Január végén olyasmit hallhatunk a Duna műsorán, amit korábban még sosem

2018. január 25. - Jasinka Ádám

Nem egészen két évvel ezelőtt új magyar változatot kellett készíttetni a Volt egyszer egy vadnyugat című filmklasszikushoz, ugyanis olyan kópiát vásárolt meg az MTVA, amely eltért az addig látottól, így a korábban készült szinkronokat nem lehetett ráigazítani. Most nem egy teljesen új magyar változatot forgattak, hanem csak kiegészítést.

arozsaneve_szinkron_kiegeszites.jpg

A hazánkban 1988-ban bemutatott A rózsa neve, melyet Umberto Eco azonos című, világsikerű regénye alapján forgattak, korábban már látható volt mind a Magyar Televízió, mind a Duna műsorán, ám más-más magyar szinkronnal. Az MTVA által nemrégiben megvásárolt kópia azonban a csatorna meglepetésére is, tartalmazott két olyan jelenetet, melyek mindegyik eddig bemutatott verzióból hiányoztak, így magyar szinkron sem készült hozzájuk.

A jelenetek feliratozása helyett a köztévé úgy döntött, hogy kiegészítik a 2003-ban a Duna Televízió számára készült magyar változatot. A csatorna nagy örömére a 15 éve forgatott változat alkotói boldogan vállalták a felkérést. Az új jelenetek magyar szövegét így Géczy Vera írta, a színészeket pedig újfent Aprics László instruálta.

arozsaneve_szinkron_kiegeszites2.jpgFodor Tamás (Casalei) és Balázs Zoltán (Adso)

A színészek közül Fodor Tamás és Balázs Zoltán is visszatért, Bács Ferenc azonban nem volt elérhető, Sean Connery magyar hangja, Kristóf Tibor pedig sajnos már elhunyt. Connery két rövid megszólalását Szélyes Imre hangján hallhatjuk majd, Bács Ferenc helyett pedig nem az idős, hanem a fiatal Adso, tehát Balázs Zoltán narrálja a jelenetet. A magyar változat új részletei a Direct Dub Studiosban készültek.

A rózsa neve a plusz jelenetekkel csaknem három perccel lett hosszabb. Ezt a változatot először január 28-án, 21 óra 30 perctől láthatja a közönség a Duna műsorán.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása