Kiderült, mikor indul az Egynyári kaland legújabb évada

2018. április 24. - Jasinka Ádám

A Duna Televízió műsorán 2015-ben mutatkozott be a hat fiatal nyári élményeiről szóló sorozat, az "Egynyári kaland", melyből idén már a harmadik évadot láthatja a közönség. Az új részekben a hangsúly átkerül a Balatonról a fővárosra, és több új szereplő is érkezik, hogy bonyolítsák a jól megismert karakterek amúgy sem eseménytelen életét.

Fotó: Megafilm

Az "Egynyári kaland" harmadik szezonja május 26-án 19 óra 30 perckor indul a Dunán, és hat héten keresztül minden szombaton látható lesz. A folytatás történetében Zsófi (Schmidt Sára) gyakornokként kezd dolgozni egy építész stúdióban, Bence (Rubóczki Márkó) továbbra is a vendéglátóiparban próbál boldogulni, Levi (Király Dani) magánéleti válságban van, Luca (Walters Lili) pedig készen áll arra, hogy meghódítsa a fővárost. A társaság életét felforgatja a hír, hogy barátjuk, Gábor (Héricz Patrik) az esküvőjét tervezi.

A már ismert főszereplők mellé új, állandó szereplők is csatlakoznak. Piti Emőke Enikőt, a szexi, minden szabályra fittyet hányó asszisztenst formálja meg, a lányokat megszállottan hajszoló, de az érzelmektől rettegő Ákos megszemélyesítője Fehér Balázs Benő lesz, "A Viszkis" címszereplőjét alakító Szalay Bence pedig Zsófi jóképű, ambiciózus hipszter kollégáját, Dávidot játssza.

A folytatáshoz a második évadot jegyző Zomborácz Virág mellé íróként érkezett Szabó Borbála és Bárány Márton is, a társrendező újfent Akar Péter volt. Az új szereplők megformálói között pedig Pelsőczy Réka, Bajor Lili, Kiss Diána Magdolna, Járai Máté, Mészáros Máté, Gazsó György, Nagypál Gábor és Mihályfi Balázs is látható lesz.

Az író-rendező Zomborácz Virággal készült interjúnkat ide kattintva olvashatjátok.

Forrás: Megafilm

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása