Magyar nézettség: 1. hét - Szerényen nyitott az RTL új sorozata

2017. január 09. - Jasinka Ádám

De jó végre ilyen szép nézettségeket látni! Az RTL Híradó erősödött és majdnem 900 ezer fölötti átlaggal zárt, de a Tények tudta tartani a lépést, ami pedig meglepő, hogy a célközönségnél is. Ugyan a Fókusz ismét jó utánfutó, de a hosszú TV2-s hírműsor pont kioltja a napi RTL-es magazint, így az év első hetében az Éjjel-Nappal Budapest és Az 50 milliós játszma megütközött egymással.

nezettseghalalosfegyver.jpg

Az élő adásokkal és újfent új műsorvezetővel jelentkező kvíz pedig remek startot vett és ugyan 18-49-ben megközelíteni sem tudta a budapesti fiatalokat, a teljes lakosságban - akárcsak tavaly a Drágám, add az életed! - veri az RTL-es napi realityt. Az 50 milliós játszma 600-700 ezres eredményét pedig kihasználta A szultána is, amely egyből rekordnézettséget is hozott. Az egyik részét ugyanis közel félmillió tévéző figyelte.

Azonban nem lesz egyszerű dolga Kösemnek, mivel a Barátok közttel egyszerre látható, és az Éjjel-Nappal Budapest javulása a közel 20 éves napi szappanoperának is jót tett. A heti tartalmak azonban nem igen tudták kamatoztatni Berényiék erős eredményét, és egyik sem hozott kiugró nézettséget. A szünetről visszatérő Castle jól nyitott, de továbbra is Szulejmán vezet, míg a Halálos fegyver nem tudott fényes premiert produkálni.

A 18-49 évesek körében alacsonyabb közönségarányt hozott Riggs és Murtaugh, mint a nem túl fiatalos Szulejmán, a teljes lakosság körében viszont az első epizódjuk nézettebb volt Dr. Csontnál és még a Válótársaknál is. A Dunának most nem volt szerencséje és csak korrekt vagy botrányos (Superman-film) számokat tud felmutatni. Egy leány van csupán talpon a vidéken, méghozzá a Gasztroangyal, amely ismétléssel is az élre tud kerülni.

Szombat este a TV2 vitézkedett az Amerikába jöttem című mozival, amely már nem először hoz remekül a tévécsatorna konyhájára. Vasárnap pedig ismét mindent vitt a Sztárban sztár +1 kicsi, amely egészen elképesztő, közel 800 ezres átlagot tart már az első rész óta. Hogy ne csak erről a trióról legyen szó, mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy a PDC-s darts világbajnokság fantasztikus nézettséget hozott a Sport1-nek és a hétfő este elért több mint 100 ezer fiatal felnőtt nézővel bizony a TV2-t is megelőzték.

A teljes lakosságban a Szulejmán, míg a célközönségnél a Válótársak lett a legnézettebb sorozat. A részletes nézettségeket a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Hétfő:

TV2: Megtört szívek: 526 088 (14,9%), 18-49: 73 022 (6,7%)
TV2: Ana három arca (P): 348 961 (12,1%), 18-49: 36 825 (4,2%)
RTL Klub: Story Extra: 286 570 (7,9%), 18-49: 74 505 (6,6%)
Duna TV: Ridikül: 276 338 (7,6%), 18-49: 22 569 (2%)
RTL Klub: Szulejmán (ism.): 174 923 (5,4%), 18-49: 34 306 (3,5%)

RTL Klub: Híradó: 966 795 (23,4%), 18-49: 236 338 (18%)
RTL Klub: Fókusz: 932 262 (20,9%), 18-49: 305 353 (20,4%)
TV2: Tények: 834 346 (19,9%), 18-49: 218 650 (16,3%)
Duna TV: Végtelen szerelem: 352 428 (8%), 18-49: 40 596 (2,8%)

RTL Klub: Éjjel-Nappal Budapest: 762 296 (16,5%), 18-49: 329 787 (20,5%)
TV2: Az 50 milliós játszma (P): 630 268 (13,7%), 18-49: 171 171 (17,1%)
Duna TV: Maradj talpon!: 378 397 (8,2%), 18-49: 32 797 (2,1%)

RTL Klub: Barátok közt: 901 088 (19,7%), 18-49: 336 623 (19,6%)
RTL Klub: Dr. Csont 11x07: 544 879 (14,2%), 18-49: 248 815 (16%)
TV2: A szultána: 414 078 (9%), 18-49: 94 529 (5,5%)
RTL Klub: Glades - Tengerparti gyilkosságok 4x10: 382 330 (13,1%), 18-49: 154 550 (12,3%)
TV2: 001 - Az első bevetés: 223 963 (6,4%), 18-49: 73 057 (5%)
Duna TV: Elvált nők klubja: 188 531 (4,4%), 18-49: 23 236 (1,4%)
Duna TV: Hawaii Five-0 2x23 (F): 109 006 (3,5%), 18-49: 23 306 (1,8%)

TV2: Bűnös Chicago 1x14: 97 194 (5%), 18-49: 34 796 (4%)
Duna TV: SOKO - Alpesi nyomozók 1x04: 69 018 (3,2%), 18-49: 9 781 (1%)

Kedd:

TV2: Megtört szívek: 445 100 (13,9%), 18-49: 62 307 (6,5%)
Duna TV: Charly, majom a családban (ism.): 354 043 (12,9%), 18-49: 45 172 (5,6%)

RTL Klub: Story Extra: 292 615 (8,6%), 18-49: 80 965 (7,8%)
Duna TV: Ridikül: 279 404 (8,3%), 18-49: 25 768 (2,5%)
TV2: Ana három arca: 261 721 (10,8%), 18-49: 35 676 (5,1%)

RTL Klub: Híradó: 972 849 (24,2%), 18-49: 242 659 (19%)
RTL Klub: Fókusz: 850 920 (19,8%), 18-49: 274 193 (19,7%)
TV2: Tények: 780 786 (19,2%), 18-49: 171 535 (13,2%)
Duna TV: Végtelen szerelem: 364 903 (8,6%), 18-49: 38 318 (2,8%)

TV2: Az 50 milliós játszma: 705 253 (15,9%), 18-49: 198 846 (13,2%)
RTL Klub
: Éjjel-Nappal Budapest: 669 279 (15%), 18-49: 290 235 (19,1%)
Duna TV: Maradj talpon!: 441 332 (10%), 18-49: 47 123 (3,1%)

RTL Klub: Barátok közt: 888 142 (19,8%), 18-49: 317 000 (19,3%)
RTL Klub: Castle 7x11: 611 143 (15,9%), 18-49: 267 473 (17,1%)
TV2: A szultána: 472 155 (10,5%), 18-49: 141 076 (8,6%)
RTL Klub: CSI: A helyszínelők 10x12: 400 474 (14,2%), 18-49: 160 974 (13%)
Duna TV: Önök kérték: 283 325 (6,3%), 18-49: 7 198 (0,4%)

TV2: Golyóálló: 192 622 (5,6%), 18-49: 99 280 (6,9%)
Duna TV: Velvet Divatház 1x18: 156 689 (4,2%), 18-49: 8 286 (0,5%)
Duna TV: Gran Hotel 3x20: 64 424 (2,4%), 18-49: 6 892 (0,6%)

RTL Klub: XXI. század: 298 868 (14,5%), 18-49: 117 176 (12,7%)
TV2: Sherlock és Watson 4x10: 96 866 (5,5%), 18-49: 45 730 (5,7%)

Szerda:

TV2: Megtört szívek: 503 465 (16,2%), 18-49: 78 080 (9,2%)
RTL Klub: Story Extra: 316 811 (9,6%), 18-49: 84 702 (9,3)

TV2: Ana három arca: 303 672 (13%), 18-49: 40 592 (6,5%)
Duna TV: Ridikül: 229 421 (7,1%), 18-49: 22 605 (2,5%)

RTL Klub: Híradó: 992 326 (26%), 18-49: 257 117 (22%)
RTL Klub: Fókusz: 848 715 (20,6%), 18-49: 272 388 (20,6%)
TV2: Tények: 745 207 (19,2%), 18-49: 191 950 (16%)
Duna TV: Végtelen szerelem: 329 125 (8,1%), 18-49: 37 012 (2,9%)

TV2: Az 50 milliós játszma: 689 962 (15,9%), 18-49: 230 116 (16,1%)
RTL Klub: Éjjel-Nappal Budapest: 647 326 (14,9%), 18-49: 252 056 (17,7%)

Duna TV: Maradj talpon!: 349 122 (8,1%), 18-49: 23 673 (1,7%)

RTL Klub: Barátok közt: 806 727 (18,4%), 18-49: 259 256 (16,9%)
RTL Klub: Szulejmán 207.: 694 530 (18,5%), 18-49: 215 223 (14,8%)
RTL Klub: Házon kívül: 516 606 (16,8%), 18-49: 181 787 (14,4%)

TV2: A szultána: 421 677 (9,6%), 18-49: 126 724 (8,2%)
Duna TV: Zsaruvér (P): 207 375 (4,8%), 18-49: 14 162 (0,9%)
TV2: Lara Croft - Tomb Raider: 203 617 (6,1%), 18-49: 103 307 (7,7%)
Duna TV: A fehér királyné (P): 116 339 (3,4%), 18-49: 18 399 (1,3%)

TV2: A törvény embere 5x12: 118 592 (6,6%), 18-49: 45 779 (5,7%)

Csütörtök:

TV2: Megtört szívek: 519 747 (16,4%), 18-49: 74 969 (8,2%)
TV2: Ana három arca: 319 059 (13,5%), 18-49: 43 351 (6,5%)
RTL Klub: Story Extra: 303 019 (9,1%), 18-49: 67 520 (7%)
Duna TV: Ridikül: 220 085 (6,7%), 18-49: 19 895 (2,1%)

RTL Klub: Híradó: 882 101 (22,6%), 18-49: 215 879 (17,9%)
TV2: Tények: 868 761 (22%), 18-49: 207 950 (16,9%)

RTL Klub: Fókusz: 781 861 (18,6%), 18-49: 244 655 (18,1%)
Duna TV: Végtelen szerelem: 385 180 (9,4%), 18-49: 45 940 (3,5%)

RTL Klub: Éjjel-Nappal Budapest: 695 708 (15,6%), 18-49: 303 390 (19,8%)
TV2: Az 50 milliós játszma: 632 124 (14,3%), 18-49: 179 489 (11,8%)
Duna TV: Maradj talpon!: 407 974 (9,2%), 18-49: 28 290 (1,9%)

RTL Klub: Barátok közt: 831 109 (18,5%), 18-49: 294 745 (17,6%)
RTL Klub: Válótársak 2x07: 575 361 (15,1%), 18-49: 279 573 (18%)
TV2: A szultána: 455 083 (10%), 18-49: 145 682 (8,6%)
RTL Klub: CSI: A helyszínelők 10x13: 391 487 (14,8%), 18-49: 192 632 (16,5%)
Duna TV: Fábry: 301 471 (6,9%), 18-49: 31 611 (1,9%)

TV2: NCIS: Los Angeles 7x01 (P): 251 859 (6,4%), 18-49: 82 798 (5,2%)
TV2: Propaganda: 134 156 (5,1%), 18-49: 52 248 (4,5%)

Duna TV: Munkaügyek - IrReality Show 6x15: 86 383 (2,5%), 18-49: 20 801 (1,4%)
Duna TV: A három amigó: 43 304 (2%), 18-49: 6 781 (0,7%)

Péntek:

TV2: Megtört szívek: 456 018 (14,5%), 18-49: 61 871 (6,9%)
TV2: Ana három arca: 285 794 (11,4%), 18-49: 27 528 (3,7%)
RTL Klub: Story Extra: 262 247 (7,9%), 18-49: 52 930 (5,5%)
Duna TV: Ridikül: 225 470 (6,9%), 18-49: 30 514 (3,2%)

RTL Klub: Híradó: 928 631 (24,1%), 18-49: 212 764 (18,7%)
TV2: Tények: 791 948 (20,3%), 18-49: 212 538 (18,2%)

RTL Klub: Fókusz: 741 678 (18%), 18-49: 215 323 (16,8%)
Duna TV: Végtelen szerelem: 345 789 (8,5%), 18-49: 28 815 (2,3%)

RTL Klub: Barátok közt: 766 435 (17%), 18-49: 246 517 (15,3%)
TV2: Az 50 milliós játszma: 655 240 (14,9%), 18-49: 198 748 (13,6%)
RTL Klub: Éjjel-Nappal Budapest: 610 327 (13,9%), 18-49: 227 519 (15,6%)

RTL Klub: Halálos fegyver 1x01 (P): 603 213 (15%), 18-49: 224 623 (14,5%)
RTL Klub: Halálos fegyver 1x02: 512 082 (15%), 18-49: 196 213 (13,6%)

TV2: A szállító 2.: 384 476 (10,1%), 18-49: 133 749 (8,8%)
Duna TV: Maradj talpon!: 369 873 (8,5%), 18-49: 39 058 (2,7%)
Duna TV: Superman 2.: 99 784 (2,4%), 18-49: 20 765 (1,3%)

TV2: Backstrom nyomozó 1x11: 137 259 (6%), 18-49: 57 958 (5,4%)
Duna TV: A védelem ára: Szemet szemért: 45 855 (1,9%), 18-49: 6 308 (0,6%)

Szombat:

Duna TV: Gasztroangyal (ism.): 507 094 (14,3%), 18-49: 66 737 (6%)

RTL Klub: Híradó: 953 912 (23,8%), 18-49: 240 925 (19,4%)
TV2: Tények: 823 427 (20,6%), 18-49: 210 976 (17%)
TV2: Amerikába jöttem: 688 221 (15,5%), 18-49: 233 725 (15,4%)
RTL Klub: Alvin és a mókusok 3.: 432 318 (9,7%), 18-49: 169 501 (11,2%)

TV2: Vejedre ütök: 416 394 (13,4%), 18-49: 203 889 (15,1%)
Duna TV: SzerencseSzombat: 388 519 (9,1%), 18-49: 41 338 (3%)
RTL Klub: Sherlock Holmes 2. - Árnyjáték: 312 690 (8,5%), 18-49: 169 233 (11,3%)

Duna TV: Mr. Magoo: 196 087 (4,4%), 18-49: 32 061 (2,1%)
Duna TV: A királyság: 138 679 (3,8%), 18-49: 13 337 (0,9%)

Vasárnap:

RTL Klub: A pláza ásza: 382 923 (10,5%), 18-49: 109 255 (9%)

RTL Klub: Híradó: 1 111 191 (25,1%), 18-49: 342 425 (23,6%)
TV2: Tények: 839 085 (18,9%), 18-49: 220 633 (15,2%)
SuperTV2: Sztárban sztár +1 kicsi 1x06: 804 513 (16,8%), 18-49: 267 781 (15,2%)
RTL Klub: Különösen veszélyes: 564 449 (11,5%), 18-49: 238 139 (13,5%)
RTL Klub: Holtpont: 500 293 (12,5%), 18-49: 245 562 (15,2%)
Duna TV: Magyarország, szeretlek!: 335 403 (6,8%), 18-49: 29 207 (1,6%)

TV2: Jurassic Park: 325 072 (6,7%), 18-49: 184 320 (10,4%)
Duna TV: Mrs. Fisher rejtélyes esetei 1x09: 295 804 (6,3%), 18-49: 31 271 81,9%)
TV2: Üvegtigris: 248 594 (8,3%), 18-49: 153 249 (12%)

Duna TV: Kártyavár 2x02: 107 075 (2,5%), 18-49: 11 197 (0,7%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától (Live+AsLive) oldaláról származnak.
A kép forrása: RTL Klub

A bejegyzés trackback címe:

http://musorvizio.blog.hu/api/trackback/id/tr7012112895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.