Jövő héttől új részekkel tér vissza a Duna napi műsora

2018. június 11. - Jasinka Ádám

Az elmúlt hetekben olvashattátok, hogy milyen műsorokkal várja június közepétől, a labdarúgó-világbajnokság idejére a nézőket az RTL Klub és a TV2, valamint hogy milyen sok premiert hoz el három héten belül a Sony csatornacsalád. Azonban nem csak esténként találhatnak érdekes műsorokat a tévézők.

balatoni_nyar_logo.jpg

Június 18-án, hétfőn reggel 8-kor nyolcadik alkalommal is visszatér a köztévé nyári magazinműsora, a Balatoni Nyár. A produkció idén is hétfőtől szombatig jelentkezik majd új adásokkal, vasárnaponként pedig a hét legjobb pillanataiból láthatnak a nézők egy összefoglalót. A műsor június közepétől augusztus végéig határozza majd meg a Duna reggeleit, és a tavalyi évadhoz képest több újítást is észrevehetünk.

balatoni_nyar_musorvezetok_2018.jpgFotók: Kaszner Nikolett

Új házigazdaként csatlakozik a Balatoni Nyárhoz Szabó Erika színésznő, akit az ország a Barátok közt Tildájaként ismert meg, legutóbb pedig a Csak színház és más semmi harmadik évadában láthattuk. A színésznő azonban mostanában többet szerepel a képernyőn kívül, ugyanis 2016 óta a Thális Színház társulatának tagja. Partnere Vida Péter lesz. Kraszkó Zita oldalán pedig a köztévé egyik fiatal műsorvezetője, Forró Bence köszönti majd a nézőket.

"A műsorban idén is naponta egy-egy környékbeli település kerül majd bemutatásra, vendégként érkeznek a legnépszerűbb és legismertebb hazai előadók, énekesek, akik zenélnek is a nézőknek, a műsorba várják nemzetközi versenyeik előtt vagy után sikeres sportolóinkat, és a gasztronómia is jelentős szerepet kap majd" - áll a hivatalos ismertetőben. A műsor séfje akárcsak tavaly, idén is Kovács Lázár lesz, de mellette többen is feltűnnek majd a tűzhely mögött.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása