Kotkodácsolással nyerhetik meg az idei Eurovíziós Dalfesztivált

2018. május 08. - Jasinka Ádám

A napokban rendezik meg a 63. Eurovíziós Dalfesztivált. A rendezvény helyszíne idén Lisszabon, ugyanis a tavalyi versenyt a portugál induló, Salvador Sobral és dala nyerte.

eurovizios_dalfesztival_2018.jpg

Ma este, május 8-án tartják az első elődöntőt, amelyben tizenkilenc ország előadója áll majd színpadra. A magyar versenyzőre azonban csütörtökig kell várnunk, ugyanis A Dalt megnyerő AWS a sorsolásnak köszönhetően a második elődöntőben, a tizenharmadik produkcióként lesz látható. Az elődöntőkből a nemzetközi zsűri és a nézők szavazatai alapján a legjobb 10-10 dal jut a döntőbe.

Mint minden évben, miután összeállt a mezőny, kikiáltják a nagy esélyeseket, melyekből idén is van jócskán. A YouTube-os nézettséget alapul véve nagyon jó helyezésre (vagy éppenséggel nagyon könnyű győzelemre) számíthat az izraeli versenydal, amiben az énekesnő nem csak egy looperrel dobja fel a produkciót, hanem kotkodácsolással is.

Szintén sokan várják előkelő helyre az orosz indulót, akitől tavaly, az Ukrajnában rendezett versenyen megvonták a beutazási engedélyt, így Oroszország nem vett részt az előző évi dalfesztiválon. Idén azonban visszatértek, és a gerinc eredetű izomsorvadás miatt tolószékbe kényszerült énekesnőt, Julia Samoylovát indítják.

Jó esélyekkel indulnak most is a bolgárok, ugyanis idei versenydalukon az a Borislav Milanov és Joachim Persson szerzőpáros dolgozott, akik a 2016-ban negyedik helyet megszerző nótát, majd a 2017-ben, tehát tavaly másodikként végző számot is szerezték. A svéd Persson olyan énekesekkel dolgozott már együtt több ízben is mint Kelly Clarkson, Kylie Minogue, Lady Gaga és John Legend.

Bár Svédországnál többször csak Írország tudott nyerni, összesen hét alkalommal, mégsem az írek azok, akik szinte minden évben az esélyesek között szerepelnek. Az idei svéd dalt Benjamin Ingrosso énekli, így Sanna Nielsen 2014-es szereplése óta zsinórban negyedjére képviseli őket fiatal férfi előadó.

Mindkét elődöntőt és a döntőt is élőben láthatjuk 21 órától a Duna Televízióban, kedden, csütörtökön és szombaton este. De hogy mennyire jön be az előzetes esélylatolgatás, vagy a fogadóirodák tippje, az szombat éjszaka, az Eurovíziós Dalfesztivál fináléjában kiderül.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.