"Nagyon jókedvű, de közben kemény meló is volt" - beszélgetések Egy rém rendes szinkronról

2017. április 05. - Jasinka Ádám

1987. április ötödike hatalmas mérföldkő az amerikai FOX történetében. Harminc évvel ezelőtt indult ugyanis a tévéadó első főműsoridős saját gyártású sorozata, az Egy rém rendes család, amely már első részével beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Hazánkban közel 20 éve, megszakítás nélkül képernyőn van, ez pedig nem jelenthet mást, mint hogy egy időtálló klasszikussal van dolgunk.

szinkronoscikk_cikkfejlec.png

30 év. 11 évad. 259 epizód. Ez az Egy rém rendes család mérlege. Michael G. Moye és Ron Leavitt sorozata meghozta az áttörést mindegyik színészének. Azonban nem csak azok karrierjét lendítette előre, akiket részről részre láthattunk, hanem azokét is, akiket csak mi, magyar nézők hallhattunk. Az Egy rém rendes család indulásának harmincadik évfordulója kapcsán a sorozatot talán legjobban ismerő emberekkel, a magyar változat munkatársaival beszélgettem.

A magyar hangok kiválasztása

A széria első szinkronrendezője Rehorovszky Béla, asszisztense pedig Orosz Ildikó volt. Őket először a kezdetekről, a szereposztásról kérdeztem.

„Zákányi Balázs szinkronrendező volt akkoriban a főnökünk, ő osztotta ki nekünk ezt a sorozatot. Mindig is így működött, azt a filmet vagy sorozatot kellett csinálnunk, amit kaptunk. Ez persze nem volt rossz, hiszen így minden műfajban, vígjátékban és drámában, rajzfilmben és hangalámondásban is rutint szereztünk. Így tanultam én is a szakmát a tanítómesteremtől, dr. Márkus Évától” – kezdte a visszatekintést Rehorovszky Béla.

szinkronoscikk1.jpg

„Akkoriban a szereposztás még úgy történt, hogy a rendező, az asszisztens és a hangmérnök a gyártásvezetővel közösen összedugták a fejüket, és együtt kitalálták, hogy kik legyenek a magyar hangok. Csapatmunka volt és mindent meg lehetett beszélni. Azok voltak a boldog békeidők” – meséli Orosz Ildikó, a széria első rendezőasszisztense.

„A szereposztáshoz csupán néhány epizód állt rendelkezésre, de ez soha nem jelentett hátrányt” – folytatja immár Rehorovszky Béla. „Egy percig nem volt kétséges, hogy Peggy magyar hangja Básti Juli lesz, és Al kapcsán is egyértelmű volt számomra Csuja Imre. Básti Julinál csak az jelentette a problémát, hogy a felvételek előtt fél évvel adott életet második gyermekének, és emiatt nem igen vállalt szinkronmunkát.

A megkeresésünk után kis gondolkodási időt kért, de elvállalta, és imádta. A gyerekszereplők magyar hangjai pedig az akkoriban legrutinosabb szinkronizálók közül kerültek ki, hiszen napi sugárzásra volt betervezve a sorozat.”

Rém rendes emlékek

Egy ilyen hosszú, és meghatározó munkára nem csoda, hogy mindegyik színész jó érzésekkel gondol vissza. Sokuk számára ez volt az első igazán nagy szinkronos munka, és így utólag visszatekintve mindannyian nagyon jó iskolának tartják ezt az időszakot. Persze nem mindenki volt pályakezdő. A Peggyt megszólaltató és élettel megtöltő Básti Juli az Egy rém rendes család szinkronján már Kossuth-díjas művészként dolgozott.

„Nagyon élveztem és szerettem is a szerepem benne. Rehorovszky Béla nagy kedvvel csinálta, de csak utólag, jó pár évvel később tudtam meg tőle, hogy nem bízott abban, hogy elvállalom. De persze hogy elvállaltam, hiszen ez egy őrülten édes marhaság volt” – meséli Básti Juli.

szinkronoscikk2.jpg

„Már rögtön az elején kiderült számunka, hogy ez egy nagyon vicces sorozat lesz” – veszi át a szót Csuja Imre. „Érdekes egyébként, hogy jó pár tekercs után vettük csak észre, hogy Ed O’Neill nem a saját hangján, hanem elváltoztatott hangon beszél. Talán ezért lehetett, hogy miután először meghallottam, én is rájátszottam a figurára.

Ez aztán nagyon sok nevetésre adott okot felvétel közben. Előfordult, hogy amikor egy jelenetnél valaki közülünk improvizált vagy hirtelen kitalált egy jobban odaillő szót, akkor hosszú percekre meg kellett állnunk, annyira nevettünk. De azt mindenképpen el kell mondanom, hogy nem igen kellett belenyúlnunk a szövegbe, remek volt a fordítás, nyugodtan támaszkodhattunk rá.”

„Amikor ezt elkezdtük, akkor még nagyon fiatal és pályakezdő voltam. Ha stílusosan akarok fogalmazni, akkor rém nagy öröm volt számomra ez a munka, mivel Marcy egy nagyon jó, szélsőséges karakter. Igazi, jó értelembe vett ripizés volt ez, amit a színész mindig szeret, amiben mindig lubickol. Marcyt szinkronizálni azért is volt különösen nagy élmény, mert az idő tájt szinte csak naiva szerepet játszottam, úgyhogy jutalomjáték volt” – emlékezik vissza Götz Anna.

Kálid Artúr nem sokkal azután kapta meg ezt a szinkronszerepet, hogy végzett a főiskolán, így ő is pályakezdőként csöppent bele egy igencsak hosszú sorozatba. Csinált előtte jó pár filmet, de az első igazán nagy és meghatározó szinkronmunkájának ezt a sorozatot tartja.

szinkronoscikk3.jpg

„Végigjártam akkora már a szamárlétrát, a tömegezéstől kezdve a mondatos szerepeken át a nagyobb karakterekig, de egy sorozatot már akkor is más volt szinkronizálni, mint egy filmet. Teljesen másfajta koncentrációt igényelt, sokkal gyorsabb volt a munkatempó, és ezért mondhatom azt is, hogy egy nagyon jó és erős szakmai gyakorlat volt ez számomra.

Talán többet hibáztam a kelleténél, de szerencsére nem volt emiatt semmi fesztültség, a stáb és a kollégák is végtelen türelemmel álltak hozzánk. Olyan volt ezt csinálni, mint pályám elején az Angyalbőrbent forgatni. Egy évig kameraközelben voltunk, sok színész pedig egy életen keresztül nem kap ennyi lehetőséget. Mindkettőért nagyon hálás vagyok” – zárta a gondolatmenetet a színművész.

„Ha megkérdezik, hogy miben szinkronizáltam, és megemlítem az Egy rém rendes családot, akkor szinte mindenkinek beugrik valami emléke erről a sorozatról. Meghatározó munka volt az életemben, és ahhoz képest, hogy milyen régen befejeztük, mind a mai napig látható a tévében” – meséli Kelly megszólaltatója, Zsigmond Tamara.

„Nekem is meghatározó élmény volt. Az első munkáim közé sorolható és így elég nagy falat is volt számomra, amibe könnyen belehelyezkedtem köszönhetően a partnereknek és a hangulatnak. Négy év volt az életemből, ebből egy évet magántanulóként is kellett töltenem” – meséli Halasi Dániel, a vele együtt cseperedő Bud Bundy magyar hangja.

A megfelelő hang

szinkronoscikk4.jpg

„Meghallgattam, hogy mit csinál Ed O’Neill és ugyanazt, vagy legalábbis ahhoz hasonlót kellett nekem is nyújtanom. A szinkronrendezők egyébként eleve úgy osztják ki a szerepeket, hogy ismerik a magyar színészeket és sok esetben arcban, hangban hasonlót választanak a figurára.

Ez volt talán az első olyan szinkronszerepem, akinél tényleg felfigyeltem arra, hogy nem a saját hangján beszél. Elváltoztatta és végig megtartotta ugyanazt a modort. Előtte a „saját hangomon”, normálisan kellett megszólalnom a szinkronban, így ilyen szempontból ez egy kirívó munka volt” – meséli Csuja Imre.

„Nem volt nehéz megtalálni Kelly hangját. Hozzám hasonló fiatal karakter volt, csak egy kis beütéssel. Nem kellett olyan extrát csinálnom, mint például Csuja Imrének. Azt szoktam mondani, hogy ha jók a színészek és jó a szöveg is, akkor a munka visz magával. Itt mind a kettő adott volt” – árulta el Zsigmond Tamara.

„Tetszett a figura nyeglesége. Olyan volt, amilyen én nem, vagy legalábbis csak bujkált bennem ez a fajta én, ez a troll. Elkezdtem egy hangot, és senki nem szólt, hogy ne lenne jó. Utólag azt mondom, hogy szerintem förtelmes, talán minden szinkronhibát elkövettem, amit csak lehetett. Levegősen beszéltem, csúnyán húztam a szóvégeket, talán még magyartalanul is tördeltem a mondatokat” – emlékezik vissza nem kevés önkritikával akkori önmagára Halasi Dániel.

A jó hangulatú, de fárasztó munka

Az Egy rém rendes család még abban az időben készült, amikor a színészek együtt álltak a mikrofon előtt. Emiatt persze nagyobb volt a hibázás lehetősége, de azt a jó hangulatot, ami a munkát kísérte, nem lehet semmihez sem hasonlítani.

„A technika akkoriban csak két hangsávot engedett, ezért együtt vettük a színészeket, és ez garantálta a jó hangulatot. Napi adás volt, de sokkal nagyobb rátartással, mint manapság. Nem volt szokás az, ami napjainkban, hogy néha a nyakunkban lihegnek a szoros határidők miatt. Akkoriban több idő jutott a munkára, három műszakban dolgoztunk, békességesebb megoldás volt” – avat be a technikai részletekbe Orosz Ildikó.

szinkronoscikk5.jpg

„A Pannónia Filmstúdióban csináltuk és az elején még együtt volt a „család”, meg néha a „szomszédok” is, de aztán már külön vettek minket Halasi Danival. Mire mi mentünk, addigra a felnőtteket már felvették, és hallottuk őket a fülesben. Ezt nagyon szerettem, mert zseniálisak voltak” – meséli Zsigmond Tamara.

„Nagyon sokáig így dolgoztunk, és főként a szomszédokat szinkronizáló színészekkel, Götz Annával és Kálid Artúrral vettek minket egyszerre. Rengeteget csacsogtunk, röhögtünk, nagyon jókedvű, de közben kemény meló is volt. Bementünk reggel nyolcra és estig ott voltunk. Nagyon feszített volt a tempó, rengeteg időt töltöttünk a stúdióban, és több száz tekercset vettünk fel. A nap végére már ki voltunk facsarva, borzasztóan elfáradtunk, de a hangulat mindig jó volt” – tekint vissza a forgatásokra Básti Juli.

Egy hullámhosszon a karakterrel

„Gyors munka volt. Már használtunk fülest és az akkor modernnek számító technikával dolgoztunk. Egy idő után pedig annyira megismertük a figuráinkat, a belső ritmusukat, hogy volt amikor próba nélkül, egy szuszra megcsináltuk a jelenetet. Ha bakiztunk, vagy úgy éreztük, hogy menne jobban, akkor természetesen megismételtük” – meséli Csuja Imre.

„Amikor már nagyon éreztük a figurákat, akkor megpróbáltuk előnézés nélkül megcsinálni a tekercseket” – veszi át a szót Básti Juli. „Addig ugyanis minden jelenetet megnéztünk és meghallgattunk a felvétel előtt, hogy megismerjük a szituációt, a szereplő jellemét. Egy idő után viszont attól lett gyorsabb a munka, hogy egyből eljátszottuk a jelenetet. A fülhallgató akkortájt jött divatba és nagy segítség volt.”

Peggy két hangja

Egy hosszú sorozat életében nem ritka, ha valamelyik figurát egy idő után más színész viszi tovább. Közbejöhet bármi, ehhez pedig igazodnia kell a stábnak. Az Egy rém rendes család magyar változatában is történt csere, erre talán sokan emlékeznek is.

szinkronoscikk7.jpg

„Básti Juli nagyon szerette ezt a munkát, csak érdekességként jegyzem meg, hogy mennyire: a szinkronmunkálatok alatt ismét állapotos lett és ez idő alatt Kovács Nóra helyettesítette. A szülés után néhány héttel pedig már telefonált, hogy visszavenné a szerepet” – meséli Rehorovszky Béla.

„Tényleg! Két terhességemet is felöleli ez a munka” – kezd bele a visszaemlékezésbe Básti Juli. „Amikor már nagy volt a hasam, akkor a többiektől külön vettek engem, és egyedül dolgozhattam. A szülés előtt és utána egy-két hétre viszont ágyba kényszerültem, de nem lehetett ez több mint egy hónap. Mondtam is a gyártásnak, hogy amint tudok, sietek vissza. Dávid három hetes lehetett, amikor már újra szinkronizáltam. Nem akartam lemaradni, szerettem, fontos munka volt.”

Milyen lehet szöveg nélkül szinkronizálni?

Kálid Artúr egy olyan momentumot emelt ki, amit aztán másoktól is visszahallottam az interjúk során, szóval tényleg sokak számára lehetett emlékezetes pillanat.

„Azt mind a mai napig emlegetjük, amikor az egyik tekercsnél hárman álltunk a mikrofonnál. Középen Juli, mellette egyik oldalt Imi, a másikon pedig én és mi fogtuk a papírlapokat. Elmondta a szövegét Imi, majd én is, és mind a ketten egyszerre fordultunk el a mikrofontól, szegény Juli pedig ott maradt szöveg nélkül. Ezen aztán annyira nevetett, hogy teljesen szétesett a stúdió, annyira nevettünk vele mi is.”

Az egyértelmű siker. De vajon sejtették?

„Nagyon érdekes volt azzal szembesülni, hogy ez Amerikában mekkora sláger volt. A ’90-es években kint voltunk az Egyesült Államokban élő rokonunknál, aki megkérdezte, hogy miket csinálok. Elmeséltem neki, hogy milyen szerepeket játszom és mikben szinkronizálok, ő pedig teljesen odáig volt attól, hogy én vagyok Marcy magyar hangja. Amanda Bearse akkoriban igazi sztár volt odakint” – meséli Götz Anna.

szinkronoscikk8.jpg

„A siker természetesen nem volt előre látható. Talán az lehet az oka, hogy egy különleges műfajt honosított meg. Igen jó emlékeim vannak a sorozatról, még akkor is, ha annak idején rengeteg munkánk volt. Annak pedig, hogy ekkora sikere volt és van a mai napig, csak örülni tudok” – zárta a visszatekintést Rehorovszky Béla, szinkronrendező.

„Nem volt szokás, de ez alatt a munka alatt rengeteget röhögtünk és úgy gondoltam, hogy ha ennyi örömöt okoz nekünk, mialatt készítjük, akkor biztosan a nézőknek is tetszeni fog. De azt sosem sejtettük, hogy évtizedeken keresztül nem lesz olyan nap, amikor nincs képernyőn. Egészen döbbenetes” – csatlakozik a rendezőhöz Básti Juli.

A munka, amely ismertté tett - és amit köszönhetek neki

„Egyszer, egy közúti ellenőrzés során, amikor látta a rendőr az igazolványon a nevem, és hallotta a hangom, akkor meglepetten felkiáltott: „Jé, itt van Al Bundy!”. Akkoriban az emberek csak úgy ismertek mint „magyar hangja: Csuja Imre”. Ez a sorozat pedig már az indulásakor hatalmas siker lett és ezáltal mi is sikeresek és ismertek lettünk. Igaz, csak a hangunk, de hál’ Istennek jöttek utána a filmek, amiknek köszönhetően az arcunkat is megismerték" - zárja a visszatekintést a családfő magyar hangja.

„Talán mondhatom, hogy ez és A főnök az a kettő, amit sokan emlegetnek, amire sokan reagálnak civilek és kollégák is” – veszi át a szót Götz Anna. "Van, amikor érzékelhető, de nem tudnám megmondani, hogy mi az, amit kimondottan ennek a munkának köszönhettem. Az biztos, hogy minden feladat épít, és én magam is fejlődtem mind technikailag, mind színészileg az évek során. Egy-egy szerep, az, hogy eljátszhattam mindig előre visz, és segít abban, hogy más lehetőségek is megtalálhassanak."

szinkronoscikk9.jpg

„Mindenképpen ismertté tett, így több szinkronmunkát kaptam még évekig. De van azért árnyoldala is a dolognak, főleg ha gyerek az ember. Képes ugyanis elhinni, hogy ez a könnyen szerzett ismertség egyenes út a jövőben. Képes az ember elodázni dolgokat mondván, hogy nekem minden menni fog. Talán az önértékeléssel, saját magam fejlesztésével későn kezdtem el foglalkozni, kellett hozzá néhány pofon az élettől” – tekint vissza pályája elejére Halasi Dániel.

„Sokan emlékeznek rá, és ennek köszönhetem, hogy Christina Appelgate-et sok filmjében én szinkronizálhattam. Nemrég csináltam egy sorozatát, az Éjjel-nappal szülőket, amiben ugyanolyan szertelen, vicces, komikus és néha szőke, mint volt anno. Nem hagy ki egy poént sem. És annyira szeretem nézni az arcát, a szemét, annyit játszik vele!” – teszi hozzá Zsigmond Tamara.

„Abszolút emblematikus munkám lett. Az nagyon érdekes volt, hogy ugye a részek végén bemondták a magyar hangok, a stábtagok neveit, és volt, hogy megkérdezték tőlem, miután meghallották nevemet, hogy kit szinkronizálok benne (nevet). Keresték az afro-amerikai szereplőt.

Már a pályám elején is jellemző volt a sztereotip szereposztás, és ez ilyen szempontból üdítő kivétel volt. Nagyon örültem neki, rendkívül jó és élvezetes munka volt. Ha összefutok akár Götz Annával, Básti Julival, vagy Csuja Imivel, akkor ez a sorozat biztos, hogy mindig szóba kerül” – zárja Kálid Artúr.

Fotó: femina.hu, 24.hu, szfe.hu, Zsigmond László, Humor+ Sajtószoba, szinhaz.hu

A bejegyzés trackback címe:

http://musorvizio.blog.hu/api/trackback/id/tr1512399277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.