Kiderült, mikor érkezik a Csak színház és más semmi második évada

2017. január 26. - Jasinka Ádám

Tavaly már január 10-én bemutatták a Csak színház és más semmi szezonnyitó epizódját. Idén viszont valamiért úgy döntöttek a köztévénél, hogy az évad csak jóval később indul el. Ez elég különös, mivel a nézők és a kritikusok is szerették a sorozat első évadát. Az pedig még érdekesebb, hogy vasárnap helyett péntek esténként lesz majd látható a folytatás, ugyanis február 24-én 20:30-as kezdéssel debütál a Csak színház és más semmi második évada a Duna műsorán.

csakszinhazesmassemmipremier.jpg

Az új szezonban a már jól megismert szereplők mellé csatlakozik többek között Tenki Réka, Móga Piroska, Szombathy Gyula, Klem Viktor és Mészáros Béla is. Az írók továbbra is Divinyi Réka és Goda Krisztina lesznek, míg a rendezői székek egyikébe a Poligamy-t és a Coming Outot is jegyző Orosz Dénes is beült. A Csak színház és más semmi második évadának ajánlóját a TOVÁBB-ra kattintva találjátok.

Balsai Móni és Schell Judit összeöltözéséhez pedig ide kattintsatok.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

Fotó: MTVA

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása