Világhírű művészekkel indul újra a Duna tehetségkutatója

2017. március 14. - Jasinka Ádám

2014-ben indult el a közmédia vadonatúj formátumú műsora, a világon is egyedülállónak számító Virtuózok. A komolyzenei tehetségkutatóból eddig két évadot (kétszer nyolc adást) láthattak a nézők, a műsorban megismert tehetségek pedig több koncertet és gálaesetet is adtak már az évek során. A Virtuózok tehát nem csak mint tévéműsor, hanem mint brand is sikeresen építkezett.

virtuozoks3.jpg

Április elejétől pedig elindul az új, sorban harmadik szezon, amely több, főként személyi változást hoz magával. Az április 7-én, a Csak színház és más semmi második évados fináléját követő héten rajtoló új Virtuózok évad női műsorvezetője már nem Varga Edit, hanem Koltay Anna lesz, partnere azonban továbbra is Bősze Ádám marad. A zsűri is megújul; Miklósa Erika, Batta András és Kesselyák Gergely mellé két új ítész csatlakozik. A harmadik évadtól Várdai István (Liszt Ferenc-díjas csellóművész) és Balázs János (Liszt Ferenc-díjas zongoraművész) előtt is bizonyíthatnak majd a versenyzők.

Az április 7-i felvezető műsor után hétről hétre érkeznek majd a korcsoportok válogatóműsorai, amelyeket a középdöntők követnek. A döntőre - melyben kihirdetik a három korcsoport győztesét - május 21-én kerül sor, a június 2-i fináléban pedig kiderül, ki lesz a Virtuózok harmadik évadának abszolút nyertese.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

Fotó: MTVA/Kaszner Nikolett

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása