasztrobarangoló, de érezhető a konkurencia hatása.

A sorozatok között a legnézettebb A mi kis falunk lett, de ki kell emelni a premier részekkel jelentkező Agymenőket, hiszen több mint 100 ezren figyelték őket a célközönségből. A részletes adatokat a TOVÁBB-ra kattintva találjátok.

Tovább

Március elején elbúcsúzunk egy magyar sorozattól

2017. február 13. - Jasinka Ádám

Az elmúlt két évben olyan sok magyar sorozat indult, mint előtte évekig soha. A hazai sorozatgyártás új időszámítását olyan szériák kezdték meg mint a Hacktion (és Újratöltve), a Társas Játék, a Terápia és a Munkaügyek - IrReality Show. Ezek közül az első már befejeződött, a második elvileg folytatódhat, a harmadikról nincs sok információ, a negyedik pedig jelenleg is képernyőn van - de már nem sokáig.

munkaugyekvege.jpg

A köztévé 2012-ben indította útjára a Dumaszínházasok, Litkai Gergely, Hadházi László és Kovács András Péter által jegyzett munkahelyi szitkomot, a Munkaügyek - IrReality Show-t olyan színészekkel a főszerepben mint Molnár Piroska, Murányi Tünde, Mucsi Zoltán és Elek Ferenc. A friss, és remek humorral megfűszerezett epizódok hamar a közönség kedvenceivé váltak, és a második évad alatt nem volt ritka, hogy a fiatalok körében nézettebb volt, mint az előtte futó Fábry, vagy Bagi-Nacsa műsora.

Az író- és szereplőcserék miatt azonban fokozatosan csökkent a sorozat minősége, és sok rajongó elpártolt a Munkaügyektől. Ennek ellenére rendületlenül készítették a folytatásokat, néha-néha azért előrukkolva igazán sziporkázó, a régi fényt idéző epizódokkal. Amikor a köztévé tavaly berendelte a hatodik évadot, akkor még nem volt biztos, hogy ez lesz az utolsó felvonás, a forgatás befejeztével azonban világossá vált; itt a vége a Munkaügyek történetének.

Március 2-án este, Litkai Gergely által jegyzett dupla résszel és igazi sztárparádéval köszön el a nézőktől a széria. Visszatér Lengyel Tamás, Csuja Imre, Gáspár Tibor és Márton András, valamint beugrik még Csonka András is. A sorozatzáró epizód spoileres történetét a TOVÁBB-ra kattintva olvashatjátok el, ha nem bánjátok, hogy előre megtudjátok, mivel zárul a 152. epizód, a Munkaügyek - IrReality Show. Azonban a finálé után sem maradunk köztévés szitkom nélkül, mivel érkezik a Tóth János.

Tovább

Magyar nézettség: 5. hét - Szomjazzák a magyarok a jó komédiát

2017. február 12. - Jasinka Ádám

A mi kis falunk elképesztő számokat produkáló premierjéről már sokat írtunk, nem véletlenül. Tavaly egész évben nem volt egy olyan sorozat sem, amely ennyi nézőt ültetett volna a képernyők elé. Arra tippeltünk, hogy most már nem is lesz széria, mi egymillió fölé viszi a mutatókat, erre tessék, egyből ránk cáfoltak. A kérdés csak az, mennyien maradnak a második, és inkább a harmadik részre.

amikisfalunknezettseg.jpg

A múlt héten elindult végre a jó párszor beharangozott, de majd' mindannyiszor lefújt 1/1 Azurák Csabával, amely bár jobban hozott, mint a késő este adott heti TV2-s sorozatok, az RTL Klubos késő esti Híradót megszorongatni sem tudta. A TV2 viszont ennek ellenére is egészen korrekt hetet zárt. A Sztárban sztár +1 kicsi a fináléjával minden idők legnézettebb hazai kábeles műsora lett, végig kisajátítva a vasárnap estéket.

A délutáni számok tengerében nem sok változás történt. Fatmagül továbbra is rendkívül erős, de eléggé hullámzó a teljesítménye; egyszer a hatszázezret ostromolja, máskor pedig alig lépi át a félmilliós küszöböt. A TV2 fölénye ebben a sávban egyértelműen a Tények előtti sorozatoknak köszönhető, hiszen az Ana három arca nagyon nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Mondjuk ehhez van egy kis köze Charlynak is.

A Charly, majom a családban ugyanis a köztévé LEGNÉZETTEBB sorozata. Ezt muszáj vagyok így leírni, ugyanis egészen döbbenetes, hogy egy délután vetített, már sokadjára ismételt napi sorozat legyen egy tévécsatorna legtöbb nézőt vonzó produkciója. Bár az még beszédesebb, hogy 18-49-ben a Szomszédok az első, az a Szomszédok, ami a nem mindenhol fogható M3-on kerül harmadjára (?) adásba.

A szombat délután eddig Borbás Marcsié volt, de most a Megtört szívekkel kell osztoznia királyságán. Az eddigi két hét alapján pedig a török széria áll nyerésre a teljes lakosságban, míg célközönségnél, egészen döbbenetes, de érthető módon a Gasztroangyal vezet, nem is kevéssel. Vasárnap a TV2 a filmek helyett a mesékbe helyezte a bizalmát, és egyelőre nem tűnik ez a lépés nagy sikernek. 18-49-ben szépen eleveznek, de a teljes lakosság körében így is kikaptak.

A sorozatok háza táján sincs sok változás, a hetet mindkét korosztályban A mi kis falunk nyerte, Szulejmán most csökkent egy picit, a Halálos fegyver széria pedig konstans rosszul teljesít és ismét kikapott a TV2-s filmtől. Nem lesz ez így jó. A részletes adatokat a TOVÁBB-ra kattintva találjátok.

Tovább

Felmondott a köztévé egyik legismertebb műsorvezetője

2017. február 02. - Jasinka Ádám

A hazai televíziózás egyik legkedveltebb műsorvezetője, a vetélkedőket, szórakoztató produkciókat is vezető, sportkommentátorként is dolgozó Gundel Takács Gábor benyújtotta felmondását, és közel tíz év után otthagyja a köztévé képernyőjét. A sokak által csak Gundiként emlegetett tévés 2007-ben csatlakozott újfent az állami televízióhoz, ahol az elmúlt években olyan műsorok házigazdája volt mint A Dal, A következő!, és az évek óta rendületlen népszerűséggel futó Maradj talpon!.

gundeltakacsgaborfelmondas.jpg

Gundel Takács volt ezek mellett az Eurovíziós Dalfesztivál állandó kommentátora, és az ő hangját hallhattuk a pár éve feltámasztott Játék határok nélkül című műsorban, valamint számos sportközvetítésben is. A Bors információi szerint a műsorvezető felmondásához az vezethetett, hogy tavaly év végén a Maradj talpon! közel teljes stábját lecserélték, azokat az embereket, akikkel évek óta együtt dolgozott. A pályafutását sportkommentátorként kezdő Gundel Takács Gábor felmondási ideje február közepén jár le, addig még készíti a vetélkedő epizódjait, de arról hogy mi lesz a műsorral, és hogy ő hol folytatja, még nem tudni semmit.

Magyar nézettség: 4. hét - Sokan kapcsoltak az új török drámára

A múlt héten mutatkozott be a Megtört szívek helyén, a Tények felvezetéseként a Fatmagül című sorozat. Az első rész remekül hozott, tartotta az előző széria nézettségét, ám a második epizódra sokan elpártoltak. Hatalmas meglepetésre azonban ez csak egy kis megbicsaklás volt. Szerdától ugyanis nőni kezdett a Fatmagül nézőinek száma, és pénteken már olyan nézettséget hozott, amilyenre a Megtört szívek is csak régen volt képes.

fatmagulnezettseg.JPG

A Fatmagül az első adáshét alapján nagyon jó választásnak tűnik, és bár előzetesen arra lehetett számítani, hogy a keményebb, komolyabb téma majd elriasztja az embereket, éppen az látszik, hogy vevők a nézők az ilyesfajta érzelmi töltetekre. A szombatra pakolt Megtört szívek kissé visszaesett, de így is remekül tartotta magát, és felhúzta a TV2 hetek (hónapok?) óta gyengélkedő szombat délutáni műsorsávját.

A Gasztroangyal az erős konkurencia, a Megtört szívek ellen is a topformája közelében tudott maradni, de érezhetően megsínylette a TV2 lépését, és már nem egyedül uralkodik a szombati híradások előtt. Míg délután vitézkedik a TV2, addig a főműsoridőben nem teljesít igazán jól. Az 50 milliós játszma persze továbbra is remek, és a Tényeket is viszonylag sokan nézik, de A szultána eredményeivel már nem lehetne büszkélkedni.

Bár azt azért nem szabad elhallgatni, hogy a TV2-nél elég mostohán bánnak Beren Saat ezen sorozatával, és míg délután a török tartalmakkal hasítanak, esténként elhasalnak. Az viszont egészen katasztrofális, hogy nincs egyetlen egy olyan hétköznap esti, heti műsoruk vagy sorozatuk sem, amit néznének az emberek. A filmekre elvétve kapcsolnak csak a tévézők, bár a péntek esti mozi már másodjára veri a 18-49 évesek körében az RTL-es szériát.

A Halálos fegyver a célközönségnél elképesztően rosszul teljesít, messze a főműsoridős csatornaátlag alatti eredményt hoz, és a múlt héten már a teljes lakosság körében sem tudott villantani. A finálézó Válótársak brutálisan zárt; hatszázezernél is többen látták a szezonzárót, míg a fiatal felnőttek körében jobb közönségarányt hozott, mint az előtte futó Barátok közt. A napi RTL-es sorozat kezd magára találni, és végre olyan számokat produkál, amelyek méltóak a múltjához.

A sorozatok között a teljes lakosságban a Szulejmán, míg a célközönségnél a Válótársak végzett az élen. A részletes nézettségeket a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább

Kiderült, mikor érkezik a Csak színház és más semmi második évada

Tavaly már január 10-én bemutatták a Csak színház és más semmi szezonnyitó epizódját. Idén viszont valamiért úgy döntöttek a köztévénél, hogy az évad csak jóval később indul el. Ez elég különös, mivel a nézők és a kritikusok is szerették a sorozat első évadát. Az pedig még érdekesebb, hogy vasárnap helyett péntek esténként lesz majd látható a folytatás, ugyanis február 24-én 20:30-as kezdéssel debütál a Csak színház és más semmi második évada a Duna műsorán.

csakszinhazesmassemmipremier.jpg

Az új szezonban a már jól megismert szereplők mellé csatlakozik többek között Tenki Réka, Móga Piroska, Szombathy Gyula, Klem Viktor és Mészáros Béla is. Az írók továbbra is Divinyi Réka és Goda Krisztina lesznek, míg a rendezői székek egyikébe a Poligamy-t és a Coming Outot is jegyző Orosz Dénes is beült. A Csak színház és más semmi második évadának ajánlóját a TOVÁBB-ra kattintva találjátok.

Balsai Móni és Schell Judit összeöltözéséhez pedig ide kattintsatok.

Tovább

Magyar nézettség: 3. hét - Egyre erősebb a Válótársak

Bár már nincs részenként 800 ezer nézője, az RTL Klub heti sorozata, a Válótársak így is a mezőny egyik legkedveltebb darabja. A legutóbbi epizódjával pedig megmutatta, hogy érdemes volt bekérni a folytatást, hiszen közel 5%-kal megjavította a célközönségben mért csatornaátlagot és többen figyelték, mint a Barátok közt csütörtöki epizódját.

valotarsaknezettseg.jpg

A többi heti sorozat viszont nem virgonckodik a 18-49 éves nézők körében. Egyedül csak a Dr. Csont tudott átlag fölötti teljesíteni, de érdekes módon a teljes lakosságban Booth-ék hozták a legkevesebb tévénézőt. A hetet a Szulejmán nyerte, ebben nincs semmi meglepő, az viszont jó hír, hogy ha csak kis lépést is tett, de javult a Halálos fegyver nézettsége. Az ellenben rossz hír, hogy az RTL Klubnak fontos 18-49-es korcsoportban rettenetesen gyengén muzsikál, és 4%-kal jár az átlag alatt.

Az 50 milliós játszma stabilizálódott. Ez egyrészt jó dolog, másfelől viszont ez most kevés volt az Éjjel-Nappal Budapest ellenében. Az viszont egészen érdekes, hogy Majka vetélkedője mindig jobban kezd, mint a napi sorozat, de a reklámszünet után fordul az állás, és talán a Barátok közt közelsége miatt, de a második félórára jócskán veszít nézőket Az 50 milliós játszma. Ez pedig A szultánának sem tesz jót, bár tartja magát, de sem a célközönségnél, sem a teljes lakosságnál nem rúg igazán labdába.

A Dunán futó Végtelen szerelem hetek óta tartja a 350 ezres szintet, amivel elevickél a főműsoridőben, és stabil szinten tartja a Maradj talpon!-t is, de nagyon messze jár ez a török történet A hegyi doktor - Újra rendel brutálisan magas eredményeitől. Lehet, hogy majd az utolsó részekre feljavul, de egyelőre csak közepes teljesítményre képesek Nihanék.

Hétvégén továbbra is Borbás Marcsi a királynő, a Gasztroangyal a legnézettebb köztévés produkció. Mivel a veronai, halálos áldozatokat követelő buszbaleset miatt sem A Dal, sem a Sztárban sztár +1 kicsi nem jelentkezett új adással, ezért vissza is esett mind a Duna TV, mind a SuperTV2. A múltkori után most nem bírt Bud Spencer és Terence Hill az RTL-lel és kikaptak a 101 kiskutyától, vasárnap viszont az ATV a Frizbivel és a Sas-kabaré ismétlésével lépett hatalmasat előre, a konkurencia hiányában verve a TV2-t is a teljes lakosságban!

A részletes nézettségeket a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább

Magyar nézettség: 2. hét - Majka és Bud Spencer tört borsot az RTL orra alá

Mintha csak a tavalyi évkezdés ismétlődne. Emlékeztek arra, amikor a Drágám, add az életed! képes volt minden egyes közös félórájában, majd pedig teljes hosszában verni az Éjjel-Nappal Budapestet a teljes lakosságban? Na, most ugyanezt láthatjuk. A közös pont pedig Majka, hiszen ő vezeti Az 50 milliós játszma legújabb, élő adásokkal jelentkező évadát is, amely a reklámozóknak fontos korcsoportban is bőven csatornaátlag fölött teljesít.

nezettsegazotvenmilliosjatszma.jpg

Az Éjjel-Nappal Budapest verhető, ez nem újdonság, és nem is példa nélküli, sőt a TV2 már több ízben is meg tudta előzni a budapesti fiatalokat. A probléma azonban az, hogy hosszú távon nincs rá ellenszere a TV2-nek, és az időszakos előzgetésből nem tudnak tartós előnyt kovácsolni. Az 50 milliós játszma viszont legalább kis időre jót tesz a TV2 estéinek, bár A szultána a kezdeti fellángolás után visszaesett és nem igen tud kitörni a közepes átlagból.

Akik viszont kitörtek, az Bud Spencer és Terence Hill. A magyar tévézők még mindig imádják ezt az olasz duót, és a TV2 jó vásárt csinált, ugyanis szombat este nem hogy az RTL Klubot, de még A Dal első válogatóját is megverték, nem is kevéssel. A köztévés Eurovíziós műsor ugyan csatornaátlag fölött teljesített, de a korábbi évadokhoz képest csekély érdeklődés mellett futott.

Ellenben a Gasztroangyal ismétlése megint döbbenetes eredményt produkált, és nem hogy a szombat délutánt, de a teljes hetet megnyerte. Ugyanis nem volt a köztévén Borbás Marcsiénál nézettebb műsor. A Kékfény hozta a szokásos korrekt szintjét, a Magyarország, szeretlek! árnyéka önmagának, a heti sorozatokról pedig inkább ne is ejtsünk szót, néhányuk katasztrófa. Azonban nem csak a Dunának van problémája a heti tartalmakkal.

Ugyan az RTL Klub nincs akkora bajban, mint a köztévé, az azonban beszédes, hogy sorban az ötödik új külföldi sorozat bukhat meg a piacvezető adón. A Taxi, a Szerelemben, háborúban, a Volt egyszer két Németország és a Csúcsformában után a Halálos fegyver sem találja a közönségét, és a harmadik részre csatornaátlag alá csökkent a nézettsége az RTL Klubnak fontos 18-49-es célközönségnél. A teljes lakosságban pedig 50-60 ezer fővel is le van maradva a többi heti tartalomtól, a Szulejmántól pedig egyenesen 200 ezer fővel kapott ki.

A sorozatok között a teljes lakosságban a Szulejmán, míg a célközönségnél a Dr. Csont végzett az élen. A részletes nézettségeket a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább

Magyar nézettség: 1. hét - Szerényen nyitott az RTL új sorozata

De jó végre ilyen szép nézettségeket látni! Az RTL Híradó erősödött és majdnem 900 ezer fölötti átlaggal zárt, de a Tények tudta tartani a lépést, ami pedig meglepő, hogy a célközönségnél is. Ugyan a Fókusz ismét jó utánfutó, de a hosszú TV2-s hírműsor pont kioltja a napi RTL-es magazint, így az év első hetében az Éjjel-Nappal Budapest és Az 50 milliós játszma megütközött egymással.

nezettseghalalosfegyver.jpg

Az élő adásokkal és újfent új műsorvezetővel jelentkező kvíz pedig remek startot vett és ugyan 18-49-ben megközelíteni sem tudta a budapesti fiatalokat, a teljes lakosságban - akárcsak tavaly a Drágám, add az életed! - veri az RTL-es napi realityt. Az 50 milliós játszma 600-700 ezres eredményét pedig kihasználta A szultána is, amely egyből rekordnézettséget is hozott. Az egyik részét ugyanis közel félmillió tévéző figyelte.

Azonban nem lesz egyszerű dolga Kösemnek, mivel a Barátok közttel egyszerre látható, és az Éjjel-Nappal Budapest javulása a közel 20 éves napi szappanoperának is jót tett. A heti tartalmak azonban nem igen tudták kamatoztatni Berényiék erős eredményét, és egyik sem hozott kiugró nézettséget. A szünetről visszatérő Castle jól nyitott, de továbbra is Szulejmán vezet, míg a Halálos fegyver nem tudott fényes premiert produkálni.

A 18-49 évesek körében alacsonyabb közönségarányt hozott Riggs és Murtaugh, mint a nem túl fiatalos Szulejmán, a teljes lakosság körében viszont az első epizódjuk nézettebb volt Dr. Csontnál és még a Válótársaknál is. A Dunának most nem volt szerencséje és csak korrekt vagy botrányos (Superman-film) számokat tud felmutatni. Egy leány van csupán talpon a vidéken, méghozzá a Gasztroangyal, amely ismétléssel is az élre tud kerülni.

Szombat este a TV2 vitézkedett az Amerikába jöttem című mozival, amely már nem először hoz remekül a tévécsatorna konyhájára. Vasárnap pedig ismét mindent vitt a Sztárban sztár +1 kicsi, amely egészen elképesztő, közel 800 ezres átlagot tart már az első rész óta. Hogy ne csak erről a trióról legyen szó, mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy a PDC-s darts világbajnokság fantasztikus nézettséget hozott a Sport1-nek és a hétfő este elért több mint 100 ezer fiatal felnőtt nézővel bizony a TV2-t is megelőzték.

A teljes lakosságban a Szulejmán, míg a célközönségnél a Válótársak lett a legnézettebb sorozat. A részletes nézettségeket a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább

Magyar nézettség: 52. hét - Sissi elcsábította az RTL Klub nézőit is

Sem karácsony másnapja, sem szilveszter nem hozott egymilliós nézettséget, ami lássuk be, kissé váratlan. Az RTL Klub ugyanis négy Bud Spencer-Terence Hill filmet is harcba küldött, és bár nyerte az estét, a millióra most nem futotta a hagymás babból. Az viszont kijelenthető, hogy idehaza 2016-ban még mindig lehet nyerni a két pofonosztóval és hazai "megfelelőjükkel", Bujtor Istvánnal. A nosztalgia-faktor erősségét azonban nem ez, hanem a monarchia hangulatát megidéző Sissi-filmek bizonyítják.

sissinezettsegcikk.jpg

Az első Sissi-film még csak 600 ezer tévézőt hozott, a második ennél már jobban, a harmadik pedig letarolta a hazai tévés palettát. Olyannyira nem volt ellenfele Sissinek, hogy a TV2 mellett az RTL Klub is történelmi mélypontra süllyedt. Nem is tudom hirtelen, mikor fordult elő utoljára az, hogy egy film ellenében az RTL 300 ezres nézettséget sem tudott összekaparni. Mert most ez történt. A Sissivel egyszerre vetített Toy Story második része 7%-os közönségarányt ért el az osztrák mozi 20%-val szemben. Az RTL Klub azonban nem panaszkodhat, mert az estéket megnyerték a Halálos fegyver-filmekkel.

Csütörtökön fantasztikusan jól futott a Duna szekere. A Ridikül sávjába tett Chary, majom a családban epizódjára közel 400 ezren kapcsoltak, ami majdnem kétszerese a női talkshow számainak. A Végtelen szerelem aktuális epizódja rekordközeli nézettséget hozott, a Sissi sikereiről pedig fentebb már olvashattatok. A köztévé azonban a halvány szilveszter mellett csak A Pogány Madonna és a Csak semmi pánik, valamint a Gasztroangyal jó szereplését tudja felmutatni.

A TV2 viszont még ennyit sem. Döbbenetes, hogy az ünnepek alatt a nézőket mennyire nem tudják megszólítani, és ha nem lenne a SuperTV2-n január elsején is adásba került Sztárban sztár +1 kicsi remek eredménye, akkor a karácsonyt és a szilvesztert lehúzhatták volna a vécén. A szilveszteri kínálat legnézettebb darabjai az RTL-es Spencer-Hill-filmek voltak, a második helyet pedig nem hiszitek el, de az ATV szerezte meg. A két Sas József-kabaré 430 és 580 ezer tévézőt hozott, lekörözve az országos adókat is!

A hét legnézettebb sorozata a Végtelen szerelem lett. A részletes nézettségeket a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább

Ünnepi körkép: Ezek lesznek a tévében szilveszterkor

2016. december 30. - Jasinka Ádám

Nem is emlékszem olyan szilveszterre, de még mezei ünnepnapra sem, amikor ilyen sok maratont tartottak volna. Arról elsőként írtunk, hogy az RTL Klub közel 7 órányi Bud Spencer - Terence Hill filmmel búcsúztatja az évet, de mostanra kiderült az is, hogy ez nem lesz elszigetelt eset.

szilveszterimaraton.jpg

December 31-én az HBO este kilenc órától egymás után levetíti a Pusztaság című remek cseh krimisorozat mind a nyolc részét, amelynek így másnap hajnal ötig a végére is érhet, aki szeretne. Január elsején is lesz mit "darálni" az HBO-n, ugyanis 15:40-től leadják mind a három Amerika Kapitány mozit. Az év első napján maratont tart még a SuperTV2 is, ahol déltől este hétig képernyőre tűzik a Jégkorszak-filmeket. Ezzel vezetve fel a téli szünetről visszatérő Sztárban sztár +1 kicsit.

Akik az évet a tévék műsorával szeretnék búcsúztatni, azok is találhatnak majd kedvükre valót. December 31-én különkiadással jelentkezik az RTL Híradó és a TV2-s Aktív is, utóbbinak ez lesz az utolsó adása. Ezen felül szilveszteri epizóddal jön a Magyarország, szeretlek!, a Fábry, A Bagi Nacsa Show és a Heti Hetes is, valamint best of adást nézhetünk majd a Kapsz egy fülest! című műsorból. A tévéadók szilveszteri és január elseji kínálatát a TOVÁBB-ra kattintva olvashatjátok el.

