Szinkronhangok: A bosszú (Intikam)

2017. március 23. - Jasinka Ádám

Pont a múlt héten számolhattunk be arról, hogy április közepétől egy újabb olyan török sorozat debütál majd hazánkban, melynek Beren Saat a főszereplője. Így A szultána első évada és a Fatmagül után igazán jól járnak azok a nézők, akik szeretik Saat játékát és munkásságát. Ezt az új sorozatot…

Tovább a cikk folytatásához.

Kiderült, mikor folytatódik az egyik legnépszerűbb magyar sorozat (frissítve!)

Egészen örömteli dolog, hogy lassan nincs olyan évszak, amikor ne indulna új magyar sorozat, vagy ne térne vissza egy régi kedvenc. Idén év elején finálézott a Válótársak második évada, az azt követő héten startolt A mi kis falunk, egy hónapja nyitott ki újra a Csak színház és más semmi, és pár hete…

Tovább a cikk folytatásához.

Mennyire ismered a Megtört szíveket?

Sorozat Trivia

A Megtört szívek 2014. decemberében indult Törökországban, hazánkban pedig tavaly év elején mutatták be, és egy évig, szünet nélkül láthatóak voltak az epizódjai hétköznap délutánonként. Pár hónapja azonban már csak hetente egy részt nézhetünk ebből a török szériából, viszont annak, aki figyelemmel…

Tovább a cikk folytatásához.

Szinkronhangok: Időről időre (Time After Time)

Úgy látszik, hogy a hazai tévéadók látnak valamicske fantáziát az időutazós sorozatokban, hiszen rövid időn belül a harmadik érkezik meg a magyar képernyőkre. Tavaly októberben indult és idén februárban ért véget a Kapcsolat első és talán egyetlen évada, március 21-én, azaz tegnap kezdett idehaza az…

Tovább a cikk folytatásához.

Magyar nézettség: 11. hét - Gundel nélkül erőtlen a Maradj talpon!

(Az előző heti számok.) A műsor indulása óta először jelentkezett új játékmesterrel a Maradj talpon!, amely több éve meghatározó, és nézett pontja a Duna főműsoridejének. Az első adáshét alapján messzemenő következtetést még nem érdemes levonni, de az nem jó ómen, hogy talán sosem látott mélypontra…

Tovább a cikk folytatásához.

Szinkronhangok: Rosa, az esküvőszervező (Einfach Rosa)

Múlt vasárnap mutatta be a Duna TV a Rosa, az esküvőszervező című német minisorozat első részét, amely hosszát tekintve felért egy filmmel, hiszen közel másfél órás volt. Az összesen négy epizódból álló sorozat első epizódjai 2015-ben, míg a folytatás tavaly került képernyőre Németországban. Hozzánk…

Tovább a cikk folytatásához.

„Nőként ezt a történetet kimondottan nehéz feldolgoznom” - beszámoló a Fatmagül szinkronforgatásáról

Ha van tabutémákat boncolgató, aktuális kérdésekkel foglalkozó török sorozat, akkor az a Fatmagül. Bár egy szappanoperától nem azt szoktuk meg, hogy kritizálná az adott ország társadalmát, és feszegetné a határokat, mégsem idegen tőlük az, hogy görbe tükröt állítanak. Az…

Tovább a cikk folytatásához.

Heti műsorajánló (március 20-26.)

A múlt héten se nagyon volt idő arra, hogy unatkozzunk és szerencsére most is bőségesen gondoskodnak majd a tévéadók arról, hogy legyen mire odakapcsolnunk. Hétfőn bemutatkozik egy új napi vetélkedő, kedden debütál az Időutazók, szerdán villámgyorsan rendet tesz Barry, hogy legyen időnk Hajós András…

Tovább a cikk folytatásához.

Nem sikerült jól Jakupcsek Gabriella visszatérése

Jakupcsek Gabriella mögé egy emberként állt be az írott és online sajtó, miután 2015 végén két Ridikül adás felvétele között, karácsony előtt közölték vele, elbocsájtják a köztévétől. A hír természetesen magát Jakupcseket lepte meg leginkább, de a hazai nézettségi adatokkal és tévés hírekkel…

Tovább a cikk folytatásához.

Fülségterület: Dr. Chance

Amikor kiderült, hogy Hugh Laurie-t nem Kulka János fogja szinkronizálni, akkor bizony csalódott lettem. Örültem volna, ha a színész Laurie hangjaként tér vissza a szinkron vérkeringésébe, de igazából pusztán annak is örültem volna, ha új sorozatban hallhatom a hangját. Erre azonban egyelőre még nem…

Tovább a cikk folytatásához.

Szinkronhangok: Mámor tábor (Camp)

Március 18-án, azaz most szombaton késő este mutatja be a TV2 szórakoztató tévécsatornája, a Humor+ az egy évadot megélt amerikai-ausztrál komédiasorozat, a Mámor tábor (Camp) első részét. Mivel a sorozat nem tisztán szitkom, ezért az epizódhossza sem csak 20 perc lesz. A Mámor tábor története egy…

Tovább a cikk folytatásához.

Egy saját gyártás miatt felborul az RTL Klub főműsorideje

Míg a TV2 a tél utolsó hónapjának végén, február 27-én állt át tavaszi műsorrendre, addig az RTL Klub majdnem egy hónappal később, csak március 27-től vesz új köntöst magára. Ezen a napon debütál ugyanis A Konyhafőnök ötödik és egyben első különleges évada, amelyben csupa hazai ismert ember ragad…

Tovább a cikk folytatásához.

Szinkronhangok: Időutazók (Timeless)

A VIASAT3 műsorán március 21-én este 9 órakor dupla résszel mutatkozik be a kalandos scifi sorozat, az Időutazók. A sorozat története egy veszélyes bűnözőről szól, aki megkaparint egy kísérleti időgépet, és ezzel visszautazva az időben azt tervezi, hogy megváltoztatja az Egyesült Államok történetét.…

Tovább a cikk folytatásához.

Véglegessé vált A Nagy Duett mezőnye

A Nagy Duett volt a tavalyi év legnézettebb műsora, így nem az volt a kérdés, hogy visszatér-e, hanem hogy kiket sikerül szerződtetni mint profi és mint "amatőr" énekesek. A ma megtartott sajtótájékoztató alapján a TV2-nél igencsak bíznak ebben a műsorban és a lehető legszélesebb körből válogattak,…

Tovább a cikk folytatásához.

Érkezik A bosszú, Beren Saat újabb sorozata

Beren Saat az egyik legkedveltebb török színésznő, és ezt mi sem bizonyítja jobban mint hogy a vele készült sorozatok idehaza is a legnézettebbek közé tartoznak. Pár hete ért véget A szultána első évada, és mivel az új részekben a főszereplőnőt, Kösemet már nem Saat alakítja, így a török színésznőt…

Tovább a cikk folytatásához.
süti beállítások módosítása