Teljesen átalakul az RTL kábelcsatornája

2017. május 29. - Jasinka Ádám

Tavaly elképesztő fordulatszámra kapcsolt a TV2 és rövid időn belül annyi kábelcsatornát indítottak, amennyit addig még senki se. Ennek pedig meg is lett az eredménye, hiszen növelni tudták a portfólió összesített nézettségét. A hozzájuk képest több éves előnnyel, és két erős kábeladóval is rendelkező RTL Magyarországnál még nem válaszoltak a TV2 ezen lépéseire, de most eljött ennek is az ideje.

rtlgold_aniko.jpg

Ma ugyanis bejelentették, hogy megszüntetik a legnézettebb, filmeket sugárzó kábelcsatorna, a Film+ kistestvérét, a Film+2-t, a helyén pedig egy új adót indítanak. Az RTL Goldra keresztelt, július 3-án induló csatorna kizárólag saját gyártású produkciókat sugároz majd, és az előzetes információk szerint láthatjuk majd a kínálatában A széf, a Legyen Ön is Milliomos!, a Kalandra fal! vagy éppen a Dr. Tóth korábbi epizódjait.

Az ismétlések közül újdonságként egy napi talkshow, az Anikó #show emelkedik csak ki. A Nádai Anikó vezette beszélgetős műsorban hétköznapi témákról beszélgetnek majd civil vendégekkel, de a klasszikus talkshow műfaji sajátosságaiból adódóan nem fognak hiányozni a drámák és az érzelmek sem. A műsorba a www.rtlgold.hu weboldalon keresztül folyamatosan lehet jelentkezni.

rtlgold_logo.jpg

Fotó: starity.hu, RTL Klub

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RTLklubvideók 2017.05.29. 16:29:11

A Legyen Ön Is Milliomos!-t az első részektől ismétlik?

Jasinka Ádám 2017.05.29. 16:39:20

@RTLklubvideók: Nem tudom. Pár héten belül kiderül a pontos műsorrend, akkor okosabb leszek.

Patrik Blog 2018.09.22. 10:02:03

@RTLklubvideók: Pont a 11-ik szülinapomon volt ez a hir
süti beállítások módosítása