Ünnepi körkép: Ezek lesznek a tévében szilveszterkor

2016. december 30. - Jasinka Ádám

Nem is emlékszem olyan szilveszterre, de még mezei ünnepnapra sem, amikor ilyen sok maratont tartottak volna. Arról elsőként írtunk, hogy az RTL Klub közel 7 órányi Bud Spencer - Terence Hill filmmel búcsúztatja az évet, de mostanra kiderült az is, hogy ez nem lesz elszigetelt eset.

szilveszterimaraton.jpg

December 31-én az HBO este kilenc órától egymás után levetíti a Pusztaság című remek cseh krimisorozat mind a nyolc részét, amelynek így másnap hajnal ötig a végére is érhet, aki szeretne. Január elsején is lesz mit "darálni" az HBO-n, ugyanis 15:40-től leadják mind a három Amerika Kapitány mozit. Az év első napján maratont tart még a SuperTV2 is, ahol déltől este hétig képernyőre tűzik a Jégkorszak-filmeket. Ezzel vezetve fel a téli szünetről visszatérő Sztárban sztár +1 kicsit.

Akik az évet a tévék műsorával szeretnék búcsúztatni, azok is találhatnak majd kedvükre valót. December 31-én különkiadással jelentkezik az RTL Híradó és a TV2-s Aktív is, utóbbinak ez lesz az utolsó adása. Ezen felül szilveszteri epizóddal jön a Magyarország, szeretlek!, a Fábry, A Bagi Nacsa Show és a Heti Hetes is, valamint best of adást nézhetünk majd a Kapsz egy fülest! című műsorból. A tévéadók szilveszteri és január elseji kínálatát a TOVÁBB-ra kattintva olvashatjátok el.

Tovább

Ünnepi körkép: Ezek lesznek a tévében karácsonykor

2016. december 22. - Jasinka Ádám

Ahogyan az az ünnepeket jellemzi, most is az egész estés animációs és a családi filmek dominálnak majd. Bár a kötelező díszeket idén is a karácsonyfára aggatják a tévéadók programigazgatói, azért látható, hogy a költözés során eltört gömbök és elszakadt girlandok helyére újakat vásároltak. A tél, és a karácsony elengedhetetlen része a Reszkessetek, betörők!-filmek, ezeket idén minden korábbinál ötletesebb kisfilmmel reklámozzák - és legyünk őszinték, az ilyen kreativitás nagyon hiányzik a hazai tévéreklámoktól.

unnepikorkepkaracsony.jpg

Az RTL Klub a jól bevált receptet felhasználva felturbózza kissé a mákos bejglit, és premierként elhozza a Jégvarázst és levetíti a pár éve a Dunán is elképesztő svunggal taroló Neveletlen hercegnő első részét. Úgy látszik az RTL Klubnál megcélozták a milliós nézettségeket. A TV2 is félig-meddig ragaszkodik a hagyományos receptúrához, így náluk most is lesz Shrek, újdonságként pedig érkezik a Hófehér és a vadász, valamint meglepetésként a Bunyó karácsonyig. A Duna pedig a klasszikus vonalat erősíti, lesz Gasztroangyal különkiadás, Jókai Mór-filmek és újdonságként jön a Paddington is.

Míg Kevin rosszalkodik, Dennis most nem tér vissza, ami azért is érdekes, mivel mindig egészen jó nézettséget hoz, akár délután, akár este adják - talán Stuart Little, a kisegér pont őt lesz hivatott váltani. A Duna TV újra adásba tűzi a Sissi-filmeket, de meglepő módon nem karácsonykor, hanem a két ünnep között, ahová az RTL Klub is tartogat egy érdekességet, méghozzá a Halálos fegyver-maratont, amivel az azonos című sorozatot vezetik majd fel. Az RTL Klub, a TV2, a Duna TV és a válogatott adók ünnepi kínálatát a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok átböngészni.

Tovább

Ünnepi körkép: Ezek lesznek a tévében augusztus 20-án

2016. augusztus 19. - Jasinka Ádám

 A tavalyi augusztus 20-i tévés kínálat talán azért volt egy fokkal jobb, mert képernyőre került olyan magyar film is, amit addig csak mozikban vetítettek. Idén azonban ilyesfajta premierre az országos adóktól nem számíthatunk, ellenben nézhetjük a már hagyományossá vált élő közvetítéseket akár a zászlófelvonásról, akár a Debreceni Virágkarneválról, de idén is lesz Budavári Palotakoncert, tévében sugárzott Szent Jobb körmenet és persze Tűzijáték is.

 Az ünnepi durrogtatás tavaly több mint egymillió tévézőt vonzott a képernyők elé, és nem csodálkoznék, ha ennyien idén is lecsüccsennének a Duna elé - akár a rakparton, akár a nappaliban. A két országos kereskedelmi adó filmekkel szórakoztatja majd az arra vágyókat, és ahogyan munkaszüneti vagy ünnepnapokon az lenni szokott, előkerülnek a raktárból a családi vígjátékok, animációs filmek és az akciómozik is. A kisebbek Maci Lacival és Garfield-dal tarthatnak majd, a felnőttek pedig "kénytelenek" beérni ismétlésekkel, hiszen az Avatar és a Még drágább az életed! lesz a 'gusztus 20-i sláger. Az országosan elérhető tévéadók augusztus 20-i és 21-i kínálatát a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok megnézni.

macilaciaug20.jpg

Tovább

Ünnepi körkép: Ezek lesznek a tévében húsvétkor

2016. március 27. - Jasinka Ádám

 Nem is volt olyan régen március 15., és ehhez kapcsolódóan ünnepi műsorrend a televízióban, most pedig újra eltérünk kicsit a megszokott menettől és több filmet, illetve a húsvéti ünnepkörhöz valamilyen módon passzoló műsorokat kapunk majd. Lesznek különféle vallási magazinok, élő közvetítés a győri katolikus miséről, adásba kerülnek premier filmek és tévéfilmek, de azért a napi műsorok közül is képernyőre kerül majd egy-kettő, ahogyan azt megszokhattuk.

unnepikorkephusvet2.jpg

 Az egész kínálatból számomra a legérdekesebb a BBC által 2014 karácsonyára készített tévéfilm, az Akéb sőnket lesz, amelynek eredeti címe (Esio Trot) nyomán magyar neve is tükrözve lett. A teknősnövesztéssel megspékelt szerelmi történet alapjául Roald Dahl azonos című, gyermekeknek szóló regénye szolgált. Az író nevét talán kevesen, munkáit és az azokból készült filmeket viszont annál többen ismerik; ő írta ugyanis többek között A fantasztikus Róka úr, a Charlie és a csokigyár, valamint a Matilda, a kiskorú boszorkány történetét is. A BBC-s tévéfilm két főszereplőjét Judi Dench és Dustin Hoffman alakítják.

 Az ünnepi műsorrend elengedhetetlen része a Bud Spencer-Terence Hill főszereplésével készült film most sem hiányozhat a tévék programjából. Az RTL Klub most a korábbiaktól eltérően nem egy olyan mozit tűz képernyőre, melyben mind a két olasz színész benne van, hanem két olyan alkotást, melyben csak az egyikőjük látható. A Mr. Milliárd és az Akit Buldózernek hívtak egymás után lesz majd adásban húsvét vasárnap. A TV2 az animációs tartalmakban hisz, és bemutatják Mr. Peabody és Sherman kalandjait, valamint a klasszikusabb vonalat követve az Anasztáziát. A magyar animáció kedvelői sem szomorkodhatnak majd, mivel az M2-n húsvét hétfőn kora délután jó sok hazai rövidfilmet nézhetnek meg.

Vasárnap:

Duna TV:

05:50: Hajnali gondolatok
05:55: Rome Reports - Vatikáni híradó
06:15: "Így szól az Úr!"
06:25: A sokszínű vallás
06:40: Kérdések a Bibliában

07:35: Család-barát
09:00: Isten kezében
09:25: Kereszt-Tények
09:35: Katolikus krónika
10:05: Református ifjúsági műsor
10:10: Evangélikus ifjúsági műsor
10:20: Úton-útfélen
10:30: Református magazin
11:00: Húsvétvasárnapi katolikus mise - Győr
12:00: Kapcsoljuk Rómát! - Urbi et Orbi!

12:50: Liliomfi
14:45: Polipka

18:35: Doc Martin
19:35: Magyarország, szeretlek!
20:55: Jane Eyre

23:00: Jézus Krisztus Szupersztár

Duna World:

06:45: Vannak vidékek - Háromszéki húsvét

08:05: Élő egyház - Vallási híradó

11:20: Elveszett paradicsom

13:25: Tasnádi István: Közellenség (színházi felvétel, 2015)

18:25: Szeretettel Hollywoodból
19:00: Gasztroangyal
20:00: Operett.hu

21:30: Munkaügyek - IrReality Show
22:00: On The Spot

M2/Petőfi TV:

20:05: Táncakadémia
20:35: Családom és egyéb emberfajták

21:05: Jobs - Gondolkozz másképp
23:40: Borgiák

RTL Klub:

09:45: Légy a Holdon

11:50: Anyámon a tanárom

13:30: Mr. Milliárd
15:25: Akit Buldózernek hívtak

18:50: A Karib-tenger kalózai 2. - Holtak kincse
21:55: Bakancslista
23:55: Next - A holnap a múlté

TV2:

07:50: Csiri Bá!
09:45: Alvin és a mókusok kalandjai Frankensteinnel
11:25: E.T. - A földönkívüli
13:55: Amikor megállt a Föld
16:05: Nim szigete

19:00: Mr. Peabody és Sherman kalandjai
20:55: Elpuskázva
23:10: Elhagyott szoba

Hétfő:

Duna TV:

16:00: A három testőr (1953)

18:35: Alpesi őrjárat
19:35: Akéb sőnket - Nőj meg, teknős!
21:10: Csak egy lövés

23:05: Pierrot bandája

Duna World:

10:20: Húsvétvasárnapi katolikus mise (ism.)

11:45: Kár a benzinért

13:25: Frederico Garcia Lorca: Bernarda Alba Háza (színházi felvétel, 2015)

18:05: Az Út, amelynek lelke van - A Magyar Zarándokút
19:00: Hogy volt!?
20:00: Üdítő

21:30: Liliomfi

M2/Petőfi TV:

13:20: Gyurmók (magyar animációs sorozat, 2015)
13:25: Gyurmók
13:30: Nagyi meséi (magyar anim. sor., 2015)
13:35: Egy komisz kölyök naplója (magyar, anim. sor., 2013)
13:45: Városi legendák (magyar, anim. sor., 2013)
13:50: Esopus fabulái (magyar, anim. sor., 2014)
13:55: Vastojás (magyar, anim. film, 2014)
14:05: Árpádok emlékezete (magyar, anim. sor., 2014)

20:05: Táncakadémia
20:35: Családom és egyéb emberfajták
21:00: Én vagyok itt
22:40: Rámenős páros
23:30: Az A38 Hajó színpadán - Henri Gonzalez

RTL Klub:

09:55: Hullámok szárnyán

16:15: A főnököm lánya

18:50: Farm
19:50: Az acélember
22:40: Képlet

TV2:

05:55: Z, a hangya
07:25: Kung Fu Panda - A harc művészete
07:55: Babe 2 - Kismalac a nagyvárosban
09:45: Anasztázia
11:45: Bazi nagy görög lagzi
13:45: Hopp
15:45: Éjszaka a múzeumban 2.

18:50: Nanny McPhee és a nagy bumm
21:05: Női szervek
23:40: Jeanne d'Arc - Az Orléans-e szűz

A kép forrása: variety.com

Ünnepi körkép: Ezek lesznek a tévében március 15-én

2016. március 14. - Jasinka Ádám

 A hazai, országos tévéadók nem igazán erőltetik meg magukat március tizenötödike alkalmából, és bár nem lehet minden évben egy Kossuthkiflit gyártani, azért a mostani felhozatalnál talán izgalmasabb lenne, ha kapnánk a témába vágó új tévéfilmeket, tévéjátékokat. Ez persze sok pénzbe kerülne, és máshol sem gyártanak ugyanarra az ünnepre minden évben új tévés produkciókat, de egy-egy tévéfilm azért beleférhetne, főleg ha olyan nemzeti ünnepről van szó, amelynek egyrészt izgalmas a története, a korszaka, másrészt nem sokszor dolgozták még fel ilyen formában az eseményeit.

unnepikorkepdumaparbaj.jpg

 A magyar tévés piacról én a történelmi szériákat hiányolom, és míg például Törökországban a legkülönfélébb korszakokból gyártanak hol szappanosabb, hol a történelemhez hűebb sorozatokat, addig idehaza egy jó, historizáló alkotás ritka mint a fehér holló. Amíg nem készül akár az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról, vagy Mátyás királyról sorozat, be kell érnünk a régi klasszikusokkal, amelyekből nem lesz hiány szerintem idén sem.

 A köztévé március 14-én leadja Jókai Mór azonos című regényéből készült A kőszívű ember fiai első részét, majd március 15-én a második részt is adásra tűzik. Emellett bemutatják a Kossuth papja című tévéfilmet, valamint a 80 huszárt is, szóval lesznek azért a nemzeti ünnephez köthető néznivalók a főműsoridőben. Akik viszont komédiákra, netán animációkra vágynak, azok sem maradnak tartalom nélkül. Az RTL Klub március 14-én este mutatja be a Kiss Ádám és Hadházi László főszereplésével készült Dumapárbaj című filmet, 15-én pedig a Gyerekjátékot, és Pierce Brosnan egyik legutóbbi akciófilmjét, a November Man-t kínálják a tévézőknek.

 A TV2 délutánonként a Kung Fu Pandának engedi át a terepet, este pedig egy dinoszauruszos filmet is levetít a Nanny McPhee - A varázsdada, a Trópusi vihar, A csajok bosszúja és Az ördög Pardát visel mellett. Az M2/Petőfi TV-n március 15-én mondhatni szokás szerint a RedBull Pilvaker aktuális előadása kerül képernyőre.

Március 14.:

Duna TV:

18:35: A kőszívű ember fiai 1.:
20:00: Egy szoknya, egy nadrág (2005)

23:10: Nándi

Duna World:

18:05: Négy évszak a Somlón 1.
18:30: Négy évszak a Somlón 2.
19:00: Hogy volt!?
20:00: Üdítő

21:30: Századszor is bejön!

M2/Petőfi TV:

20:05: Táncakadémia 2x21
20:30: Családom és egyéb emberfajták 3x04
21:00: Én vagyok itt - élő közvetítés az A38 Hajóról és az Akváriumból
22:40: Rámenős páros 1x06
23:30: Az A38 Hajó színpadán - Lóci

RTL Klub:

14:20: Kutyabajnok
16:00: Segítség, gyereket várok!

18:50: A karate kölyök
21:45: Dumapárbaj

TV2:

13:25: Lovagregény
16:10: Kung Fu Panda

19:00: Dinoszauruszok - A Föld urai
20:45: Az ördög Pradát visel
23:05: Trópusi vihar

Március 15.:

Duna TV:

08:25: A forradalomtól a szabadságharcig - A felelevenített pákozdi csata
09:00: Ünnepi stúdió - élő közvetítés

12:55: Égigérő fű

16:10: Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál 2016 1.
17:00: Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál 2016 2.

18:35: A kőszívű ember fiai 2.
20:00: Kossuth papja
21:05: 80 huszár
23:15: Kossuth- és Széchenyi díjátadó

23:50: A Nagyok - Gondolatok a hazáról

Duna World:

14:15: Fehérlófia

17:30: Szabadságharcos emlékhelyek Felsőháromszéken
18:05: Négy évszak a Somlón 3.
18:30: Négy évszak a Somlón 4.
19:00: Hogy volt!?
20:00: Nevetni kell, ennyi az egész

21:30: Ünnepi stúdió - felvételről

M2/Petőfi TV:

20:05: A költő utazása - magyar koncertfilm, 2011
21:00: Red Bull Pilvaker 2016 - A szavak forradalma

23:10: Kulisszák mögött - az A38-as hajón - Kerekes Band 20 éves jubileumi koncert

RTL Klub:

13:10: Vigyázat, Vadnyugat!
15:45: Nincs kettő négy nélkül

18:50: Gyerekjáték
21:10: November Man

23:50: Vámpíros film

TV2:

08:25: Egri csillagok

14:10: Ő a megoldás
16:15: Kung Fu Panda 2.

19:00: Nanny McPhee - A varázsdada
21:05: A csajok bosszúja
23:25: Ki nevet a végén

A kép forrása: RTL Klub Sajtóklub

Ünnepi körkép: Ezek lesznek a tévében karácsonykor

2015. december 23. - Jasinka Ádám

 Az ünnepi időszakok közül a karácsonyi az, amelyikben a tévéadók igazán kitesznek magukért és elkényeztetik a tévézőket. A kényeztetést persze sokan sokféleképpen képzelik el, de szerintem meglepően változatos lesz a mostani karácsonyi kínálat. A kötelező elemek mint a Reszkessetek, betörők!, a Dennis, a komisz, a karácsonyi különkiadások és a Hugh Grant-filmek idén sem maradnak el, de akinek ezek esetleg nem tetszenének az is tud majd válogatni, hiszen az országosan fogható adókon felül készülnek az ünnepre a kábelcsatornák is.

unnepikorkepreszkessetekbetorok.jpg

 A Duna TV bevet szinte mindent, hogy a legjobb nézettséget hozza ki ebből a karácsonyból. A három Sissi-film nem maradhat el, sőt az AXN White-on is képernyőre kerül, de a köztévé főadójának délutáni időpontja lesz majd talán a vonzóbb. Az meglep, hogy az anno még kábeles Dunán is közel egymilliós nézettséget elérő, Magyarországon igazán közkedvelt Sissiről szóló filmek csak délután kerülnek képernyőre, azonban nem kérdés, hogy ez jó felvezetés lesz a főműsoridőnek és a dupla részes karácsonyi epizóddal jelentkező A hegyi doktornak. Az eredeti széria második évadának első része, a Cukros kenyér lesz majd 24-én és 25-én a Sissi-filmek után adásban a Duna TV-n. A kínálatból érdemes még kiemelni a Gasztroangyal különkiadását, illetve a T.S. Spivet különös utazása című filmet, amely ha nem tévedek, akkor premier lesz.

 A Duna Worldön vallási és különböző, az ünnephez kapcsolódó kulturális műsort nézhetnek majd a tévézők, valamint aki esetleg lemaradt volna idén március környékén a Kossuthkifliről az most bepótolhatja, szerintem érdemes. Az M2/Petőfi TV-n pedig a karácsonyi animációk mellett koncertfilmek színesítik majd a felhozatalt.

 Az RTL Klub idén is leadja a Reszkessetek, betörők! első, második és harmadik részét, melyeket animációs vagy kevert műfajú filmekkel, a WALL-E-vel, a Bűbájjal és a Merida, a bátorral vezetnek majd fel. A Híradó előtt pedig újfent Dennis, a komisz okoz majd egy kis zűrzavart, valamint az istenek is a fejükre esnek két alkalommal, hogy szórakoztassák a tévézőket. A TV2 is az animációkban látja a sikeres karácsonyi nézettség titkát és ezért bevetik a Hupikék törpikéket, a Jégkorszak negyedik részét, Shreket és napközben a legendás és szerintem sokak által kedvelt magyar animációs filmek is adásba kerülnek. Így aki a Vukra, a Macskafogóra vagy Lúdas Matyira kíváncsi, az kapcsoljon majd a TV2-re.

December 24.:

Duna TV:

09:15: Család-barát
11:25: Két duci hölgy - Karácsonyra

13:25: Rex, a kölyökfelügyelő
15:00: Jane Eyre 1x01

16:10: Sissi - A magyarok királynéja

18:35: A hegyi doktor - Egy karácsonyi történet Tirolból: Cukros kenyér 1.
19:20: Napfivér, Holdnővér
21:20: Életrevalók

23:15: Kicsoda Ferenc pápa?
00:00: Karácsonyi éjféli mise

Duna World:

10:40: Kincskereső kisködmön 1.

11:15: Szép Ernő - Isten madárkái
11:45: "Ó, szép fenyő..."
12:30: Mézet ont az ég

13:15: Erdély leírása a XX. század végén - Kezdet, karácsonyi és újévi népszokások
14:10: Nem csak kenyérrel él az ember...
15:05: Isten kezében - "Csöndes kánon" négy nemzedékre
15:35: A sokszínű vallás
15:45: Kérdések a Bibliában
16:00: "Így szól az Úr!"
16:05: Engedjétek hozzám...
16:15: A Biblia a magyar költészetben - Karácsonyi versek
16:30: Rondó
17:30: Tomi, Ervin és az iskola

18:30: Hazajáró - Orom part 2. - Magyarkanizsától Martonosig
19:05: Hogy volt!?
20:00: Szenes Iván emlékkoncert 2015 2.

21:30: Éjjeli szentmise közvetítése Vatikánból

M2/Petőfi TV:

07:25: Fejtörők kicsiknek - Zack karácsonya
07:30: Behavazva - A nagy bobhegyi verseny
08:25: Caillou karácsonya
09:40: Blinky Bill fehér karácsonya

12:15: Csapda Jézuskának

14:45: A karácsony megmentése

16:50: Pimpa - Karácsonyi mese

18:20: Thomas, a gőzmozdony - A karácsonyfa
18:30: Rupert maci varázslatos világa - Rupert megmenti a Karácsonyt

20:00: Paul McCartney's Kisses On The Bottom - Live Kisses - 2012
20:50: A diadal
22:35: Ákos Aréna 2014 1.
23:30: Ákos Aréna 2014 2.

RTL Klub:

10:00: Micimackó
11:00: A vadon mélyén - Sárga kutya kalandjai
12:35: A remény vágtája
14:05: Maugli, a dzsungel fia
16:00: Dennis, a komisz

18:45: WALL-E
20:25: Reszkessetek, betörők!
22:25: A szív bajnokai

TV2:

08:00: Város karácsony nélkül
09:30: Egy rendőrkutya kalandjai - Karácsonyi történet
11:05: Csillagpor
13:25: Vuk
14:55: Sztárom a párom
17:30: Hupikék törpikék - Karácsonyi ének

18:45: Hupikék törpikék 2.
20:50: Nagyfiúk 2.
22:40: Amerikába jöttem

December 25.:

Duna TV:

01:35: A jászol bölcsője
02:20: Magyar karácsonyi énekek
02:30: Nem csak kenyérrel él az ember...
03:25: Hagyaték - Csendes éj - Karácsony a fronton
03:55: Határtalanul magyar - Szabad-e bejönni ide, Betlehembe? - Magyar kórus karácsonya a Szentföldön

08:25: Karácsony Kárpátalján
09:00: Scrooge
11:00: Karácsonyi református istentisztelet
12:00: Kapcsoljuk Rómát! - Urbi et Orbi

13:35: Belle és Sébastien
15:15: Jane Eyre 1x02
16:10: Sissi - Az ifjú császárné

18:40: A hegyi doktor - Egy karácsonyi történet Tirolból: Cukros kenyér 2.
19:35: Télapu 3. - A szánbitorló
21:10: Legyetek jók, ha tudtok

23:10: Jézus 1.

Duna World:

05:50: "Ma a csend ajándék" - Az Imago Mundi zenekar karácsonyi koncertje
06:15: Ünnepi koncert közvetítése a Szent István Bazilikából - 2003

10:35: Kincskereső kisködmön 2.

11:15: Carlo Goldini - A kávéház
12:15: Hagyaték - Csendes éj - Karácsony a fronton

13:15: Hagyaték - A világ világossága - Karácsonytól vízkeresztig
13:45: Jázminillatú karácsony - Karácsonyi barangolás Dél-Amerikában
14:20: Szekeres Adrienn karácsonyi koncert - 2012 1. rész
15:10: A szentképek festője - Udvardi Erzsébet
15:35: Katolikus krónika
16:00: Isten kezében
16:30: P'amende
17:00: Kiskarácsony, nagykarácsony...
17:25: Kodály 2.0

18:25: Hazajáró - Felső-Nyárádmente 1.
18:55: Hogy volt!?
19:55: 7. Nemzetközi Cirkuszfesztivál

23:45: Kormorán - Angyalok énekei koncert - 2013 1.

M2/Petőfi TV:

05:30: A kisfiú és a pingvin

08:55: Franklin csodás karácsonya

16:50: Postások gyöngye - Pat csodálatos karácsonya

18:25: Mumin-völgy - Karácsony este

20:00: Melissa és Joey
20:25: Foo Fighters - Sonic Highways 1x01
21:30: Hungarian Rhapsody - Queen - Live in Budapest - 2012
23:05: Pop, csajok satöbbi

RTL Klub:

14:50: Kiskarácsony mindenáron
16:25: Dennis, a komisz ismét pimasz

18:45: Bűbáj
20:40: Reszkessetek, betörők! 2. - Elveszve New Yorkban
22:55: Tűzszekerek

TV2:

07:50: Zenegerek karácsonya
08:40: A fiú és a csavargó
10:15: Hattyúhercegnő 4. - A trónörökös
11:40: Macskafogó

18:45: Jégkorszak 4. - Vándorló kontinens
20:25: Ha igaz volna...
22:00: Felkoppintva

December 26.

Duna TV:

07:20: Lassie
09:00: Hanni és Nanni 3.
10:30: Másfélmillió lépés Magyarországon - Bajától Tokajig - Utak a Felső-Tiszánál 3.

14:20: Jane Eyre 1x03
15:15: Sissi - Sorsdöntő évek
17:00: Gasztroangyal - Bükkszentkereszt

19:35: T.S. Spivet különös utazása
21:25: Szeretném, ha szeretnél

23:10: Jézus 2.

Duna World:

02:10: Róbert Gida karácsonya

05:50: Karácsony Kárpátalján

11:15: Erzsébet királyné

13:15: A jászol bölcsője - Róma és Greccio
14:00: Parlamenti Gyermekkarácsony 2015
14:30: Szekeres Adrienn karácsonyi koncert - 2012. 2.

17:15: Az üvegfestő - Róth Miksa művészete

19:00: Kossuthkifli 1x01
20:00: Mindenből egy van

23:50: Kormorán - Angyalok énekei koncert - 2013. 2.

M2/Petőfi TV:

07:05: Mese a karosszékben - Hókirály
07:10: Bogyó és Babóca - Vendel korcsolyázik

07:40: Bob, a mester - Felejthetetlen karácsony
08:30: Casper karácsonya

14:15: Tabaluga és Leo - Karácsonyi kaland
15:30: Karácsonyi manókaland

20:00: Melissa és Joey
20:25: Foo Fighters - Sonic Highways 1x02
21:30: Elton John - The Million Dollar Piano - 2013
23:25: Mavericks - Ahol a hullámok születnek

RTL Klub:

09:05: Cápa csali

14:00: Karácsonyi vakáció
15:45: Az istenek a fejükre estek

18:45: Merida, a bátor
20:20: Reszkessetek, betörők! 3.
22:15: Miért éppen Minnesota?

TV2:

00:35: Volt egyszer egy karácsony

02:45: Penzance kalózai

07:40: Egérmese

11:15: Lúdas Matyi

16:15: Hamis a baba

18:45: Shrek
20:25: Holiday
23:05: Csak tudnám, hogy csinálja

A kép forrása: mode.com

Ünnepi körkép: Ezek lesznek a tévében október 23-án

2015. október 23. - Jasinka Ádám

 Az október 23-i nemzeti ünnep kapcsán a tévécsatornák úgy tűnik viszonylag nagy merítésből dolgozhattak, hiszen elég sok a témába vágó film, tévé- és dokumentumfilm és különféle történelmi magazinműsor kerül majd adásba. A Duna TV-n és a Duna World-ön láthatjuk a legtöbb ehhez kapcsolódó alkotást, de ahogy korábban sem, most sem borítják fel teljesen a megszokott kínálatot és ma is rendel a hegyi doktor és talpon is maradnak majd játékosok.

aranyhaj.jpg

 A köztévé és a két, országos lefedettséggel rendelkező kereskedelmi adó is kedvez majd a fiatalabbaknak és az idősebbeknek egyaránt. Képernyőre kerül a Szabadság, szerelem című magyar és a Szabadság, szerelem című amerikai film is, de megnézhetjük a Szabadság tér 56-ot, a Szabadság - Különjáratot vagy A berni követet is. Aki viszont nem a témához illő filmet szeretne nézni, hanem csak kikapcsolódna, az akár kifésülheti a nagy gubancot az RTL Klubon vagy akár énekelhet Meryl Streeppel ABBA slágereket a TV2-n.

Péntek:

Duna TV:

09:00: Magyarország lobogójának ünnepélyes felvonása

10:35: Az eltüsszentett birodalom

12:50: 1956. október 23. - A forradalom első órái képről képre, percről percre
13:05: Tüskevár
14:45: Dózsa 1514
15:05: A nagyrozsdási eset
16:45: Melbourne 1956

18:40: A hegyi doktor - Újra rendel
19:30: Maradj talpon!
20:30: Fölszállott a páva
21:30: Szabadság, szerelem (2006)

23:30: Égjen inkább az olajmező...

Duna World:

07:40: A vers ereje - Kádár félelme

11:15: Magyar történelmi arcképcsarnok - Mindszenty József
11:35: Szökés a nagy árvíz idején

13:15: Vérrel és kötéllel

18:05: Dózsa 1514

19:20: A nagyrozsdási eset

21:30: Szabadság tér 56
23:05: A mérkőzés

RTL Klub:

09:10: Tom és Jerry és Sherlock Holmes
10:05: Csoda New Yorkban
12:15: Szabadság, szerelem (2004)
14:20: Hazárd megye lordjai: A visszatérés
16:15: Scooby Doo - A nagy csapat

19:05: Aranyhaj és a nagy gubanc
21:00: Másnaposok 2.

23:30: 6:3, avagy játszd újra, Tutti!

TV2:

08:10: Négy dinó New Yorkban
09:25: Casper
11:15: Szabadság - Különjárat
12:25: Babe 2. - Kismalac a nagyvárosban
14:15: Mézengúz
16:05: Hanta boy

18:50: Mamma Mia!
21:05: Apa ég!
23:30: A berni követ

Szombat:

Duna TV:

02:05: Magyar történelmi arcképcsarnok - Nagy Imre

03:55: Határtalanul magyar - "Magyarnak lenni szép" - 1956 Melocco Miklós kezével és szemével

Duna World:

01:20: Szabadság tér 56
02:55: Magyarország története - 1956: a forradalom
03:25: "A remény hullámhosszán"

A kép forrása: RTL Klub Sajtóklub

Ünnepi körkép: Ezek lesznek a tévében az államalapítás ünnepén

2015. augusztus 20. - Jasinka Ádám

 Ez a mostani hosszú hétvége talán az utolsó alkalom, ha az időjárás is úgy akarja, hogy testileg és lelkileg is felkészüljünk az őszi hajtásra. A tévés kínálat ebben nem tudom segít-e vagy egyeseket csak felbosszant az, hogy milyen műsorok lesznek képernyőn, a tévécsatornák mindenesetre rendületlenül készülnek erre a négy napos hétvégére. Azonban mi most csak huszadika és huszonegyedike fontosabb, országos adós műsoraival fogunk foglalkozni. Igen, tudom hogy 21. már nem állami ünnep, de augusztus huszadika kihatással van ennek a napnak a tévéműsorára.

mancsfilmtv2.jpg

 Ahogy az szerintem elvárható, a köztévén lesz a legtöbb ezzel az ünneppel kapcsolatos műsor és meglepetésre csak a Duna TV-n lesz majd látható a tűzijáték, ami szerintem kétségtelen, hogy nagyot fog lendíteni a közönségarányon. A köztévén a tematikus műsorok között találunk majd magazinokat, dokumentumfilmeket és sorozatokat, élő közvetítést a Szent Jobb körmenetről, valamint a Debreceni Virágkarneválról, ezek mellett díjátadót és az idei Budavári Palotakoncertet is képernyőre tűzik.

 A két országos lefedettségű kereskedelmi adón filmek lesznek adásban, délelőtt és kora délután a kisebbeket szórakoztatják majd, este pedig kalandfilmeket, történelmi alkotásokat és komédiákat is nézhetünk. Az RTL Klubon nem maradunk Bud Spencer és Terence Hill párosa nélkül, a TV2-n pedig pünkösdhöz hasonlóan most is bemutatnak egy premier magyar filmet, mégpedig a Mancsot.

Csütörtök:

Duna TV:

07:30: Miért ferde a kereszt a Szent Koronán?
07:55: Hagyaték - Intő kéz: A Szent Jobb
08:30: Zászlófelvonás
09:15: Magyar elsők - Az első magyar szentté avatott apáca
09:35: Freskó-sors
10:00: Magyar szentek és boldogok - Az országegyesítő
10:30: Magyarország története - Államalapítás
11:00: Szent István Rend díjak átadása

12:45: Ízőrzők - Kustánszeg
13:15: Kívánságkosár

15:20: Szent István emlékezete a XX. században
15:45: Magyar szentek és boldogok - Szent István
16:15: Kitüntetettek - Szent István Díj 2015. (1. rész)
16:50: Szent Jobb körmenet
19:05: Magyar történelmi arcképcsarnok - Szent István

20:25: Kitüntetettek - Szent István Díj 2015. (2. rész)
21:00: Tűzijáték
21:35: Budavári Palotakoncert (1. rész)
22:35: kult.hu
23:05: Ének a búzamezőkről

Duna World:

08:00: Debreceni Virágkarnevál

15:55: Magyar elsők - Az első magyar szentté avatott apáca
16:10: A magyar koronázási jelvények
16:50: Túl fényes - A Szent László herma restaurálása
17:30: Hagyaték - Intő kéz: A Szent Jobb
18:00: Hazajáró - Nemere-hegység és az Úz-völgye hősei
18:30: A rejtélyes XX. század
19:00: Hogy volt!? - Cserháti Zsuzsára emlékezünk
20:00: Szenes Iván írta
20:50: Ybl 200 - A Bazilika

21:30: Debreceni Virágkarnevál (ism.)

M2/Petőfi TV:

20:30: Böngésző
21:00: Én vagyok itt
22:35: Borgiák
23:35: Az A38 Hajó színpadán - Tóth Viktor & Hodek Dávid duó

RTL Klub:

08:05: Scooby-Doo! Rettegés a táborban
09:15: Csodakavics
10:50: Dallas - Ahogy keződött
13:35: Zimmer Feri 2.
15:30: Bűnvadászok

18:45: Hidalgo - A tűz óceánja
21:20: A rettenthetetlen

TV2:

09:30: Egérmese
11:00: Egri csillagok
14:05: Hárman az örökkévalóságnak (1 rész)
16:00: Mancs

18:50: Johnny English újratöltve
21:00: Kémes hármas
23:05: Egy hölgy arcképe

Péntek:

Duna TV:

02:00: Debreceni Virágkarnevál (felvételről)
05:00: Beavatás - Szent István és a rovás

12:45: Ízőrzők - Tihany
13:15: Kívánságkosár
15:05: Rex felügyelő
16:00: A Moszkító-part

18:40: Észak és Dél
19:35: A hegyi doktor - Újra rendel
20:25: Brown atya
21:15: Budavári Palotakoncert (2. rész)
22:15: A nulladik óra

Duna World:

00:35: Tűzijáték (ism.)

01:25: Szent Jobb körmenet (ism.)
03:35: István, a király - Királydombon 2015. (ism.)

11:25: Ízőrzők - Kéthely

16:05: Mária út
17:05: MMA - portré sorozat - Kocsár Miklós zeneszerző
18:05: Hazajáró - Csalhó-hegység - A Keleti-Kárpátok sziklatornya
18:40: Hogy volt!? - Géczy Dorottya születésnapjára
19:40: Fábry

21:30: Munkaügyek - IrReality Show
22:00: Munkaügyek - IrReality Show
22:30: Ridikül

M2/Petőfi TV:

20:30: Böngésző
21:00: Én vagyok itt
22:35: Dalszerzők az A38 Hajón - Ács Eszter - Lázár Domokos
23:10: Top Gear

RTL Klub:

08:45: Impy, a kis dinoszaurusz
10:05: Keresztes hadjárat farmerban
12:00: Nagytalp
13:50: Holdhercegnő
15:45: Vadmacskák

18:50: Mr. és Mrs. Smith
21:05: A pap - Háború a vámpírok ellen
23:45: Las Vegas-i vagányok

TV2:

08:55: Egérmese 2. - Egérkék a Vadnyugaton
10:15: Ébredő sötétség
12:10: Johnny Englis újratöltve (ism.)
14:05: Hárman az örökkévalóságnak (2. rész)
16:00: Matilda, a kiskorú boszorkány

18:50: Evolúció
21:00: Koszorúslányok
23:35: Sose halunk meg!

A kép forrása: TV2 Sajtószoba

Ünnepi körkép: Ezek lesznek a tévében pünkösdkor

 A magyar tévécsatornák úgy látszik, ebben az évben sem erőltetik meg magukat igazán, ha ünnepi műsorrendről van szó és csak ritkán, főként a nemzeti ünnepek vagy a nagyobb vallási időszakok kapnak tematizált kínálatot. Amikor viszont mégis valamilyen ünnephez kötött tartalmat látunk a tévében, akkor érdekes megfigyelni, hogy a közszolgálati adón a történelmi oldaláról közelítik meg az aktuális eseményt, míg a kereskedelmi tévék kihasználva a munkaszüneti napokat a családoknak, főleg a gyermekeknek szeretnének kedvezni. Emiatt sok állatos, varázslatos, szép és aranyos filmet láthatunk már kora este.

unnepikorkepswing.jpg

 A Duna TV-n vasárnap délelőtt és kora délután a szokásos vallási műsorok lesznek képernyőn, de a vasárnap esti főműsoridőben és hétfőn egész nap nem sok változás lesz, csupán annyi, hogy egy-két saját gyártás helyett filmek lesznek adásban. A Duna World-ön és az M2/Petőfi TV-n viszont nem lesz kimondottan tematizálva ez a mostani vasárnap és hétfő.

 Az RTL Klub-on szokás szerint vasárnap délelőtt a gyermekeknek kedveznek, ahogyan este is, mivel a két főműsoridős film közül az egyik, az Esti mesék a kisebbek számára is élvezhető lehet. A Másnaposok első része nem lesz nagy újdonság, viszont úgy látszik, hogy az RTL-nél lazára vették a pünkösd vasárnapot. Hétfőn egy kalandfilmet adnak majd, azaz nem sok közös pont lesz a két nap kínálatában, ha csak nem számítjuk ide Piedonét, aki Hongkongból másnapra Afrikába ruccan át kiosztani pár pofont.

 A TV2-nél a délután mellett mondhatjuk, hogy az estét is a gyermekeknek szentelik. Habár nem tudom, hogy Az ének iskolája mennyire népszerű a kisebbek körében, de a benne szereplők alapján akár lehetne népszerű is. Az Összezárva Friderikusszal után lesz egy érdekesség, mégpedig a Swing című magyar film. Az énekes-zenés mozi tévépremierje meglepő, de én örülök neki, mivel szórakoztató alkotás, csak este fél tizenegykor szerintem nem sokan fogják megnézni. A hétfő viszont a Duna TV-hez hasonlóan félig ünnepi, félig szokványos műsorrendet kap majd. A TV2-nél az utóbbi időben egyre több magyar film kerül képernyőre, ami mindenképp dicséretes hozzáállás.

Vasárnap:

RTL Klub:

10:05: Szentivánéji álom
11:35: Hazád megye lordjai: A visszatérés
13:30: Alkonyat - Hajnalhasadás I.:
15:30: Piedone Hongkongban

18:50: Cobra 11
19:50: Esti mesék
21:40: Másnaposok
23:45: Őrült szív

TV2:

12:35: A kis gézengúzok
14:10: Cincin lovag
16:05: Jégkorszak 2. - Az olvadás

18:55: Az ének iskolája
21:20: Összezárva Friderikusszal
22:35: Swing

Duna TV:

11:00: Pünkösdvasárnapi evangélikus istentisztelet Szarvasról

17:00: Isten kezében - Csíksomlyó története
17:25: Csíki-havasok - Búcsú Csíksomlyón

18:35: Hogy volt?! - Kovács Zsuzsa felvételeiből
19:35: Magyarország, szeretlek!
20:45: Egynyári kaland
21:40: Rómeó és Júlia

Hétfő:

RTL Klub:

08:35: Superman és Batman
10:00: A skacok meg a kukacok
11:35: Sky kapitány és a holnap világa
13:35: Esti mesék
15:30: Piedone Afrikában

18:50: Az utolsó templomos lovag
22:25: Csajozós film

TV2:

10:15: Két testvér
12:15: Szaffi
13:50: Z, a hangya
15:30: Hogyan veszítsünk el egy pasit tíz nap alatt

19:00: Dr. Dolitte 2.
21:00: Éden Hotel
22:15: Egy nap

Duna TV:

15:15: Az Út, amelynek lelke van - A Magyar Zarándokút
16:10: A három testőr

18:35: Don Matteo
19:45: Brown atya
20:40: Lúdas Matyi
22:25: Magyarok nyugati hadifogságban

A kép forrása: nlcafe.hu

Ünnepi körkép: Ezek lesznek a tévében a munka ünnepén

2015. április 30. - Jasinka Ádám

 A munka ünnepén nem tudom, milyen témába vágó műsort, filmet vagy sorozatepizódot lehetne adni, de látva, hogy az országos adókon mik lesznek képernyőn, a tévécsatornák programigazgatóinak fejében ez a kérdés szerintem fel sem merült. Az mindenesetre meglepetés, hogy az RTL Klub A konyhafőnök harmadik adáshetét lerövidíti és csak négy epizód alapján fog eldőlni, ki jut be ebből a körből a középdöntőbe. A TV2 pedig ahogyan húsvétkor, most is ad új részt az Éden Hotelből, a köztévénél pedig nem tesznek sok különbséget a munka ünnepe és egy sima hétköznap között.

lecsokorkep.jpg

 Az RTL-en habár A konyhafőnökből nem lesz új rész, azért lesz aki sürögjön-forogjon a konyhában, ugyanis remek érzékkel választva, adásba kerül a L'ecsó című film, amit a Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger főszereplésével készült, börtönből megszökős film követ. A TV2-n a délután a magyar filmekről szól majd, így láthatják a tévézők a Lúdas Matyit, a Hamis a baba és a Csinibaba című alkotásokat is, este pedig jön Csizmás, a kandúr valamint a Prometheus is. A Duna TV-n élőben közvetítik majd a Nagy Futamot, köztük azt is, ahogy Räikkönen száguldozik egy kicsit a rakparton, de az NB1-s futballt sem kell nélkülözniük a tévézőknek.

Péntek:

RTL Klub:

08:40: Tom és Jerry és Sherlock Holmes
09:30: Csodakavics
11:15: Elfújta a szél
15:50: Szabadítsátok ki Willyt! - A Kalóz-öböl akció

18:50: L'ecsó
21:00: Szupercella

23:35: Speciális alakulat

TV2:

07:05: A Jetson család
08:30: Coraline és a titkos ajtó
10:20: Szegény embert az Amish húzza
12:30: Lúdas Matyi
14:00: Hamis a baba
15:45: Csinibaba

19:00: Csizmás, a kandúr
20:50: Éden Hotel
22:00: Prometheus

Duna TV:

12:45: Jamie 15 perces kajái
13:15: Kívánságkosár
14:00: Nagy Futam - Légi bemutató és versenyautó parádé
17:25: Térkép

18:35: Futball: OTP Bank Liga: Paks - Budapest Honvéd
21:00: King
21:50: Szeretettel Hollywoodból
22:20: A rejtélyes XX. század
22:55: Kamion EB összefoglalók
23:25: Éjfélkor indul útjára a gyönyör

Duna World:

17:40: Férfi kosárlabda
20:00: Egynyári kaland

21:25: Gasztroangyal
22:20: Ridikül

A kép forrása: kleberly.com

Ünnepi körkép: Ezek lesznek a tévében húsvétkor

2015. április 04. - Jasinka Ádám

 Az országos tévéadók ünnepi kínálatát most is górcső alá vesszük, ahogy tettük legutóbb március tizenötödike alkalmából is. Mielőtt felmerülne a kérdés, hogy miért csak az országosan is fogható adók műsorait válogatom össze elmondom, hogy ez a lefedettségbeli határ volt szerintem az egyetlen ésszerű szabályozás, amivel meg tudtam akadályozni, hogy több ezer karakteres cikket írjak, ami lényegében csak egy sokadik tévéújság lett volna. A cikk persze jelen formájában sem különbözik sokban az internetes vagy papír alapú tévéműsoroktól, de megpróbáltam az ehhez az ünnepkörhöz tartozó vagy az ekkor, a főműsoridőben adott tartalmakat listázni.

hobbit.jpg

 A húsvéti kínálatot elnézve kijelenthető, hogy a legutóbbi, nemzeti ünnephez képest sokkal szerényebb műsorrenddel készülnek az országosan fogható tévéadók. A kereskedelmi tévéktől nem is várható szerintem el, hogy bármilyen ünnepről tematizált kínálattal emlékezzenek meg, a köztévé helyzete viszont lényegét tekintve is más megvilágításba kerül, nem is csoda, hogy náluk azért lesz is a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó műsor. Az érdekes inkább az, hogy a TV2-nél szinte minden hagyomány nélküli, sablon hétvégeként kezelik az idei, húsvéti főműsoridőt és ezt bizonyos értelemben jól is teszik, ugyanis így olyan emberek is belekapcsolhatnak a napi műsoraikba (az Éden Hotelbe), akik egy sima hétköznap a konkurencia vagy a munka miatt nem néznének bele.

 A húsvétvasárnap egyébként érdekes párharcot fog hozni, ugyanis az RTL Klub képernyőre tűzi A hobbit című filmtrilógia első részét, aminek Az ének iskolája harmadik évados premierjével is meg kell küzdenie a gyűrűért. A húsvéthétfőt azonban nem csak a TV2-nél, hanem a köztévénél sem veszik olyan komolyan, ugyanis csak az RTL Klub lesz az, ahol nem az amúgy megszokott napi műsorok és késő esti sorozatok lesznek adásban. Ez persze főként pénz kérdése is, majd kiderül, hogy mennyire éri meg a munkaszüneti napokat szokványos hétköznapként felfogni. Az országosan fogható tévéadók húsvéti kínálatát a tovább mögött találjátok.

Tovább

Ünnepi körkép: Ezek lesznek a tévében március 15-én

2015. március 14. - Jasinka Ádám

 A magyar nemzeti ünnepek televíziós kínálata néha elég érdekes tud lenni, főként akkor, ha nem az amúgy minden évben kötelezően leadott régiségeket szedik elő újra és újra. Az ismétléseknek is megvan persze a közönsége, elég csak a karácsonykor idén képernyőre tűzött Reszkessetek, betörők! filmsorozatra gondolni, ami körül milyen nagy felháborodás alakult ki, amikor nem volt adásban. A karácsonyi filmek mellett a nemzeti ünnepekre szánt műsorokban szerintem sokkal nagyobb a szabadság és míg a téli időszakra szánt filmek között kevés évről évre az újdonság, a jó tartalom, addig egy történelmi időszakra emlékező napra, ha van rá keret és igény, akkor elég tisztességesen fel lehet készülni.

magyarorszagszeretlek2.jpg

 A mostani március 15. nem fogja megtörni teljes mértékben az ismétléseken alapuló ünnepi kínálatot, de lesz pár olyan újdonság, ami miatt érdemes lehet a tévék képernyői előtt tölteni az estét. A két, országos lefedettségű kereskedelmi adó közül sem az RTL Klub, sem a TV2 nem fog adni ehhez az ünnephez kapcsolódó filmet vagy sorozatot, de szerintem nem is elvárás, hogy egy ilyen alkalomkor minden tévéadó korkárdaszínbe boruljon, elég ha a köztévé tematikus napot tart és sokféle műsort kínál. Ahogyan teszi is.

 Az RTL Klub mindenesetre a délutáni Bud Spencer-film mellé a főműsoridőre behoz egy újdonságot, a Liam Neeson főszereplésével készült Non-stop című filmet, ami ugyan nem világmegváltó alkotás, de egy könnyed szórakozás. A TV2-n ezen felül két ismétlés, a Túl a sövényen és az Evan, a minden6ó kerül adásba.

 Az ünnepi műsorokra vágyók a köztévén találhatják meg szórakozásukat, délelőtt a Duna World, este pedig a megújuló Duna TV és a Petőfi TV kínál az ünnepre tervezett műsorokat. A régi filmek mellett bemutatják a Kossuthkifli című sorozat első részét és új évadát kezdi a Magyarország, szeretlek! is, valamint közvetítést láthatnak a nézők a legújabb RedBull Pilvakerről is.

 A magyar humorcsatornán pedig Mogács Dániel önálló estjét nézhetik meg a tévézők. A tovább mögött az országosan elérhető tévécsatornák március 15-i kínálatát olvashatjátok.

Tovább