Török bazári forgatag A Piramis helyén

A Bezár a bazár!, a TV2 vadonatúj gameshow-jának forgatásán jártunk

2018. április 09. - Jasinka Ádám

Tavaly novemberben tette közzé az első felhívást a TV2, melyben párok jelentkezését várták Bezár a bazár! címet viselő új produkciójukra. Az izraeli formátum alapján készülő vetélkedő forgatása idén februárban indult, és a Mafilm területén található egyik stúdióban felállított díszletben rendezték be „a magyar Isztambult” a több mint 20 millió forint összértékű tárgynyereményt rejtő bazárt.

bezar_a_bazar_forgatas_2.jpgFotó: TV2

Az április 9-én, 19 órakor A Piramis helyén induló Bezár a bazár! házigazdája a Ninja Warrior Hungaryben jól bevált páros, Majka és Tilla kettőse lesz, akik a látottak alapján a tőlük megszokott, kissé csipkelődős stílusukat hozzák itt is, és a néha nem csak a játékosokat, de saját magukat sem kímélő humoros megjegyzéseket sem hagyták az öltözőasztal fiókjában.

A Bezár a bazár! egyszerre lesz kvízműsor és ügyességi vetélkedő. A játékospárok egyik tagjának lesz a feladata, hogy helyesen válaszoljon a feltett kérdésekre. Míg a másik félnek a helyes válasszal megnyert időegység alatt a lehető legtöbb tárgyat összegyűjtve kell a bazárajtó bezáródása előtt kiérnie a játéktérből. Ha ugyanis benn ragad, és semelyik testrészével sem tudja megakadályozni, hogy becsukódjon az ajtó, akkor bármennyi tárgyat is szedett össze, semmit sem vihet ki a bazárból.

bezar_a_bazar_forgatas_4.jpgFotó: TV2

A játék során kulcsszerepe van a kvízkérdéseknek, ugyanis ha rossz választ ad a játékos, akkor nem nyílik ki a bazárajtó, és véget is ér számukra a játék. Ha viszont helyesen válaszol mind a tíz kérdésre, akkor a végén az egész bazárt hazavihetik, azaz több mint 20 millió forint értékű össznyereménnyel lehetnek gazdagabbak.

A tíz kérdés során két segítség áll a játékosok rendelkezésére: az egyikben helyet cserélhetnek egy kör erejéig, tehát a bazárajtónál álló játékos válaszol, és a „kvízelő” gyűjti a nyereményeket. A másik opció, hogy megtartva a négy válaszlehetőséget egy új kérdést tesznek fel a játékosnak. A nyereményeket az ötödik kérdés után vihetik haza és ezt követően bármikor megállhatnak, viszont garantált nyeremény nincs, így akármikor elbukhatják mindazt, amit addig összegyűjtöttek.

bezar_a_bazar_forgatas_1.jpgFotó: TV2

A műsor kvíz részének grafikai színvilága kékes és aranyszínű, ahogy a klasszikus kvízműsorokban megszokhattuk, a díszlet felső, bazárt körbefogó része pedig a formátum eredeti címére (Raid the Cage) utalva egy ketrecszerűséget formál.

A bazárban pedig a nevéhez hűen tényleg mindenféle tárgynyeremény megtalálható: különféle háztartási gépek és eszközök, bicikli, roller és síléc, televíziók, játékkonzolok, fényképezőgép, számos hangszer és okoseszközök közül válogathatnak a játékosok. Az „apróságok” mellett van a játéktérben készpénz, gyémántgyűrű, utazási lehetőség, konyhafelszerelés és nappalibútor, jet-ski, quad, robogó, autó és egy kupon, melyért cserébe az illető kap egy ölelést Majkától vagy Tillától.

bezar_a_bazar_forgatas_5.jpgA műsorvezetők (fotó: TV2)

A látható nyeremények mellett pedig elhelyeztek a bazárban több kisebb-nagyobb ajándékdobozt is, tehát zsákbamacskát is választhatnak a játékosok.

A nagyértékű tárgynyereményeket azonban nem lehet csak úgy kitolni a bazárból, azokért a kvízkérdésen felül egy ügyességi feladatot is teljesíteni kell. Ha sikeresen megoldják, akkor megkapják a kulcsot, mellyel kinyithatják azt a lakatot, amivel a bazárhoz rögzítették az adott nyereményt. A feladatok teljesítése viszont nem olyan egyszerű. A játékosok számára ugyanis mindig fix időegység áll rendelkezésre (az első kérdés után 10 másodperc, a második után 20, a harmadik után 30…), viszont semmilyen számlálót nem látnak, azaz nem tudják pontosan, mennyi idejük is van a bazárajtó zárásáig.

bezar_a_bazar_forgatas_3.jpgFotó: TV2

Az adásban, amit a helyszínről nézhettünk meg, két extra feladatot oldottak meg a játékosok. Az elsőben különféle kesztyűket felhúzva kellett lufikat kidurrantani, a másikban pedig a „popi pumpa” segítségével kellett felfújni egy léggömböt addig, hogy az elhelyezett tüske azt kipukkassza.

A műsor felvétele végig flottul zajlott a szokásos bakik vagy technikai zűrök miatt kellett csak megállnia a forgatásnak.  A bazárba befutó játékosért egy emberként izgultak a nézők, hogy minél értékesebb nyereményeket tudjon összegyűjteni, sikerüljön megoldani az extra feladványt és időben ki is érjen a játéktérből.

A műsor kvíz része sok szempontból a helyszínen nem hozott újat, a felvételen az ilyenkor megszokott lassú tempó volt jellemző, adásban ebből nyilván keveset fog érezni a néző. Adott esetben ezeket a lassú pillanatokat Tilla vagy Majka (aki éppen az aktuális kvízmester volt) egy-egy poénnal próbálta tovább görgetni, hogy a játékosok újabb lendületet kapjanak.

A műsort a TV2 Csoport megbízásából az IKO Műsorgyártó készíti.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása