Napló 2017 (második fele)

2017. július 01. - Jasinka Ádám

Meglepően hamar eltelt az év első hat hónapja, és ez nem csak azt jelenti, hogy hamarosan itt a nyár vége, az ősz és a tél, hanem hogy megnyitom az idei második Naplót. Január és július között közel harminc sorozatévadot és tizenkét filmet néztem meg, és csupán négy könyvet olvastam ki, ami nem szép eredmény. De majd most javítok a statisztikán!

naplo2017_2_2.png

Az év első Naplója.

AUGUSZTUS

Sorozat:

Brooklyn 99 - Nemszázas körzet (4. évad)
A remek első évadot egy hasonlóan jó második követett, majd elérkeztünk a felétől igencsak nagy hanyatlásnak induló harmadik szezonhoz, aminek a végén elgondolkodtam azon, kell-e nekem egy olyan sorozat, amit csak megszokásból nézek, és bár komédia, nem nevetek rajta.

A választ maga a sorozat adta meg, hiszen a negyedik évad olyan lett, mintha a teljes írógárdát visszacserélték volna azokra, akik az első szezonon dolgoztak. Friss lett, újra vicces és visszavettek a gusztustalanságokból, elvetemült, kínos kirohanásokból. Megtalálták az egyensúlyt és úgy színesítettek a történeten és változtattak a figurák kapcsolatán, hogy senki sem vesztett a bájából, mégis jobbak, viccesebbek lettek. Ez egy bitang jó évad volt!

Film:

Minden, minden
Nem igazán szeretem azokat a filmeket, amikben valamilyen betegség központi szerepet kap. És mivel nem én vagyok a szerelmes tinifilmek célközönsége, lehet hogy ezért sem tetszett maradéktalanul a Minden, minden. Az alapötlet érdekes, és látva a történet végét, ebből egy nagyon jó filmet lehetett volna forgatni, ha bevállalják, hogy a mézes-mázos, cukorkristályos felszínt néha igazi drámával és thrilleres elemekkel is megtörik.

Könnyed film lett, és sajnos az érdemi mondanivaló elsikkadt a szép házak és helyszínek, szép ruhák és megannyi zene között. A főszereplő pár azonban annyira aranyos volt, hogy miattuk megérte megnézni, már csak azért is, mert a Melissa és Joey című sorozat után itt is Baráth István lett Nick Robinson hangja, aki remekül működött az Amandla Stenberget szinkronizáló Eke Angélával.

Könyv:

JÚLIUS

Sorozat:

Felmentő ítélet (1. évad)
A sorozat helyszíne csodálatos, festői, tipikus azonnalköltöznék városka. A történet hátterében végig ott mozog egy több éve megoldatlan gyilkossági ügy, melynek gyanúsítottja, később felmentettje, Aksel sikeres üzletember lett, csak éppen nem Norvégiában. Mikor egy megbízás miatt hazatér, az addig elfojtott érzelmek és indulatok kirobbannak, és a békés település kifordul magából.

Nem rohannak a szereplők sehova, nem is váltják meg a világot az írók, mégis, a színészek, az egész környezet, hangulat és norvég életérzés mind-mind aládolgozik a sorozatnak, amely az apró mozaikokból a végére félig kész képpé áll össze. A teljes művet pedig a második évadban kapjuk majd meg, akkor kerül ugyanis újra bíróság elé az ügy. Csak ajánlani tudom. Papp Dániel hangja nagyon jól áll a főszereplőnek, Kovács Nóra pedig fantasztikusan hozza a lassan megtébolyodó, végtelenül akaratos anyát.

Viszály: Bette és Joan (1. évad)
Amikor először olvastam a sorozatról, nem igen lettem kíváncsi rá. A várási fokot pedig egészen visszavetették az első kritikák, amelyek unalmasnak és érdektelennek mondták a bevezető epizódot. Aztán a FOX elhozta hozzánk magyar szinkronnal, én pedig a szinkronlátogatás után egyre jobban és jobban vártam a premiert. Valóban nem tépi le a fejünket a sorozat keltette huzat, de ez nem is az a történet, amiben ez kell, hogy hasson.

A Viszály: Bette és Joan részről részre építkezett, és az első három - egyébként fokozatosan erősödő - rész után olyat csavartak a szereplők sorsán, személyén, aminek a csúcsa az ötödik rész volt teljes egészében. A katarzist azonban nem ez hozta számomra, hanem a hetedik, azaz az utolsó előtti epizód. Ebben több minikatarzis mellett olyan szívszorító utolsó képsorokat kaptunk, hogy én bizony elsírtam magam.

A finálé ugyanezt már nem tudta kiváltani, de minden korábbinál jobban elszomorított, hogy két ember viszályát mennyire nem is az igazi ellentétek, hanem a környezet, a "barátaik", a jegypénztárak elvárása szította. És ez életeket tett tönkre. Susan Sarandon és Jessica Lange mesteriek voltak, csakúgy mint magyar hangjaik, Menszátor Magdolna és Kocsis Judit.

A fehér hercegnő (a sorozat)
De szeretem, amikor egy sorozat a semmiből bukkan elő. Nem láttam az ajánlóit, és bár ismertem a történetét, egyáltalán nem vártam tűkön ülve. És az ilyen sorozatok, filmek tudnak igazán meglepni. Az ifjú hercegnő nyolc részét nagyon gyorsan, pár nap alatt megnéztem és mondhatom, nem okozott csalódást. Nem lett túl lassú, túl hű a történelemhez, de nem is esett át a szappanos ló túloldalára. Megtalálták az egyensúlyt és a vezető karakterek bizony elvitték a hátukon a történetet. A szinkronért pedig külön jár a dicséret, mivel Börcsök Enikő és Détár Enikő nagyszerűek voltak.

Film:

Atomszőke
Az előzetes alapján eléggé kíváncsi voltam a női John Wick-filmnek kikiáltott Atomszőkére, bár, egyik John Wick-filmet sem láttam. Még. Ugyanis ez után igencsak kedvet kaptam hozzá. Az Atomszőke megidézte az egész látványvilágával, és a benne felcsendülő zenékkel a tavalyi év egyik legjobb sorozatát, a Volt egyszer két Németországot. A hasonló helyszín, hidegháborús vonulat nagyon tetszett, csak a történet sántított egy picit.

A közepén leült a film, de amit az utolsó fél órában műveltek az elmondhatatlanul király volt. Az a minimálisan megvágott, de perceken át tartó, lépcsőházon, folyosókon és szobákon keresztül törő verekedés, az egészet hihetővé tevő elemekkel és az apró poénokkal az utóbbi évek legizgalmasabb, néző arcára mosolyt csaló jelenetsora volt. Megérdemelte volna a tapsot. Az Atomszőke ennek köszönhetően kellemes csalódás lett.

A majmok bolygója - Forradalom
Az előző folytatása, kvázi mintha egy sorozatévadot néztem volna. Lassan építkezett és valahogy hiányzott belőle valami, de ahhoz képest, hogy mennyire nem szerettem volna korábban befogadni semmilyen képkockát sem ezekből a filmekből, most igencsak rákaptam. Bár a játékidő nyugodtan lehetett volna rövidebb, a csata (jobban mondva csatácska) így is izgalmas volt. Azt gyanítom, hogy a nagy katarzisra a záró filmben kerül sor.

A majmok bolygója - Lázadás
Megint egy olyan film, amitől évek óta elzárkóztam. Ebben hathatós szerepe volt James Franconak, akit a 11.22.63. előtt nagyon nem kedveltem, illetve a Tim Burton rendezte feldolgozásnak, amitől a mai napig a frász kerülget. Ez a Majmok bolygója viszont friss, mai szemmel nyúlt az alapanyaghoz és az előzménytörténet elmesélésével fogyaszthatóvá tette a történetet. Remek felvezetés, alapozás volt.

Dunkirk
Nem is emlékszem arra, volt-e valaha ehhez fogható moziélményem. Christopher Nolan legújabb filmje lényegében nem is film, hanem egy olyan élmény, amit mindenkinek át kell élnie, mert minimális történettel, szinte elhanyagolható mennyiségű párbeszéddel olyan feszült tempójú, igazán hatni tudó filmet készített, amilyet nagyon kevesen - vagy talán még senki sem.

A Dunkirk a második világháború egy nagyon - mind időben, mind térben - kis részét emeli ki, és nem kapjuk meg az ilyen "háborús" filmektől megszokott kliséket, tipikus karakterépítéseket, és szépelgő, romantikus történeteket. A Dunkirk betekintést enged abba az egy hétbe, ami a második világégés egyik kulcsmomentuma. Mindezt úgy, hogy nézőként belecsöppenünk az eseményekbe, majd ahogy jöttünk, úgy távozunk, nem ismertük meg a szereplőket, és csak vendégek voltunk.

És emiatt van egy kis hiányérzetem, hiszen a film nem egy megszokott történetet mesélt el, nem építkezett, hanem mutatott, hatott és lenyűgözött. Ha megnézed, akkor teljesen át tudod élni, min is mentek keresztül a katonák, a civilek, és a mozis hanghatásoknak köszönhetően feláll a szőr a karodon, amikor elsüvít éktelen hangosan feletted a német harci repülőgép. A Dunkirk élmény mozi, és szerencsére nem akar több lenni, nem akar minket megríkatni, nem akar erőszakosan elgondolkodtatni, csak mutat és mutat.

Azt pedig még külön ki kell emelnem, hogy mennyire zseniálisan keverte Nolan egybe a három idősávot. A tengerpartra szorult katonáknak egy hetét, a civil hajósok egy napját, míg a légierő egy óráját nézzük. Három különböző szemszög, tét és sorsábrázolás. Az elején elkülönülő szálak a végén egybe fonódnak és az élmény Hans Zimmer folyamatos órakattogást hozó zenéjével válik teljessé.

Amerika Kapitány - Polgárháború
Bár a cím nem fedi pontosan a történéseket, ez volt az az epikus mozi, amit a második Bosszúállók filmtől vártam. Kicsit meg kellett hasonlanom, mivel az első számú kedvencemet picit a negatívabb oldalra akarták lökni, és a régi-új szerelmem, a Pókember pedig vele ellentétes oldalra került, de szerencsére nagyon jól oldották meg a film ívét, történetét és a végső, tényleg hatásos, izzasztó téttel bíró csatát.

A Hangya jelenléte fergeteges volt, és Pókember feltűnését is úgy csinálták, ahogyan kellett. A film főgonosza nagyon jól működött és elhangzott tőle egy igazán jó mondat, ami a későbbiekben is érvényes lehet, hogy a Bosszúállók csakis egymást győzhetik le. Nem tudom, a Marvel megjátssza-e még egyszer azt, hogy egymásnak eresztik őket, de ha az újabb, nagyobb főgonosz, Thanos sem tud szétcsapni közöttük, akkor tényleg csak saját magukra lesznek veszélyesek.

A Hangya
Ismét egy olyan film, ami elé elvárások nélkül ültem le, és ami a végén hatalmas meglepetéssé vált. Bár a tipikus jegyekből építkezett és sejthető volt, hogy a gonosz most is elesik, a főszereplő miatt megérte megnézni. A Hangya ugyanis pont az a kvázi civil mint Pókember. Bár Pókival ellentétben neki nincs szuperképessége, az esetlenség, a naivitás és a jóra törekvés miatt roppant szimpatikus és humoros volt. Kellemes film.

Bosszúállók - Ultron kora
Ezzel kezdtem a pótlást és picit csalódtam. Sokkal epikusabb, sokkal pörgősebb filmet vártam. Nem mondom, hogy nagyon rossz volt, hogy a mellékszereplőket árnyalták, de egy Bosszúállók-filmben nem arra lennék kíváncsi, hogy a néha egyébként is a sorból kilógó csapattagoknak milyen is a háttere. Ultron jól nyitott, de egy lapos gonosz lett belőle, akinek már az ötlete se volt túl félelmetes. Kár érte.

Pókember - Hazatérés
Ez az. Nagyon jó kontrasztot állítottam magam számára, hogy "egymás után" néztem meg a Wonder Womant és a legújabb Pókember-filmet. Bár nem kétség, hogy ezt a mozit a Wonder Woman okozta csalódás nélkül is bitang mód élveztem volna, de csak azt tudom írni, hogy a Marvel tudja, hogyan kell még a szükségszerű kliséket is remekül eladni.

Nem tudok belekötni a Pókember - Hazatérésbe. Lendületes, izgalmas, vicces, szórakoztató, a székbe szegez, és az egész filmről süt a kedvesség, a szerethetőség és egy ilyen főszereplővel, Tom Hollanddel tényleg nem lehet nem imádni. Nem akarták a készítők újra megalkotni Pókembert, nem akarták az egész világát nulláról megismertetni, és pont ez állt piszkosul jól a filmnek. A cameok is annyira rendben voltak, hogy megyek, bepótolom az elmaradt Bosszúállók-filmeket.

Wonder Woman
A dicsőítő kritikák, a rajongói visszajelzések miatt nagy elvárásokkal ültem be erre a filmre. Nem kellett volna. Vagy nagy elvárásokat támasztani, vagy megnézni. Erős kijelentés, de most úgy érzem, hogy nekem erre a Wonder Woman filmre nem igazán volt szükségem. Nagyon hosszúnak éreztem, és zömében azért, mert úgy féltáv után sem a történettel, sem a karakterekkel nem tudtak az írók mit kezdeni.

A karakterizáció, az érzelmek számomra addig működtek, míg a szigeten voltak, utána fokozatosan épült le minden és lankadt az én figyelmem is. A főszereplőnő egy-két kitörést leszámítva nem csinált semmit, csak harcolt és felhívta a figyelmünket az embertelenségekre, arra, hogy mennyire nem figyelünk másokra. Ez egyszer, kétszer még hat, de a sokadik szajkózásra már csak a fejemet fogtam, hogy szegénynek nem tudtak más mondatokat írni.

Nagyon hiányzott a rendes történet, mert így csak megismételték az Amerika Kapitány első részét, csak több klisével és felskiccelt főgonoszokkal. Komolyan, csak egy ennyire tét nélküli, adok-kapok összecsapásra futotta a végén? Semmi katarzis, semmi meglepetés. Legalább a magyar szinkron jó volt. Horváth Lili csodálatos, Zámbori Soma pedig zseniális volt. Azok a kis hangok, a játszott bizonytalanságok. Imádtam mindet.

A bejegyzés trackback címe:

http://musorvizio.blog.hu/api/trackback/id/tr1412633891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.