Elhunyt Gyimesi Pálma

2017. március 10. - Jasinka Ádám

2017. március 9-én, életének 95. évében, hosszan tartó, méltósággal viselt betegségben elhunyt Gyimesi Pálma, a Vígszínház színművésze - közölte a színház.

gyimesipalmagyasz.png

Gyimesi Pálma 1922. december 18-án született Budapesten, a Színművészeti Főiskolán pedig 1944-ben szerzett diplomát. Játszott a Győr-Soproni Színházban, a Budai Színházban, a Pódium Kabaréban, és 1951-től a Magyar Néphadsereg Színházának (azaz az átnevezett Vígszínháznak) a művésze volt, majd kis kitérő után 1964-ben ismét visszatért a Vígszínházhoz, melynek 53 éven át, haláláig, töretlen hűséggel tagja volt.

Az Aase- és Gobbi Hilda-díjas magyar színésznő 1944 és 2011 között több mint 20 játékfilmben és több mint 30 tévéfilmben kapott szerepet, ezek mellett pedig rengeteg produkcióban szinkronizált is. Az ő hangján szólt a Csengetett, Mylord? Lady Lavendere, a Szívek szállodája Lorelai "Trix" Gilmore-ja, és hallhattuk még sok más mellett A főnök, a Maffiózók és A klinika című sorozatokban is.

Fotó: Vígszínház

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása