Bemutatják Rowan Atkinson és Fenyő Iván közös munkáját

2017. február 21. - Jasinka Ádám

Rowan Atkinson 2015-ben járt Magyarországon, hogy a legnézettebb brit kereskedelmi adó, az egykoron a Downton Abbey-t is vetítő ITV részére többedmagával leforgassa Georges Simenon legismertebb detektívfigurájáról, Maigret felügyelőről készülő legújabb sorozat első évadát. Az első szezon két, másfél órás tévéfilmből áll, melyből az elsőt a világon másodikként az RTL Klub tűzte képernyőre tavaly nyáron. A második tévéfilm, a Maigret és a kicsi Albert pedig most tavasszal debütál magyar szinkronnal.

maigretesakicsialbert.jpg

Azonban ez a premier már nem a főadón, hanem kábelcsatornán lesz, és nem is a főműsoridőben, hanem szombat délben kerül rá sor. A Maigret és a kicsi Albert március 11-én, 11:50-kor debütál a Cool műsorán, és hasonlóan az előző részhez, ezt is Budapesten és Szentendrén forgatták. Ennek is köszönhetően több magyar színész is szerepet kapott az egykori Mr. Bean mellett, így láthatjuk majd például Fon Gabriellát, Bernáth Dénest és Fenyő Ivánt is. Az epizód ismertetőjét és ajánlóját a TOVÁBB-ra kattintva találjátok.

Tovább

Egy hónappal korábban jön a Cool sorozatának folytatása

Az RTL Magyarországnál úgy döntöttek, hogy a Cool TV-ből sorozatcsatornát csinálnak. Ide érkezett tavaly a több éves kihagyás után új részekkel jelentkező X-Akták, itt debütált a Rosewood, a Rejtjelek, valamint a Kapcsolat című széria is. Valamint a Cool műsorán mutatták be a Foglalkozásuk: Amerikai és A zöld íjász újabb évadait is. Most pedig ezek közül az egyik új részekkel folytatódik.

rejtjelekpremiers2.jpg

A Rejtjelek premierje tavaly március végén volt, idén azonban már február közepén elhozzák hazánkba az új epizódokat. A Jaimie Alexander és a Válaszcsapásból is ismert Sullivan Stapleton főszereplésével készült sorozat második évada tavaly szeptemberben kezdett a tengerentúlon és mire Magyarországon is adásba tűzik, addigra már 14 epizód képernyőre kerül belőle Amerikában. A Rejtjelek második évada február 16-án, 22:00-kor kezd a Cool TV-n.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

Fotó: Cool TV Sajtószoba

Itt vannak a Kapcsolat című sorozat magyar hangjai

2016. október 13. - Jasinka Ádám

 Mindig érdekes látni, hogy vajon az amerikai tévés szezon legfrissebb portékái közül melyik kerül elsőként bemutatásra hazánkban. Idén ezt az elsőséget a tényleg nemrég, csak október elején debütált Kapcsolat (Frequency) című sorozat nyerte meg, amely október 20-án, durván két héttel az amerikai premier után magyar szinkronnal kerül képernyőre a Cool TV műsorán.

kapcsolatszinkron.jpg

 A 2000-ben, Dennis Quaid főszereplésével bemutatott azonos című mozifilm átdolgozásának központi figurája Raimy, egy munkájában sikeres nyomozónő, aki boldog párkapcsolatban él, és egyedül csak édesapja, az egykoron szintén rendőr Frank hiányzik az életéből, a férfi ugyanis bevetés közben vesztette életét. Raimy egy nap egy régi rádióra bukkan családi házuk garázsában, amelyen egy magát Franknek nevező férfival lép kapcsolatba. A nyomozónő hamarosan rájön, hogy a rádión keresztül élő édesapjával beszél, aki pont a halálos bevetésére készül, ezért kénytelen a lány őt megállítani, ezzel pedig megváltoztatja a múltat, aminek azonban beláthatatlan következményei lesznek.

 A több idősíkon játszódó történet két főszereplőjét, azaz a lányt és az apát Kisfalvi Krisztina és Varga Gábor szólaltatja meg magyarul, én pedig nem tudok kettejük nevét olvasva másra gondolni, mint hogy mennyire hiányzik a Mindörökké. A Hidvégi Csaba rendezte szinkron magyar hangjait a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni. (Pár karakter még hiányzik, ezt igyekszem majd a premier után pótolni.)

Tovább

Új krimisorozattal bővül az RTL repertoárja

2016. augusztus 31. - Jasinka Ádám

 A premier sorozatokat úgy látszik, már tényleg csak a kábeladókon lesz érdemes keresnünk a közeljövőben. Ennek a trendnek az egyik ékes bizonyítéka, hogy hiába indult el a héten az őszi tévés szezon, egyelőre csak négy-öt újdonságot helyeztek kilátásba az országos tévécsatornák. Kábelen viszont nagyon más a helyzet. A magyar RTL már idén is jó pár új produkcióját (X-Akták, Rosewood, Rejtjelek...) a Cool-on indította el, és annak ellenére, hogy az anyasorozat, A főnök az RTL Klubon volt hét évadon keresztül látható, a spinoff mégis kábelre érkezik.

 Ugyanis érkezik, ráadásul napi vetítéssel. A Mary McDonnell főszereplésével készült Major Crimes késő délutánonként, hétköznap 17:25-kor lesz adásban, a magyar keresztségben pedig a Gyilkos ügyek címet kapta. Aki nézte, vagy csak ismeri A főnököt, annak nem kell semmit mondanom, hiszen szinte ugyanazokkal a szereplőkkel, pontosan ugyanazon az osztályon játszódik a történet. A különleges nyomozati osztály továbbra is speciális, nyomozati szempontból különösen érzékeny gyilkossági esetekkel foglalkozik - csak Brenda helyett már Raydor kapitány a főnök. A széria hazai premierje szeptember 13-án lesz a Cool-on.

gyilkosugyekpremier.jpg

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

Forrás: RTL Klub

Ők lesznek a Második esély című sorozat magyar hangjai

 A magyar RTL mutatja be a Cool TV-n a FOX egy évados misztikus krimisorozatát, a Második esélyt, melynek alapötletét Mary Shelley regénye, a Frankenstein adta.

 A széria főhőse Jimmy, egy hetvenéves, egykoron kétes módszerekkel dolgozó rendőrfőnök, akit egy betörés során meggyilkolnak, és aki egy kísérleti módszer segítségével egy fiatal testben, minden emlékével együtt tér vissza az élők sorába. A módszert Otto, a kivételes tehetségű zseni fejlesztette ki azért, hogy segítsen gyógyíthatatlan beteg ikernővérén, Maryn. A feltámasztott Jimmy azonban elszökik a laborból és gyilkosai nyomába ered, akik közül az egyik FBI ügynök fia partnereként dolgozik.

 A július 20-án késő este debütáló sorozat magyar változatát Szalay Éva rendezi, a főszereplőt Sarádi Zsolt, a két tudóst pedig Trokán Nóra és Hamvas Dániel szólaltatja meg magyarul. A további magyar hangokat és a szinkronstábot a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

masodikeselyszinkron.jpg

Tovább

Ez lesz a Farm után az RTL Klubon

 Az RTL Klub tavaly tavasszal A konyhafőnök második szezonjával aratott, idén azonban - szerintem merész lépésként - bevetettek egy olyan realityformátumot, amely egyszer, jó régen már képernyőn volt, és amely merőben eltér a magyar nézők által megszokott "beülünk a jólétbe és ellustulunk" valóságshowktól. A Farm, vagy ahogy maga a tévécsatorna is emlegeti, a parasztreality így utólag visszatekintve nagyon jó nézettséggel kezdett, de nem lehetett olyan nagy az öröm a Barátok köz környékén, ugyanis egy három hetes, szerintem eddig példa nélküli lejmenet következett, amelynél csak az volt meglepőbb, hogy a nézettség zuhanása megállt, sőt, korrekt szintre vissza is erősödött a műsor.

 A finálé hetében nem csak az foglalkoztatja most a tévézők egy (kis?, jelentős?) részét, hogy ki nyeri a közel 70 napos fizikai és szellemi kihívást jelentő Farmot, hanem hogy mi is lesz utána az RTL Klubon, azaz mivel készül a nyárra a piacvezető tévéadó, a Labdarúgó-Európa-bajnoksággal és Olimpiával megspékelt legmelegebb időszakban. A rövid válasz a kérdésre, hogy nem sok mindennel.

rtlnyar1.jpg

 A tavalyi év után idén sem megy pihenőre az Éjjel-nappal Budapest és a Barátok közt, ami hosszabb távon lehet hogy nem annyira kifizetődő, de mivel ezek a napi műsorok sokszor ugyanazokat a köröket futják újra és újra, ezért ha valaki esetleg lemarad pár epizódról nyáron, akkor sem kell feltétlenül aggódnia, hiszen elég sok ponton fel lehet venni a napi szappanoknál a fonalat. Nem véletlen, hogy néha egy-két évnyi kihagyás után is, kis túlzással, de úgy lehet ezeket nézni, mintha tegnap hagytuk volna abba. Talán ez is lehet a siker egyik titka.

Tovább

Itt vannak a Rejtjelek című sorozat magyar hangjai

2016. március 11. - Jasinka Ádám

 A magyar RTL tavaszának egyik nagy sorozatos dobása az amerikai NBC-n tavaly ősszel, azaz a jelenlegi tévés szezonban debütált Blindspot lesz. A Rejtjelek magyar címet kapó széria főszereplője egy olyan nő, akinek testét tetőtől talpig tetoválások borítják, és nem emlékszik sem arra, hogyan kerültek rá a rajzok, sem arra, hogy ki is ő valójában. A sorozat felütése némileg hasonlít a Feketelistáéra, hiszen mind a kettő szériában egy lista, egy szisztéma szerint haladnak a megoldandó bűnesetek között és mindkét produkcióban van egy külsős, civil ember és egy hozzá determinált FBI-ügynök.

rejtjelekszinkron.jpg

 A Rejtjelek két fő alakját Jaimie Alexander és Sullivan Stapleton alakítják, akik habár nem hű, de nagyon ismertek, azért jó pár filmben és sorozatban is láthattuk már őket. A hölgyet például a Thor-filmek Sif-jeként Balogh Anna hangjával, a Veszélyes szerelemben Solecki Jankával, az urat pedig a Válaszcsapásban Pál Andrással, filmekben Simon Kornél, Király Attila és Zöld Csaba hangjával is hallhattuk. A Rejtjelek magyar változatát Kozma Mari rendezi, és szokásához híven nem finomkodott a szereposztásnál, és bár én kimondottan szeretem azt, ha egy szinkronrendező kreatív és mer eltérni a megszokottól, tudom hogy sokakat ez zavarni szokott.

 A két főszereplőt, Jane Doe-t, az amnéziás, tetovált nőt, és Kurt Wellert, az FBI-ügynököt Kéri Kitty és Kálid Artúr fogják szinkronizálni. Az előbbi egy meglepően finom választás, utóbbit pedig elképzelni sem tudom, hogyan fog szólni, de idén leptek már meg olyan párosítással, amire nem is gondoltam volna, erre beleszerettem (lásd Ash vs. Evil Dead). A március 24-én hazánkban is bemutatkozó Rejtjelekben egyébként van pár sorozatveterán színész is; az egyik állandó szereplőt például az a Marianne Jean-Baptiste alakítja, akit láthattunk már a Kemény motorosokban és a Nyomtalanul című krimiben is. Köszönet a stáblistáért az RTL Klubnak!

Rejtjelek (Blindspot)

Sullivan Stapleton (Weller) - Kálid Artúr
Jaimie Alexander (Jane Doe) - Kéri Kitty
Rob Brown (Edgar) - Varga Gábor
Audrey Esparza (Tasha) - Németh Borbála
Ashley Johnson (Patterson) - Kelemen Kata
Ukweli Roach (Dr. Borden) - Juhász Zoltán
Marianne Jean-Baptiste (Bethany) - Kocsis Mariann

Magyar szöveg: Seregi Dávid
Hangmérnök: Hadfi Dezső
Vágó: Kozma Judit
Gyártásvezető: Mázsár Gyula
Szinkronrendező: Kozma Mari
Stúdió: Mikroszinkron

A kép forrása: Cool TV Sajtóklub

Újabb premier sorozat érkezik a Cool TV-re

2016. február 25. - Jasinka Ádám

 A magyar RTL-nek úgy látszik szánt szándéka a Cool TV-t kirángatni az ismétlések tengeréből és feltölteni olyan premier tartalmakkal, amelyek szerintem a főadón is megállnák a helyüket. A Cool TV-n debütált nem is olyan régen a Foglalkozásuk: Amerikai (The Americans) és a Rosewood című krimi is, de itt adják a Vámpírnaplók (The Vampire Diaries) és A zöld íjász (Arrow) szinkronosan eddig még nem vetített epizódjait is. Illetve nem szabad megfeledkezni az elképesztően jó nézettséggel visszatérő X-aktákról sem, amelynek 10. évada szintén a Cool TV-n került adásba. Ezekhez a premierekhez csatlakozik március 24-től egy újabb sorozat, méghozzá egy olyan, amely történetét és stílusát tekintve akár az RTL Klubon is sikeres lehetne.

rejtjelek.jpg

 A Rejtjelek (Blindspot) célkeresztjében ugyanis egy olyan nő áll, akinek teste csak nem teljes felületét tetoválások borítják, és minden egyes rajz, jel valamilyen módon kapcsolódik egy-egy megoldandó bűntényhez és egy bizonyos FBI-ügynökhöz. A nő, akit a Time Square-en találnak meg egy sporttáskában, azonban semmit sem tud magáról, ugyanis súlyos amnéziában szenved. A megtalálása után kezdetét veszi egy megdöbbentő fordulatokkal teli, őrült kirakós játék, amely során kiderül, hogy a tetoválásokhoz kapcsolódó bűnesetek megoldásával egyre közelebb kerülnek ahhoz, hogy megfejtsék, ki is valójában ez a rejtélyes nő.

 A sorozat két főszereplőjét Jaimie Alexander és a Válaszcsapásból is megismert Sullivan Stapleton alakítják, de feltűnik még állandó szereplőként Marianne Jean Baptiste, Rob Brown, Ukweli Roach, Audrey Esparza és Ashley Johnson is. Az első rész magyar premierje március 24-én, 21:10-kor lesz a Cool TV-n.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

A kép forrása: Cool TV Sajtóklub

Itt vannak a Rosewood című sorozat magyar hangjai

2016. február 17. - Jasinka Ádám

 A Cool TV-n mostanában egyre több premier filmet és sorozatot láthatunk a nagy népszerűségnek örvendő klasszikusabb krimik (Dr. Csont, Gyilkos elmék, A mentalista...) mellett. Ezen az adón mutatkozott be a közel tizenöt éves szünet után új részekkel visszatérő X-akták tizedik évada, de a Cool TV-n láthatóak A zöld íjász és a Vámpírnaplók magyar nyelven még le nem adott epizódjai is. Azonban nem csak premier évadok, hanem premier sorozatok is színesítik az egyik, ha nem a legnézettebb magyar kábelcsatornát. A Foglalkozásuk: Amerikai mellett a Coolon lesz majd látható február 22-től hétfő esténként az amerikai FOX-on tavaly ősszel debütált Rosewood című krimisorozat.

rosewoodszinkron.jpg

 A sorozat középpontjában egy Miamiban dolgozó kórboncnok áll, aki saját praxist tart fenn és ha kell, besegít a helyi rendőrségnek is. Úgy látszik amióta Horatio nyugdíjba vonult elkél a napos tengerparton a szakértő kéz. A privát halottkémnek a rendőrökéhez képest sokkal felszereltebb, multifunkcionális laborja van, ő maga pedig nem csak briliáns, hanem menő is. Túlzottan optimista, ez pedig surlódásokhoz vezet közte és a nyomozónő között, akinek ő segít be bizonyos ügyeknél.

 A magyar változatot Hidvégi Csaba rendezi, aki nem is olyan régen az X-akták tizedik szezonjának szinkronját is dirigálta. A főszereplőt, Morris Chestnutot Kálid Artúr szinkronizálja majd és bármennyire is imádom a színész hangját és munkásságát, valahogy ezt a választást kicsit amolyan biztonsági játéknak érzem. Tudom, hogy nem kell mindig túlgondolni a szereposztásokat, nem kell mindig a megszokottól eltérőre törekedni, csak ez most egy kicsit kiszámítható párosítás volt. Akkor persze nem lesz majd egy szavam sem, ha valami elképesztően jól fog működni ez a duó és miért is ne működne? Tipikusan olyan a figura, akire illik Kálid Artúr hangja, talán túl tipikus is. Köszönet a stáblistáért az RTL Klubnak!

Rosewood (Rosewood)

Morris Chestnut - Kálid Artúr
Jaina Lee Ortiz - Huszárik Kata
Gabrielle Dennis - Sági Tímea
Anna Konkle - Nyírő Eszter
Lorraine Toussaint - Kocsis Mariann
Anthony Michael Hall - Németh Gábor

Magyar szöveg: Berzsenyi Márta
Szinkronrendező: Hidvégi Csaba
Stúdió: Syncom

A kép forrása: Cool TV Sajtóklub

Vadonatúj krimi érkezik a Cool TV-re (frissítve!)

 A magyar RTL tegnap, az amerikai premier után 24 órával, magyar szinkronnal mutatta be a 13 év szünet után visszatérő X-akták új évadának első részét. A premier kimagasló nézettséget hozott a Cool TV-nek és a 18-49-es célcsoportban az RTL Klub mögött a második legnézettebb tévécsatorna volt a sorozatpremier ideje alatt. Így viszonylag sokan láthatták az első reklámszünetben leadott ajánlót, amiben bejelentették, hogy az amerikai FOX-on tavaly szeptemberben debütált krimi, a Rosewood a Cool TV-n kerül majd adásba.

rosewoodcooltv.jpg

 A Rosewood főszereplője és egyben címszereplője egy privát halottkém, aki külsősként segít a rendőrségnek Miamiban. A központi figurát az a Morris Chestnut alakítja, akit többek között az Amerikai Horror Story, a Jackie nővér, és a Legends - Beépülve című sorozatokban már láthattunk. A sorozatból eddig csak tíz epizód került képernyőre, de már berendelték a teljes, 22 részes évadot. A magyar premierről egyelőre nem tudni semmi konkrétumot A sorozat február 22-én, hétfő este debütál és az szerintem elég beszédes, hogy az RTL Klub milyen szépen építgeti fel a Cool TV-t premier tartalmakkal; itt adják ugyanis a Foglalkozásuk: Amerikai, A zöld íjász és a Vámpírnaplók új részeit a tegnap debütáló X-aktákkal egyetemben.

A találatért köszönet Desmondnak!

A kép forrása: tvguide.com

Ők lesznek az X-Akták új évadának magyar hangjai (frissítve!)

 A FOX a 24 után másik ikonikus sorozatát, az X-Aktákat is visszahozza egy rövid szezonra, mégpedig a legendássá vált főszereplő párossal, Gillian Andersonnal és David Duchovny-val. A sorozat új, tizedik évada pedig akkora szenzáció, hogy nem csak az újságírók és a szakmabeliek, hanem a rajongók és szerintem az átlag tévézők is izgatottan várják a széria folytatását, amelyet az amerikai premier után 24 órával már szinkronnal is láthatják a magyar tévézők. A hazai rajongók körében pedig csak egy kérdés volt; maradnak-e a megszokott szinkronhangok. A válasz pedig, igen, maradnak. Tánc. A sorozat új évadának premierje január 25-én, 21:10-kor lesz a Cool TV-n. A stáblistáért köszönet az RTL Klubnak!

xaktakszinkron.jpg

X-Akták

Gillian Anderson (Scully) - Náray Erika
David Duchovny (Mulder) - Rékasi Károly
Mitch Pileggi (Skinner) - Varga T. József
William B. Davis (Cigarettázó Férfi) - Cs. Németh Lajos
Annet Mahendru - Gulás Fanni
Christopher Logan - Presits Tamás
Omari Newton - Szokol Péter
Nikolai Witschl - Seder Gábor
Alison Wandzura - Csúz Lívia
Aaron Douglas - Garamszegi Gábor
Vik Sahay - Gyurin Zsolt
Jonathan Whitesell - Penke Bence
Ryan Robbins - Fellegi Lénárt
Christine Willes - Kocsis Mariann
Doug Savant - Rosta Sándor
Megan Peta Hill - Pekár Adrienn
Craig March - Albert Péter
Rebecca Wisocky - Kocsis Judit
Amanda Burke - Molnár Zsuzsa
További magyar hangok: Szkárosi Márk, Papucsek Vilmos, Lipcsey Borbála, Hegedüs Miklós, Fehérváry Márton, Gubányi György, Imre István, Kajtár Róbert, Turóczi Izabella, Bartók László, Csík Csaba Krisztián, Laudon Andrea, Berecz Uwe, Császár András, Németh Attila, Szabó Judit, Kapu Hajnalka, Csuha Bori, Kántor Zoltán

Magyar szöveg: Laki Mihály
Szinkronrendező: Hidvégi Csaba

A kép forrása: syfy.com.au

Hamarabb és máshová érkezik az Új csaj

2015. október 07. - Jasinka Ádám

 Nem is olyan régen derült ki, hogy az RTL Klubnál vannak az Új csaj (New Girl) vetítési jogai és már a szinkron is készül/elkészült hozzá, a premier pontos időpontját azonban idáig nem jelentették még be. Az előzetes tervek szerint a sorozat az RTLII-re érkezett volna Az élet csajos oldala váltásaként, azonban az RTL-nél gondoltak egyet és hamarabb, egy másik kábelcsatornájukon mutatják be ezt a sokak által várt szitkomot.

ujcsajpremier.jpg

 Az Új csajra tehát nem kell novemberig, Az élet csajos oldala negyedik évados fináléjáig várni, ugyanis október 23-án, a Cool TV-n leadják a sorozat első részét, méghozzá 18:20-kor. Az időpontból az látszik, hogy nagy valószínűséggel pihentetni fogják a Nyugi, Charlie!-t és a helyére kerül ez az első két évadában szerintem kifejezetten vicces komédia. Ez azonban még nem hivatalos információ, de sanszos, hogy dupla részekkel (egy ismétlés-egy premier) fogják majd hétköznap esténként vetíteni.

 A magyar sorozat- és évadpremierek itt vannak összegyűjtve, böngésszetek és jelezzétek, ha valami nem szerepelne a naptárban.

A kép forrása: Cool TV Sajtóklub

Ők lesznek a Foglalkozásuk: Amerikai című sorozat magyar hangjai

2015. augusztus 21. - Jasinka Ádám

 A nyár közepén derült ki, hogy az RTL Klubnál vannak a The Americans című alvó orosz ügynökös drámasorozat vetítési jogai, valamint megtudtuk azt is, hogy nem kell a bemutatásra olyan sokat várnunk, mivel ősszel érkezik majd a Cool TV-re ez a széria. Azóta már lehullt a lepel arról is, hogy szeptember 3-án, késő este debütál hazánkban a Foglalkozásuk: Amerikai.

 Az internetre feltöltött, valamint a tévében is vélhetően leadott ajánlókból már kitalálható volt, hogy a sorozat magyar hangjai között ott lesz Szabó Máté, Zakariás Éva és Széles Tamás is, a többiekről viszont eddig nem sokat lehetett tudni. Az RTL-nek köszönhetően most azonban elolvashatjátok, hogy a szinkronrendező és nem mellesleg zseniális szinkronhang, Varga T. József kiket osztott be az egyes szereplőkhöz.

foglalkozasukamerikaiszinkron.jpg

 A két főszereplő, Keri Russell és Matthew Rhys is olyan hangot kapott, akivel korábban nem nagyon vagy csak kisebb szerepekben hallhattuk. Keri Russellt inkább filmekben láthattuk, ezért gyakran cserélődött a szinkronhangja, míg Matthew Rhys a Testvérek című sorozat egyik állandó szereplőjét formálta meg, ezért joggal gondolhatnánk, hogy van egy állandónak mondható szinkronhangja. Mivel azonban két magyar változat is készült a sorozathoz, ezért sem Seder Gábort, sem Crespo Rodrigot, sem a filmes hangjait nem lehet egyértelműen hozzá kötni.

 A sorozat többi szereplőjének is nagyrészt olyanok kölcsönzik majd a hangjukat, akik eddig vagy ritkán, vagy talán egyáltalán nem szólaltatták még meg őket és ez tényleg meglepetés, de nem gondolom, hogy emiatt, látatlanban, a párosítások meghallgatása nélkül előre kellene ítélkeznünk a minőségről. A szereposztást végigolvasva ugyanis nem tűnik ez rossz magyar változatnak, főleg hogy olyanok szinkronizálják a mellékszereplőket is, akik más sorozatban főszerepet visznek.

Foglalkozásuk: Amerikai (The Americans)

Keri Russell - Bognár Anna
Matthew Rhys - Szabó Máté
Holly Taylor - Laudon Andrea
Keidrich Sellati - Berecz Kristóf Uwe
Noah Emmerich - Széles Tamás
Annet Mahendru - Ősi Ildikó
Richard Thomas - Vári Attila
Susan Misner - Zakariás Éva
Alison Wright - Németh Kriszta
Margo Martindale - Menszátor Magdolna
Danny Flaherty - Baráth István
Maximiliano Hernández - Turi Bálint

Magyar szöveg: Monory Csaba Bulcs
Hangmérnök: Hadfi Dezső
Vágó: Kozma Judit
Gyártásvezető: Mázsár Gyula
Szinkronrendező: Varga T. József
Stúdió: Mikroszinkron

A kép forrása: Cool TV Sajtóklub

Izgalmas kémdráma jön ősszel a Cool TV-re

 A több mint száz magyar nyelvű tévécsatorna annyira felaprózta a tévézőket, hogy mostanában aligha, vagy csak nagyon ritkán fogunk már látni kétmillió fölötti nézettségi eredményeket. Az alacsony számoknak persze nem csak a kábeladók az okai, de hozzájárultak ahhoz, hogy aki csak filmeket, lakberendezési vagy reality műsorokat keres, az ne csak heti egyszer, hanem közel huszonnégy órában kapja kedvenc tartalmát.

amerikaiak.jpg

 Nem véletlen, hogy az élmezőnybe tartozó kisebb adók premier sorozatokkal, az amerikai debütálással egyszerre történő, sokszor szinkronos vetítéssel és saját gyártásokkal próbálnak kitörni és még előrébb furakodni a nézők kegyeiért sorban álló tévécsatornák között. A legkönnyebb helyzetben kétségtelenül a két országos lefedettségű kereskedelmi adó, az RTL Klub és a TV2 kábelcsatornái vannak, mivel könnyen tudják a saját nézőiket házon belül ide-oda terelgetni, persze több-kevesebb sikerrel, viszont így is előnyben vannak az alapcsomagban nem szereplő adókhoz képest.

 Az RTL Klub csoportjába tartozó tévécsatornák, úgy mint a Film+, a Cool TV, az RTLII vagy az RTL+ változó méretű, de stabilnak mondható közönséggel rendelkeznek, akiknek fix esti vagy délutáni program egy-egy sorozat, amiből megnézik akár a sokadik ismétlést is. A Cool TV nagyon jó példa annak szemléltetésére, hogy a magyar tévézők inkább választják a megszokott, csalódást nem vagy csak ritkán okozó kedvenceket, mint egy-egy újabb sorozatot, műsort vagy filmet. A Dr. Csont, A mentalista, a Döglött akták vagy bármelyik CSI: mindig benne szerepel a heti legnézettebb ötven műsor között, szinte egyedüliként a teljes lakosságban a kábelcsatornák kínálatai között. Emiatt nem is indokolnál igazán semmi, hogy az RTL változtasson a bevált formulán vagy egyáltalán új tartalmakat hozzon be erre, a stabil nézőbázissal rendelkező adóra, azonban mégis így tesznek.

 A Cool TV-n látható a korábban az RTLII-n debütált, majd szünetre küldött Nyugi, Charlie! című sorozat, melyből az összes részt képernyőre tűzik, de itt adják az RTL Klubon bemutatkozó, majd az alacsony nézettség után szabadságolt Revolution második etapját is, azonban egyik sem tud kiemelkedő eredményeket elérni. Ezért is meglepő, hogy a sokak által nagyon kedvelt és a magyar tévékre régóta várt The Americans című alvó ügynökös, az 1980-as években, az Amerikai Egyesült Államokban játszódó kémdráma erre a tévéadóra érkezik.

 A PORT.hu információi szerint ősszel kerül adásba a sorozat és vélhetően az Amerikaik címet fogja kapni. A kémdrámából eddig három évadot és összesen 39 epizódot készítettek, a legfrissebb évad pedig idén áprilisban fejeződött be. A negyedik etapot már berendelték, így folytatódni fog a KGB-ügynökként dolgozó, ám az Egyesült Államokban idilli családként élő házaspár története.

A kép forrása: returndates.com

Charlie Sheen váltja a ValóVilág-ot az RTLII-n

2014. február 27. - Jasinka Ádám

 A három országos csatorna tavaszi műsorstruktúrája után a kábelcsatornák felé kell vetnünk a tekintetünket, ugyanis bőven akad csemegézni való, hiszen új sorozatokat és új, saját gyártásokat találunk a műsorrendekben.

 Az RTL Klub programigazgatója Kolosi Péter tavaly nyilatkozott az RTLII-ről is, s azt mondta, hogy lesznek a csatornán új sorozatok, többek között (a már bemutatott és a második etappal képernyőn levő) a Glades - Tengerparti gyilkosságok és a Charlie Sheen főszereplésével készült Anger Management. Az utóbbiról azonban eddig a sajtóközleményig nem árult el semmit a kábelportfólió vezetősége. A magyar címén Nyugi, Charlie! olyan szitkom, amiben a Két pasi meg egy kicsi ikonikus főszereplője terapeutát alakít, aki saját otthonában fogadja a dühkezelési tanácsokra szoruló pácienseket. A sorozatot a ValóVilág kifutása után tűzik műsorra, azaz szerintem napi bontásban kerül adásba, ami látva a szitkom formátumát (10+90 epizód) nem egy rossz döntés.

AngerManagement.jpg

 A telenovellák kedvelői számára pedig bemutatják a Szerelem záloga című mexikói sorozatot.

 Az RTLII azonban nem marad új saját gyártás nélkül, hiszen Máté Kriszta (Forró nyomon, Az első millióm története) a közéleti témákról is nyíltan beszélő heti műsora, valamint Hadas Kriszta (Forró nyomon) magyar zenei legendák történetét sok zenével feldolgozó sorozata tavasszal lesz képernyőn.

 A legfiatalabb RTL-es kábelcsatornán kívül a Cool TV-n is lesznek premier epizódok, hiszen három országos premier sorozatot mutatnak be; a Kemény motorosok és a Vámpírnaplók harmadik, valamint A rejtély negyedik évadát. A Prizma TV pedig új nevet és arculatot fog kapni.