Rendkívüli helyzet miatt volt kénytelen változtatni műsorában a Duna TV

2018. február 14. - Jasinka Ádám

A közmédia főadójának nagy megújulása óta eltelt hét év és nagyon érdekes látni, hogy az akkor indult új műsorok közül mennyi és melyek maradtak talpon. Véget ért többek között a Hacktion és a Munkaügyek, de nem látható már a Maradj talpon! sem. Ellenben még mindig képernyőn van, és népszerű a Gasztroangyal és a Magyarország, szeretlek! is, bár utóbbi közel sem hoz olyan jó nézettséget, mint egykoron.

magyarorszag_szeretlek_ujcsk2.jpgRátonyi Kriszta, Szente Vajk és Harsányi Levente (fotó: mediaklikk.hu)

Ennek az erős konkurencia mellett az is az oka lehet, hogy új csapatkapitányok érkeztek az összeszokott és a nézők által kedvelt páros, Jakupcsek Gabriella és Csiszár Jenő helyére. Az elmúlt két évben többször is megváltozott a felállás, Harsányi Levente mellett ugyanis láthattuk Tatár Csillát és Kraszkó Zitát is, akiket Rátonyi Kriszta követett. Egy rendkívüli helyzet miatt pedig hétvégén egy új csapatkapitányt köszönthetnek a nézők.

Harsányi Levente ugyanis váratlanul kórházba került, így nem tudott részt venni a műsor felvételein. A február 18-án és március 7-én vasárnap, 19 óra 40 perckor képernyőre kerülő adásokban Rátonyi Kriszta ellenfele a Duna Televízió Család-barát című műsorának egyik házigazdája, Kolozsi Kilián lesz. Harsányi Levente a Magyarország, szeretlek! március 11-i adásában tér vissza.

magyarorszag_szeretlek_ujcsk1.jpgA beugró csapatkapitány: Kolozsi Kilián (fotó: Kaszner Nikolett)

Február 25-én nem jelentkezik új résszel a műsor, ugyanis aznap a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából filmek, többek között a Csányi Sándor főszereplésével készült új magyar film, az Örök tél lesz látható a Dunán.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása