Bozsó Péter: Hiperaktív srác vagyok

2017. március 03. - Jasinka Ádám

A VIASAT3 műsorán szombatonként látható Rólunk szól című sorozat szinkronforgatása előtt volt alkalmam beszélgetni Bozsó Péterrel, aki mint kiderült, jó pár dologban hasonlít az általa megszólaltatott karakterre. Mind neki, mind Kevinnek két testvére van, és mindkettejük idejének egy részét sorozatforgatás tölti ki. Bozsó Péter a beszélgetés során elmondta, miért nem szeret amatőr színészt, vagy animációt szinkronizálni, elmesélte, hogy milyen élmény volt számára egy magyar rajzfilmsorozaton dolgozni, valamint elárulta, miért hívták oda egyszer egy betöréshez.

bozsopeter3.jpg

Milyen gyakran találkozol kollégákkal a szinkronban?

Nagyon ritkán. Általában egyedül dolgozunk, mert sokkal praktikusabb egyenként keverni a hangsávokat. Persze régen ez nem így volt, de akkor más volt a technika, és mások is voltak az elvárások. Amikor többen álltunk a mikrofonnál, akkor ráadásul sok idő elment azzal, hogy beállítottak minket, kit közelebb a mikrofonhoz, kit távolabb tőle, attól függően kinek kellett suttognia, kinek kiabálnia.

A hangulat persze nagyon jó volt, de sokkal inkább benne volt a hiba lehetősége, mint manapság. Arról nem is beszélve, hogy ha egyszerre beszéltünk, egy hangsávra, és a felvétel során nem tűnt fel egy baki, egy rossz kiejtés, vagy egy elrontott név, akkor a javításra mindenkit vissza kellett hívni. Ma ebből a szempontból sokkal egyszerűbb.

Egy új munka mindig döcögősebb, mint egy olyan sorozat, amit mondjuk már tíz éve csinálsz?

Ha nem is döcögősebb, de az elején mindegyik melósabb, viszont utána már gördülékenyen lehet haladni.

A megszokás visz előre, az, hogy tudod hogyan fog reagálni a színész?

Egyedül az animációnál nem, és ezért nem is szeretem annyira. Azt szoktam mondani, hogy én nem hangász, hanem színész vagyok. Ha látok egy másik színészt, egy kollégát, akkor őt tudom szinkronizálni. Nekem nagyon nehéz hangalámondást, animációs filmeket csinálni, és pokolian nehéz amatőr színészt szinkronizálni.

Éljenek a világ bármely táján, a színészek agya ugyanúgy forog, de egy civil, egy amatőr színész gondolkodását már nem tudom követni. Nem ugyanazt tanultuk. Ha egy profi táncostól azt kéred, hogy csináljon úgy, mint aki nem tud táncolni, akkor direkt lebutítaná a mozdulatait, vagy elrontaná a lépéseket, de a tanult formákat, sablonokat használná. Egy amatőr kiszámíthatatlan.

bozsopeter4.jpg(Chrissy Metz és Justin Hartley a Rólunk szól c. sorozatban, magyar hangja Mezei Kitty és Bozsó Péter)

Akkor az ilyen munkák nem is izgalmasak számodra?

Komoly, szakszervezeti gondolkodású ember vagyok, és azt vallom, hogy az szerepeljen filmben, sorozatban, akinek színész a végzettsége. Nem szeretem, amikor modelleket tesznek bele egy produkcióba. Mi sem megyünk fel a kifutóra.

Ilyen tömegtermelés mellett erre azért kevés esély van.

Pici odafigyeléssel, igényességgel meg lehetne oldani. Sokkal több a munkanélküli színész, mint gondolnánk. Rengetegen vannak, akiket nem hívnak se színházba, se filmbe, sőt, szinkronba sem. A szinkron mondjuk speciális, mert nem biztos, hogy aki jó a színpadon, az tud szinkronizálni. Ez a kettő nem mindig jár együtt. Vannak olyan kollégáim, akik eleinte játszottak színpadon, társulatokban, de idő közben abbahagyták, viszont fantasztikusan bánnak a hangjukkal, remekül szinkronizálnak a mai napig.

És vannak, akik beleszülettek a szinkronba.

Bizony. És remekül csinálják. Van azért átjárás a két halmaz között.

Az animáció kapcsán jut eszembe, hogy készül egy magyar sorozat, amiben te vagy a főszereplő, a Kojot nevű prérifarkas hangja.

Nagyon izgalmas munka volt. Azt tudni kell, hogy amikor elkészítettük a hangot, akkor még nem volt kész az animáció, így kvázi hangjátékot csináltunk. Pokoli nagy színészi szabadságot adott, és az elmondhatatlanul klassz érzés, hogy az én hangomhoz igazították a figura száját, és az én játékom is inspirálta az animációt. Nagyon szerettem csinálni.

bozsopeter7.jpg

Rátérve a Rólunk szól című sorozatra, az a színész, akit te szinkronizálsz, majdhogynem pont egy modell-színész.

Amerika, és az ottani képzési rendszer teljes más. Ott tényleg az van, hogy beiratkozol egy színiiskolába, kifizetsz érte nem is keveset, majd miután elvégezted elvállalsz valamilyen kisebb munkát és jársz meghallgatásokra. Ha szerencséd van, akkor kiemelnek és lehetsz valaki. A miénk viszont egy zártabb rendszer.

Ebből a sorozatból eddig csak pár részt csináltunk, de érdekes, hogy sok mindenben hasonlítunk egymásra a figurámmal. Mi is hárman vagyunk testvérek, ő is sorozatban játszik, csak szitkomban és élő közönség előtt, én pedig napi szappanoperában, de tulajdonképpen az időnk nagy részben ugyanazt csináljuk. Csak ő már megcsömörlött, én viszont nagyon szívesen csinálom.

Még úgy is, hogy egy napi sorozatot azért hosszabb idő, több munka készíteni, mint egy szitkomot?

Tovább tart, de viszont maga a forgatás nem vesz el olyan sok időt. Volt szerencsém forgatni nagyjátékfilmet, tévéjátékot, sőt négy részes minisorozatot is, de az én tempómhoz ez a mostani áll a legközelebb.

Egy nagyjátékfilmnél egy nap nagyon kevés hasznos anyagot rögzítenek. Magát a felvételt pedig borzasztó sok előkészület, átvilágítás előzi meg, és ha a rendező úgy látja jónak, akkor több kameraállást is kipróbálnak, amihez mind újra kell igazítani a fényeket. Nyilván minden munkánál mások az elvárások, más igényességgel is készülnek, de egy nagyfilmnél a színészek az idejük jelentős részében ülnek és várnak.

Akinek van rá hajlama az cigarettázik, a telefonját nyomkodja, vagy olvas, vagy beszélget a kollégákkal. Ha pedig már unják egymást, akkor csendben ülnek. Így megy el az élet és ez rohadt fárasztó. Én hiperaktív srác vagyok, szeretek menni, csinálni a dolgokat, és a kamera előtti részt élvezem nagyon. Nem szeretem a tötymörgést, a sok állást.

bozsopeter1.jpg(Pikali Gerda és Bozsó Péter a Jóban Rosszban egyik jelenetében)

Nagyon érdekes, hogy hiába készülnek jó szappanoperák és telenovellák, sokan mégis lenézik a napi sorozatokat.

Az ember persze mindig védi a mundér becsületét, de azt gondolom, hogy egyrészt a művészfilmek túl vannak értékelve, másrészt a napi sorozatokat a kelleténél jobban szidják, és többet ostorozzák. Nagy ez a bolygó, mindenkinek van hely az égbolt alatt. Az viszont szerintem kétségtelen, hogy a sorozatoké a jövő.

Egy mozifilm díszletét egy-két alkalomnál többször nem igen használják, és a helyszínkeresés és bérlés is rengeteg időt és pénzt emészt fel. Egy tíz vagy tizenkét részes sorozat ebből a szempontból olcsóbb és praktikusabb. Néha egyébként azt érzem, hogy egy mozifilmet csak azért mutatnak be, hogy megnézzék, érdemes-e abból a témakörből később sorozatot forgatni.

Vagy ott van A SHIELD ügynökei, ahol a filmek és a sorozatok már összefonódtak.

Igen. Nekem most a nagy kedvencem, bár már nem csinálnak belőle több részt, az A sebész. Mozifilmes igényességgel készült, és fantasztikus lett. Régebben mindenki tudott mondani egy-egy aktuális, nagy filmet, és azt tényleg nem volt, aki ne ismerte volna. Ma viszont meg kell erőltetnem magam ahhoz, hogy az elmúlt három év Oscar-díjas filmjeit megnevezzem. Sorozatból viszont négy-ötnél is több olyat tudnék mondani, ami igazán ütős lett, és szerencsére idehaza is egyre több saját gyártású készül.

bozsopeter5.jpg

És ez több lehetőséget jelent nektek? Vagy felhígult már a tévézés, a filmezés annyira, hogy nem jön olyan sok megkeresés.

Speciális helyzetben vagyok, mert már több éve játszom a Jóban Rosszban című sorozatban, így nem igen fognak engem elhívni más sorozatba, vagy nagyjátékfilmre, mert talán beleégett a nézőkbe az a figura, akit én játszom.

A Szomszédok nagy sztárjait, Pásztor Erzsit vagy Nemcsák Károlyt a mai napig Janka néniként és Vágási Feriként emlegetik, miközben tudjuk, hogy pályájuk azért nem csak ebből áll. Nem tartasz attól, hogy téged is csak emiatt ismernek majd meg, mivel ebben a figurában látnak a legtöbben.

Már jó pár vicces szituációba belekeveredtem. A kedvencem az volt, amikor hívtak, hogy menjek helyszínelni egy betöréshez (nevet). Még mindig meglepődöm azon, hogy sokszor a sorozatbeli karakteremmel azonosítanak és nem mint színészt ismernek fel. Sokszor köszönnek rám vadidegen emberek az utcán, és látni rajtuk, hogy tudják, hogy ismernek valahonnan, csak az nem ugrik be nekik, hogy én most a postás vagyok-e vagy a srác a nappaliból (nevet).

A kérdésre válaszolva, nem tartok ettől. Elmúltam negyven éves és most már csak olyat csinálok, amiben jól érzem magam. Sok minden kellett ahhoz, hogy legyen lehetőségem megválogatni a szerepeket, de azt mondhatom, hogy szerencsés vagyok. A régi, társulati világ sokkal zártabb volt, mint a mai, most inkább projektekre, előadásokra szerződnek a színészek, és emiatt sokkal szabadabbak vagyunk.

A szinkron pedig folyamatos, maradjon is így sokáig. Remélem, hogy amíg a mi generációnk él és aktív, addig lesz igény a magyar hangon megszólaló produktumokra.

bozsopeter8.jpg

Sokan mondják, hogy nem néznek tévét, de online mégis jobban fogy az, ami szinkronos, mint az, ami feliratos. Szóval ha a tévéről le is szoknak az emberek, a szinkronról nem biztos.

Az nagyon igaz, hogy sokan nem néznek tévét. Tanítok Gór Nagy Mária Színitanodájában, és nemrég díszletet terveztünk az egyik előadáshoz. Mivel egy lakásban játszódik a darab, ezért megkértem a gyerekeket, mondják meg, hol legyen a tévé. Rám néztek és annyit kérdeztek: „Miért? Mikor játszódik a darab?”. Mondtam, hogy ma, erre elkezdtek kuncogni. Megkérdeztem tőlük, hogy kinek van otthon tévéje és csak egy valaki jelentkezett.

Húsz éves gyerekekről beszélünk, és nincs otthon tévékészülékük, ez pedig nekem nagyon fura volt. A mi generációnk számára a nappali dísze volt egy tévé, és nekünk a mai napig is van otthon. Régen leselejteztük a videokazettákat, aztán a CD-ket és most már a DVD-ket is kezdjük egy dobozba pakolni. Pont tavaly csomagoltam össze a CD-állványt, gondolj bele, már erre sincs szükség. Előfizetek valamelyik streames zeneszolgáltatásra, és ott és azt a zenét hallgatom, amelyiket szeretném.

Amerikában pont emiatt már nem csak a lineáris tévézőket mérik, hanem azokat is, akik aznap, három vagy hét napon belül visszanézik az adott sorozatepizódot. Idehaza is vannak, akik az aznapi, felvételről történő visszanézést is számolják.

A médiatárunk nekünk is tele van sorozatokkal és filmekkel, már nem is jut eszembe, hogy bármiért fenn maradjak. Beállítom, a box pedig felveszi és akkor nézem meg, amikor kényelmes. De érdekes, hogy a szüleim például fent maradnak, pedig megtehetnék ők is, hogy felvegyék. Én csak egy esetben vagyok hajlandó éjszaka is tévézni, ha valami sportesemény van. Az Olimpiánál például nem lehetett megtenni, hogy ne élőben nézzük Katinka úszását.

És legyünk őszinték, ki az, akinek az ébresztő kikapcsolása után nem az az első, hogy megnézze a Facebook-ot és végigpörgesse a híreket. Még ki se szállsz az ágyból, meg se ittad a reggeli kávét, már ezzel indul a nap (nevet).

lajkdoboz.gif

Bozsó Péter
Bozsó Péter 1973-ban született, először a Nemzeti Színház stúdiójában, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanult, utóbbiban Marton László osztályában. Játszott a Nemzeti Színházban, a Budapesti Kamaraszínházban, láthattuk a Kisvárosban, a Beugróban és a Kossuthkifliben, 2005 óta pedig a Jóban Rosszban című napi sorozatban alakítja Szlávik Jenő hadnagyot. Ő szinkronizálja Stant a South Parkban, Grant Wardot A SHIELD ügynökeiben, Oliver Queent A zöld íjászban, de ő volt például Bosco a Harmadik műszakban és Nick a McLeod lányai című sorozatban, és az ő hangján szólt a legtöbbször Paul Walker is.

A Rólunk szól legfrissebb részei március 4-től szombatonként, 18:10-től láthatóak a VIASAT3 műsorán.

Fotó: Viasat, TV2, Cool TV

A bejegyzés trackback címe:

http://musorvizio.blog.hu/api/trackback/id/tr3912309183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.