Szinkronhangok: Megborulva (Crashing)

2017. február 23. - Jasinka Ádám

Szinkronnal kezdtük a napot, uzsonnára is kaptunk pár falat magyar hangot, mi más is lehetne a zárás, mint egy újabb szereposztás. Egy nem akármilyen szereposztás. Dezsőffy Rajz Katalin mindig meglep, vagy azzal, mert olyan párosításokat talál ki, amelyek szokatlanok, újak és kísérletezők - mégis remekül működnek, vagy azzal, hogy olyan színészeket választ egy-egy figurához, akiket máshol, de talán úgy általánosan, szinkronizálni is alig hallani.

megborulvaszinkron.jpg

Ilyen felvezetéssel könnyen kitalálható, hogy nem hétköznapi magyar változatot kap ez a sorozat. Az HBO3 műsorán, március 5-én, a Hatalmas kis hazugságok előtt, 19:25-ös kezdéssel mutatkozik be a Megborulva, melynek története egy stand-up komikusról szól. Főszereplőnk, Pete, egyik nap a szokottnál hamarabb ér haza, így rajtakapja feleségét, amint megcsalja őt. Bármennyire is rosszul esik neki mindez, mégis ez lesz életében, és talán humorista pályájában az a katalizátor, amire szüksége volt.

A főszereplőt Pete Holmes alakítja, a magyar hangja pedig Beleznay Endre lesz. Merész választás, de miután hétfőn élőben hallottam, hogyan is szól majd magyarul a sorozat, azt hiszem, ez nagyon megosztja majd az embereket. Az esetlen, naiv, kissé szerencsétlen figura hangját szerintem tökéletesen elkapta Beleznay Endre, és a játékával ezek a jellemzők pont annyival erősödtek föl, hogy magyarul talán még viccesebb lesz a sorozat, mint eredeti nyelven. A magyar hangok és a stáb névsorát a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább

Szinkronhangok: Hatalmas kis hazugságok (Big Little Lies)

2017. február 23. - Jasinka Ádám

Március elején már magyar szinkronnal is élvezhetjük az HBO idei egyik nagy dobását, a sztárparádéval érkező minisorozatot, a Hatalmas kis hazugságokat. Az erotikával, hazugságokkal és titkokkal teli sorozat három középosztálybeli anyuka történetét meséli el, akikben az a közös, hogy megvan mindenük, mit egy nő kívánhat. Az életük azonban csak látszólag tökéletes, és a felszín alatt rengeteg elfojtott érzelem és sötét titok lappang.

hatalmaskishazugsagokszinkron.jpg

A Hatalmas kis hazugságok Liane Moriarty azonos című, idehaza még meg nem jelent bestseller regényéből készült. A hét részes minisorozatot David E. Kelly írta, akinek olyan produkciókat köszönhetünk mint az Ügyvédek, a Boston Legal - Jogi játszmák, az Ally McBeal vagy Robin Williams utolsó tévés munkája, az Eszementek. A széria epizódjait pedig a Mielőtt meghaltam és a Vadon filmeket is jegyző Jean-Marc Vallée rendezte.

A Hatalmas kis hazugságok az HBO3 műsorán március 5-én, este 8 órakor debütál. A magyar változatát pedig a legutóbb Az ifjú pápával parádésat alkotó Aprics László rendezi, aki most is kellő odafigyeléssel járt el a hangok kiválasztásakor. A sorozat két egyértelmű húzó neve Reese Witherspoon és Nicole Kidman, akiknek talán nem meglepetés, hogy kik lesznek a magyar hangjaik. Az igazán impozáns, rég nem hallott hangokat is felvonultató stáblistát a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább

Új díszletben, új műsorvezetőkkel folytatódik a Mokka

2017. február 23. - Jasinka Ádám

A tavaszi megújulás nem csak a TV2 délutánját és főműsoridejét, hanem bizony a reggeleit is érinti majd. Február 27-től ugyanis megújul a Mokka, Magyarország jelenleg legnézettebb, és egyértelműen piacvezető reggeli műsora. A vélhetően áprilistól visszatérő Reggeli képében konkurenciát kapó TV2-s műsor hétfőtől új díszletben, új műsorvezetőkkel kiegészülve várja majd a tévénézőket. A nappalit, otthonos hangulatot idéző új stúdióbelsőben elsőként Demcsák Zsuzsa és Istenes Bence édesapja, Istenes László fogadja majd a nézőket. Váltótársaik pedig Serfőző Krisztina, Szabó Dóra és a rutinos Pachmann Péter lesznek.

megujulomokka.jpg

Fotó: TV2

Hárman is kiszállnak az RTL Klub legnézettebb sorozatából

2017. február 23. - Jasinka Ádám

Pont egy hete írtuk meg, hogy 16 év után távozik az RTL Klub legnézettebb napi sorozatából az utolsó alap szereplők egyikét, a Zsófit alakító Kiss Ramóna. A színésznő korábban már rövid időre elhagyta a Mátyás király teret, ez a mostani azonban végleges búcsúnak tűnik. Nem sokkal ezen bejelentés után két másik szereplő kapcsán is kiderült, távoz(hat)nak a szériából.

baratokkozttavozoszereplok.jpg

A SorozatWiki írta meg, hogy az egyik visszatérő karaktert, az Ottó anyját, Juditot játszó Závodszky Noémi is kilép a történetből, a Bors pedig ma hozta le, hogy a Hannát játszó Nyári Dia is távozhat a Barátok köztből. Az ő karakterének sorsát az dönti el, sikerül-e a felvételije a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Böjte Piros, a sorozat sajtósa elárulta a napilapnak, hogy Nyári időszakosan még forgat majd, de amint felveszik az egyetemre véglegesen távozik a Barátok köztből.

Fotó: RTL Klub

RTL Klubos sorozatokkal erősít a köztévé

2017. február 22. - Jasinka Ádám

Desmond Wallace írta meg, hogy március elejétől a köztévé fiatalokra szabott tévéadója, a Petőfi TV megújult kínálattal jelentkezik majd, melynek két meghatározó eleme a Tuti gimi (One Tree Hill) és az Odaát (Supernatural) című sorozatok lesznek. Március 8-án az Egyszer volt, hol nem volt és a Tappancs, a mesterdetektív váltásaként debütál ez a két RTL Klubhoz köthető széria, amelyek így hétköznap esténként 20:10-től és 22:35-től lesznek láthatóak.

odaatpetofitv.jpg

A Tuti gimi mind a kilenc évada képernyőre került már idehaza magyar szinkronnal, az Odaátból viszont jelenleg is premier részeket nézhetünk péntek éjszakánként az RTL Klubon. Mivel a tengerentúlon a tizenkettedik etapjukat tapossák a Winchester tesók, így megkérdeztük a piacvezető tévéadótól, meddig terveznek még a sorozattal, valamint hogy a Petőfi TV-n az ő általuk megrendelt szinkron lesz-e hallható.

Azt a választ kaptuk, hogy az RTL-es szinkronnal kerül képernyőre az Odaát, és a sorozat a 10. évfolyamig marad az RTL Klub képernyőjén. Jelenleg a nyolcadik évadot vetítik, ami azért is fontos, mivel mint megtudtuk, a köztévé nem előzheti be az RTL-es sugárzást. Ha a Petőfi TV-n nem tartanak szünetet, akkor a leadható 172 résszel októberben végeznek, és csak akkor folytathatják a kilencedik évaddal, ha az már képernyőre került az RTL Klubon.

Fotó: RTL Klub

Bemutatják Rowan Atkinson és Fenyő Iván közös munkáját

2017. február 21. - Jasinka Ádám

Rowan Atkinson 2015-ben járt Magyarországon, hogy a legnézettebb brit kereskedelmi adó, az egykoron a Downton Abbey-t is vetítő ITV részére többedmagával leforgassa Georges Simenon legismertebb detektívfigurájáról, Maigret felügyelőről készülő legújabb sorozat első évadát. Az első szezon két, másfél órás tévéfilmből áll, melyből az elsőt a világon másodikként az RTL Klub tűzte képernyőre tavaly nyáron. A második tévéfilm, a Maigret és a kicsi Albert pedig most tavasszal debütál magyar szinkronnal.

maigretesakicsialbert.jpg

Azonban ez a premier már nem a főadón, hanem kábelcsatornán lesz, és nem is a főműsoridőben, hanem szombat délben kerül rá sor. A Maigret és a kicsi Albert március 11-én, 11:50-kor debütál a Cool műsorán, és hasonlóan az előző részhez, ezt is Budapesten és Szentendrén forgatták. Ennek is köszönhetően több magyar színész is szerepet kapott az egykori Mr. Bean mellett, így láthatjuk majd például Fon Gabriellát, Bernáth Dénest és Fenyő Ivánt is. Az epizód ismertetőjét és ajánlóját a TOVÁBB-ra kattintva találjátok.

Tovább

Márciusban nem csak a celebek ragadnak fakanalat

2017. február 21. - Jasinka Ádám

Tavaly tavasszal indult el az RTL2-n hazánk újabb főzős műsora, a szülő-gyermek párosokat és féltve őrzött családi recepteket versenyeztető gasztro-komédia, a Hagyjál főzni!. Az Istenes Bence vezette műsorban adásonként két-két pár küzd meg egymással, ahol a konyhában rutintalanul, esetenként ügyetlenül mozgó félnek időre kell elkészítenie a kiválasztott ételt.

hagyjalfoznis2.jpg

A Hagyjál főzni! új évada március 13-án debütál az RTL2 műsorán, és már nem csak szülők és gyermekek, hanem házaspárok és testvérek is versenybe szállnak. Az elkészült fogásokat újfent A Konyhafőnökből megismert Vajda Pierre értékeli, a párok pedig továbbra is 200 ezer forintot nyernek főzésenként, valamint továbbjutnak a következő adásba. Az RTL2-n látható lesz majd egy másik főzős műsor is, mégpedig A Konyhafőnök Junior második évada, de ez várhatóan ősszel kerül képernyőre - tudtuk meg a tévéadótól.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

Fotó: RTL2

Szinkronhangok: Dr. Chance (Chance)

2017. február 21. - Jasinka Ádám

Pont egy hete írtuk meg, hogy a magyar FOX tűzi műsorára március 9-től Hugh Laurie vadonatúj szériáját, a Hulu-ra, az egyik amerikai online tartalomszolgáltatóra gyártott Dr. Chance-t. A Kem Nunn regényéből készült sorozat főszereplője egy San Francisco-ban élő bűnügyi pszichiáter, akit beszippant és egyre mélyebbre húz a politikai korrupció és a mentális betegségek világa.

drchanceszinkron.jpg

A címszereplő Dr. Chance-t Hugh Laurie alakítja, akinek talán legismertebb munkája a Doktor House, de láthattuk őt szkeccs show-kban, fekete humorú komédiákban és kémtörténetekben is. Jelen sorozatában egy olyan orvost játszik, akinek az borítja fel teljesen az életét, hogy egyik páciensével kapcsolatban hibás döntést hoz. Emiatt hamar magára vonja a rendőrség figyelmét, miközben saját, nem éppen zökkenőmentesen alakuló válását is igyekszik mihamarabb elrendezni.

Hugh Laurie-nak több magyar színész is kölcsönözte már a hangját, de talán a legemlékezetesebb Szakácsi Sándor, és Kulka János volt, ebben a sorozatban viszont egy teljesen új párosítást hallhatunk majd. Őszinte leszek, sajnálom, hogy nem Kulka János szinkronizálja, de nem tudhatjuk, mi áll a döntés hátterében. Az viszont biztos, hogy izgalmasnak ígérkezik Laurie és Schnell Ádám kettőse, ugyanis őrá esett a szinkronrendező, Nikas Dániel választása. De nem csak a főszereplő hangja, hanem az egész szereposztás miatt rendkívül kíváncsi leszek a végeredményre. A magyar hangok és a stáb névsorát a TOVÁBB-ra kattintva olvashatjátok el.

Tovább

Bestseller regényből készült sorozat debütál a Film Cafén

2017. február 21. - Jasinka Ádám

Harlan Coben amerikai író 1995 óta jelenteti meg misztikus és thriller regényeit, és számos díjat, valamint kritikai elismerést tudhat magáénak. Érdekes, hogy az első, regényéből készült filmre egészen 2006-ig várnia kellett. Ekkor debütált ugyanis a Senkinek egy szót se, az azonos című könyve alapján forgatott francia mozifilm. A regény kiadása és moziba kerülése között öt év telt el. Bár ez hosszú időnek tűnhet, mégis eltörpül az író második adaptációjáig eltelt idő mellett.

nincsmasodikeselypremier.jpg

A Nincs második esély 2003-ban került az amerikai könyvesboltok polcaira, hazánkban viszont csak 2014-ben jelent meg magyar fordításban. A regényből készült produkció, amelyet meglepő módon ismét francia közreműködésnek köszönhetünk, a kötet megjelenése után 12 évvel debütált a tévéképernyőkön. A 2015-ös, hat részből álló sorozat tavasszal pedig hozzánk is megérkezik. A Nincs második esély premierje március 14-én, este 8 órakor lesz a Film Café műsorán.

A történet főszereplője Dr. Alice Lambert (Alexandra Lamy) szokásos reggeli teendőit végzi otthonában. Miközben hat hónapos kislányának készít reggelit, a távolban egyszer csak lövések dördülnek, majd Alice előtt elsötétül minden és összeesik. Amikor a kórházban felébred, akkor tudja meg, hogy férjét megölték, a kislányát pedig nem találják sehol. A rendőrség tehetetlen az ügyben, sőt, Alice válik az első számú gyanúsítottá, így a nő kénytelen maga az emberrablók után eredni.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

Kiderült, pontosan mikor is kezd A szultána második évada

2017. február 20. - Jasinka Ádám

Pár hete írtuk meg, hogy a TV2 tavaszi műsorkínálatában már nem naponta, hanem csak heti egy alkalommal jelentkezik új részekkel A szultána című sorozat. A tévéadótól korábban kapott válasz alapján pedig megtudtuk, hogy a 10. héten debütál a széria második évada, azonban a televíziózás világában addig nem szabad semmit sem készpénznek venni, amíg több forrás meg nem erősíti azt. Ma hivatalosan is bekerült a TV2 heti műsorába az infó, így leírhatjuk, hogy a második évad március 7-én, 21:55-kor debütál, méghozzá egy 60 perc hosszúságú epizóddal.

aszultanas2premier.jpg

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

Tovább

Ők főznek a Konyhafőnök celeb évadában

2017. február 20. - Jasinka Ádám

Az RTL Klub 2014-ben indította el a Konyhafőnök című vetélkedőjét, melyben amatőr és profi versenyzők szálltak harcba a több millió forintos fődíjért. Az első szezon kirobbanó siker volt, nem is volt meglepetés, hogy már 2015 tavaszán megérkezett belőle az új szezon, amelyet aztán ősszel egy újabb követett. Az RTL pedig bevállalta, még egy bőrt lehúzott a műsorról és bemutatták a Junior változatot, amely azonnal az RTL2 legnézettebb, Barátok köztöt is meggyengítő produkciójává vált.

konyhafonokceleb.jpg

2016 tavaszán a Konyhafőnök pihent, és farmi hétköznapokat nézhettünk, de ősszel visszatért a negyedik évadával, és megmutatta, hogy megújult zsűrivel sincs igazán ellenfele. A negyedik felnőtt évad forgatásának végeztével pedig nekiláttak a második Junior szezonnak, amelyet egyelőre még nem tűztek képernyőre. Most pedig bejelentették, hogy tavasszal visszatér a műsor, de egy kvázi különkiadás-évaddal, amelyben ismert emberek állnak a konyhapultok mögé. A névsort a TOVÁBB-ra kattintva találjátok.

Tovább

Érkezik az RTL Spike első hazai gyártású műsora

2017. február 19. - Jasinka Ádám

Amikor tavaly bejelentették, hogy elindul idehaza a Viacom új adója, az RTL Spike, akkor rengeteg sorozatot és készülő saját gyártást is belengettek. A sorozatok közül eddig a Sötét árvák, A visszatérők és A galaxis őrzői került képernyőre, míg az iZombie, a Wynonna Earp vagy az Ash vs. Evil Dead egyelőre még nincs látóhatáron belül. A saját produkciók közül pedig csak a Playback párbajt tűzték műsorra, azonban márciustól új elemmel bővül az RTL Spike felhozatala.

pumpedekblog.jpg

Ám ez az újdonság nem a korábban bejelentett Budapest Shore, hanem a Pumpedék című reality lesz. A már javában, de egyelőre konkrétum nélkül reklámozott műsor főszereplője a legutóbb a Nyerő Párosban szereplő Szabó Gábor, azaz Pumped Gabo lesz. A sajátos táncmozdulatai miatt az internet sztárjává emelkedett srác tabuktól és petyhüdt izmoktól mentes reality show-val jelentkezik március 16-tól, csütörtök esténként 22:00-s kezdéssel. A Pumpedék vélhetően hasonló műsor lesz mint az Éjjel-Nappal Budapest, vagy anno a Győzike show volt.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

Fotó: RTL Klub

Szinkronhangok: Gázos páros (You're the Worst)

2017. február 19. - Jasinka Ádám

Február 20-án éjszaka, 23:00-ás kezdéssel mutatja be a VIASAT6 a Gázos páros című igencsak elborult és őrült vígjátéksorozat első két részét. Azonban nem csak a premier lesz dupla részes, hiszen a sorozat végig napi két epizóddal jelentkezik majd, nem is csoda, hogy hamar végére érnek az első szezonnak, amelyet március 3-tól szünet nélkül követ majd a második évad.

gazosparosszinkron.jpg

A Gázos páros egy fura, de vicces szerelmi történet lesz, melyben két önpusztító, nehéz természetű ember párkapcsolatának alakulását követhetjük majd figyelemmel. Egyikőjük sem mozog otthonosan a kapcsolatok világában, ebben pedig leginkább nehéz természetük játszik szerepet. Azonban miután egymásra találnak, megpróbálkoznak a lehetetlennel, azaz egy párrá válnak. A nárcisztikus, pimasz és önpusztító Jimmy magyar hangja Dévai Balázs, a cinikus és makacs Gretchen szinkronhangja pedig Nemes Takách Kata lesz. A sorozat magyar változatát pedig Szalay Csongor rendezi.

Tovább

Pápai Joci képviseli hazánkat az idei Eurovíziós Dalfesztiválon

2017. február 18. - Jasinka Ádám

Immáron hatodik alkalommal csendült fel A Dal, a köztévé zenés műsora, amely során a zsűri és a nézők kiválasztották, melyik előadó képviselje Magyarországot a nyaranta megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon. A műsornak köszönhetően ugyan 2012 óta mindig bejut hazánk a döntőbe, de csak egyszer sikerült olyan dalt és előadót küldeni, aki ténylegesen a topmezőnyben végzett.

adalnyertesepapaijoci.jpg

Kállay-Saunders András és a Running ötödik helye mellett ByeAlex egy 10., tavaly Freddie egy 19., Boggie egy 20., a Compact Disco pedig csak egy 24. helyet tud felmutatni. Mivel a 2016-os Dalfesztivált az Ukrajnát képviselő Jamala és 1944 című dala nyerte, ezért 2017 májusában Kijevben lesz majd a legnagyobb az eurovízió koncentrátuma. Azaz újfent egy Magyarországgal szomszédos országban rendezik meg Európa legnézettebb zenés showműsorát, amelyen idén Pápai Joci és Origo című dala képviseli majd hazánkat.

Pápai Joci a május 11-i, második elődöntőben, annak is az első felében lép majd színpadra, és bár sok előnyt nem feltétlenül jelent, nem elhanyagolható tény, hogy ugyanebben az elődöntőben énekel majd az osztrák, a román, a szerb és a horvát versenyző is. Talán számíthatunk majd szomszédainktól is a voksokra. Az pedig szintén nem megkerülhető, hogy idén már nem Gundel Takács Gábor lehet a műsor kommentátora, hiszen nemrég felmondott az MTVA-nál.

Fotó: Kaszner Nikolett

Tél helyett tavasszal kötnek ki a szinkronos kalózok

2017. február 17. - Jasinka Ádám

A Paramount Channel műsorán debütált 2015 elején a Transformers-filmeket is jegyző Michael Bay nevével is fémjelzett kalózos drámasorozat, a rendkívül látványos díszletek között forgatott Fekete vitorlák első évada. A nyolc részes első évfolyamot egyből követte is a második, már hosszabb szezon, a harmadik etap pedig 2016 elején az amerikai premierrel egy időben hazánkban is bemutatkozott.

feketevitorlaks4.jpeg

Emiatt sokan azt várták, hogy a széria utolsó felvonása is így érkezik majd. A Paramount Channelnél azonban másképp döntöttek, és a tengerentúlon 2017. január 29-én képernyőre került epizód hazánkba csak pár hónappal később, tavasz végén érkezik meg. A Fekete vitorlák negyedik, és egyben utolsó évada április 20-án 23:00-kor debütál magyar szinkronnal, utána pedig hetente, minden csütörtökön ugyanebben az időpontban érkezik a többi epizód is.

Forrás: RedLemon
Fotó: download-tv.com

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu