Napló 2017

2017. január 02. - Jasinka Ádám

Január másodika van, tehát itt az ideje lezárni a tavalyi, és megnyitni az új Naplót. Továbbra is ide gyűjtöm majd a megnézett sorozatévadokat, filmeket és olvasott könyveket. Amelyikről pedig esetleg többet is szeretnék írni, mint két bekezdés, az ahogy eddig majdnem mindig, most is külön bejegyzést kap majd. Ha pedig ti is néztetek valami jót, vagy olvastatok egy remek könyvet, akkor nyugodtan kommenteljetek és vesézzük ki együtt.

naplo2017.jpg

A 2016-os év Naplói: 1. és 2.

MÁRCIUS

Sorozat:

A mi kis falunk (1. évad)
Véget ért a jelenleg legnézettebb hazai sorozat első évada. A folytatás bár nagyon adja magát, valamiért mégis kérdéses. Az első szezon értékelésével kapcsolatban viszont bajban vagyok. Míg az első epizódokat élveztem, a harmadiktól kezdve elég hullámzó színvonalon folyt a humor adagolása. Jelenetek, néha teljes epizódok mentek el úgy mellettem, hogy mosolyra se tudtam húzni a számat. Egy vígjátéknál ennél nagyobb kritikát pedig nem igen lehet mondani.

Szerencsére a karakterek és a színészek megmentették a sorozatot, bár egy-két logikai baki azért így is kiütközött, főleg az utolsó részben. De ha könnyed, esti szórakozásként tekintek rá, akkor annak tökéletes. A vége felé viszont érezhetően kiesem a fókuszcsoportból, mert még az ismerőseim a hasukat fogva nevettek, én csöndben ültem a kanapén, és azon gondolkoztam, visszatérnék-e a második évadra - feltéve ha lesz.

Ku'damm 56 (1. évad)
A Volt egyszer két Németország után egy újabb német sorozat, amely nem hogy felveszi a versenyt az amerikai szériákkal, de köröket verve előzi meg azokat. A díszletek, a jelmezek fantasztikusak, és bár a történet összességében kicsit olyan tegyünk-bele-mindent szagú volt, mégis működött. Nyers, őszinte és néhol megrázó. A szinkron pedig frenetikus. Aprics László az év egyik legjobb szinkronpárosítását találta ki azzal, hogy a főszereplőnőhöz Schell Juditot választotta.

Maigret (1. évad)
Az új Maigret sorozat első évada csak két részből, két tévéfilmből áll, és míg az elsőt tavaly júliusban, addig a másodikat most márciusban láttam. Sajnos ez a "távolság" nem tett jót a szériának, és bár Rowan Atkinsonnak nagyon is jól áll ez a komolyabb szerep, az első résszel ellentétben a másodikban alig volt szerepe. A Maigret és a kicsi Albert nem biztos, hogy jó választás volt a készítők részéről.

Nagyon hosszúnak és unalmasnak éreztem az epizódot, rengeteg üresjárattal, miközben alig dolgoztak ki bármit és bárkit. A bűnözők igazi motivációját nem értettem meg, a vége összecsapott lett és a sok nevet ember legyen a talpán, aki követni tudta. Mindenesetre jó volt látni a magyar színészeket. Remélem a folytatás jobb lesz, mert feszesebbre húzva, átgondoltabb szerkesztéssel ez nagyon is ígéretes régi vágású krimi lehetne.

Hannah kisüti - A halálos recept (tévéfilmsorozat-epizód)
A magyar HBO érdekes módon a sorozat legutóbbi és nem a legelső részével kezdett, és emiatt a szereplők kapcsolatát néhol nehézkes volt értelmezni, de ettől függetlenül kellemes szórakozást nyújtott ez a filmnek is beillő epizód. Tipikusan kanadai, tipikusan idilli és ízig-vérig cozy mystery. Régen azt sem tudtam, mi ez a műfaj, de az utóbbi időben annyira magával ragadt ezeknek a Hallmarkos krimiknek a hangulata, hogy bele fogok kezdeni az alapul szolgáló könyvekbe is.

A Hannah kisüti ezen részébe csak bele szerettem volna pillantani, de előtte ragadtam. A sok édesség, a képernyőn át is érezhető pékségillat és a kellemes hangzású szinkron kézen fogott és az utolsó snittekig elkísért. Nem bántam meg. A vége ugyan nem sült át eléggé, de ha lenne még magyarul elérhető rész belőle, biztosan elnassolgatnám.

Gyilkos ügyek (3. évad)
Ahogy anno A főnököt is, már ezt a sorozatot sem a heti esetek, fordulatos ügyek miatt nézem. Egyszerűen annyira megszerettem a karaktereket, az idő közben egyre szimpatikusabbá váló Sharont, és az egészen jól épített Rusty-t, hogy legyenek bármennyire is kiszámíthatóak, esetenként hiteltelenek a gyilkosságok megoldásai, mégis nézem. Persze hiba lenne a részemről általánosítani, hiszen az írók meg tudnak lepni, és néha egészen ötletes, jól vezetett heti esetet találnak ki, amit öröm nézni. De a karakterek, ők viszik a prímet.

Annak pedig külön örülök, hogy egyrészt rengeteg benne az apró, elejtett gesztus és mimika, pillantás, amik mind-mind mosolyt csalnak az arcomra, másrészt Rusty "melegségét" mindenfajta giccs, pátosz és tipizálás nélkül, kvázi kimondatlanul hozták be. De visszagondolva, az egész sorozat így épül fel, van amit a néző szájába rágnak, de sok mindent okosan építenek bele a sztoriba. A főnök rajongóinak szerintem kötelező néznivaló.

Film:

Könyv:

Camilla Läckberg - Ártatlanok
Ti is éreztétek már azt, hogy sok sorozat és film után egyszerűen semmi kedvetek egy újba belefogni miközben ott tornyosul a megnézendők halma? Nálam félévente ez rendszeresen megtörténik, és ilyenkor kell előkapnom egy könyvet, hogy kicsit kiradírozzam az agyamból a sok vizuális ingert és a fantáziám kapjon több játszóteret.

Camilla Läckberg krimije tévésorozatokra jellemző feszültséggel, izgalmas cselekménnyel és szerethető karakterekkel van megírva. Az Ártatlanok egy több generáción átívelő, a múltban és a jelenben játszódó krimi, ami mint egy jó mozifilm vagy tévésorozat, fokozatosan építkezik, ismerteti meg a szereplők motivációját a legelemibb szintről, hogy a végére érve, az utolsó 40 oldal alatt le se tudd tenni a könyvet.

A közel 400 oldalas regény olvastatja magát, pár oldalanként más és más szereplő szemén keresztül látjuk az eseményeket, és bár ez eleinte megtöri a ritmust, mégis ez ad lendületet, tempót a történetnek. Pár apró döccenő és néhány kiszámítható mozzanat ellenére nagyon élveztem. A rejtély megoldása viszont üthetett volna nagyobbat is, ha többet kapunk belőle. Ez viszont nem von le semmit az Ártatlanok értékéből, amelynek címe csak az utolsó oldalakat olvasva és megemésztve a sorokat nyer igazán értelmet.

FEBRUÁR

Sorozat:

Halálos fegyver (az 1. évad első fele)
Mivel hosszabb szünetre ment idehaza a sorozat, és mivel a félévadzáró valami elképesztően jó rész volt, mindenképpen szerettem volna írni a Halálos fegyverről. Először szkeptikus voltam, ugyanis engem a sokak által imádott filmek sem tudtak a hatásuk alá keríteni. Ez a sorozat viszont, köszönhetően talán a Mindörökkét (szipp!) is jegyző Matt Millernek olyan szerethető, izgalmas és humoros lett, hogy az első rész után tudtam, erre volt szükségem. A kilencedik rész pedig olyan sok vicces pillanatot hozott, hogy a végén a nevetéstől könnyes szemmel, tátott szájjal ültem a képernyő előtt. Varga Gábor és Kálid Artúr fantasztikusak, Széles Tamás előtt pedig le a kalappal. Egy ilyen kis szerepet is annyi élettel, színnel tölt meg, hogy öröm hallgatni.

A visszatérők (1. évad)
Amikor anno belenéztem a sorozat első részébe, akkor kicsivel jutottam csak túl az epizód felén. Persze, olvastam már korábban többször is, hogy érdemes neki esélyt adni, meg az első részeken át kell "esni", de valamiért nem akartam hinni ezeknek a szavaknak. Aztán pár hete úgy döntöttem, újra nekifutok és ennek az írásnak a létéből is kitalálható, mi lett a vége. A visszatérők első részei valóban nem olyan jók - az évad második feléhez képest.

A negyedik (de már a harmadik végétől) viszont elszabadul a pokol, és olyan feszes, folyton pörgő, a tiniszappanos, butuska történetvezetési hibákat fokozatosan levedlő drámává válik, amit nézve egyszer csak azon kapod magad, hogy átéled a szereplőkkel történő dolgokat. A megvalósítás, és főleg a folyamatosan zöld, dús növényzetű Föld döbbenetesen hangulatos, a fényképezésre nem lehet szerintem panasz. A tiniszereplők egyre hihetőbben játszottak, és mikor megtette a sorozat a közel 180 fokos fordulatot, onnantól lett délutáni matinéból főműsoridős dráma. Csak ajánlani tudom.

Agymenők (7. évad)
Nem is emlékszem már arra, hogy mikor kezdtem bele, de arra emlékszem, hogy félreraktam, mert nagyon nem azt a humort hozták, amit az előző évadokban. Úgy látszik, az eltelt időben annyira megváltoztam, a humorommal együtt, hogy az, ami anno zavart, az most csont nélkül bejött és olyan poénokon röhögtem, amitől anno mosolyra se húzódott a szám. Jó döntés volt ezt elővenni.

Lángoló Chicago (4. évad)
Hűha, bajban vagyok. Több minden is történt ebben a szezonban, mégsem jutottunk annyira messzire a kiinduló ponttól. Oké, rengeteg karakterfejlődést kaptunk, párkapcsolati drámákat is nézhettünk, de igazán nagy névtől, állandó szereplőtől nem búcsúztunk. Ez nem feltétlenül baj, de sokszor érezni, hogy bármilyen veszélybe is kerüljenek a tűzoltók vagy a mentősök, senkinek sem esik majd komoly baja, így pedig nehéz értük izgulni. Szerencsére a drámával, a feszültséggel kompenzálnak az írok, de nem olyan a lendület mint volt az első évadokban. Kiforrott, és élvezetes néznivaló maradt azonban így is.

Zaklatók (a sorozat)
Kicsit csalok, mert ezt a sorozatot még januárban fejeztük be, de valamiért úgy emlékeztem, hogy még hátra van belőle két epizód. Tegnap viszont, mikor nem találtam a felvételek és a felveendő műsorok között sem, gyanút fogtam. És így nagyon felértékelődik mindaz, amit a fináléban láttam. A készítők ugyanis nézői szempontból nagyon rosszul zárták le a sorozatot.

Az egész évadot meghatározó fő zaklatási ügy szépen bontakozott, először egy kis mellékesetet követtünk figyelemmel, majd a félévadzáróban csatlakoztunk egy nagyobbhoz, és így izgatottan várhattuk a csattanót. Amit meglepetésre bőven a szezonzáró előtt feloldottak. A katarzis elmaradt, nálam legalábbis, azzal pedig csak rontották az összképet, hogy septiben behoztak egy új karaktert, akit tessék-lássék építettek, majd köré rajzoltak egy átívelő(nek szánt) történetet. Amit pedig nem zártak le, és mivel elkaszálták a Zaklatókat, nem is kapjuk meg a boldog végkifejletet. A heti esetek érdekesek, ötletesek voltak, a karakterek jól működtek, de a vége... ezt nem így kellett volna.

Film:

Inferno
Nagy elvárásokkal, bár felkészülve a csalódásra, így ültem neki a harmadik Dan Brown-filmnek. Nem akartam hinni a kommenteknek, miszerint unalmas és rossz a film, de igazat kell adnom a hozzászólóknak. Az Inferno egy közepes, néhol érdektelen, az első két mozit meg sem közelítő film, A története nem volt rendesen kidolgozva és pont az a faktor hiányzott belőle, ami a korábbiakat élvezetessé tette. A nyomozás, a rejtély, a különböző festményeken, szobrokon elrejtett nyomok felkutatása, megértése. Ez totálisan hiányzott az Infernoból.

Kaptunk helyette egy sor utólag felfirkantott, tessék-lássék rejtvényt, amelybe beleszőttek történelmi, okító gondolatokat. Azonban ennyi. A film érdekes felütéssel nyit, az emberiség túlszaporodása valós probléma, de a film meg sem próbál igazán választ adni erre a kérdésre, amit pedig mégis kapunk, nos, semmi különös. A legnagyobb baj, hogy az egész film hiteltelen volt, és jobbára csak az első két mozi emlékéből táplálkozott. A könyv, azt mondják sokkalta jobb, elhiszem, mert ennél tényleg csak jobb lehet.

Mindenki (rövidfilm)
Az első Oscar-díjra jelölt magyar rövidfilm. Hűha! Tavaly a Saul fiára a díjak és jelölések után ültem be, és bár nem kerített akkora hatása alá, mint azt egy ilyen témájú filmtől vártam, a rendezés és a látvány, valamint a hangzásvilág tényleg parádés lett. A Mindenkinek is úgy ültem neki, hogy hallottam dicsőítő és lehúzó szavakat, kritikákat - és ezért vegyesek is az érzéseim. Az alapszituációt nem részletezném, de annyit elárulok, hogy a kulcsjelenet után maga a cím spoilerezi el, mi is fog történni. Vagyis... saját magamnak árultam el, hiszen könnyen ki lehetett következtetni ezt a fajta végjátékot.

És ez baj, mert a csattanó szerintem csak azokat lep meg, akik nem láttak még hasonló témában akár egészestés, akár rövidfilmeket. A baj az volt, hogy nem éreztem megalapozottnak a történéseket. A hossza miatt nem igen tudták kibontani, mélyíteni a szereplőket, így együtt sem tudtam velük érezni. Főleg azért sem, mert a tanárnő számomra nem volt egyértelműen negatív szereplő. Oké, tette amit tett, de ha belegondolunk, akkor ő minél több gyereknek szeretett volna jót. Ezért háttérbe kellett nyomni egyeseket? Igen. Igazságtalan volt? Lehet. De el is hangzik tőle az, amit én is gondolok - ilyen az élet. Ez a része tetszett, de sajnos pont nem ez kapott nagy hangsúlyt.

JANUÁR

Sorozat:

Válótársak (2. évad)
Az évad felénél, pontosabban a negyedik rész után szünetet tartottunk, és csak most, a fináléhoz közel vettük fel újra a fonalat. Azért a többes szám, mert családdal együtt néztük a Kan-lak lakóinak életét. Az első szezonhoz képest sokkal derűsebb, pozitívabb lett a végkicsengés, egyedül csak Bálint szomorkodhatott, hiszen a fejében összeálló idilli családképet szemvillanás alatt szakították darabokra. Mind az első, mind a második évad tetszett, ez talán nyugisabb volt, kevesebb feszültséggel. Kiforrott, jobb alakításokkal, jó volt nézni.

Downton Abbey (6. évad)
Véget ért. A karácsonyi különkiadással Julian Fellows megadta azt a lezárást, amely ennyi keserű, szörnyű és nehéz pillanatokkal tarkított év után már kijárt a szereplőknek. Nem a rajongóknak, hanem a szereplőknek. Őket ugyanis Fellows válogatott eszközökkel sanyargatta, és próbálta megtörni, hogy mi nézők sírjunk, katartikus élmények részesei lehessünk, hogy ezt az epizódot látva megkönnyebbülve dőlhessünk hátra. Vége. Minden, szó szerint minden jóra fordult, minden szálat elvarrtak és viszonylagos békeidőben hagytuk magukra a jól megszeretett karaktereket. Hiányozni fog a sorozat világa, hangulata.

A néma völgy (a sorozat)
Bajban vagyok, ugyanis A néma völgy lehetett volna sokkal jobb is. Rengeteg remek pillanatot okozott, több olyan drámai momentuma volt, amire szívesen emlékszem vissza, hiszen megfogtak, hatást gyakoroltak rám. Az egyes kiragadott jelenetek azonban nem elegendőek, hogy az összképre is pozitívan tekintsek.

A legnagyobb hiba, hogy az eredeti, hat részre elosztott történetet négy epizódba sűrítették bele és bizony sokszor éreztem azt, hogy elhanyagolunk részleteket, átrohanunk egyes jeleneteken. A nyomozás sajnos csak egy volt a lerendezendő problémák közül, és bár a két fiatal kapcsolata bővelkedett az erős pillanatokban, ha ilyenre vágynék, akkor nem egy krimit vennék ezért elő. A néma völgyből hiányzott az összeszedettség és az egyensúly, mert karakterdrámának majdnem tökéletes, de kriminek összecsapott és néhol súlytalan. A finálé tetszett, de az írók kihagytak egy hatalmas ziccert (a kórházas nagy összeveszés elmaradására gondolok), a végső tett pedig messziről kiszagolható volt.

Ash vs. Evil Dead (2. évad)
Felemás érzésekkel írom most ezt a bekezdést, ugyanis nem szórakoztam olyan jól. Az első évad annyira friss, új és humoros volt, hogy nagy elvárásokkal ültem le a folytatás elé. Az évad elején párszor igencsak hangosan felnevettem, és az első részeket a szinkronstúdióban nézhettem végig, így külön öröm és élmény volt. A szezon második fele azonban egy-két vicces pillanatot leszámítva nem hozta azt, amit vártam. A történet egészen jól haladt, de a zárás, jobban mondva a folytonos le nem zárás elkeserített. A fináléra beleesett a sorozat abba a hibába, hogy egyensúlyba hozta a humort és a drámát, és amikor az egyik megbicsaklott, akkor a másik nem tudta őt felsegíteni. Kár.

Gyilkos ügyek (2. évad)
Jó nagy kihagyás után, de folytattuk A főnök spinoffját, és őszintén megmondom, nem vártam azt, hogy ennyire megfog minket. A Gyilkos ügyek egy közepes krimisorozat, a részek majdnem mindig ugyanúgy épülnek fel, ami miatt viszont nézzük, azok a karakterek és a köztük működő kémia. Raydorből nem akartak Brendát csinálni, ami hatalmas pozitívum. Sőt, olyannyira nem lett belőle Brenda, hogy szinte alig szerepel, pedig ő a főszereplő. A heti esetekre nem nagyon emlékszem, de az átívelő szál, a Stroh-ügy és Rusty+Sharon szála kedvesre és szépre sikerült, és teljesen jól megtalálta a sorozat azt az irányt, amin haladva ki lehet elégíteni A főnök rajongóit, és csillapítani tudják Brenda hiányát.

Az ifjú pápa (1. évad)
Nehéz mit írni erről a sorozatról. Bármennyire is összezavart a finálé, azt el kell ismernem, hogy színészi játékot és rendezést tekintve egészen kimagasló művet kaptunk. Jude Law talán sosem volt még ennyire szuggesztív és pazar, Sorrentino pedig olyan képi megoldásokat és asszociációkat mutatott, amelyeket öröm volt nézni.

A történetről már nehezebb szót ejteni. Az ifjú pápa egy fiktív, fiatal pápa pápaságának elejét mutatja be, és hat-nyolc részen keresztül ezt nagyon élvezetesen és szórakoztatóan (nem viccesen) teszi. Az utolsó két rész viszont feladta nekem, mint nézőnek a leckét. Kicsit kapkodósnak éreztem a záró epizódokat, az utolsó jeleneteket pedig befejezetlennek. Értem, hogy mi történt, de mégsem egészen. Az viszont nagyon jó ötlet volt, hogy egy ilyen megnyugtató képpel fejezzék be a finálét. Komplex és talán megismételhetetlen élmény. Nem biztos, hogy kell második évad.

Film:

Rendes fickók
Harmadjára csak sikerült rávennem magam, hogy befejezzem ezt a filmet. No, nem azért, mert rossz lett volna az eleje, csak valahogy mindig volt más, ami elterelte a figyelmem. Most viszont a Kaliforniai álom hiányában ezzel pótoltam a Gosling-adagomat és nem bántam meg. Russell Crowe és Ryan Gosling nagyon jók voltak együtt, a film tele volt remek jelenetekkel, apró poénokkal és ütős beszólásokkal. Egyedül csak az hiányzott, hogy a történet érdekesebb legyen. Gosling momentumai és Zámbori Soma hangjátéka viszont mindent vitt, zseniális ez a két pali!

Szenilla nyomában
Nem is tudom, miért nem néztem meg ezt a filmet egyből, már moziban. Persze utólag könnyű okosnak lenni. A Szenilla nyomában az elmúlt évek egyik legjobb, számomra mindenképpen legkedvesebb, legtöbb gyerekkori érzésemet felidéző animációs filmje. A történet bár nem volt irtózatosan csavaros, mégis több és okosabb volt, mint az átlag folytatásoké.

A karakterek remekek voltak, a szemöldökös fókától kezdve a hétkarú polipig, egészen döbbenetes, hogy mennyire eltalálták az írók az arányokat és még a legkisebb figura is valami döbbenetesen zseniális, megjegyezhető és imádni való volt. Bárcsak minden film ilyen folytatás kapna, amely nem hogy felér az első részhez, de más megközelítésből még jobb is nála. A szinkron pedig elementáris, Zakariás Éva csodálatos, Dörner György és Görög László pedig ezzel csak még inkább megmutatta, hogy mennyire hiányzik a hangjuk a sorozatszinkronokból.

Sissi - A magyarok királynéja
Valamiért mindig is érdekelt, miért vonzza Sissi annyira az embereket, azonban csak idén, a sokadjára is pazar nézettségeket látva döntöttem úgy, megnézem a filmsorozat első részét. Az mindenképpen sokat dobott az élményen, hogy egy HD minőségű, feljavított képet nézhettem, és ezzel sokkal könnyedebben is tudtam fogyasztani ezt a filmet. Ami meglepetésemre, nem volt avítt, és bár régies volt a rendezés és a játék, mégis, mai szemmel és ízléssel is teljesen nézhető volt.

A Sissi első része kedves, bájos történet, lenyűgöző díszletek között játszódik és a jelmezek is elképesztően látványosak, teljesen hitelesen megteremtették a 19. századi, Monarchiára jellemző korszakot. A túlzott idill és romantizálás viszont mégsem vitte giccsbe a végeredményt, bár nem sokan lehetnek olyanok, akik ezt a filmet megnézve szomorúan kelnek fel a karosszékből. Azt pedig megértettem, miért szeretik sokan Sissit, és azt a világot, légkört ami körülveszi. Tényleg varázslatos és félig, de magyar tündérmese is.

A bejegyzés trackback címe:

http://musorvizio.blog.hu/api/trackback/id/tr612087709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu