Ők lesznek A mi kis falunk, az új magyar szitkom főszereplői

2017. január 15. - Jasinka Ádám

Az RTL Klub a Válótársak tavalyi sikere után nagy örömünkre belevágott egy újabb saját gyártású sorozat készítésébe, és hamarosan ezt a gyümölcsöt is leszüretelhetjük. Míg a Válótársakban keveredik a dráma és a komédia (bár előbbi a hangsúlyosabb), addig A mi kis falunk tisztán utóbbira épít majd.…

Tovább a cikk folytatásához.

Új sorozatokra és régen várt folytatásokra csapott le a TV2

Ugyan még csak január második hetét tapossuk, de már annyi bemutatásra váró újdonságról kaptunk hírt, hogy alig győzzük kapkodni a fejünket. Az újévet a TV2 rögtön egy premier sorozattal, az Ana három arcával kezdte, majd pedig nemrég derült ki, hogy az eddig naponta jelentkező Megtört szívek…

Tovább a cikk folytatásához.

Több mint tíz év szünet után tér vissza az RTL Klub realityje

Meglepő hírrel kezdte a napot az RTL Klub. A piacvezető tévéadó ugyanis bejelentette, hogy 12 év kihagyás után idén folytatják egyik saját gyártású műsorukat. A 2003 és 2004 között két évadot is megélt Survivor - A sziget az egyik legnépszerűbb reality formátumok közé tartozik a világon, érdekes,…

Tovább a cikk folytatásához.

Orosz kosztümös dráma váltja Meryem Uzerli sorozatát

Az Izaura TV egyik induló sorozata és húzó produkciója volt Az éjszaka királynője. A hétről hétre dupla részekkel vetített sorozat még szilveszterkor sem ment pihenőre, így nem is csoda, hogy elég hamar a végére is érnek. A magyarul 49 részből álló török produkció befejező epizódja január 29-én este…

Tovább a cikk folytatásához.

Szinkronhangok: Szomszédok az űrből (The Neighbors)

Ismét lehúzhatunk egy tételt az idehaza be nem mutatott sorozatok listájáról. A Humor+ műsorán január 21-én, dupla résszel debütáló Szomszédok az űrből 2012 és 2014 között futott a tengerentúlon és két évad, összesen 44 epizód készült belőle. A bolondos, néha elvetemült, de végtelenül szerethető…

Tovább a cikk folytatásához.

Szinkronhangok: Vészhelyzet: Los Angeles (Code Black)

Igaz történet és a Code Black című dokumentumfilm alapján készített kórházas drámasorozat érkezik az AXN-re. A február 6-án este 9-kor debütáló Vészhelyzet: Los Angeles az Amerikai Egyesült Államok legleterheltebb sürgősségi osztályán játszódik, ahol az orvosok és ápolók emberfeletti munkát…

Tovább a cikk folytatásához.

Szinkronhangok: Fatmagül (Fatmagül'ün Suçu Ne?)

Január végétől kissé megváltozott műsorrenddel jelentkezik majd a TV2; az egyik napi sorozat hétvégére kerül, a helyére pedig egy új produkció, a Fatmagül érkezik. A részletes időpontokról és a változás menetéről ide kattintva tudhattok meg többet. A Fatmagül 2010 és 2012 között volt képernyőn…

Tovább a cikk folytatásához.

Új részekkel folytatódik az RTL sorozata

Mondhatni nem is olyan régen, tavaly április végén mutatták be magyar szinkronnal az RTL2 műsorán a rejtélyközpontú tinidráma, a Hazug csajok társasága (Pretty Little Liars) negyedik évadát. A napi vetítés miatt már júniusra befejeződő szezont azonban nem követték egyből az újabb epizódok. Most…

Tovább a cikk folytatásához.

Fülségterület: Halálos fegyver, Az ördögűző, A néma völgy

Sokszor elhangzik ismerőseim körében is az a mondat, hogy "Nincs mit nézni a tévében", ami elég furcsa, hiszen 110-nél is több magyar nyelvű tévéadó kínálata közül választhatunk. Azonban érdemes a mondat mögé látni, és észrevehetjük, hogy a premier sorozatok vagy filmek tényleg kis részét teszik ki…

Tovább a cikk folytatásához.

Visszatérnek a szuperhősök a VIASAT3 műsorára

A VIASAT6 kínálatáról és az érkező újdonságokról már itt beszámoltunk, most pedig arról rántjuk le a leplet, hogy a nőiesebb tévéadó milyen sorozatokkal és saját gyártásokkal szórakoztat majd minket 2017-ben. Folytatódnak a szuperhősös szériák, érkezik több vígjátéksorozat és egy olyan dráma is,…

Tovább a cikk folytatásához.

Magyar nézettség: 1. hét - Szerényen nyitott az RTL új sorozata

De jó végre ilyen szép nézettségeket látni! Az RTL Híradó erősödött és majdnem 900 ezer fölötti átlaggal zárt, de a Tények tudta tartani a lépést, ami pedig meglepő, hogy a célközönségnél is. Ugyan a Fókusz ismét jó utánfutó, de a hosszú TV2-s hírműsor pont kioltja a napi RTL-es magazint, így az év…

Tovább a cikk folytatásához.

Új török sorozat váltja a Megtört szíveket

A TV2 műsorának közel egy éve része a Megtört szívek. Mondhatni megszakítás nélkül, hetente öt részt vetített belőle a tévéadó. Ennek köszönhetően rekordgyorsasággal képernyőre tűzték az első két évadot, és tavaly év végén pedig bele is kezdtek a harmadik szezonba. Abba az évadba, ami jelenleg is…

Tovább a cikk folytatásához.
süti beállítások módosítása