Magyar nézettség: 3. hét - Egyre erősebb a Válótársak

2017. január 23. - Jasinka Ádám

Bár már nincs részenként 800 ezer nézője, az RTL Klub heti sorozata, a Válótársak így is a mezőny egyik legkedveltebb darabja. A legutóbbi epizódjával pedig megmutatta, hogy érdemes volt bekérni a folytatást, hiszen közel 5%-kal megjavította a célközönségben mért csatornaátlagot és többen figyelték, mint a Barátok közt csütörtöki epizódját.

valotarsaknezettseg.jpg

A többi heti sorozat viszont nem virgonckodik a 18-49 éves nézők körében. Egyedül csak a Dr. Csont tudott átlag fölötti teljesíteni, de érdekes módon a teljes lakosságban Booth-ék hozták a legkevesebb tévénézőt. A hetet a Szulejmán nyerte, ebben nincs semmi meglepő, az viszont jó hír, hogy ha csak kis lépést is tett, de javult a Halálos fegyver nézettsége. Az ellenben rossz hír, hogy az RTL Klubnak fontos 18-49-es korcsoportban rettenetesen gyengén muzsikál, és 4%-kal jár az átlag alatt.

Az 50 milliós játszma stabilizálódott. Ez egyrészt jó dolog, másfelől viszont ez most kevés volt az Éjjel-Nappal Budapest ellenében. Az viszont egészen érdekes, hogy Majka vetélkedője mindig jobban kezd, mint a napi sorozat, de a reklámszünet után fordul az állás, és talán a Barátok közt közelsége miatt, de a második félórára jócskán veszít nézőket Az 50 milliós játszma. Ez pedig A szultánának sem tesz jót, bár tartja magát, de sem a célközönségnél, sem a teljes lakosságnál nem rúg igazán labdába.

A Dunán futó Végtelen szerelem hetek óta tartja a 350 ezres szintet, amivel elevickél a főműsoridőben, és stabil szinten tartja a Maradj talpon!-t is, de nagyon messze jár ez a török történet A hegyi doktor - Újra rendel brutálisan magas eredményeitől. Lehet, hogy majd az utolsó részekre feljavul, de egyelőre csak közepes teljesítményre képesek Nihanék.

Hétvégén továbbra is Borbás Marcsi a királynő, a Gasztroangyal a legnézettebb köztévés produkció. Mivel a veronai, halálos áldozatokat követelő buszbaleset miatt sem A Dal, sem a Sztárban sztár +1 kicsi nem jelentkezett új adással, ezért vissza is esett mind a Duna TV, mind a SuperTV2. A múltkori után most nem bírt Bud Spencer és Terence Hill az RTL-lel és kikaptak a 101 kiskutyától, vasárnap viszont az ATV a Frizbivel és a Sas-kabaré ismétlésével lépett hatalmasat előre, a konkurencia hiányában verve a TV2-t is a teljes lakosságban!

A részletes nézettségeket a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Hétfő:

TV2: Megtört szívek: 519 923 (17%), 18-49: 65 966 (7,8%)
RTL Klub: Story Extra: 322 036 (9,9%), 18-49: 73 979 (8,2%)

TV2: Ana három arca: 318 346 (13,5%), 18-49: 35 663 (5,7%)
Duna TV: Ridikül: 233 656 (7,3%), 18-49: 25 150 (2,8%)
RTL Klub: Szulejmán (ism.): 167 675 (6,2%), 18-49: 45 979 (6,2%)

RTL Klub: Híradó: 976 593 (25,5%), 18-49: 242 243 (21,7%)
RTL Klub: Fókusz: 777 015 (18,6%), 18-49: 241 049 (18,6%)
TV2: Tények: 772 212 (19,9%), 18-49: 167 005 (14,5%)

Duna TV: Végtelen szerelem: 368 639 (9,1%), 18-49: 24 131 (1,9%)

RTL Klub: Éjjel-Nappal Budapest: 675 792 (15,2%), 18-49: 263 489 (17,9%)
TV2: Az 50 milliós játszma: 635 256 (14,4%), 18-49: 152 388 (10,5%)

Duna TV: Maradj talpon!: 370 696 (8,4%), 18-49: 29 566 (2,1%)

RTL Klub: Barátok közt: 884 019 (20,3%), 18-49: 252 843 (16,1%)
RTL Klub: Dr. Csont 11x09: 488 063 (14,8%), 18-49: 219 636 (16,8%)
TV2: A szultána: 447 788 (10%), 18-49: 126 659 (8%)
Duna TV: Kékfény: 389 339 (8,8%), 18-49: 58 198 (3,7%)
RTL Klub: Glades - Tengerparti gyilkosságok 4x12: 305 141 (13,5%), 18-49: 129 205 (13,1%)
Duna TV: Hawaii Five-0 3x02: 167 089 (4,8%), 18-49: 16 418 (1,2%)
TV2: Jack Ryan - Árnyékügynök: 151 504 (4,9%), 18-49: 42 285 (3,4%)
Duna TV: SOKO - Alpesi nyomozók 1x06 (F): 101 948 (4%), 18-49: 9 829 (0,9%)

TV2: Bűnös Chicago 2x01 (P): 85 585 (6,7%), 18-49: 28 082 (4,7%)
Duna TV: Coogan trükkje: 42 876 (3,8%), 18-49: 8 542 (1,7%)

Kedd:

TV2: Megtört szívek: 540 594 (18,2%), 18-49: 89 932 (10,8%)
TV2: Ana három arca: 294 179 (13,1%), 18-49: 49 898 (8%)
RTL Klub: Story Extra: 285 993 (8,9%), 18-49: 59 832 (6,5%)
Duna TV: Ridikül: 234 974 (7,4%), 18-49: 20 946 (2,3%)

RTL Klub: Híradó: 977 892 (25,2%), 18-49: 221 340 (19,5%)
TV2: Tények: 810 942 (20,6%), 18-49: 194 555 (16,9%)
RTL Klub: Fókusz: 796 568 (19,1%), 18-49: 202 915 (16,2%)

Duna TV: Végtelen szerelem: 356 680 (8,7%), 18-49: 22 267 (1,8%)

RTL Klub: Éjjel-Nappal Budapest: 674 479 (15,1%), 18-49: 253 746 (17,4%)
TV2: Az 50 milliós játszma: 638 847 (14,4%), 18-49: 139 913 (9,8%)

Duna TV: Maradj talpon!: 353 393 (8%), 18-49: 28 437 (2%)

RTL Klub: Barátok közt: 874 730 (20,3%), 18-49: 271 614 (17,6%)
RTL Klub: Castle 7x13: 573 191 (16,4%), 18-49: 207 554 (14,9%)
TV2: A szultána: 437 070 (9,9%), 18-49: 125 886 (8%)
RTL Klub: XXI. század: 323 873 (12,3%), 18-49: 125 801 (11%)
Duna TV: Önök kérték: 232 781 (5,3%), 18-49: 9 158 (0,6%)
TV2: Euro túra: 183 721 (5,7%), 18-49: 83 151 (6,4%)

Duna TV: Velvet Divatház 1x20: 114 429 (3,2%), 18-49: 13 477 (1%)
Duna TV: Gran Hotel 3x22: 84 861 (3,2%), 18-49: 4 891 (0,4%)

TV2: Sherlock és Watson 4x12: 99 614 (6,3%), 18-49: 43 639 85,9%)

Szerda:

TV2: Megtört szívek: 544 703 (18,2%), 18-49: 84 964 (10,3%)
RTL Klub: Story Extra: 308 948 (9,6%), 18-49: 71 802 (8%)

TV2: Ana három arca: 296 808 (13%), 18-49: 34 484 (5,4%)
Duna TV: Ridikül: 191 829 (6,1%), 18-49: 20 396 (2,3%)

RTL Klub: Híradó: 937 869 (24,6%), 18-49: 207 405 (19,1%)
RTL Klub: Fókusz: 868 221 (20,6%), 18-49: 266 563 (21,1%)
TV2: Tények: 808 689 (20,8%), 18-49: 200 140 (17,9%)

Duna TV: Végtelen szerelem: 359 511 (8,8%), 18-49: 31 515 (2,6%)

RTL Klub: Éjjel-Nappal Budapest: 714 806 (15,9%), 18-49: 287 640 (19,2%)
TV2: Az 50 milliós játszma: 679 401 (15,2%), 18-49: 194 200 (13,3%)

Duna TV: Maradj talpon!: 396 299 (8,9%), 18-49: 22 292 (1,5%)

RTL Klub: Barátok közt: 934 192 (21,3%), 18-49: 305 445 (19,4%)
RTL Klub: Szulejmán 209.: 721 430 (21,3%), 18-49: 214 254 (16,4%)
TV2: A szultána: 475 520 (10,6%), 18-49: 125 804 (7,9%)
RTL Klub: Házon kívül: 391 991 (16,7%), 18-49: 122 532 (12,8%)
Duna TV: Zsaruvér 1x03: 202 455 (4,5%), 18-49: 19 548 (1,2%)
TV2: X-Men - Az elsők: 176 806 (6,6%), 18-49: 87 029 (8,2%)

Duna TV: A fehér királyné 1x03: 74 330 (2,2%), 18-49: 14 649 (1,1%)

Csütörtök:

TV2: Megtört szívek: 537 303 (17,9%), 18-49: 65 344 (8,1%)
Duna TV: Charly, majom a családban (ism.): 356 123 (14,8%), 18-49: 35 428 (5,6%)

TV2: Ana három arca: 313 910 (13,6%), 18-49: 30 962 (5,1%)
RTL Klub: Story Extra: 294 496 (9,2%), 18-49: 80 098 (9%)
Duna TV: Ridikül: 182 986 (5,8%), 18-49: 14 178 (1,6%)

RTL Klub: Híradó: 918 396 (23,9%), 18-49: 229 846 (20,6%)
TV2: Tények: 855 828 (22%), 18-49: 179 197 (15,7%)
RTL Klub: Fókusz: 745 623 (18,1%), 18-49: 223 559 (17,7%)

Duna TV: Végtelen szerelem: 412 442 (10,2%), 18-49: 57 810 (4,7%)

TV2: Az 50 milliós játszma: 690 628 (16%), 18-49: 193 417 (13,8%)
RTL Klub: Éjjel-Nappal Budapest: 664 840 (15,3%), 18-49: 250 941 (17,6%)

Duna TV: Maradj talpon!: 393 063 (9,1%), 18-49: 32 872 (2,3%)

RTL Klub: Barátok közt: 867 688 (20,6%), 18-49: 270 921 (18,5%)
RTL Klub: Válótársak 2x09: 580 728 (17,1%), 18-49: 284 539 (20,9%)
TV2: A szultána: 487 039 (11,2%), 18-49: 127 402 (8,5%)
Duna TV: Fábry: 331 635 (7,9%), 18-49: 32 895 (2,2%)
RTL Klub: CSI: A helyszínelők 10x15: 296 598 (13,7%), 18-49: 144 144 (15,7%)
TV2: NCIS: Los Angeles 7x03: 270 542 (7,2%), 18-49: 72 589 (5,1%)
TV2: NCIS: Los Angeles 7x04: 226 792 (8,8%), 18-49: 55 930 (5,2%)
Duna TV: Munkaügyek - IrReality Show 6x17: 87 485 (2,6%), 18-49: 13 512 (1%)

Péntek:

TV2: Megtört szívek: 530 049 (16,9%), 18-49: 68 070 (7,4%)
TV2: Ana három arca: 338 865 (14%), 18-49: 50 669 (7,4%)
RTL Klub: Story Extra: 249 379 (7,5%), 18-49: 62 376 (6,4%)
Duna TV: Ridikül: 223 162 (6,8%), 18-49: 42 557 (4,4%)

RTL Klub: Híradó: 889 748 (23%), 18-49: 223 723 (19,4%)
TV2: Tények: 756 470 (19,3%), 18-49: 170 348 (14,5%)
RTL Klub: Fókusz: 704 817 (16,9%), 18-49: 233 031 (18,1%)

Duna TV: Végtelen szerelem: 365 720 (9%), 18-49: 39 192 (3,2%)

RTL Klub: Éjjel-Nappal Budapest: 688 132 (15,5%), 18-49: 261 289 (17,7%)
TV2: Az 50 milliós játszma: 679 343 (15,3%), 18-49: 180 305 (12%)

Duna TV: Maradj talpon!: 357 007 (8,1%), 18-49: 37 925 (2,6%)

RTL Klub: Barátok közt: 927 654 (20,9%), 18-49: 302 780 (18,9%)
RTL Klub: Halálos fegyver 1x04: 515 897 (13,8%), 18-49: 186 366 (12,6%)
TV2: Die Hard 3. - Az élet mindig drága: 350 822 (11%), 18-49: 184 978 (14,2%)
RTL Klub: Gyilkos elmék 9x02: 306 942 (11,7%), 18-49: 144 493 (12,6%)
TV2: A férjem védelmében 6x08: 140 494 (9,7%), 18-49: 64 342 (9,5%)
Duna TV: Superman 4.: 134 464 (3,1%), 18-49: 30 385 (1,9%)
Duna TV: Tíz kicsi indián: 61 880 (2,3%), 18-49: 10 662 (0,9%)

Szombat:

Duna TV: Gasztroangyal (ism.): 516 499 (14,4%), 18-49: 57 109 (4,9%)

RTL Klub: Híradó: 978 223 (23,6%), 18-49: 252 295 (18,6%)
TV2: Tények: 805 042 (19,4%), 18-49: 221 232 (16,3%)
RTL Klub: Fókusz Plusz: 762 948 (17,7%), 18-49: 247 984 (17%)
RTL Klub: 101 kiskutya: 679 572 (15,3%), 18-49: 255 126 (16,4%)
TV2: Az ördög jobb és bal keze 2.: 632 181 (14,3%), 18-49: 186 112 (12%)
RTL Klub: xXx: 398 302 (13,6%), 18-49: 192 239 (15%)
Duna TV: SzerencseSzombat: 339 632 (7,9%), 18-49: 49 274 (3,4%)
TV2: Elysium - Zárt világ: 238 985 (8,2%), 18-49: 107 562 (8,3%)

Duna TV: Hét év Tibetben: 140 524 (3,5%)
, 18-49: 30 156 (2%)

Vasárnap:

RTL Klub: Amerikai Taxi: 355 582 (9,6%), 18-49: 113 352 (8,8%)
Sport1: Kézilabda: Magyarország - Dánia: 250 716 (6,8%), 18-49: 100 762 (7,9%)

RTL Klub: Híradó: 1 130 276 (25,4%), 18-49: 334 187 (21,6%)
TV2: Tények: 840 910 (18,9%), 18-49: 250 812 (16,3%)
RTL Klub: Exférj újratöltve: 691 663 (14,5%), 18-49: 290 541 (16,8%)
ATV: Hüvelyk Mutyi (ism.): 381 864 (8%), 18-49: nincs adat

TV2: Jurassic Park 3.: 373 902 (7,8%), 18-49: 187 073 (10,9%)
RTL Klub: A sötét lovag: 344 191 (11,8%), 18-49: 164 312 (13,1%)
TV2: Üvegtigris 3.: 333 178 (9,7%), 18-49: 214 740 (14,7%)
ATV: Esti Frizbi Hajdú Péterrel: 305 207 (7,4%), 18-49: nincs adat

Duna TV: Szent Ferenc 1.: 155 213 (3,3%), 18-49: 14 813 (0,9%)
Duna TV: Szent Ferenc 2.: 115 887 (2,5%), 18-49: 10 794 (0,6%)
Duna TV: Kártyavár 2x04.: 52 658 (1,5%), 18-49: 5 076 (0,3%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától (Live+AsLive) oldaláról származnak.
A kép forrása: RTL Klub

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása