Szinkronhangok: Ana három arca (Tres veces Ana)

2016. december 18. - Jasinka Ádám

Mintha csak kiszámolták volna. A TV2-n december végén fejeződik be a hétköznap délutánonként látható Maria című telenovella, melynek helyére január 2-tól egy új produkció érkezik. A mondhatni ropogósan friss Ana három arca idén májustól október 24-ig volt képernyőn a tengerentúlon, és a története…

Tovább a cikk folytatásához.

"Öröm minden szempontból ezen a sorozaton dolgozni"

Így készül a Downton Abbey magyar változata (1. rész)

Körülbelül három éve lehetett, amikor először hozott össze a sors a világot akkora már meghódító brit kosztümös drámával, a Downton Abbey-vel. A sorozatot nem igazán ismertem, így nem értettem, hogy miért is tudott olyan sok embert beszippantani ez a történet, és csak az első részt megnézve jöttem…

Tovább a cikk folytatásához.

Szinkronhangok: Az ördögűző (The Exorcist)

Újabb ördögűzös sorozat a FOX-on. A tengerentúlon idén ősszel mutatkozott be Az ördögűző, amely ha nem is teljesen, de finoman William Peter Blatty azonos című regényét vette alapul, és felfogható a szintén azonos című, 1973-ban készült horrorfilm folytatásának is. A meglehetősen sötét, tényleg…

Tovább a cikk folytatásához.

Fülségterület: A balkáni eső illata és Mr. Robot

A múlt heti után újra kinyit a Fülségterület, ezúttal viszont csak két sorozat-látnivalóval. A héten ugyanis két olyan széria is bemutatkozott, melyekről bizony érdemes írni. Az egyik egy szerb produkció, melynek magyar változata még 2015-ben készült és azonnal levett a lábamról, a másik pedig a nem…

Tovább a cikk folytatásához.

Szinkronhangok: Mr. Robot (Mr. Robot)

Kevés olyan sorozat van - bár kétségtelen, hogy mostanában egyre több - amely annyira aktuális témákkal foglalkozik, hogy egy-egy a világot megrázó esemény miatt el kelljen halasztani valamely epizódjának premierjét. A Mr. Robot ilyen, és aki ismeri, nem is csodálkozik ezen, hiszen elég erős…

Tovább a cikk folytatásához.

Szinkronhangok: Halálos fegyver (Lethal Weapon)

Az RTL Klub fogja bemutatni - január 6-án - az amerikai FOX műsorán idén ősszel debütált, és meglehetősen szép nézettséggel futó Halálos fegyver sorozatot, mely az azonos című, Mel Gibson és Danny Glover főszereplésével készült filmeket, és a benne megismert karaktereket vette alapul. Az RTL Klub…

Tovább a cikk folytatásához.

Szinkroninfó: Kuzey Güney - Tűz és víz, Megtört szívek, Dr. Csont, Ítélet és Szulejmán

Kuzey Güney - Tűz és víz December 20-án, jó pár hónappal az első évad fináléja után magyarul is folytatódik a török szerelmespár története. Mivel az új évad magyar változatát nem rögtön az első után, hanem most forgatják, így ilyenkor, a hosszú kihagyás miatt előfordulhat, hogy valakinek le kell…

Tovább a cikk folytatásához.

Szinkronhangok: A balkáni eső illata (Miris kiše na Balkanu)

A Duna TV közszolgálati jellegéből adódóan is több ország tévés kínálatából válogat, így láthatunk náluk török, olasz, spanyol, amerikai, német, francia és most már szerb sorozatot is. Ugyan a héten bemutatott A balkáni eső illata nem hozható elsőre egy szintre a jelenleg futó szériákkal, fontos…

Tovább a cikk folytatásához.

Közel 7 órás Bud Spencer és Terence Hill maratonnal búcsúztatja az évet az RTL Klub

Az RTL Klub már egy ideje nem igen készít a saját gyártású műsoraiból évbúcsúztató különkiadásokat, tegyük hozzá, nincsenek is rászorulva és nincs is igazán olyan műsoruk, melyet bevethetnének. Idén is filmeket vetítenek majd december 31-én, de most sokkal jobban felpörgetik a fordulatszámot, és…

Tovább a cikk folytatásához.

Magyar nézettség: 49. hét - Kipukkadt A szultána, eddig tartott a menetelés

A szultána pazar átlagnézettséget hozott az elmúlt hetekben, így nagyon megdöbbentett, hogy a múlt héten ennek a nyomát sem lehetett látni, sőt, olyan mélyre esett vissza, ahol a premierje idején járt. Nem igazán látom, hogy mi lehet ennek az oka, hiszen a "környéke" szinte alig változott, kiugró…

Tovább a cikk folytatásához.
süti beállítások módosítása