Magyar nézettség: 10. hét - A mi kis falunk kenterbe veri a teljes tavalyi évet

2017. március 14. - Jasinka Ádám

(Előző heti számok.) Egész egyszerűen már nem tudom, milyen szavakat használjak, amikor A mi kis falunk nézettségéről írok. Az RTL Klub új heti szitkomja - amelynek úgy tűnik, zsebben a második évada - már a premierjével megvert minden tavaly vetített sorozatepizódot, és azóta sem állt meg. Leszámítva egy kis csökkenést, eddig mind a hat részével képes volt elképesztően magasan tartani a nézettségi görbét, és a múlt héten olyat mutatott, hogy csak pislogni lehet az eredményt látva.

amikisfalunknezettseg3.jpg

A legutóbbi epizódot több mint 400 ezer 18 és 49 év közötti tévéző figyelte, ami már önmagában is brutális ha egy hétköznap esti sorozatról van szó. Az azonban valami egészen felfoghatatlan, hogy mindehhez 30%-os közönségarány társul. Ez ugyanis azt jelenti, hogy az éppen tévézők közel egy harmada az RTL Klubra kapcsolt csütörtök este. Eddig a Barátok köztöt neveztük az RTL Halálcsillagának, de azt hiszem, hogy mostantól ez a titulus átvándorolhat A mi kis falunkra. Az elemzés folytatását és a részletes nézettségi adatokat a TOVÁBB-ra kattintva találjátok.

Az Ördög Nóra vezette Vigyázat, gyerekkel vagyok! újfent a legnézettebb esti TV2-s műsor lett, de jócskán visszaesett a remek premierjéhez képest. A játékos talkshow félórára megverte ugyan a Szulejmánt, de pár száz nézővel a török szultán visszavette helyét a trónusán, és az országos adón (RTL, TV2, Duna) fogható török sorozatok közül egyedüliként volt képes arra, hogy javítson előző heti nézettségén. A Fatmagül továbbra is remek, a Megtört szívek kezd visszatalálni, a Végtelen szerelem változó, de tartja magát, A szultána viszont akkorát esett mint az ólajtó.

Borbás Marcsi szintén megbotlott, és míg pár hete az ismétlésekkel még a TV2-t is megverte, most ahogy beköszöntött a jó idő, és elindult az új évad, sajnos hatalmasat esett vissza a Gasztroangyal nézettsége. Nem is emlékszem arra, mikor nézték (ha nézték egyáltalán) 300 ezernél is kevesebben a gasztrobarangolót. Nem volt jó hete a Csak színház és más semminek sem, ugyanis hiába javított a második részre, most a harmadikra olyan zuhanórepülést mutatott be, hogy talán a Komédiás Színház falai is beleremegtek.

A Tóth János ellenben pazarul nyitott, 18-49-ben a Duna főműsoridejének legnézettebb produkciója lett és bár szokatlan sávban vetítik, sokkal jobb esélyei vannak a Maradj talpon! mögött, mint a Fábry vagy A Bagi-Nacsa Show után.

Az ATV-n múlt vasárnap elindult a Heti Napló Sváby Andrással és egészen korrekt kezdést produkált, jó felvezetést adva a Sas Kabarénak, és az azt követő Esti Frizbinek. Mivel a szombat esténként mondhatni rendszeresen jó számokat szállító Havas a pályán ezúttal is bekerült a toplistába, így az a ritka helyzet állt elő, hogy az ATV-nek négy műsora is szerepel a legnézettebb 50 produkció között.

Hétfő:

TV2: Fatmagül: 513 490 (20,3%), 18-49: 88 610 (12,9%)
Duna TV: Charly, majom a családban (ism.): 344 776 (16,4%), 18-49: 54 376 (9,3%)
Duna TV: Ridikül: 227 542 (8,5%), 18-49: 30 768 (4,2%)

RTL Klub: Story Extra: 216 562 (8%), 18-49: 46 870 (6,3%)

RTL Klub: Híradó: 823 233 (23,6%), 18-49: 202 321 (19,5%)
RTL Klub: Fókusz: 744 115 (19,3%), 18-49: 234 632 (20%)
TV2: Tények: 709 949 (20%), 18-49: 154 057 (14,5%)

Duna TV: Végtelen szerelem: 394 585 (10,5%), 18-49: 38 665 (3,4%)

RTL Klub: Barátok közt: 832 436 (19,9%), 18-49: 284 812 (18,3%)
RTL Klub
: Éjjel-Nappal Budapest: 631 528 (15%), 18-49: 258 977 (18,5%)
TV2: Az 50 milliós játszma: 578 345 (13,8%), 18-49: 170 244 (12,2%)

Duna TV: Maradj talpon!: 412 340 (9,9%), 18-49: 31 711 (2,4%)
Duna TV: Kékfény: 344 779 (8,1%), 18-49: 88 866 (5,8%)

RTL Klub: Dr. Csont 11x16: 504 543 (15,5%), 18-49: 232 621 (17,1%)
TV2: Egymás szemében 1x02: 423 569 (11,2%), 18-49: 91 975 (6,2%)
RTL Klub: Gyilkos elmék 9x13: 288 041 (13,4%), 18-49: 147 419 (15,6%)

Duna TV: Hawaii Five-0 3x09: 201 902 (5,7%), 18-49: 43 778 (3%)

Duna TV: SOKO - Alpesi nyomozók 2x06 (F): 116 901 (4,6%), 18-49: 12 548 (1,1%)
TV2: 40 és annyi: 100 336 (5,8%), 18-49: 34 773 (4,6%)

Kedd:

TV2: Fatmagül: 513 586 (20%), 18-49: 71 184 (10,1%)
RTL Klub: Story Extra: 271 991 (9,9%), 18-49: 58 229 (7,6%)
Duna TV: Ridikül: 190 909 (7%), 18-49: 31 985 (4,2%)

RTL Klub: Híradó: 796 471 (23,3%), 18-49: 193 375 (19,2%)
TV2: Tények: 727 348 (20,8%), 18-49: 150 185 (14,5%)
RTL Klub: Fókusz: 714 633 (18,3%), 18-49: 226 663 (18,7%)

Duna TV: Végtelen szerelem: 393 535 (10,5%), 18-49: 44 935 (3,9%)

RTL Klub: Barátok közt: 815 018 (19,3%), 18-49: 256 624 (16,6%)
RTL Klub
: Éjjel-Nappal Budapest: 609 846 (14,5%), 18-49: 249 796 (17,7%)
TV2: Az 50 milliós játszma: 565 558 (13,4%), 18-49: 161 934 (11,5%)

Duna TV: Maradj talpon!: 388 051 (9,3%), 18-49: 24 484 (1,8%)
Duna TV: Önök kérték: 191 173 (4,5%), 18-49: 12 772 (0,8%)

RTL Klub: Keresem a családom 3x04: 647 699 (19,2%), 18-49: 205 956 (15,3%)
TV2: Született szobalányok 1x02: 325 571 (8,1%), 18-49: 110 229 (7,3%)
TV2: A szultána (P): 298 229 (10,2%), 18-49: 83 214 (7%)
RTL Klub: XXI. század: 275 310 (11,8%), 18-49: 91 725 (9,2%)

Duna TV: Velvet Divatház 2x01 (P): 114 942 (3,2%), 18-49: 10 580 (0,7%)

TV2: Sherlock és Watson 4x19: 114 848 (7,2%), 18-49: 31 168 (4,3%)

Szerda:

TV2: Fatmagül: 532 701 (22,9%), 18-49: 67 493 (10,5%)
TV2: Ana három arca: 273 375 (16,4%), 18-49: 24 875 (5,3%)
Duna TV: Ridikül: 201 245 (8,1%), 18-49: 19 302 (2,8%)
RTL Klub: Story Extra: 164 549 (6,6%), 18-49: 38 715 (5,7%)

RTL Klub: Híradó: 829 618 (24,9%), 18-49: 209 914 (21,5%)
TV2: Tények: 788 032 (23,1%), 18-49: 164 850 (16,4%)
RTL Klub: Fókusz: 692 166 (18,2%), 18-49: 219 129 (19,2%)

Duna TV: Végtelen szerelem: 346 633 (9,4%), 18-49: 29 665 (2,7%)

RTL Klub: Barátok közt: 876 484 (20,8%), 18-49: 309 596 (20,3%)
RTL Klub
: Éjjel-Nappal Budapest: 658 629 (15,7%), 18-49: 269 508 (19,6%)
RTL Klub: Szulejmán 215.: 609 883 (17,9%), 18-49: 211 668 (15,9%)
TV2: Vigyázat, gyerekkel vagyok! 1x02: 609 301 (15,5%)18-49: 172 792 (11,7%)

TV2: Az 50 milliós játszma: 594 053 (14,2%), 18-49: 174 697 (12,7%)
M4 Sport: Bajnokok ligája: Barcelona - PSG: 395 232 (10,6%), 18-49: 181 339 (13,2%)
Duna TV: Maradj talpon!: 367 444 (8,8%), 18-49: 22 377 (1,7%)
Duna TV: Zsaruvér 1x09: 126 928 (3%), 18-49: 12 053 (0,8%)

Duna TV: A fehér királyné 1x10 (F): 61 852 (1,7%), 18-49: 10 808 (0,8%)

RTL Klub: Házon kívül: 376 649 (16,6%), 18-49: 135 822 (14,4%)
TV2: Riddick - A sötétség krónikája: 127 605 (6,9%), 18-49: 58 152 (7,7%)

Csütörtök:

TV2: Fatmagül: 531 086 (21,6%), 18-49: 62 247 (9,7%)
RTL Klub: Story Extra: 193 432 (7,5%), 18-49: 49 384 (7,4%)
Duna TV: Ridikül: 160 214 (6,2%), 18-49: 14 472 (2,1%)

RTL Klub: Híradó: 813 530 (25%), 18-49: 191 104 (21,7%)
TV2: Tények: 702 888 (21%), 18-49: 157 323 (17,1%)
RTL Klub: Fókusz: 695 123 (17,8%), 18-49: 203 629 (17,7%)

Duna TV: Végtelen szerelem: 353 833 (9,5%), 18-49: 12 790 (1,2%)

RTL Klub: Barátok közt: 834 058 (20,2%), 18-49: 279 638 (18,7%)
TV2: Az 50 milliós játszma: 620 261 (14,7%), 18-49: 192 551 (13,7%)
RTL Klub
: Éjjel-Nappal Budapest: 590 032 (13,9%), 18-49: 240 131 (17,1%)

Duna TV: Maradj talpon!: 392 309 (9,3%), 18-49: 21 005 (1,5%)
Duna TV: Tóth János 1x01 (P): 219 282 (5,1%), 18-49: 47 779 (3,2%)

RTL Klub: A mi kis falunk 1x06.: 903 530 (26,9%), 18-49: 416 153 (30,9%)
RTL Klub: Cobra 11 20x10: 286 907 (13,9%), 18-49: 119 212 (13,1%)
TV2: Detektív Bt. - A nyomozócsalád 1x02: 276 645 (7,4%), 18-49: 65 269 (4,5%)
Duna TV: A Bagi-Nacsa Show: 212 255 (5,5%), 18-49: 43 912 (3%)
TV2: NCIS 14x02: 132 910 (5,4%), 18-49: 46 059 (4,3%)
Duna TV: Gyerekek vagy egyebek: 87 167 (3,6%), 18-49: 24 838 (2,4%)

TV2: I/I Azurák Csabával: 64 957 (4,9%), 18-49: 21 657 (3,7%)

Péntek:

TV2: Fatmagül: 500 922 (19,2%), 18-49: 71 783 (10%)
RTL Klub: Story Extra: 243 058 (8,9%), 18-49: 88 408 (11,8%)
Duna TV: Ridikül: 188 200 (6,9%), 18-49: 23 312 (3,1%)

RTL Klub: Híradó: 837 269 (24,8%), 18-49: 210 917 (22,2%)
TV2: Tények: 730 881 (21,3%), 18-49: 183 226 (18,8%)
RTL Klub: Fókusz: 665 383 (17,6%), 18-49: 181 120 (16,2%)

Duna TV: Végtelen szerelem: 385 249 (10,5%), 18-49: 55 428 (5,2%)

RTL Klub: Barátok közt: 851 119 (21,2%), 18-49: 273 012 (19,9%)
RTL Klub: Éjjel-Nappal Budapest: 606 846 (14,7%), 18-49: 220 418 (17%)
TV2: Az 50 milliós játszma: 543 039 (13,2%), 18-49: 158 893 (12,2%)

Duna TV: Maradj talpon!: 415 998 (10,2%), 18-49: 35 490 (2,8%)
Duna TV: Csak színház és más semmi 2x03: 199 151 (4,9%), 18-49: 37 906 (2,8%)

RTL Klub: Gyertek át! 4x03.: 524 772 (16%), 18-49: 188 918 (14,7%)
RTL Klub: Playback párbaj: 279 362 (11,7%), 18-49: 103 155 (10,1%)
TV2: Croodék: 247 715 (7,4%), 18-49: 126 966 (10%)

Duna TV: Tetthely: 100 796 (3,2%), 18-49: 24 036 (1,9%)

TV2: Hello Hollywood - Návai Anikóval: 106 517 (5%), 18-49: 48 318 (5,1%)

Szombat:

TV2: Megtört szívek: 377 598 (13,2%), 18-49: 52 069 (6,1%)
Duna TV: Gasztroangyal (P): 292 644 (10,1%), 18-49: 23 156 (2,7%)

RTL Klub: Híradó: 716 945 (20,4%), 18-49: 153 373 (14,8%)
TV2: Tények: 647 884 (18,4%), 18-49: 120 446 (11,6%)
RTL Klub: Fókusz Plusz: 581 591 (15%), 18-49: 160 017 (13,5%)
RTL Klub: Az oroszlánkirály 2. - Szimba büszkesége: 499 010 (11,9%), 18-49: 205 153 (14,7%)

Duna TV: SzerencseSzombat: 358 135 (9,3%), 18-49: 31 605 (2,7%)
TV2: Hotel Transylvania - Ahol a szörnyek lazulnak: 292 590 (7,1%), 18-49: 145 056 (10,9%)
Duna TV: A titkok könyvtára - Salamon király rejtélye: 263 856 (6,3%), 18-49: 48 340 (3,4%)

RTL Klub: Rossz tanár: 408 910 (12,9%), 18-49: 195 573 (15,1%)
Duna TV: Tolvajok városa: 242 356 (7,4%), 18-49: 63 451 (4,8%)
TV2: Indiana Jones és a végzet temploma: 199 510 (6,2%), 18-49: 105 266 (8,1%)

Vasárnap:

RTL Klub: Szuperhekusok: 388 858 (12,8%), 18-49: 93 406 (9,3%)
TV2: Hupikék törpikék: 163 467 (4,8%), 18-49: 48 003 (4,2%)

Duna TV: Hogy volt?!: 136 799 (4,1%), 18-49: 1 309 (0,1%)

RTL Klub: Híradó: 904 918 (23,1%), 18-49: 214 056 (16,4%)
RTL Klub: Nagyfiúk: 720 866 (16,1%), 18-49: 365 208 (22,6%)
TV2: Tények: 633 546 (16,2%), 18-49: 161 668 (12,4%)
Duna TV: Magyarország, szeretlek!: 407 370 (8,9%), 18-49: 28 152 (1,7%)
TV2: Jégkorszak 2. - Az olvadás: 346 806 (7,7%), 18-49: 167 930 (10,4%)
ATV: Sas Kabaré: 301 538 (6,6%), 18-49: nincs adat
ATV: Heti Napló Sváby Andrással (P): 278 234 (6,3%), 18-49: nincs adat
Duna TV: Miss Fisher rejtélyes esetei 2x04: 239 158 (5,6%), 18-49: 16 015 (1,1%)

RTL Klub: A cipőbűvölő: 465 460 (14,1%), 18-49: 277 393 (19,4%)
ATV: Esti Frizbi Hajdú Péterrel: 399 195 (9,9%), 18-49: nincs adat
TV2: Mr. és Mrs. Smith: 156 092 (4,8%), 18-49: 86 546 (6,1%)
Duna TV: Kártyavár 2x11: 95 037 (2,4%), 18-49: 13 451 (0,8%)
Duna TV: Keresztapa 2.: 73 907 (4,2%), 18-49: 21 477 (2,6%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától (Live+AsLive) oldaláról származnak.
A kép forrása: RTL Klub

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsolt Kékesi 2017.03.14. 21:33:14

Hihetetlen, hogy TV2-nél mennyire bután rakják a műsorokat, mintha direkt az lenne a cél hogy az RTL megverje. Jelenleg a Mi kis falunk mindent megverne, erre berakják egy idősávba a Detectiv BT-t, azt sem tudom milyen műsor, úgy fog eltűnni, hogy az esélyét sem kapta meg hogy eldöntsem tetszik-e. ahelyett hogy berakták volna pl. péntekre, hogy kiderüljön tetszik-e az embereknek, majd utána lehet próbálkozni a Mi kis falunk ellen, ha nagyon fontos. De mit várunk egy olyan műsorstruktúrától, ahol kitalálják hogy a szultána minden nap fusson. Én megértem, hogy a Szulejmán az egyik legnézettebb műsor, de hogy mindennap ezek után csak azt nézzem, azt max egyedül álló álmodozó nőknél működik. Dehát a többség az család, és pasik előbb-utóbb tuti, hogy mecset akar nézni, vagy egy filmet vagy valami mást és jön a vita, aztán egyszer ezt nézik, majd másikat, aztán egy idő után már a nagy szulejmán rajongok sem nézik, mert annyira lemaradnak. Egyszerűen így unalmas, sok nagyon sok. Még a csillagkapú 10 évadját sem lehet egyben megnézni, pedig az tényleg jó. De ha inkább azt csinálták volna, hogy egy hétfői napon dupla részt adtak volna le, sokkal nagyobb lett volna a sikere, a szulejmánra sokan panaszodnak, hogy rövid egy rész. De ha szerdára rakják, tuti nem jó akkor sokan mecset néznek, és azért ez nagyon női sorozat. Nem biztos hogy rosszabb műsorok vannak a TV2-n, egyszerűen rosszul tervezik meg.

Jasinka Ádám 2017.03.14. 22:09:17

@Zsolt Kékesi: Igen, nem sikerül rátalálniuk arra a receptre (műsorrendre), ami működne. Volt nekik pár éve egy sikeres napi műsoruk, a Magánnyomozók, de valamiért abbahagyták és a helyére behozták a Zsarukat, ami megbukott és most ahelyett hogy folytatnák, készítettek egy Detektív Bt.-t, amit ráadásul A mi kis falunk ellen tettek. Ez olyan lépés volt, mint anno A bura alatt című sorozatot (és a Sherlock és Watsont) az akkor, 2013-2014-ben még milliós nézettségű Szulejmán ellen adni. Ki tudja, ha nem szerdán vetítik ezt a két sorozatot, akkor lehet hogy most előrébb tartanának.

Az valóban jó irány lehetne, ha az egyik török sorozatból dupla részt adnának, mert így megközelítőleg úgy vetítenék, mint Törökországban. Viszont kell a napi műsor, hiszen az az, ami ott tartja a nézőket. Az RTL Klub se lenne ilyen sikeres, ha nem lenne egy jó Híradójuk, egy Éjjel-Nappal Budapestjük és egy Barátok köztjük. Mert a remek Konyhafőnök/1 perc és nyersz! nézettségét a heti tartalmakkal nem lehetne tartósan megtartani.

Flankerr 2017.03.15. 22:14:55

Az AradiVarga Show-ról van nézettségi infó?

Jasinka Ádám 2017.03.15. 22:17:53

@Flankerr: Az 50 legnézettebb műsorban négy ATV-s van, egyik se ez. A kábeles toplistában pedig valamiért nem jelzik az ATV-s műsorokat...

Zsolt Kékesi 2017.03.16. 23:19:57

Szerintem rossz a TV2 nél az irány, egyszerűen megakarják verni ezeket az Éjjel-Nappal Budapest-et, a Barátok közt-et, de ez nem megy úgy hogy, csinálnak egy sorozatot, és arra gondolnak hogy oda fognak kapcsolni. Én a helyükben másképp gondolkodnék, egyszerűen felvenném az alapvetően vesztes pozíciót. Abból indulnék ki, hogy a nézők úgyis ezeket a sorozatokat nézik, hát akkor hagy nézzék, de amikor jön a reklám, mindenki kapcsolgat, át fog kapcsolni a TV2-re, na akkor egy másik sorozatnak nincs értelme, vagyis olyan műsor kell, amibe be lehet kapcsolódni, nem függ a tegnaptól, esetleg még az előző 10 perctől sem, pl. egy tényleg minőségi kvíz műsor, vagy inkább egy beszélgetős műsor , egy Jay Leno show, vagy mint mikor a friderikusz az elején jó show-t csinált. A lényeg az lenne, amikor elkapcsol akkor egy olyan műsorral találkozzon, amibe be lehet kapcsolódni, ha vissza akarok kapcsolni vissza lehet, de egyáltalán nem biztos, hogy mindenki vissza kapcsol. Szerintem így lenne esélye, hogy sokan szép lassan leszoknának erről a műsorról, a BK, már sok, unalmas, a ÉNB meg alpári, nem mindenki nézné, csak hát a megszokás, nagyon erős, de egy-két hét és le lehetne szokni, de nem egy másik hasonló műsorra. De lehet hogy én látom rosszul.
süti beállítások módosítása