Friss évadok és új sorozatok az AXN csatornáin

2017. január 17. - Jasinka Ádám

Az AXN is folyamatosan szállítja a premier sorozatokat és a jól bevált szériáik újabb évadait. Nem volt ez másképp már az év első hetében sem, és szerencsére a folytatásban sem leszünk újdonságok híján. Bemutatkozik ugyanis egy új drámasorozat, érkeznek új évadok és lesz pár csatornapremier is.

Január 17-én, 17:05-kor debütál A szépség és a szörnyeteg című misztikus krimisorozat negyedik, és egyben utolsó évada. A sorozat befejező etapja 13 részből áll és viszonylag hamar a történet végére érnek majd a magyar tévézők is, ugyanis az AXN Black műsorán hétköznap délutánonként kapjuk majd az új epizódokat. Ez azt jelenti, hogy kicsivel több mint két hét alatt ki is fut ez a produkció. Szintén az AXN Black-re érkezik az Alkonyattól pirkadatig harmadik évada. A február 9-én bemutatkozó új szezon a korábbiakhoz hasonlóan tíz részből áll, és talán ez lesz a sorozat utolsó évfolyama. Bár ez a hír még nincs megerősítve.

axnpremierek1.jpg

Az AXN White műsorán folytatódik Az uralkodónő. A sorozat január 18-án este 20:10-kor a harmadik évadát kezdi magyar szinkronnal, és ahogyan A szépség és a szörnyeteg, ez is naponta lesz majd adásban. Az uralkodónő harmadik évada tizennyolc epizódos, de mivel nem hetente egy részt vetítenek belőle, így február második hetére már el is fogynak ennek a kosztümös szériának az idehaza még le nem adott epizódjai.

Az AXN műsorán január 3. óta látható a Magánügyek című jogi dráma, és továbbra is műsoron marad. Érkezik csatornapremierként a Lángoló Chicago második etapja, amely február 19-től dupla részekkel lesz adásban. Szintén csatornapremier a Született detektívek február 17-én kezdődő hatodik szezonja, ugyanis ezeket a részeket tavaly már láthattunk a VIASAT3 műsorán. A február 6-án, este 9-kor debütáló Vészhelyzet: Los Angeles viszont országos premier lesz, ugyanis először az AXN-en nézhetjük majd az igaz történetek inspirálta kórházi drámasorozatot, melyről ide kattintva olvashattok bővebben.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

Forrás: Eurolex
Fotó: Robert Rodriguez/El Rey Network and Miramax

Szinkronhangok: Vészhelyzet: Los Angeles (Code Black)

Igaz történet és a Code Black című dokumentumfilm alapján készített kórházas drámasorozat érkezik az AXN-re. A február 6-án este 9-kor debütáló Vészhelyzet: Los Angeles az Amerikai Egyesült Államok legleterheltebb sürgősségi osztályán játszódik, ahol az orvosok és ápolók emberfeletti munkát végeznek. Ide érkezik meg négy új rezidens, akiknek hamar meg kell tanulniuk, hogyan kezeljék azokat a helyzeteket, amikor a betegek élete pár percen múlik és néha csak a csoda segíthetne rajtuk.

codeblackszinkron.jpg

A sorozat készítője Michael Seitzman, aki íróként jegyzi a Kőkemény Minnesotát, valamint az Intelligence - A jövő ügynöke címűt szériát. Az egyik producer pedig az alapul szolgáló dokumentumfilmet is rendező orvos, Ryan McGarry, aki saját, rezidensként szerzett élményeit filmesítette meg. A Vészhelyzet: Los Angeles főszereplőjét Marcia Gay Harden alakítja, akit többek között láthattunk már A ködben is, valamint a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? című sorozatban is.

A magyar változatot Orosz Ildikó rendezi, a szöveget pedig a Pusztaságot is fordító Jászberényi Ilona írja. A főszereplőnőt Kiss Erika szinkronizálja, a főbb szereplők között pedig megtaláljuk Ruttkay Laurát és Kerekes Józsefet is. A magyar hangok és a stáb névsorát a TOVÁBB-ra kattintva olvashatjátok el. A cím pedig bár azt sugallhatja, ez a sorozat nem egyfajta folytatása a legendás kórházi drámának, a Vészhelyzetnek

Tovább

Szinkronhangok: Magánügyek (Close to Home) (frissítve!)

Az AXN január 3-án késő este mutatta be a Magánügyek című jogi dráma első részét. A sorozat 2005 és 2007 között futott az Amerikai Egyesült Államokban és összesen 44 epizód készült belőle. A főszereplő egy fiatal, agilis ügyésznő, aki a saját lakhelye környékén felmerülő ügyeket vállalja el. Munkáját azonban kis időre félretette, mivel megszületett első gyermeke. Amikor azonban visszatér a bíróság épületébe, akkor egyből élete legnehezebb ügyébe veti bele magát.

A Magánügyek magyar változatát Orosz Ildikó rendezi, a főszereplőt alakító Jennifer Finnigan szinkronhangja pedig Németh Kriszta lesz. Melyik sorozat ugrott be azonnal? Jogi dráma, Orosz Ildikó és Németh Kriszta? Persze, hogy ez! A Finnigan alakította ügyésznő főnökeit Solecki Janka és Kerekes József hangjával hallhatjuk. A magyar változat stábjának névsorát a TOVÁBB-ra kattintva találjátok.

maganugyekszinkron.JPEG

Tovább

Szinkroninfó: Ki vagy, doki?, CSI: Cyber helyszínelők és Ash vs. Evil Dead

2016. november 30. - Jasinka Ádám

szinkroninfo.png

Ki vagy, doki?

Az ünnepi időszakban, mintegy karácsonyi ajándékként érkezik meg magyar szinkronnal elég hosszú kihagyás után a brit kultikus scifisorozat, a Ki vagy, doki? folytatása a hazai képernyőkre. A 2014-ben bemutatkozott, sorban 12. Doktor még nem volt hallható magyar nyelven, ezért is fura, hogy a FilmBox Premium nem az új Doktor első, hanem annak második szezonjával kezdi meg a felzárkózást december 24-től. A jelenlegi címszereplőt Peter Capaldi játssza, akinek magyar hangja Rosta Sándor lesz, a társát alakító Jenna Colemant pedig Sallai Nóra szinkronizálja. A Ki vagy, doki? kilencedik évadának magyar szövegét Szojka László írja, a szinkront pedig Pesti Zsuzsanna rendezi.

CSI: Cyber helyszínelők

Ted Danson, az igazi sorozatveterán 2011-ben csatlakozott a nyomozós szériák világát átformáló krimibe, a CSI: A helyszínelőkbe és a stáb tagja maradt a történetet lezáró 2015-ös tévéfilmig bezáróan. A készítők azonban úgy döntöttek, hogy Danson karakterét nem hagyják veszni és átmentik az új sorozatba, hogy a 2014-ben Oscar-díjat kapó Patricia Arquette mellett betöltse a férfi főszerepet a Cyber helyszínelőkben. Az alacsony nézettségi eredmények miatt viszont ez a produkció nem lett hosszú életű, és a második évaddal be is fejeződött.

Ez azonban nem szabott gátat az AXN előtt, és december 7-én bemutatják a Cyber helyszínelők utolsó, tizennyolc részes etapját. Mivel Ted Danson nem egy új karaktert, hanem a CSI: A helyszínelőkben megismert figuráját hozza itt is, ezért megkérdeztük az AXN-t és azt a választ kaptuk, hogy ebben a szériában is Jakab Csaba lesz a Danson által játszott D.B. Russell magyar hangja. A többi szinkronhangot, valamint a stáb névsorát ide kattintva tudjátok elolvasni.

Ash vs. Evil Dead

Az Ash vs. Evil Dead második évadának magyar változatát a héten forgatják, ennek kapcsán hamarosan több érdekességet is olvashattok majd a blogon. Rögtön az elsőt pont itt. A sorozat egyik állandó szereplőjét, Kellyt Dana DeLorenzo alakítja, őt az első évadban Bánfalvi Eszter szinkronizálta, azonban az új - vélhetően januárban bemutatkozó - szezonban már Szilágyi Csengével hallhatjuk a karaktert. Bánfalvi Eszter ugyanis színházi munkái miatt sajnos nem tudta vállalni az újabb részeket.

Forrás: AXN, Próbakő Kommunikáció és HBO

Ők lesznek a Quantico című sorozat magyar hangjai

2016. szeptember 02. - Jasinka Ádám

 Az AXN ugyan ősszel javarészt a krimik rajongóinak kedvez majd, azért nem csak a klasszikus nyomozós vonalat fogják erősíteni. Ugyanis érkezik hozzájuk szeptember hatodikai kezdéssel egy igazán érdekes és izgalmas, két idősíkon játszódó, New York-i terroristatámadás történetét bemutató dráma, a Quantico. A múltban azt láthatjuk majd, ahogy az FBI kiképzőakadémiájára, Quanticoba megérkeznek az újoncok és megkezdik tanulmányaikat, a jelenben pedig az egyik "tanoncot", a bollywoodi szupersztár Priyanka Chopra által játszott Alex Parrisht követhetjük nyomon, aki menekülni kényszerül, mivel őt gyanúsítják a támadás kitervelésével.

quanticoszinkron.jpg

 A sorozat készítői és producerei között rutinos tévés szakembereket találunk, akik olyan szériákon dolgoztak már mint a Gossip Girl - A pletykafészek, a Gyilkos elmék, A Grace klinika vagy éppen a Ray Donovan. Aki esetleg ismeri ezeket, az most fölvonhatja a szemöldökét, ugyanis elég színes és széles palettán mozognak az írók, hiszen van itt komoly drámától kezdve szappanosabb tinisorozaton át kórházi történetig minden. A Quantico-t páran Shonda Rhimes-sorozataihoz hasonlították, ami attól függően bók vagy inkább negatív kritika, hogy kinek hogyan fekszenek a Botrányt is jegyző producernő munkái.

 A Quantico magyar változatát a Zaklatókhoz hasonlóan Balog Mihály rendezi, a főszereplőre pedig Bogdányi Titanillát választotta, akit idén jobbnál jobb karakterek magyar hangjaként hallhattunk már, és nagy szerencsénkre továbbra sem skatulyázzák be őt a szinkronrendezők. Annak pedig kifejezetten örülök, hogy Makay Andrea megint főbb szereplőnek kölcsönzi majd a hangját egy sorozatban, mert ahogy az utóbbi időben figyeltem a szereposztásokat, nem igen tűnt fel a neve nagy sajnálatomra sehol - pedig mennyire imádtam pár éve például a Gladesben is. A magyar hangok és a stábtagok névsorát a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább

Itt vannak a Zaklatók című sorozat magyar hangjai

2016. szeptember 02. - Jasinka Ádám

 Az AXN augusztus végén és szeptember elején több újdonságot is elhoz a magyar nézőknek. A tévéadó őszi kínálata a krimit kedvelők számára nyújthat majd igazi szórakozást, hiszen többféle stílusú és témájú nyomozós sorozatból is láthatunk egyet-egyet hétről hétre. A Zaklatók, melynek premierje szeptember 7-én, este tíz órakor lesz, a keményebb, sötétebb vonalat viszi köszönhetően a szériát kitaláló Kevin Williamsonnak, akinek sok más mellett a Sikoly-filmeket és a Kevin Bacon-ös Gyilkos hajszát is köszönhetjük.

axnzaklatok.JPEG

 A sorozat a Los Angeles-i rendőrség zaklatási ügyekkel foglalkozó nyomozati osztályának munkáját követi végig. Az egység főnöke, Beth Davis hadnagy erős karakter, és rendkívül motivált abban, hogy elfogja a tetteseket, mivel ő is egy zaklató áldozata volt régen. A másik főszereplő Jack Larsen nyomozó, aki a New York-i rendőrség gyilkossági osztályáról került Davis főnöksége alá egyik ismerőse hathatós közreműködése révén. Larsen szintén erős egyéniség, azonban viselkedése és stílusa már hagy némi kivetnivalót hagy maga.

 A sorozat magyar változatát Balog Mihály rendezi, aki a főszereplő párost, Maggie Q-t és Dylan McDermott-ot Létay Dórára és Makranczi Zalánra bízta. A magyar hangok és a stábtagok névsorát a TOVÁBB-ra kattitnva tudjátok elolvasni.

Tovább

Ott folytatják, ahol abbahagyták - Így kezdődik a Titkok és hazugságok második évada

2016. augusztus 26. - Jasinka Ádám

 Az Amerikai Egyesült Államokban elég ritkán fordul elő az, hogy egy onnan nézve külföldinek mondott sorozat adásba kerüljön valamelyik kereskedelmi tévécsatornán. Erre egyfelől nincsenek rászorulva, hiszen évente annyi saját gyártású szériát tűznek képernyőre, hogy hely és pénz se nagyon lenne talán külföldi produkciókra, arról pedig nem is beszélve, hogy a nem amerikai sorozatok nem az amerikai nézők szokásainak (elvárásainak?) megfelelően épülnek fel. Emiatt láthatjuk elég gyakran azt, hogy ha egy német, egy latin-amerikai, vagy egy skandináv széria hatalmas sikert fut be, akkor abból elkészül az amerikai - nézőkre szabott - helyi verzió is.

teh3.jpg

 Így járt például a Forbrydelsen (The Killing), a Broadchurch (Gracepoint), a Bron/Broen (The Bridge) és az ominózus, címben is szereplő Titkok és hazugságok is. Ahogy pedig az egy remake-nél lenni szokott, nem csak a történet változhat meg egy kicsit, hanem a karakterek egymáshoz fűződő viszonya is alakulhat, nem ritkán nemet is válthat egy-egy figura, vagy pusztán eltűnhet, és a helyét új szereplő veheti át. Aki látta az eredetit, az ritkán szokott elismerően nyilatkozni a feldolgozásról, aki pedig az újjal ismerkedett meg először, nem gyakran fanyalodik rá a többségében európai alapokra. Persze a remake-ek gyártása nem csak a tengerentúlon, hanem hazánkban is divat, elég csak példaként felhozni az HBO sorozatfelhozatalát, vagy az RTL Klub-os Válótársakat.

 A Titkok és hazugságok első szezonja kerek, lezárt történetet mutat be, amelynek végén az írók ugyan résnyire nyitva hagynak pár ajtót, mégsem éreztem feltétlenül azt a finálé után, hogy be kellene nyitnom rajtuk, hiszen megkaptam szinte minden kérdésemre a választ és olyan komplex élményként hatott, hogy nem szerettem volna semmivel sem elrontani. A sorozat azonban talán nem várt sikert hozott az azt vetítő amerikai tévéadónak, és mint tudjuk, az aranytojást tojó tyúkot nem szabad és nem is szokták levágni, így kis gondolkodási idő után bejelentették, hogy folytatják a szériát, méghozzá egy új családdal, egy új gyilkossági üggyel, de most már Cornell (Juliette Lewis) nyomozó figurájára építkezve. A készítők ezzel a lépéssel ingoványos talajra léptek, hiszen eddig ott volt a kezükben az ausztrál fonál, amit mivel teljesen föl is gombolyítottak, segédvezető nélkül kellett ismét tíz résznyi történetet összehozniuk.

 A kedvcsinálót a TOVÁBB mögött folytatom minimális spoilerekkel.

Tovább

Sorozatpremierek szeptembertől az AXN-en

2016. augusztus 17. - Jasinka Ádám

 Nem csak az országos adók, hanem a kábelcsatornák is gőzerővel készülnek az őszi szezonra, és ahogyan a nagyok, a "kicsik" sem várják meg az iskolakezdést, és már augusztus közepétől elkezdik feljebb tekerni a fordulatszámot. A VIASAT és a Story4 újdonságai után lássuk, hogy milyen premiereket hoz el nekünk az AXN már a nyár végén és az ősz kezdetén.

 A legelső újdonság a Gyilkos elmék új spinoffja, a Túl minden határon lesz, mely augusztus 24-én este kilenc órakor mutatkozik be hazánkban. A széria egy különleges egység munkáját követi nyomon, mely olyan bűnesetekre szakosodott, melyeknél amerikai polgárokat az országhatáron kívül ér valamiféle atrocitás. A csapat vezetőjét a CSI: New York-i helyszínelőkből is megismert Gary Sinise alakítja. A másik augusztus végi újdonság a Titkok és hazugságok második évfolyama lesz, mely a főszereplőnőt megformáló Juliette Lewis kivételével teljesen új színészgárdát kapott. Az augusztus 28-án vasárnap estétől látható szezonhoz, ahogyan az előzőhöz is, készültek webepizódok, melyeket az AXN Playeren magyar nyelven lehet majd megtekinteni.

axnsherlock.jpg

 A harmadik újdonság az előzőhöz hasonlóan szintén évadpremier lesz. Az NCIS: New Orleans második etapja szeptember 1-jén, este kilenckor dupla résszel mutatkozik be az AXN-en és továbbra is Scott Bakula főszereplésével érkeznek a különleges zenei hangulattal átitatott heti, tengerészeti esetek. Az NCIS premierjét követő héten hétfőn, azaz szeptember 5-én este kilenckor mutatkozik be magyarul a BBC-n idén év elején adásba került Sherlock-különkiadás, A szörnyű menyasszony. A negyedik szezont megelőző tévéfilmben Sherlock és Watson a 19. századi Londonban nyomoznak egy olyan gyilkos után, aki látszólag a sírból tért vissza.

axnquantico.jpg

 Szeptember 6-án, 21:00-kor szintén dupla epizóddal debütál az amerikai ABC tavalyi újdonsága, a Quantico. A sorozat két idősíkban játszódva mutatja be egy New York-i terrortámadás történetét. A múltban azt láthatjuk, ahogy az FBI kiképzőakadémiájára, Quanticoba megérkeznek az újoncok és megkezdik tanulmányaikat, a jelenben pedig az egyik "tanoncot", a bollywoodi szupersztár, Priyanka Chopra által játszott Alex Parrisht követhetjük nyomon, aki menekülni kényszerül, mivel őt vádolják meg a támadás kitervelésével.

 A premierek sorát az amerikai Zaklatók zárja, melyben a két főszereplő detektív a legkülönfélébb zaklatási ügyekben kell, hogy nyomozzon. A szériát a Sikoly-filmeket, valamint sok más mellett például a Gyilkos hajsza című sorozatot is kitaláló Kevin Williamson jegyezte, és azért a múlt idő, mivel csak egy évad készült belőle. A Zaklatók hazai premierje szeptember hetedikén, a Gyilkos elmék: Túl minden határon aktuális epizódja után lesz este tíz órakor, azaz két, hasonló stílusú szériát kínál majd szerdánként nézőinek az AXN-n.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

Forrás: AXN

Itt vannak a Gyilkos elmék: Túl minden határon című sorozat magyar hangjai

2016. augusztus 12. - Jasinka Ádám

 Az AXN mutatja be a CSI: New York-i helyszínelőkből is megismert Gary Sinise főszereplésével készült legújabb Gyilkos elmék-testvérsorozat, a Túl minden határon első évadát. Egy ideje már csak az AXN képernyőjén láthatóak a Gyilkos elmék legfrissebb epizódjai, és ha az emlékezetem nem csal, akkor anno ők hozták el az egy szezont megélt korábbi spinoffot, az Alapos gyanút is. Úgy látszik ez a már-már veteránnak számító széria - jobban mondva franchise - a tévéadó egyik oszlopos produkciója.

gyilkoselmektulmindenhataronszinkron.jpg

 A Gyilkos elmék: Túl minden határon szereplőgárdájából azonban nem csak a korábbi helyszínelő lehet ismerős a tévénézők számára, ugyanis a női főszerepet az az Alana de la Garza alakítja, akit idén az AXN-en a Mindörökké című tévésorozatban már láthattunk, és állandó karaktert formál meg még például a The Walking Dead-et és a Matthew Perry-s Csoportban marad című szériát is megjárt Tyler James Williams is. A sorozat története kicsit más lesz, mint amit a "normál" Gyilkos elméktől megszokhattunk, bár kétségtelen, hogy abban is sokat utaznak. A Gyilkos elmék: Túl minden határon-ban egy olyan egység munkáját követhetjük nyomon, akik nem az Amerikai Egyesült Államokban, azaz nem valamelyik államhoz kötve, hanem az országhatáron kívül nyomoznak az amerikaiak ellen elkövetett bűncselekmények ügyében.

 Az augusztus 24-én, este kilenc órakor debütáló tizenhárom részes első szezon magyar változatát Bauer Eszter rendezi, és azzal, hogy Gary Sinise-hez Csankó Zoltánt választotta, nem okozott olyan nagy meglepetést. Azzal viszont már igen, hogy pont az AXN-en futó Mindörökké után Alana de la Garza-t nem Kisfalvi Krisztina, hanem Németh Kriszta szinkronizálja majd. Tudom, általában én szoktam (csak?) örülni, amikor a rendezők mernek eltérni a "megszokott" párosoktól, ezúttal viszont fura az, hogy ugyanazon az adón, egymáshoz ilyen közel képernyőre kerülő két szériában ugyanazt a színésznőt mások szólaltatják meg. Az viszont jó hír, hogy az anyasorozat 10x19-es részében bemutatkozó szereplők közül mind Sinise, mind Henney azt a hangot kapta, akit első feltűnésekor. A magyar hangok és a stábtagok névsorát a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább

Itt vannak a Titkok és hazugságok második évadának magyar hangjai

2016. augusztus 08. - Jasinka Ádám

 Az AXN tavaly az amerikai premier előtt pár órával mutatta be Magyarországon a Titkok és hazugságok című sorozatot, amely az azonos című ausztrál történet amerikai adaptációja. A talán nem várt erősségű, családi drámával és remek karakterekkel fűszerezett első évad sztorija lezárt és végig egyenletesen magas színvonalat hozott. A krimirajongók nem véletlenül voltak oda ezért a feldolgozásért és a két főszereplő, Juliette Lewis és Ryan Phillippe alakításáért. A meglepően jó nézettség és kritikai fogadtatás talán még az ABC-t is meglepte, de mindenképpen okot adott arra, hogy folytassák az amúgy csak egy szezonos történetet.

titkokeshazugsagokszinkron.jpg

 A második évadot eredetileg idén tavasszal mutatták volna be, de eltolták a premiert őszre, hogy nagyobb nyilvánosságot és jobb lehetőséget kapjon a széria az esetleges magas nézettség elérésére. Mivel azonban már le vannak forgatva az epizódok, ezért fordulhatott elő, hogy az amerikai bemutató előtt Németországban már adásba került a produkció. Azonban nem csak a német, hanem a magyar nézők is hamarabb láthatják Cornell nyomozó új ügyét, mint az amerikaiak, hiszen az AXN-en augusztus 28-án, azaz vasárnap este debütál a Titkok és hazugságok új évada egy teljes új szereposztással.

 Egyedül csak a Cornell nyomozót alakító Juliette Lewis és magyar hangja, Für Anikó tér vissza, a többiek mind újak lesznek, azonban a színészek között szinte alig találni "ismeretlent", annyi a veterán tévés. A második etap központi karaktere - és vélhetően gyanúsítottja - Michael Ealy (A férjem védelmében, Emberi tényező) lesz, mellette pedig láthatjuk még Charlie Barnettet (Lángoló Chicago), Terry O'Quinnt (Lost, 666 Park Avenue, Hawaii Five-0) és Jordana Brewstert (Dallas) is. A magyar változatot az elsőhöz hasonlóan ugyanaz a stáb készíti Dezsőffy Rajz Katalin rendezésében, és bár néhány színész nem a "megszokott" hangját kapta, én a Lucifer óta kimondottan az újítások híve lettem, hiszen ebben az ördögien jó szériában is milyen jól működtek az idézőjelesen szokatlan párosítások. A magyar hangok és a stábtagok névsorát a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább

Itt vannak A játékos - Fogadás életre-halálra című sorozat magyar hangjai

2016. március 16. - Jasinka Ádám

 Az AXN-en tegnap, március 15-én este debütált a tavalyi, amerikai tévés szezon egyik legjobb hangulatú újonc sorozata, a Forever, és március 23-án egy újabb széria mutatkozik majd be, méghozzá a Wesley Snipes és a Válaszcsapásból ismert Philip Winchester főszereplésével készül The Player. A két sorozat érdekessége, és közös pontja, hogy csak egy évad készült belőlük, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy rosszak lennének, csak nem találták meg a közönségüket.

axntavasz4.jpg

 A The Player A játékos - Fogadás életre-halálra magyar címet kapta, a főszereplője pedig Alex Kane, egy volt elitkommandós, aki Las Vegasban biztonsági szakértőként dolgozik. Alex egyik nap különös munkaajánlatot kap egy titkos szervezettől, mely különleges technika segítségével meg tudja jósolni, hogy milyen bűncselekményeket fognak a jövőben elkövetni. Alexnek mint a Játékosnak pedig az lenne a feladata, hogy igyekezzen ezeket a bűneseteket megakadályozni. A szervezet milliárdos tagjai viszont abban lelik a szórakozásukat, hogy nagy összegű fogadásokat kötnek arra, sikerül-e a Játékosnak végrahajtania az akciót.

 A két főszereplő szerintem olyan magyar hangot kapott, akikkel vagy nem is hallhattuk még őket, vagy csak kevés alkalommal. Wesley Snipes-t ugyan szinkronizálta már Kálid Artúr, de ahogyan néztem, Philip Winchestert sorozatban eddig Zöld Csaba és Bor Zoltán, filmben Markovics Tamás, Simonyi Balázs és Tokaji Csaba szólaltatta meg magyarul, most pedig Dózsa Zoltán kölcsönzi majd neki a hangját. A sorozatban mellettük hallhatjuk majd Szalay Mariannt, F. Nagy Erikát, Csondor Katát, Barabás Kiss Zoltánt és többek között még Kisfalusi Lehelt is, a magyar változatot pedig Kosztola Tibor rendezi. A stáblistáért köszönet az AXN-nek.

A játékos - Fogadás életre-halálra (The Player)

Wesley Snipes (Johnson) - Kálid Artúr
Philip Winchester (Alex) - Dózsa Zoltán
Daisy Betts (Ginny) - Szalay Mariann
Damon Gupton (Brown) - Barabás Kiss Zoltán
Charity Wakefield (Cassandra) - Csondor Kata
Nick Wechsler (Nick) - Kisfalusi Lehel
KaDee Strickland (Nolan) - Orosz Helga
Nikki Deloach (Monica) - F. Nagy Erika
Eric Roberts (Agostino) - Sörös Sándor
Nik Dodani (Solomon) - Boldog Gábor

Magyar szöveg: Kompaktor Erika, Szalkai Lőrincz Ágnes
Hangmérnök: Farkas László
Gyártásvezető: Boskó Andrea
Produkciós vezető: Kovács Anita
Szinkronrendező: Kosztola Tibor
Stúdió: Pannonia Sound System

A leírás forrása: AXN
A kép forrása: AXN

Ők lesznek a Mindörökké című sorozat magyar hangjai

2016. március 10. - Jasinka Ádám

 Az AXN-en debütál jövő héten a sokak által egyik legjobb tavalyi új, amerikai sorozatnak tartott Forever első, és sajnos egyetlen évada. A halandó, ám mindig feltámadó halottkémet a főszerepbe állító széria egy nagyon jó hangulatú krimi, melyben a központi figura - akit Ioan Gruffudd alakít - nem csak az áldozatok halálának, hanem saját "hallhatatlanságának" okát is megpróbálja kinyomozni. A titkáról, miszerint már több mint 200 éves, saját magán kívül csak egyetlen egy ember tud.

 A főszereplőt megformáló angol színészt, Ioan Gruffuddot sok filmben és sorozatban is láthattunk már, és eddig talán Baráth Attila szólaltatta meg őt a legtöbbször - bár többnyire mozikba került alkotásokban, a kisképernyőn Rajkai Zoltán, Selmeczi Roland és Csík Csaba Krisztián magyarította őt. A Mindörökkében viszont egy olyan színész fogja szinkronizálni, akivel eddig talán még nem hallhattuk, legalábbis én nem találtam, hogy Varga Gábor kölcsönözte-e a hangját korábban a színésznek.

axntavasz2.JPEG

 A női partnerét Alana de la Garza alakítja, akihez nem sok szinkronos infót találtam; a tévében a CSI: Miami helyszínelőkben Németh Borbálával volt hallható, míg a mozikban Kisfalvi Krisztinával. Akik szeretik, ha megtartanak a rendezők egy akár egyszer, akár többször hallott szinkronpárost, azok most örülhetnek, ugyanis a színésznőt a Mindörökkében Kisfalvi Krisztina fogja szinkronizálni. (Az egyébként külön vicces lett volna, ha A mentalista és Castle pótlékként is emlegetett sorozatban összejön a Castle szinkronos stábja, és Ioan Gruffudd Czvetkó Sándor hangján szól.)

 A március 15-én, az AXN-en este tíz órakor bemutatkozó huszonkét részes sorozatban hallhatjuk még többek között Gáspár Kata, Papp János és Szabó Máté hangját is. A magyar változatot Nándori István (A királynő, Számkiszervezett) rendezi. A stáblistáért köszönet az AXN-nek!

Mindörökké (Forever)

Ioan Gruffudd (Henry) - Varga Gábor
Alana de la Garza (Jo) - Kisfalvi Krisztina
Joel David Moore (Lucas) - Szabó Máté
Donnie Keshawarz (Mike) - Zöld Csaba
Judd Hirsch (Abe) - Papp János
MacKenzie Mauzy (Abigail) - Gáspár Kata
Burn Gorman (Adam) - Fekete Zoltán
Főcímfelolvasó: Endrédi Máté

Magyar szöveg: Jánosi Emese és Kövesdi Miklós
Hangmérnök: Pataki Ádám
Gyártásvezető: Gémesi Krisztina
Produkciós vezető: Kovács Anita
Szinkronrendező: Nándori István
Stúdió: Pannonia Sound System

A kép forrása: AXN

Arculatot vált az AXN

2016. március 02. - Jasinka Ádám

 A TV2 és az RTL+ tavaszi kínálata után most lássuk, hogy az egyik legnézettebb, nem valamelyik nagy tévéadó (Duna TV, TV2, RTL Klub) környezetébe tartozó kábelcsatorna(család) mivel is készül a nyarat megelőző tévés szezonra. Az AXN márciustól nem csak a sorozatfelhozatalán változtat, hanem megújult arculattal is jelentkezik majd; március 17-től egy sokkal lendületesebb, és szerintem szebb logóval és kinézettel lesz látható mind a három AXN-tévécsatorna.

axntavasz1.png

 Az arculati megújulás mellett azonban a friss tartalmak is fontosak. Az AXN-re nem csak régi kedvencek térnek vissza vagy éppen folytatják szünetre küldött szezonjukat, hanem érkeznek majd országos premier szériák is, köztük a sokak által egyik legjobbnak tartott, sajnos az első évadával el is kaszált hangulatos krimisorozat, a Mindörökké (Forever). Ezen felül érkezik a legújabb Rex felügyelő, és a Wesley Snipes főszereplésével készült A játékos - Fogadás életre halálra (The Player) című akciósorozat is.

 A visszatérő sorozatok közül számomra a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? évadfolytatása a legfontosabb hír, ugyanis éppen a legizgalmasabb epizódok közben küldték szünetre ezt a jogi drámát, melynek új részei március 21-től lesznek magyar szinkronnal láthatók. Az AXN kínálatát színesíti még a számtalanszor elkaszált és eddig ugyanennyiszer visszatért Felejthetetlen című széria is, melynek negyedik - és most tényleg úgy tűnik, hogy utolsó - évada tegnap, március 1-jén mutatkozott be a hazai közönségnek.

axntavasz2.JPEG

 Az AXN-es újdonságok közül az első a március 15-én debütáló Mindörökké (Forever) lesz, melynek főszereplője egy halhatatlan halottkém, aki ugyan képes meghalni, de mindig feltámad. Kétszáz éve éli már ezt az életét, és csak egy ember ismeri a titkát. A Ioan Gruffudd által alakított Dr. Henry Morgan munka közben nem csak az áldozatok halálának okát próbálja megfejteni, hanem saját halhatatlanságára is igyekszik magyarázatot találni.

axntavasz4.jpg

 A tévéadó második premierje a Wesley Snipes főszereplésével készült A játékos - Fogadás életre-halálra (The Player), amely március 23-tól lesz majd látható magyar szinkronnal. A sorozat egyik központi alakját játszó színész eddig főként mozifilmekben szerepelt, így ez az első komolyabb televíziós munkája, azonban sajnos - hasonlóan a Mindörökkéhez - csak egy évad készült ebből a szériából is. Az akciósorozat másik főszereplője sem lehet ismeretlen a tévézők számára, ugyanis Philip Winchester alakítja az egykori elitkommandós, most Las Vegasban biztonsági szakértőként dolgozó Alex Cane-t.

axntavasz3.jpg

 A tévéadó harmadik premier sorozata a Mad Dogs - Kutyaütők című sorozat lesz, amelyet a krimik és sötét komédiák kedvelőinek ajánl a tévéadó március 30-tól. A széria története öt középkorú barátról szól, akik általános iskolás koruk óta ismerik egymást. Az egyikőjük, Milo elhívja a többieket a luxusvillájába, hogy együtt ünnepeljék a korai nyugdíjba vonulását. A találkozás kellemesen indul, ám hamarosan sötét titkok és fájdalmas régi sztorik kerülnek a felszínre, és a vidám tengerparti nyaralás véres fordulatot vesz.

 A negyedik premier pedig a Rex felügyelő - Elit alakulat, amely március 7-től tripla részekkel lesz majd látható az AXN White-on. Az új Rex felügyelő a klasszikus széria fiatalosabb, modernebb és akciódúsabb olasz változata, és lényegében - habár külön alcímet kapott -, ez az eredeti sorozat 17. évada, amely 2014-ben került képernyőre Olaszországban.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

Forrás: AXN
A képek forrása: AXN