Tovább

Magyar nézettség: 51. hét - Kevin jött, látott és győzött

2016. december 27. - Jasinka Ádám

Ahogyan arra számítani lehetett, az RTL Klub ismételten tarolt a Reszkessetek, betörők!-filmekkel. Azt viszont egészen mulatságos látni, hogy a célközönségnél - amit sokszor a reklámozóknak fontos korosztályként emlegetnek - a december 24-én, azaz szombaton este vetített első mozi nézettebb volt, mint az előtte hetekig ott látott X-Faktor. Az aktuálisan tévét nézők több mint egyharmada Kevin kalandját követte szenteste.

reszkessetekbetoroknezettseg.jpg

A második rész már halványabb eredményt ért el, de így is egymillió nézőt ültetett a képernyők elé, és ezzel másodjára is a földbe döngölte a TV2-t, amelyen se Shrek, se a Hófehér és a vadász nem tudott semmit se tenni, még menteni sem a menthetőt. Ha pedig a Reszkessetek, betörők! irdatlan fölénye nem lett volna elég, az RTL Klub a Jégvarázzsal és a Neveletlen hercegnő első részével még lejjebb nyomta az amúgy is a fenékig merült TV2-t. Azt pedig érdemes és érdekes megjegyezni, hogy Anne Hathaway ezen filmje szinte mindig remekül muzsikál.

Hasonló teljesítményre volt képes a Micsoda nő! is, amely most nem országos, hanem kábeladón futott, de még az RTL2-ről is képes volt a heti 50 legnézettebb műsor közé beférkőzni. Elképesztő, hogy egyes, rengetegszer ismételt filmek a mai napig mekkora erővel rendelkeznek. A kábelcsatornák versenyét meglepő módon a Mozi+ nyerte, amely lehagyta a Cool-t és a Film+-t is, ráadásul nem csak ismétlésekkel. Az Úszó erőd mellett a tavalyi év egyik legjobb filmje, a Kingsman - A titkos szolgálat is aratott.

A múlt héten azonban nem csak karácsony, hanem rendes hétköznapok is voltak, de igazán semmi különleges nem történt. A Keresem a családom nyert, mind a teljes lakosságban, mind a célközönségnél. Lilu műsorának évadzárója remekelt, egészen döbbenetes, hogy a kis megingások ellenére mennyire stabil a műsor, nem is kérdés talán, hogy lesz folytatása. Stabil még a Gyertek át!, ami péntekre kerülve megtalálta számítását, és meglepne, ha nem készülne negyedik évada.

A sorozatok közül a teljes lakosságban a Szulejmán, míg a célközönségnél a Dr. Csont lett a legnézettebb. A részletes nézettségeket a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább

Ünnepi körkép: Ezek lesznek a tévében karácsonykor

2016. december 22. - Jasinka Ádám

Ahogyan az az ünnepeket jellemzi, most is az egész estés animációs és a családi filmek dominálnak majd. Bár a kötelező díszeket idén is a karácsonyfára aggatják a tévéadók programigazgatói, azért látható, hogy a költözés során eltört gömbök és elszakadt girlandok helyére újakat vásároltak. A tél, és a karácsony elengedhetetlen része a Reszkessetek, betörők!-filmek, ezeket idén minden korábbinál ötletesebb kisfilmmel reklámozzák - és legyünk őszinték, az ilyen kreativitás nagyon hiányzik a hazai tévéreklámoktól.

unnepikorkepkaracsony.jpg

Az RTL Klub a jól bevált receptet felhasználva felturbózza kissé a mákos bejglit, és premierként elhozza a Jégvarázst és levetíti a pár éve a Dunán is elképesztő svunggal taroló Neveletlen hercegnő első részét. Úgy látszik az RTL Klubnál megcélozták a milliós nézettségeket. A TV2 is félig-meddig ragaszkodik a hagyományos receptúrához, így náluk most is lesz Shrek, újdonságként pedig érkezik a Hófehér és a vadász, valamint meglepetésként a Bunyó karácsonyig. A Duna pedig a klasszikus vonalat erősíti, lesz Gasztroangyal különkiadás, Jókai Mór-filmek és újdonságként jön a Paddington is.

Míg Kevin rosszalkodik, Dennis most nem tér vissza, ami azért is érdekes, mivel mindig egészen jó nézettséget hoz, akár délután, akár este adják - talán Stuart Little, a kisegér pont őt lesz hivatott váltani. A Duna TV újra adásba tűzi a Sissi-filmeket, de meglepő módon nem karácsonykor, hanem a két ünnep között, ahová az RTL Klub is tartogat egy érdekességet, méghozzá a Halálos fegyver-maratont, amivel az azonos című sorozatot vezetik majd fel. Az RTL Klub, a TV2, a Duna TV és a válogatott adók ünnepi kínálatát a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok átböngészni.

Tovább

Magyar nézettség: 50. hét - Megvolt az X-Faktor szépségtapasza

2016. december 19. - Jasinka Ádám

Azzal, hogy az X-Faktor is véget ért, leköszönt az összes, országos adón látható nagyszabású showműsor, és azt hiszem, mindre vonatkozóan írhatjuk, hogy 2016 ősze nem sikerült senkinek sem valami fényesen - és talán most először történik meg az, hogy egy tavasszal vetített showműsor lesz az év legnézettebb produkciója.

Az X-Faktor hatodik évada nagyon felemásan zárt. Bár a válogatók számai nem voltak egy szinten a korábbi szezonok eredményeivel, mégis jobban teljesítettek, mint az idei élő adások. Sosem fordult még elő, hogy az X-Faktor élő döntőit egymilliónál is kevesebben nézzék, idén viszont kétszer is sikerült negatív rekordot dönteni.

xfaktornezettseg6.jpg

A finálé ugyan nézőszámban nem tudta megelőzni az évad legnézettebb adását, a negyedik válogatót (kb. 1,3 millió), de közönségarányt tekintve még a felvételről adott, és majdnem mindig jól szereplő részeket is verte a maga 30,5%-val. A célközönségnél azonban nem hozott ilyen jól a döntő, és csak kicsivel több mint 400 ezer tévéző volt kíváncsi arra, ki is nyeri meg az idei X-Faktort, így a tévét néző fiatal felnőttek 28%-a hallhatta tehát, hogy jövőre is visszatér a műsor.

A Dr. Csontot a múlt héten eléggé lehúztam, erre most rám is cáfolt és 80 ezerrel is többen nézték Az Álmosvölgy legendájával közös epizódját, ami a teljes lakosságban mért közönségarányán 2%-os növekedést eredményezett, míg a célközönségnél elképesztő, 4%-ot javult. A Barátok közt az elmúlt hetek ingadozása után most beállt és 18% körüli közönségarányt hoz a célközönségnél, ami annak tekintetében nem feltétlenül jó, hogy párszor mind az előtte futó Éjjel-Nappal Budapest, mind az utána levő, naponta változó esti program is jobb share-t tudott nála.

A Dunán továbbra is a Kékfény és a Gasztroangyal a két legerősebb márka, nem is értem utóbbiból miért küldték ideje korán téli szünetre az új részeket, de látva hogy az ismétléseket is milyen sokan nézik, annyira nem volt ez rossz döntés. Bár ha azt veszem, akkor egy premier epizóddal ennél is jobbat tudna a Duna elérni - kihagyott ziccer. Hogy a TV2-ről is legyen szó; a Sztárban sztár +1 kicsi továbbra is remek, meglátjuk, a téli szünet után mennyien találnak vissza a műsorra. A szultána pedig picit stabilizálódott a múlt heti megingást követően.

A teljes lakosságban a Szulejmán, míg a célközönségnél a Válótársak lett a legnézettebb. A részletes nézettségeket a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább