"Ha esett, ha fújt, Inke Laci volt Telly Savalas"

Interjú Balog Mihállyal

2017. január 04. - Jasinka Ádám

Kis kihagyás után folytatjuk interjúsorozatunkat, melyben a hazai szinkronrendezőket szeretnénk közelebb hozni és jobban megismertetni a nézőkkel, a rajongókkal. Jelen riportban egy igazi legendát ismerhettek majd meg, ugyanis Balog Mihályt nyugodt szívvel lehet a hazai szinkronszakma egyik legismertebb, meghatározó alakjának nevezni. Több mint 50 éve dolgozik a magyar változatokon, látta a Pannónia fénykorát, része volt a Rabszolgasors sikerében és igazi színésznagyságokkal került jó barátságba.

Gyártástechnológusként kezdett, majd hangmérnök és később stúdióvezető lett belőle, a privatizáció azonban az ő életét is új vágányra terelte. Az ezredforduló előtt családjával megalapították saját szinkronstúdiójukat, ahol a mai napig töretlen lendülettel dolgoznak. Olyan filmek készültek a Balog Mix budai stúdiójában mint a Ryan közlegény megmentése vagy a Shrek, manapság pedig megannyi sorozat mellett ők forgatják a South Park, a Family Guy és az Archer szinkronját is. A Balog Mihállyal készült interjút a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

balogmihaly1.jpg

A múltkori találkozásunkkor említette, hogy 1961 óta dolgozik a szinkronban.

1961. július 1-jén kezdtem. Azért emlékszem erre napra pontosan, mert abban az évben érettségiztem, és úgy vettek föl a Műszaki Egyetemre, hogy egy évig a szakmában kellett dolgoznom. A Pannóniába tudtam elmenni, ahova pedig július elsején léptem be.

Esti egyetemre jártam, és a legaljáról, kamerásként kezdtem a szakmát. A kamerás volt az, aki befűzte a magnószalagokat. Innen fejlődtem, jutottam egyre feljebb, majd amikor 1972-ben elvégeztem az egyetemet, akkor gyártástechnológusként dolgoztam két és fél évet, majd utána lettem hangmérnök.

A gyártástechnológusnak mi volt a feladata?

Mivel régen a Pannónia összevont vállalat, rajzfilm- és szinkronstúdió is volt, ezért nekem főleg a feliratozással, a munkafolyamatok racionalizálásával és az új technológiák - mint például a 16-os mágnesszalag - meghonosításával kellett foglalkoznom. Jó kis tanulópénz volt, bele lehetett látni a szakmába rendesen.

Ahhoz hogy régen valakiből hangmérnök legyen, milyen iskolát kellett elvégezni?

A Műszaki Egyetem Villamosmérnöki karát, ez volt az előírás, ezt végeztem el estiben 1972-ben, és 1974-től gyakorlatilag közel húsz évig csak egy forgatócsoporttal dolgoztam. Wessely Ferenc volt a szinkronrendező, Mata Zsófi az asszisztens, a gyártásvezető először Kohut György majd Kovács Gyula volt, vágóink pedig többen voltak. Lajtai Erzsébet most gyártásvezető, Gáspár Tamara pedig sajnos már elhunyt.

Tizennyolc évig, Wessely Feri haláláig dolgoztunk együtt, és hál’ Istennek nagyon szép és jó munkákat csináltunk. Csak hogy párat említsek; A halál ötven órája, a Piszkos tizenkettő, a Folytassa…-filmek nagy része, az Aranyoskám vagy a Bombanő. Szép iskola volt, kitűnő színészekkel dolgozhattam együtt, és szerencsére nagyon jóban is lettem velük.

balogmihaly4.jpg

És hogyan lett Önből szinkronrendező?

Ehhez vissza kell mennünk az időben jó régre, mivel egy folyamat eredménye. Amikor a ’80-as évek végén fölbomlott a stáb, volt lehetőségem kiutazni az Egyesült Államokba. Fél évig fizetés nélküli szabadságon voltam és amikor visszajöttem, akkor pedig már megtörtént idehaza a rendszerváltás. Dolgoztam tovább hangmérnökként, mikor a Pannónia új igazgatója, Horváth Domonkos, aki korábban főmérnök volt, fölkért, hogy legyek a szinkronstúdió vezetője.

Elvállaltam és 1991-től az én dolgom volt az üzletszerzés, a gyártásszervezés, a műszaki feltételek biztosítása. Ez a munka 1997-ig tartott, amikor is privatizálták a stúdiót és egy csomó olyan dolog történt, ami nekem már nagyon nem tetszett. Az új igazgatónak tízezer dollár volt a havi fizetése, miközben sorban bocsájtották el a húsz-harmincezer forintot kereső embereket. Az tette be nekem a kisajtót, amikor úgy rúgták ki hat emberemet, hogy nem is tudtam róla. Beadtam a felmondásomat és otthagytam 1,7 millió forint végkielégítést.

Egyszerűen nem fért rá a pofámra az, amit csináltak. Miután eljöttem, a nagyobbik fiammal megcsináltuk a Dubfilm Bt.-t, és így folytattuk a szinkronizálást. A fiam és a menyem fordították a szöveget, én pedig az ismertségemet felhasználva szereztem munkákat és műtermeket. Egy idő után rájöttünk, hogy nagyon rossz egyik helyről a másikra rohangálni a városban, így mikor összeszedtük rá a pénzt, akkor megvettük ezt a lakást, amiben ma is dolgozunk. 1999-ben pedig elindítottuk a stúdiót. Az első igazán jó üzletfelünk a UIP Dunafilm volt, a mai napig hálával emlékszem rájuk.

balogmihaly_balogmixlogo.jpg

Kaptunk elég sok megrendelést a Magyar Televíziótól is, többé kevésbé még a stúdióvezetői időszakból származó ismertségem révén. Ment is egy jó darabig a stúdió nagyon szépen, sőt, annyira ment, hogy a többiek igencsak megorroltak ránk. Régen még voltak külföldi kapcsolataim is, a fiam kitűnően beszél angolul és a 2000-res évek elején, amikor megjelentek idehaza a külföldi tévétársaságok, akkor elég szép mennyiségű filmhez és sorozathoz készíttettek szinkront.

Ennek is köszönhetően annyi munkánk volt, hogy a mostani mellé még három műtermet kellett bérelnünk.

Intenzív időszaknak hangzik.

Nem baj, hogy vége lett, mert hosszú távon nem lehetett volna bírni, idegekkel és energiával legalábbis nem. Közben persze a konkurencia is dolgozott, vittek el tőlünk filmet, mert nyilván olcsóbban elvállalták, a megrendelő pedig természetesen oda ment, ahol kevesebbet kellett fizetnie. Volt olyan megrendelőnk, akinek a képviselője idejött Svédországból és kérte, hogy csináljuk meg a szinkront sokkal olcsóbban, mire mondtuk, hogy nem lehet. Erre azt találták ki, hogy csináljuk meg harmadvonalbeli színészekkel, én meg azt mondtam, hogy ilyen nincs.

Akkor elment a nagyja munka más stúdióba, és mivel a szinkronpiac olyan, mint a szinuszgörbe, jött egy időszak, amikor nagyon nem volt, csak elvétve megrendelés és a régen itt dolgozó, igencsak magasan kvalifikált kollégák egyszerű anyagi kényszerből elmentek máshová. Dóczi Orsi például nálunk kezdett rendezni, aztán elment a Mafilm Audioba és hál’ Istennek ott nagyon jól megtalálta a számítását.

Kiürült a stúdió, maradt egy hangmérnök srác, aki a mai napig is itt dolgozik, és mivel nem volt rendezőnk, ezért úgy döntöttünk, hogy mivel nekem már van elég tapasztalatom, így csináljam én. Úgyhogy öt vagy hat éve rendezek rendszeresen. Most szerencsére megint egy picivel több munkánk van, és más is rendez nálunk, nem csak én.

Csak hat éve? Valahogy nekem úgy jött le, hogy már jóval régebb óta rendez.

Hébe-hóba régen is rendeztem, de ilyen intenzitással csak az elmúlt pár évben. Az egyik kedvenc régebbi munkám a „Ha eljön Joe Black”. Ezt nyáron forgattuk, és mivel mindenki szabadságon volt, így én rendeztem. Életem egyik legkellemesebb munkája volt, Sinkovits Imrével, Stohl Andrissal és Kisfalvi Krisztával.

A régi rendszerben, a stábrendszerben a rendezőhöz közelebb állt a hangmérnök, mint az asszisztens?

Sokat számított, hogy milyen volt a légkör. Volt olyan rendező, aki úgy viselkedett, mintha ő fújná a passzátszelet és tőle függne minden, de szerencsére én olyanokkal dolgoztam mint Hazai Gyuri vagy Wessely Feri, akik nagyon jól tudták, hogy ez csapatmunka.

balogmihaly_ikrek.jpg

A szereposztásokat például közösen találtuk ki a rendezővel és az asszisztenssel. Nagyon jó kis vitáink voltak. Sose felejtem el, mikor az Ikrek című filmet csináltuk. Schwarzeneggerre és DeVito-ra osztottunk szerepet és mivel ők ketten minden tekintetben eltérőek, ezért hangban is el kellett, hogy váljanak egymástól. DeVito Harkányi Bandi, ez egy kisajátított hang, Schwarzeneggernek viszont akkor még nem volt bejáratott magyar hangja.

A rendező kitalálta, hogy csinálja meg Tordy Géza, én pedig mondtam, hogy Géza egy baromi jó színész, de szerintem nem hozza ki vele azt a szinkron, amit kellene és kedvtelenül is ültem le forgatni. Aztán az első tekercsek után rájöttem, hogy

teljesen mindegy, milyen a hang, ha jó a színész, akkor megcsinál mindent.

A gyártásvezetővel is szorosan együtt kellett dolgozni és legalább két-három alternatívát is megadni, attól függően, kit lehetett elérni az adott időre. Voltak persze kivételt képező esetek, akiket a közönség miatt más nem szinkronizálhatott. Ha esett, ha fújt, Inke Laci volt Telly Savalas. Mi most úgy csináljuk, hogy megadok egy kvázi szereposztást, aztán a stúdióvezetővel, aki a fiam és a gyártással megbeszéljük, hogy ki legyen, ki az aki ráér. A megrendelő csak akkor szól bele, ha muszáj, de akkor keményen. A mozifilmeknél ki kell küldeni a hangmintát, ott kiválasztják, és azzal kell dolgozni.

Sorozatnál?

A megrendelőnek olyan kívánságai lehetnek, hogy ha mondjuk egy sorozatnak az új évada jön be, akkor ragaszkodik azokhoz, akiket a közönség megszokott, de különleges kívánságokkal mostanában nem találkoztam. A moziszinkronoknál, a Shreknél, a Ryan közlegény megmentésénél vagy a Csibefutamnál ott voltak ilyenek.

A Csibefutamban pont benne is volt két rádiós, Boros és Bochkor.

Kezdjük ott, hogy az elején egészen degenerált szereposztást kért a megrendelő. Erre azt mondtuk, hogy mégsem kellene csak tévés arcokkal megcsinálni, ezért megtaláltuk a középutat. Hajós Andris például nem vállalta, de Boros és Bochkor igent mondott. Arra számítottam, hogy ezzel a két nagyképű krapekkal majd biztosan nehéz lesz együtt dolgozni és a végeredmény is rossz lesz, ehhez képest kellemes csalódás volt. Baromi készségesek voltak, alázatosan és tisztességesen dolgoztak, nem voltak nagyképűek. Sőt, az egyik pótfelvételre Boros a Balatonról jött fel, erre is hajlandó volt.

balogmihaly_csibefutam.jpg

Mi dönt a szereposztásnál?

Nálam az egyik szempont, hogy ki az, aki ráér. Furán hangozhat, de ez egy komoly tényező. Ha határidők vannak, akkor gondolhat bárkire az ember, ha az illető éppen forgat, vagy vidéken játszik. Keresni kell helyette egy olyat, aki hasonló teljesítményre képes. Lehet, hogy nem az lesz az ideális, de meg kell próbálnunk kihozni belőle. Emiatt aztán hatszor is meg kell gondolni, hogy egy sorozatba kit forgat be az ember.

A nagyobb munkáknál általában színészi kvalitás szerint osztok szerepet, ezt is próbálom érvényesíteni és nem a testi vagy hangi hasonlóságot nézem. Vannak lényeges apró szerepek is, de nyilván egy mondatra bárki jó, a lényeg hogy hiteles legyen.

A magyar színészek nagyon jók, nem kell megizzadnia a rendezőnek. Ha jól választ, akkor ők azt a művészi teljesítményt nyújtják, amire szükség van.

Sokat járok színházba, de ahhoz hogy a fiatalokat még jobban megismerjem, ennél is többet kellene. Egy szinkronrendezőnek meg kell ismernie a színészeket. Régen, még a ’70-es években a szakszervezet biztosított a rendezőknek kedvezményes színházjegyet, a vállalatnál pedig kötelezték őket, hogy járjanak színházba. Pont azért, hogy megismerjék a színészeket.

Régen több idő is volt rá, nem? Nem ilyen tempóban készültek a filmek.

Nem volt ennyi munka, kényelmesebben lehetett dolgozni. Az a rohanás, ami most divatos a szinkron szakmában, csak egy bizonyos fokig indokolt. Azt tapasztalom, hogy eluralkodott az a szemlélet, hogy az adott pénzt minél gyorsabban keressük meg. Hogy aztán ez a színészektől vagy a munkatársaktól jött, nem tudom, de mind a kettő érthető, hiszen nem mindegy, hogy X forintot 40 vagy 28 óra alatt keres meg az illető. Ezért ráálltak a szerintem értelmetlen rohamtempóra. Arra mindig kell, hogy legyen idő, hogy a színész próbáljon, és ő is és a rendező is elégedett legyen azzal, amit csinálnak.

Zaklatók - szinkronrendező Balog Mihály

Egy stúdióval lehet tartani ezt a nem annyira rohanós tempót?

Ez a munkamennyiségtől és a határidőktől is függ. Amikor gyorsan kell leadni az anyagot, akkor meg kell alkudni és olyan színészt kell hívni, aki gyakorlott és nagyon jót csinál. Tehát nem lehet a szoros határidőnél egy fiatal srác szerepére egy állati jó színészi képességekkel rendelkező, de a szinkronizálásban tapasztalatlan fiatal színészt hívni, aki nem blattol, nem úgy dolgozik mint a gép. Amikor viszont van idő, akkor l’art pour l’art hülyeség sietni. Van, amikor feszítetten kell dolgozni, de azt hiszem, a mi esetünkben ez elég ritka.

Sokan nem lehet, hogy azért is tudnak gyorsan dolgozni, mert ráálltak arra, hogy minél hamarabb végezzenek?

Igen, és egyébként nem biztos, hogy a gyorsaság a minőség rovására megy. Régen számtalanszor előfordult, hogy amikor tizenötödszörre vettük újra a tekercset, akkor azt mondtam a rendezőnek, hogy ha még mindig nem tetszik, akkor most már bármit mondhatsz a színésznek, hétszentség, hogy nem lesz jobb. Mert vagy meg tudja csinálni, amit te akarsz, vagy úgy belefáradt az ismétlésbe, hogy nem lesz jobb soha.

Próba nélkül nehéz dolgozni, de túlmacerálni sem szabad a színészt.

Régen gondolom azért se lehetett olyan nagy hajtás, mert technikailag sem volt megoldható.

Amíg fűzték a filmet és a magnószalagot, addig volt ideje a színésznek átnézni a listát. Mivel nem volt fülhallgató, ezért mikor odaállt a mikrofonhoz, háromszor-négyszer is meghallgatta a jelenetet, majd mikor ment a felvétel, akkor a szövegből eljátszotta, amit kellett.

Régen nem kis stúdiókban, hanem nagy műtermekben dolgoztak és a hangmérnöki munkában nagyon lényeges volt, hogy ki lehetett használni a teremakusztikát. Nem volt olyan technikai lehetőség, mint most a számítógépek korában, amikor azt csinálok a hanggal, amit akarok és olyan teret teszek rá, amilyent szeretnék. Ott a műterem akusztikáját kellett a felvételnél használnia a hangmérnöknek, mert a keverésnél már csak arányokat tudott csinálni, meg visszhangot és egy-két trükköt. A mostani lehetőségek pár százalékát.

balogmihaly2.jpg

Akkor sokkal jobban is kellett figyelni a tisztaságra, a pontosságra.

Nagyon, emiatt is dolgoztunk lényegesen lassabban. Általában minden felvétel után visszahallgattuk az anyagot, főleg azért, mert lehettek olyan kis technikai zűrök, elektromos pattanások, amik csak lejátszáskor jöttek ki. Számtalan olyan dolog volt, ami miatt tanácsos volt visszahallgatni egyből a felvétel után. Egy rosszul sikerült hangsúly elsőre lehet, hogy nem tűnik fel, de másodjára már biztosan.

A legnagyobb baj a mai szinkronnal egyébként az, hogy rengeteg a rossz hangsúly

és ez betudható a gyors munkának és a fülesnek. Vannak, akiket elvisz az eredeti beszéd, és emiatt hangsúlyoznak rosszul. Ez egyébként nem csak a szinkronra igaz, a médiában is megfigyelhető ez a jelenség. Tisztelet a kivételnek, de a rádióbemondóktól és a műsorvezetőktől néha eszelős magyar hangsúlyokat hallani. A médiának, főleg a szinkronnak az az egyik legnagyobb kultúrpolitikai feladata, hogy ápolja a magyar nyelvet. Ez nem egyszerű, viszont nemes feladat.

Ha már nyelvápolás, a fordításon múlik talán a legtöbb.

Az az alfája és omegája. A fordító tudja a film eredeti mondanivalóját és tartalmát a szinkronizáló stáb elé rakni. A szinkronrendező nem feltétlenül tud anyanyelvi szinten angolul, franciául, csehül vagy oroszul, ő egy kész anyagot kap, amiben ha van valami butaság, akkor kell lennie annyi tapasztalatának, hogy kiszúrja, vagy legalább gyanakodjon, hogy valami nem gömbölyű.

Ha valami értelmetlen, vagy nem áll össze a logikai sorrend, akkor azt a szétszedésnél kell észrevenni. A rendezőnek a felvétel előtt kell időt szakítania arra, hogy átnézze a filmet, a fordítást, a szöveghosszakat. A dramaturgnak ismernie kell azt a nyelvet, amiről fordít, de sokkal jobban kell ismernie a magyar nyelvet. Hogy amit lefordít, azt kellő és megfelelő módon ültesse át magyarra. A sebesség nyilván itt is közrejátszik, nem mindegy a fordítónak sem, hogy az adott pénzt mennyi idő alatt keresi meg.

balogmihaly_pannonia.jpg

Nem tudom, régen hogyan oszlott meg a nemek aránya, de azt veszem észre, hogy most jóval több a női szinkronrendező. Ez a Pannóniában is így volt?

Durván fele-fele arányban. Az asszisztensek inkább lányok voltak, de jött később egy-két fiú is. Most olyan sok szinkronstúdió működik, hogy igazán nincs rálátásom a szakmára, de azt tudom, hogy van, ahol sokkal több nő rendez. Nem tudom, ez mitől lehet. Ez nem olyan munka, hogy az egyik vagy a másik nem tudná jobban. Esetleg az igazolhatja ezt, hogy a feministák szerint a nők egyszerre több mindenre is oda tudnak figyelni, és itt azért szemmel, füllel legalább két-három helyre is összpontosítani kell. Meg nincs mese, ha itt elkezdődik a munka, akkor kis szünetekkel megszakítva, de napi nyolc órát a székhez vagy kötve, és ezt lehet, hogy a nők jobban bírják.

És kis túlzással be is vannak zárva egész nap.

Ha azt nézzük, akkor igen. Ha netán szoros a határidő, akkor a gyártásvezető telepakolja a napot és örülünk, ha van egy félóra ebédszünetünk, és nem csak negyed óra, hogy bekapjunk valamit. Ezért is kell a gyártásvezetővel csapatban együtt dolgoznunk, hogy ne legyen ez rabszolgamunka. A hangulat pedig alapvető, ezt a munkát rossz légkörben nem lehet csinálni.

A stábon belül persze minden további nélkül lehet feszültség, akár a színész és a rendező között is, de annak nem lesz jó vége, mert a szinkronon csapódik le.

Ültem már bent olyan stábnál, ahol zseniális hangulat volt, máshol viszont csöndben dolgoztak egymás mellett.

Embere válogatja. Mi például régen, még Wessely Ferinél elképesztő, mennyit röhögtünk. Básti Juli mamája, Zolnay Zsuzsa mondta, hogy „Gyerekek, hívjatok ki, had nevessek veletek.”. Hozzánk szerettek jönni, jó hangulat volt. Ha az ember mélabúsan ül egész nap, és egy szót sem szól a másikhoz, az saját magának is rossz. Muszáj, hogy normális munkakapcsolat legyen.

Érdekes, hogy a színészek sokszor emlegetik, hogy alig találkoznak egymással.

Régen a Pannónia büféje, a Magyar Rádió Pagodája és a színészklub volt a találkozóhely. Ha éppen nem is volt dolga valakinek, de kijött a Pannóniába, akkor biztosan találkozott azokkal a haverjaival, akikkel a színházban nem. A Pannónia régen minden szempontból egy közösségi tér volt. Szerelmek szövődtek, barátságok köttettek és nagyon jókat lehetett dumálni. Eszmecseréket folytattak, kultikus hely volt a Pagodával együtt. Ez azóta szűnt meg amióta ennyi szinkronstúdió van. Szegény színészek rohangálnak az Újbuda – Zugló – Újpest háromszögben, és persze a színházba is.

balogmihaly3.jpg

Egy ilyen hely ma is működne?

Azt nem tudom, de hogy olyan szükség lenne rá mint egy falat kenyérre, az biztos. A számítógépek, okostelefonok világában úgy idegenedünk el egymástól, hogy rossz nézni. Ha bárkivel beszélsz, észreveheted, hogy van igénye arra, hogy ne a telefonját bámulja, hanem hogy beszéljen valakivel.

Hál’ Istennek nagyon jóban vagyok a színészekkel, több mint ötven éve focizom a színészválogatottban és még most is járok hozzájuk. Nekem ez nagy öröm, és ha valami miatt nem tudok menni, akkor nagyon hiányzik. Szerencse vagy isteni kegyelem, hogy ennyi idősen még így tudok mozogni.

Szoktam is mondani a fiataloknak, hogy járjanak focizni, mert ha eljönnek hetente kétszer, akkor már az odaúton sem azon fognak kattogni, hogy mi volt előző nap a próbán, vagy mi lesz este az előadásban. A foci közben minden problémát el lehet felejteni, utána pedig leülünk kicsit, beszélgetünk és ez három óra tökéletes kikapcsolódás. Erre próbálok rábeszélni mindenkit, mert

muszáj, hogy közösségben éljünk, különben megszűnünk embernek lenni.

55 éve dolgozik a szinkronban. Mi az, ami még itt tartja, vagy ami egyáltalán újdonsággal tud szolgálni?

Újdonsággal már semmi, egyszerűen csak jó ezt csinálni. Rengeteg kellemes emberrel kerülsz kapcsolatba, rengeteg embert lehet szeretni és kapsz vissza törődést, figyelmet. Jó dolog emberek közt lenni és úgy érzem, hogy amit csinálok, az hasznos. Persze mondhatják sokan, hogy dehogy hasznos, hiszen szórakoztatás, de szerintem az is hasznos tud lenni.

A szinkronizálás szép dolog, de olyan nagyon nem tudom megideologizálni, hogy miért is szeretem. Ebben nőttem fel, tizenhét és fél éves koromtól már a Pannóniában dolgoztam. A légkör marha jó volt és mindenkivel jó barátságba lettem. Az hatalmas szó számomra, hogy Sinkovits Imre tisztelt engem, és bármikor hívtam, szívesen jött szinkronizálni.

A képek forrása: YouTube, bp24.blog.hu, mafab.hu, index.hu

A bejegyzés trackback címe:

http://musorvizio.blog.hu/api/trackback/id/tr1612092749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.