Közel 15 év után távozik az RTL Klub műsorvezetője

2018. április 20. - Jasinka Ádám

Az elmúlt hetekben derült ki, hogy az RTL Klub régi-új műsorához, a Reggelihez, mely most áprilisban ünnepelte újraindulásának egy éves évfordulóját, több új házigazda is csatlakozott. Peller Mariann, Wossala Rozina, Papp Gergő és Lakatos Márk érkezése után azonban most egy távozásról jött hír az RTL Magyarország háza tájáról.

A 24.hu szemlézte reggel a Best magazint, aminek legfrissebb számában jelentette be D. Tóth András, hogy abbahagyja a tévézést, és így távozik az RTL Klubtól és a napi magazinműsorból, a Fókuszból, ahol jelenleg látható.

dtothandras_tavozas_rtlklub.jpgFotó: RTL Klub

"Valóban nagyon szerencsés vagyok, hiszen szinte minden hírműsorban dolgozhattam. Gyakornokoskodtam a Fókusznál, majd miután azt gondoltam, inkább a híradó az én műfajom, azonnal be is dobtak a mélyvízbe. Ez még 2004-ben volt. Pár évvel később készítettem riportokat a XXI. századnak, a Házon kívülnek és a Fél Kettőnek is, utóbbiaknak műsorvezetője is voltam, majd a riporterkedés mellett a híradóban képernyőre kerültem és megismert az egész ország" - nyilatkozta a magazinnak a tévés.

D. Tóth András családja, valamint feleségével közös fotós-videós vállalkozása miatt is döntött úgy, befejezi televíziós pályafutását. Azt, hogy ki lesz Barabás Éva mellett a Fókusz új házigazdája, hamarosan bejelenti a tévéadó.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása